Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-29 / 202. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Belpolitika 1998. augusztus 29., szombat Zászló az őrezrednek. Göncz Árpád köztársasági elnök testületi zászlót adományozott a Köztársasági Őrezrednek. A zászlót tegnap nyújtotta át a Parlament kupolacsarnokában Szabó Ferenc dandártábornoknak, az őrezred megbízott vezetőjének. Az ünnepi eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök iS. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Magáncég volt a megfigyelő A Fidesz egyes vezetőit és családtagjaikat érintő titkos megfigyelésének ügye tegnap ismét új fordulatot vett. Budapest A Népszava értesülése szerint a Postabank vezetőinek köréből érkezhetett a megbízás a budapesti Pinpoint Kft.-nek: a magánnyomozó iroda készítsen átfogó képet a Fidesz vezetőinek gazdasági vállalkozásairól. A lap valószínűsíti, hogy a bank hasonló „tanulmányokat” készíttetett az SZDSZ és az MSZP vezetőinek gazdasági vállalkozásairól is. A Pinpoint Kft. valótlanságnak nevezte ezeket az állításokat. A jelenleg szabadságát töltő Princz Gábor, a Postabank nemrég lemondott elnök-vezérigazgatója nyílt levélben utasítja el a vádakat. Mint írja: „A Postabank volt vezetésének soha semmilyen módon nem állt érdekében adatokat gyűjteni senkiről. Az ügy parlamenti kivizsgálása hétfőn kezdődik. Orbán Viktor nem tesz eleget a nemzetbiztonsági bizottság meghívásának, hanem egy miniszterével képviselteti magát. Arról nincs hír, hogy Kövér László elmegy-e, és hogy a kormány átadja-e a bizottságnak - amint azt Keleti György kérte - a birtokában lévő dokumentumokat. Nehezen találnak gazdára az üdülési csekkek Százmillióért nyaraltak Százmillió forint értékben váltottak a munkavállalók kedvezményes üdülésre jogosító csekket a nyári hónapokban, és ezzel a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány keretének körülbelül az egyharmadát használták el. A csekkeket elsősorban a balatoni szállodákban váltották be tulajdonosaik. Budapest Az alapítvány kuratóriuma eredetileg a munkáltatóknak kínálta fel ezt a dolgozók, alkalmazottak üdülésének támogatására szolgáló formát, ám meglehetős érdektelenség nyilvánult meg iránta. A hátrányos helyzetű cégek számára elkülönített 300 millió forintos alap gyakorlatilag megmaradt. Ezt tapasztalva - nem utolsósorban a munkavállalók és a szakszervezetek nyomására - bővítették a rendszert és közvetlenül az alkalmazottaknak is módot adtak a kedvezményes jegy megvételére. A nyugdíjasok üdültetésének több mint 300 milliós kerete viszont már kifogyóban van. Az őszi-téli hónapokban feltehetően a gyógyfürdőkben és a hegyi szállodákban használják fel a csekkeket. Megalakult a Vidék Parlament j e Összefogni a helyi közösségekben rejlő megtartóerőket A vidéki civil szervezetek, helyi közösségek összefogását, érdekeik országos szintű képviseletét tűzte zászlajára a pénteken megalakult Vidék Parlamentje. Márton János, a Magyar Faluért Alapítvány tiszteletbeli elnöke az alapítók nevében lapunk munkatársának elmondta: a vidékfejlesztést érintő minden kulcsfontosságú kérdésben szeretnék hallatni hangjukat, közreműködni abban, hogy a vidék fejlesztését célzó támogatások oda jussanak el, ahol azokra a legnagyobb szükség van.- A vidéki lakosság a rendszerváltás egyik fő vesztese lett - mutatott rá -, ennek a körülménynek a megváltoztatása elodázhatatlan feladat. A vidék erőforrása nemcsak a termőföld gazdagsága, nemcsak a mezőgazdasági termelés. A vidéki Magyarországhoz kötődik nemzeti természeti és kulturális örökségünk. A Vidék Parlamentje egy hiányzó láncszem a közéletből, amely alulról építkezett. Az országos egyesületet vidéki és fővárosi civil szervezetek több mint 200 képviselője hozta létre. Küldetése, hogy előmozdítsa a vidéki lakosság párbeszédét és összefogását, hangot adjon gondjaiknak, problémáiknak, támogassa, elősegítse a polgárosoA jajongó parasztok hangja nem jut el Brüsszelbe fotó: feb dásban kiemelkedő szerepet játszó civil kezdeményezéseket. A parlament annyi jogosultsággal rendelkezik majd, amennyit kiharcol magának. A prioritásokról szólva kiemelte: szeretnék megszüntetni - de legalábbis enyhíteni - a nemzeti jövedelem elosztásának egyenlőtlenségét. Amíg a vidék csak mint elvonásra alkalmas terület létezik, addig nem sokat képes fejlődni. Másik fontos feladatként említette Márton János a vidéki lakosság együttműködési készségének, közösségvállaló képességének megsokszorozását. Példaként hozta fel az európai típusú szövetkezést, amely Nyugat- Európában fenntartója a vidéki lakosság pénzügyi erejének. Hazánkban jelenleg nem akarnak együttműködni az emberek, nehezen veszik tudomásul, hogy jajongó, síró-rívó parasztok hangja soha nem jut el Brüsszelbe. A Vidék Parlamentje szorgalmazni fogja a Nemzeti Vidékfejlesztési Programot, hozzá kíván járulni annak kialakításához és megvalósításához, s kész együttműködni a vidékfejlesztésben érintett összes kormányzati szervvel. Sokba került a Postabank Többmilliárdos túlköltekezés az ÁPV Rt-nél Az ÁPV Rt üzleti tervét és így a költségvetési törvényt is módosítani kell, mert az első fél évben három területen is elköltötték az egész évre kalkulált összeget - mondta Nádasy Zoltán, az ÁPV Rt vezérigazgató-helyettese az igazgatóság csütörtöki döntéseiről tartott pénteki sajtótájékoztatón. Budapest Már kimerítették az idei 17 milliárd forintos reorganizációs és a 20 milliárdos válság- kezelési keretet, illetve a teljes összegre elkötelezte magát az ÁPV Rt. Ezenkívül a privatizációs kiadásra egész évre szánt 6 milliárd forint helyett az első fél évben 13 milliárd forintot fordítottak. A túlköltekezéseket a Postabankkal kapcsolatos első félévi intézkedések okozták - hangsúlyozta Nádasy Zoltán. Ezért az új igazgatóság úgy döntött, hogy a privatizációs szervezet idei 3 milliárd forintos működési költségéből mintegy 100 millió forintot le kell faragni. Gansperger Gyula, az ÁPV Rt elnök-vezérigazgatója elmondta: az igazgatóság eredménytelennek minősítette a Mafilm Rt-ben 67 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Mafilm Befektetési Kft. 50,6 százalékos tulajdon- részére kiírt privatizációs pályázatot. Az egyetlen érvényes pályázó árajánlatát alacsonynak találták, ezért a kft. vagyonértékelésére hamarosan pályázatot írnak ki. A Kerepesi úti ügetőpálya eladásának szerződéstervezetében néhány kockázatos pontot találtak. Ezért a nyertes francia Bouygues céggel egyeztetés szükséges, majd ezután az ÁPV Rt igazgatósága újra napirendre tűzi az ügyet. ÚJ KÖNYVEK DARNEL CHRISTIAN Férfi és nő „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzá illő segítőtársat” - mondta az Úristen. Férfi és nő azóta együtt róják az élet országútját. Világunk egységes egész. Minderre és még sok más kérdésre igyekszik választ adni Darnel Christian legújabb könyve. (Édesvíz Kiadó, 890 Ft) JORGE AMADO ' Flor asszony két férje A komoly, tisztességes, ámde tüzesvérű Flor asszonynak két férje van. S míg szombat délutánonként az egyik, a polgári jámborság megtestesítője illedelmesen fagotto- zik, Flor eszeveszett lázban szerelmeskedik a másikkal... (Európa, 1500 Ft) BRIAN MOORE Megkésett bünhődés - VI- lágslke rek újabb kötete! Az izgalmakkal teli, feszült ' történet valós eseményeken alapul: a Franciaországban 1994-ben bíróság elé állított egykori náci kollaboráns, Paul Touvier, illetve a nemrégiben elitéit Maurice Papon élettörténetét dolgozza fel. (General Press Kiadó, 999 Ft) SZEPES MÁRIA Pöttyös Panni az óvodában Játékok kertje, Az engedetlen ajtó, Másholország és még sok szép mese található Szepes Mária kötetében. (Édesvíz Kiadó, 1100 Ft) STEPHEN MOLSTAND Godzilla A Csendes óceán mélyén hatalmas mozgó objektumot regisztrálnak a radarok, de egy vihar lehetetlenné teszi a pontos azonosítást. A haditengerészet tanácstalanul áll az eset előtt, amelyet egy hüllő okoz. A fent említett könyvek 10 százalék engedménnyel megvásárolhatók a Fókusz könyvesboltban: Kaposvár, Fő u. 13. Beszélgetőpartnerünk dr. Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal minisztere A kormány egységes csapat- Eredetileg politológus, könyvkiadó, kutató. Köztisztviselő azonban soha nem volt. Nem okozott gondot az átállás? - Én azelőtt sem az akadémiai értelmiség megszokott életét éltem. A Századvég fejlődő intézmény volt, a választások előtt sok elemzést készítettünk, kora reggeltől késő estig az íróasztalomnál ültem.-Azon tisztsége eddig nem létezett...- A feladatok azonban igen. A különbség viszont nem a titulusban, hanem a koncepciónkban van. A korábbinál szorosabb kapcsolatot tartunk a minisztériumokkal.- Innen irányítják azokat?- Nem, a tárcák továbbra is önállóak. A Miniszterelnöki Hivatal koordináló szerepét erősítjük meg.- A törvényjavaslatok elkészítésében vállal-e részt?- Az utóbbi években rengeteg jogszabályt alkotott a parlament. Nem volt elég idő az alapos előkészítésre, ezért került sor a módosításokra. Ezen okulva fontosnak tartjuk, hogy az igazságügyi tárcával előmozdítsuk a minőségi jogalkotást.-Mi a véleménye a sajtó, a nyilvánosság szerepéről?- Változtatásra váró terület a kommunikáció is. Az már látható: ha a kormány nem tud előre felkészülni arra, hogy például a személyi változásokkal, a tb-önkormány- zatokkal, a Postabankkal vagy az érdekegyeztetési rendszer átalakításával kapcsolatos elképzeléseit, döntéseit a sajtóban megindokolja és elfogadtassa a polgárokkal, akkor azt utólag kell megtennie, és ez mindig nehezebb. De: mentségünkre szóljon, repülőrajttal indultunk.- Az elmúlt néhány hét alatt elég „súlyos” lépéseket tett a kormány.- Az világosan látszik, hogy a miniszterelnök a korábbi struktúrákat nem tekinti olyan adottságoknak, amelyeket nem lehet megváltoztatni. Az új polgári kormány szeretné újragondolni a mozgásterét és szeretne szuverenitásának minél szélesebb határt szabni. Ennek egyik eszköze a megerősített Miniszterelnöki Hivatal, amely kvázi kancelláriaként működve, segíti a miniszter- elnököt abban, hogy révbe kormányozhassa vezérhajóját. Minden kormány csak akkor lehet sikeres, ha tevékenységében és kommunikációjában is egységes. Az világossá vált, hogy ebben a rendszerben a miniszterelnöknek van kormánya és nem a kormánynak van miniszterelnöke. Á miniszterelnök minősített felelőssége azt is jelenti, hogy törekszik a miniszterek munkájának összehangolására. Mindegyik kormánytag a maga ágazatáért felelős, de munkájuknak a kormányprogram érdekében egységes teljesítménnyé kell összeadódnia.- Egy ideje számháború folyik. Csak úgy röpködnek a minisztériumok felől a 40-50, vagy még ennél is több milliárd. forintos követelések. Hogyan lehet mindennek eleget tenni, vagy visszautasítani azokat a népszerűtlenség veszélye nélkül?- Egyértelmű prioritások mentén készül a költségvetés. Fontos a közbiztonság helyreállítása, a tudás tőkeRepülőrajttal indultunk rangjának elismerése, de a családtámogatás és a vidék fejlesztése sem képezheti vita tárgyát. A kormány feladata, hogy ezek között az arányokat meghatározza. t