Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-01 / 230. szám

SOMOGYI HÍRLAP Nyugdíjasok 1998. október 1., csütörtök A táskaiak kottás könyve Fiatalos lendülettel Marcaliban önálló listát állít a nyugdíjasegyesü­let. A szervezet azért döntött az önálló indulás mellett, mert legalább egy tagjukat mindenkép­pen szeretnék a város testületében látni. Marcali Antalicz Istvánná, a Marcali Nyugdíjas Egyesület elnöke vezeti a listát, amelyen a ci­vil szervezet képviseletében még négy ember vállalta a megmérettetést. A válasz­tási részvételt amúgy figye­lemfelhívásnak szánják. — Az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezt a korosztályt sem lehet leírni — mondta Anta­licz Istvánná. — Szeretnénk ha figyelne a város erre a társadalmi rétegre is, hiszen nem vagyunk kevesen mi sem. Természetesen nem csak az idős emberek gond­jaival akarunk foglalkozni, hanem a fiatalokkal és a vá­ros minden rétegének prob­lémájával, amihez mi a fi­gyelmünkön kívül az élet- tapasztalatunkat is adhat­juk. Persze az egyesület ér­dekei sem elhanyagolhatók. Ha képviselő-testületi man­dátumhoz jutunk, talán a csoport érdekeit is hatható­sabban képviselhetjük. Az egyesület a célok el­érése érdekében minden tagjára számít, ugyanúgy ahogy arra a több mint 2000 idős emberre is akik a vá­rosban élnek. Antalicz Ist­vánná, arra is felhívta a fi­gyelmet, hogy számukra egy szavazat is mennyire ér­tékes lehet, hiszen azt ők is belátják egyéni körzetből bejutni, kevesebb esélyük van mint egy listás helyet megszerezni. A nyugdíjas listán Antalicz Istvánná, Gá­ncs Jánosné, Zsák Lászlóné, Király János és Markos An­tal számít a szavazatokra. (Fábos) Jó hírünket vitték „Kézfogással” köszönti a szolnokiakat Lassie, a simonfai házőrző HÍREK A Nagyatádi Bajtársi Egyesület 85 tagja a hét­végén a fővárosba látoga­tott. Az 1848-as szabad­ságharc 150. évfordulójá­nak szentelt kirándulásuk során megtekintették a Hadtörténeti Múzeumot, ahol egykori parancsno­kuk, Fodor Lajos altábor­nagy fogadta régi isme­rősként az atádi bajtársa­kat. A honvédség margit­szigeti vendégházában el­fogyasztott ebéd után a főváros nevezetességeivel ismerkedtek. A kaposvári szociális gondozási központ húsz zsák ruhaneműt kapott ajándékba a Kontur Ru­házati Bolttól. A központ szociális intézményeiben ellátottak részére adomá­nyozott alsó- és felsőru­házatot ezekben a napok­ban osztják szét a rászo­rulók között. A Tájak, Korok, Múzeu­mok Klub a kaposvári Pe­dagógus Nyugdíjas Klub tagjaival közös kirándu­lást szervezett szomba­ton. Kaszón megtekintet­ték a kastélyt, majd a kis- vasúton Szentéig vonatoz­tak. Csurgón a múzeumot és a híres gimnáziumot keresték fel ezután, és a csurgói nyugdíjas kister­melők kiállítását nézték meg. Ágneslakon a főer­dész ismertetőjét hallhat­ták az arborétum ritka fa­állományáról, védett nö­vényeiről. A kiváló szak­ember közelről megmuta­tott néhány mérgező gombafajt is. Nagyatádon a Hotel Solar és a szobor­park megtekintésével ért véget á fárasztó, de él­ménydús program. A Marcali Nyugdíjas Egyesület tagjai négyna­pos önkéntes ügyeletet vállaltak a múlt heti nem­zetközi vásáron. A Mar­cali Fürdőért Közalapít­ványt népszerűsítették, és a Marcaliért Egyesülettel közöse adományokat gyűjtöttek. Közel egymil­lió forinttal sikerült így gyarapítaniuk a közalapít­vány összegét. A kaposvári egyesület­ben hétfőn megtartották az első őszi összejövetelt. Ezúttal az ötnapos erdélyi kirándulás emlékeit ele­venítették fel, Tóth Jenő kiváló diaképeinek segít­ségével. A falu hatszáznegyven la­kójának jó egyharmada, kétszázötven ember nyug­díjas, járadékos, vagy rok­kant. A polgármester még­sem panaszkodik, hogy teljesíthetetlen igények­kel bombázzák az önkor­mányzatot. TÁSKA- Mindenki tudja, hogy milyen kevés a tsz-nyugdíj, a járadék, de a táskaiak nem várnak a sült galambra, mindig is ke­ményen dolgoztak, megpró­bálnak magukon segíteni idős korban is. Állatokat tartanak, kertet művelnek, hogy minél kevesebbet kelljen költeni, de talán meg se lennének munka nélkül. Csak végső esetben, megoldhatatlan helyzetekben fordulnak hozzánk, akkor pe­dig kötelességünk segíteni - méltatja a falu lakóinak szor­galmát Gadányi István pol­gármester. - Érdeklődnek a közügyek iránt, igényt tarta­nak arra, hogy tájékoztatást kapjanak a falu életéről. Eze­ket a beszámolókat évente egyszer vacsorával kötjük egybe, az önkormányzat ven­dége minden nyugdíjas, vásár­lási utalványra, ajándékcso­magra is futja ilyenkor. Gyógyszervásárlási támoga­A megyeháza nyugdíjas klubja folytatja tavasszal kezdett, nagy sikerű egészségügyi előadásso­rozatát. Kaposvár Tavaly ősszel kezdődött a me­gyeházán az egészséges táp­lálkozás fontosságáról egy előadássorozat, hétről hétre telt házat vonzott az életmeg­tást adunk azoknak, akiknek a törvény azt lehetővé teszi, de inkább természetbeli segítsé­get kérnek a téli tüzelő össze- vágásához, vagy ha kell, el­visszük kocsival szakrende­lésre. De bármit kérünk mi is - legyen szó a temető, a temp­lom környékének rendbetéte­léről, egyébről -, a nyugdíja­sok jelentkeznek először.- Táska asszonykómsa immár nemzetközi hírű. A fenntartása, menedzselése szintén pénzbe kerül.- Népviseletünkkel, népda­lainkkal, hagyományainkkal ismertetik meg a hallgatósá­got, ahol csak fellépnek jó hí­rünket keltik, megérdemlik a támogatást, szívesen vállaljuk. Mostanában azonban már egyre több az olyan meghívá­sunk, amikor a vendéglátók vállalják a szereplés költségeit. Nemrég Kecskeméten töltött három napot a kórus, és az ot­taniak fedezték a kiadásokat, s már újabb meghívásunk van a Győr megyei Dunaszegre. Ná­das berek címmel az év végére megjelentetünk egy kottás da­loskönyvet, amelynek anyagát Tengerdi Győző zenetudós 1969 óta gyűjtötte össze táskái nótafáktól. A mi támogatá­sunk mellett egyébként a kó­rus asszonyai is mindent meg­tesznek a sikeres szereplésért, hosszabbító tanácsokkal szol­gáló rendezvény. 7-én, szer­dán újabb egészségügyi felvi­lágosító sorozat kezdődik.- A teljes program még nincs véglegesítve, de az első előadás máris igazi szenzációt ígér - tájékoztatott dr. Vincze Tiborné, a megyei önkor­mányzat nyugdíjas klubjának elnöke, a sorozat szervezője. - Amerikai kutatók a vércso­port és az életmód között fe­tehetségük mellett szorgal­muk, lelkesedésük fiatalokat megszégyenítően példás.- Az egyesület szintén nemzetközi kapcsolatot te­remtett és ápol a horvátor­szági Rasinjával.- Mi vendégeskedtünk előbb a horvát testvérszerve­zetnél, igen szép, jól felsze­relt parasztgazdaságokat nézhettünk meg, meglátszott mindegyikén, hogy ott nem volt tsz. - Erről már Kis Kotor József, az egyesület elnöke beszél. - Aztán augusztusban ők látogattak hozzánk. Elvit­tük őket Badacsonyba, sokan először ültek hajón, pedig tengerparti országból érkez­tek. A nyelvi nehézségeken hamar túltettük magunkat, a gesztusok, mosolyok helyet­tesítették a szavakat. Úgy érezzük, bennük is komoly a szándék a kapcsolatok to­vábbi ápolására. Alakul egy erdélyi barátság is, a zetevá- raljaiakkal kerültünk jó kap­csolatba a kirándulásunk so­rán. Kis gondolkodás után hoz­záteszi: - A falusi portán, a szőlőben mindig akad munka. Ha nem szerveznénk ilyen csoportos kiránduláso­kat, talán sose jutunk túl a megye határán... Katona Csongor egyensúly deztek fel összefüggéseket. Eszerint minden ember szá­mára meghatározható vér­csoportja alapján a táplálék összetétele, melyek a hasz­nosak, a közömbösek és a ke- rülendők. Dr. Deák László ad­junktus, belgyógyász szakor­vos előadására minden érdek­lődőt szeretettel várunk szer­dán délután fél 6-kor a me­gyeháza földszinti tanács­termében. Hogy tovább élhess! - ez a jelszava a szolnoki Bionet Életminőség Nyugdíjas Klubnak. Tagjai a közel­múltban három napra So­mogyba látogattak. Szolnok Kaposvárra érkezésük után a szennai falumúzeumot nézték meg, majd a simonfai turista­házba, éjszakai szállásukra mentek, ahol a kaposvári egyesület vezetőivel, tagjaival találkoztak. Régi barátság fűzi össze a két megyeszékhely nyugdíjasait, figyelmes ven­déglátók voltak a szolnokiak a somogyiak ottjártakor. Más­nap a somogyvári apátsági romokat, a somogyfajszi ős­kohót, Buzsák népművészetét ismerték meg, Somogyjádon is ismerősökre leltek, egy szol­noki szavalóverseny öt jádi résztvevője fogadta az alföldi városból érkezőket. A táskái nádfedeles pincesoron ért vé­get a nap, jó hangulatban. Ka­posvári városnézés volt az utolsó napi programjuk, a vi­rágos belváros különösen el­nyerte tetszésüket.- Csodás természeti adott­ságú megye Somogy - árado­zott Kubikné Polgár Ilona, a klub vezetője. - Szelíd dom­bok, tavak, erdők, ligetek, és barátságos, vendégszerető emberek, amerre csak jár­tunk. Jól éreztük itt magun­kat, kellemes élményekkel té­rünk haza, és szeretettel vár­juk Szolnokon somogyi bará­tainkat. K. Cs. Táplálkozás, mozgás, Az andocsi nyugdíjasok Máriagyüdre látogattak nemrégiben. A szentmise végére érkeztek egy szép virágkosárral, s mikor a plébános megtudta, hogy egy másik Mária-kegyhelyről, Andocsról érkeztek, elmesélte a csodatevő gyüdi szobor történetét, s rövid szentmisét is rögtönzött, majd meggyóntatta a Somogyból érkezett híveket. Immár meg­tisztult lélekkel folytatták útjukat a harkányi gyógyfürdőbe, a kirándulás a szalántai Marica-csárdában, cigányzenés vacsorával ért véget. A kép a máriagyüdi templom lépcsőjén készült az andocsiakról fotó: katona csongor Gazdag program októberre Gazdag eseménysorozat­tal készülnek a kaposvári szociális gondozási köz­pont klubjai az idősek hó­napjára, a négy helyszínen szinte mindennap történik valami. Kaposvár Október elsején lesz a meg­nyitó ünnepség a Szigetvári utcai idősek klubjában, dr. Kéki Zoltán jegyző mond kö­szöntő szavakat. 14-én men­tálhigiénés előadást hallhat­nak, Vaski Ferenc lesz a klub vendége. Másnap a családse­gítő központ gyermekjóléti szolgálatának gyermekcso­portja látogat a Szigetvári utcai idősekhez és vesznek részt közös vetélkedőn. 20-án ava­tott mester, Szabó Gyuláné avatja be a klub tagjait a ter- ménybáb-készítés rejtelmeibe. A Béke utcában 2-án Hege- dűsné Sztanics Katalin szociá­lis referens nyitja meg az idő­sek hónapját. 7-én Szombat­hely, Kőszeg és a Fertő-tó kör­nyékén tesznek kirándulást. 14-én a klub rendezvényeiről készült videófelvételeket te­kintik meg, 16-án játékos szel­lemi vetélkedőt tartanak, amelyre meghívják Petőfi ut­cai klubtársaikat is, ezt a láto­gatást 27-én viszonozzák. A Petőfi utcában Ottóné Bene Ibolya mond köszöntőt október 8-án. 12-én a Liget­otthonba látogatnak, másnap igali klubtársaikat keresik fel. 14-én irodalmi délutánt ren­deznek, klubtársuk, Sáfár Sándor - a városi Ki mit tud? győztese volt - tolmácsolásá­ban hallhatnak verseket. Más­nap Spindler Béla színművész műsoros délutánjában gyö­nyörködhetnek. 16-án isme­retterjesztő videófilmeket lát­hatnak, 20-án klubtársuk, Kardos Ferencné beszél szü­lőhazájáról, Dániáról. 22-én a nemzetőrsori óvodások és a Flamingó táccsoport műsora szórakoztatja a Petzőfi utcai klub tagjait. Toponáron 7-én Pásztohy András lesz az Őrei úti klub vendége. 9-én régi magyar filmeket nézhetnek meg vi­deón. 14-én az idős kori ma­gas vérnyomásról hallhatnak orvosi előadás. 19-én a ka­posvári Liget-otthonba láto­gatnak. 22-én a városrész leg­idősebb lakóját köszöntik. 26-án a Liget-beliek viszo­nozzák a látogatást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom