Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-28 / 201. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1998. augusztus 28., péntek Merénylet Tel-Avivban Izraeli idő szerint 8 óra 2 perc­kor Tel-Avivban a zsinagógá­nál egy járműben és egy sze­méttárolóban egyszerre rob­bant pokolgép. A merénylet­ben 27-en sebesültek meg, négyen súlyosan. A sebesül­tek között két kisgyermek is van. A robbanás előtti percek­ben egy zsúfolt autóbusz technikai okokból nem állt meg a megállóban, így azok az utasok, akik leszálltak volna, megmenekültek. Az ügyeletes kórház igazgatója, dr. Hirsch­berg László elmondta: a sebe­sültek között magyar állam­polgár nincs. Egyes hírmagya­rázók a robbantást a libanoni eseményekkel hozzák össze­függésbe. sí «t3|l mm* • ■' 14 Folyik a romeltakarítás. A zsinagóga külső fala részben megsérült FOTÓ:FEB/REUTERS A rubel megszilárdításáért A Kreml cáfolja a Jelcin lemondásáról keringő híreket Kétszer robban Az Öböl-háború idején az ame­rikaiak hiába próbálták lézerek vezérelte különleges bombák­kal elpusztítani az iraki hadse­reg harcálláspontjait, illetve Szaddám elnök föld alatti bunkerét. Egy brit-amerikai együttműködéssel most kifej­lesztett fegyver adott esetben megoldhatja ezt a feladatot. A rakétával továbbított rob­banófejek közül az első becsa­pódásra robban, és nyílást sza­kít a föld alatti építmény felé. A nyíláson át hatol be a második robbanófej, amely azután oda­lenn lép működésbe. Képes négy méter vastag falak átsza- kítására, vagy arra, hogy szét­romboljon föld alatt tárolt re­pülőgépeket vagy hadianyago­kat. A bombarendszer olyan feladatok ellátására alkalmas, amelyekhez eddig atomfegy­verre lett volna szükség. Harci kutyák Az utóbbi időkben olyannyira elszaporodtak az Egyesült Ál­lamokban a primitív és brutális kutyaviadalok, hogy már a po­litikusok szerint is itt az ideje megfékezni a küzdelmeket. A felhívások - úgy tetszik - meg­hallgatásra találtak: legutóbb például a rendőrök sikeresen akadályoztak meg egy viadalt, pedig tízezer dohár lett volna a tét Baltimore és Detroit mérkő- , zésén. A harci kutyák Ameri­kában is sok gondot okoznak: 1979 és 1996 között a kutyaha­rapás következtében meghalt 199 embernek több mint a fele valamilyen véres harci eb tá- i madása miatt halt meg. FEB Viktor Csernomirgyin meg­bízott orosz miniszterelnök a parlamenttel közösen in­tézkedéseket készít elő a rubel zuhanásának megállí­tása érdekében, árellenőr­zés bevezetését és a rubel konvertibilitásának ideigle­nes felszámolását tervezik. Moszkva Az IMF kész az együttműkö­désre, bármilyen kérdés megvitatására az orosz veze­téssel - közölte Viktor Cser­nomirgyin, miután szerda es­tétől kora hajnalig a Krimben megbeszélést folytatott Mi­chel Camdessus-vel, a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) ve­zérigazgatójával. A találkozón nem esett szó újabb hitelekről, hanem „lényegre törő eszme­cserét folytattak az Oroszor­szágban kialakult gazdasági és pénzügyi helyzetről.” A kijelölt miniszterelnök csütörtökön folytatta prog­ram-előkészítő és kormány­alakítási konzultációit. Talál­kozott Alekszandr Lebegy krasznojarszki kormányzóval és más területi vezetőkkel. A nyugalmazott tábornok cá­folta, hogy bármilyen pozí­ciót elfogadott volna az új kabinetben, de támogatta Csernomirgyin terveit a vál­ság leküzdésére. Az orosz fő­városban már napok óta ter- jengenek hírek Jelcin elnök küszöbön álló lemondásáról. Ezt a Kreml határozottan cá­folja: az elnök úgymond Moszkva melletti rezidenciá­ján készül az orosz-amerikai csúcsra. Hitelt érdemlő becs­lések szerint egyébként az orosz kormány fizetésképte­lensége miatt Soros György mintegy 2 milliárd dolláros veszteséget kénytelen el­könyvelni. Hírek Vizsgálódás Koszovóban A Koszovót fe­nyegető humanitárius katasztrófa miatti ag­godalmak legújabb jeleként csütörtökön Pris- tinában érkezett Julia Taft menekültügyi kér­désekért felelős amerikai külügyi helyettes ál­lamtitkár. Taft megérkezése után találkozott Ibrahim Rugóvá koszovói albán vezetővel, de látogatását főként a válság dúlta tartomány­ban kialakult helyzet felmérése fordítja. Kenya kiadott egy merénylőt A nairobi amerikai nagykövetség ellen elkövetett au­gusztus 7-ei pokolgépes merénylet második gyanúsítottját is az Egyesült Államokba szállí­tották Kenyából. New Yorkban eközben az eddigi gyanúsítottat, egy jordániai palesztin férfit már a törvényszék elé citáltak. Nagy forgalom a világűrben A Mir űrál­lomás két orosz űrhajósa csütörtök reggel a Kvant modulról a központi átjáróhoz dok­kolta át a Szojuz TM-28 jelzésű űrhajót. A Kvant modul zsilipjénél szeptember elsején köt ki a Progressz M-39 teherűrhajó. ­Szerda este, mindössze egy perc húsz má­sodperccel indítása után, felrobbant a flori­dai Cape Canaveral fölött egy új típusú, Delta 3-as hordozórakéta, amely egy Galaxy 10-es távközlési műholdat bocsátott volna Föld körüli pályára. Markó bírálja Bukarestet Markó Béla, az RMDSZ elnöke csütörtöki bukaresti sajtóér­tekezletén bírálta a román kormánykoalíció nem kielégítő, sőt csalódást keltő működését. A politikus rámutatott, hogy az 1996-ban kö­tött koalíciós megállapodás ígéretes volt, de nemcsak a magyar kisebbség igényei nem tel­jesültek, a kormányprogram más céljai sem, amelyek a reformra, a privatizálásra és más kérdésekre vonatkoztak. Kínában rengett a föld A Richter-skálán mérve 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Hszincsiang kínai tartomány Afganisztántól nem messze lévő térségét csütörtökön. Az első jelentések sem áldozatokról, sem anyagi károkról nem tesznek említést. __________________Híirháttér ______________ A durbani csúcs Kétezer rendőr, még egyszer annyi rendező, hónapok óta tartó, bonyolult szervezés és diplomáciai egyeztetés, mintegy 10 millió dolláros költség - dióhéjban ez a mérlege annak a csúcsértekez­letnek, amelyet az el nem kötelezett országok tartanak mától a dél-afrikai Durban tengerparti üdülőhelyen. Ám ha a hatnapos ta­lálkozó tartalmi vetületét vizsgáljuk, jóval nehezebb az összegzés. A világpolitika hajdan oly fontos tényezőjeként fellépő, s még nap­jainkban is kiterjedt, 113 országot tömörítő mozgalom évek óta szinte „identitásválságban” szenved, s a jelek szerint továbbra sem igen képes megbirkózni azzal a feladattal, amelyet a megvál­tozott körülményekhez való alkalmazkodás kényszere állít elé. Hosszú évtizedeken át az el nem kötelezett államok fellépése jól il­leszkedett a hidegháborús korszak tömbhatalmi politikájához: ők a fejlődő világ képviseletében egyfajta „harmadik utat” próbáltak kijelölni és követni. Ám a hajdani vezetők sora - Tito, Nasszer, In­dira Gandhi vagy Szukarno - már rég letűnt, s a két szuperhatalom szembenállásának megszűntével a helyzet is alaposan megválto­zott; sokan alig hiszik, hogy a mozgalom még létezik egyáltalán. Igaz, megannyi más dolog nem módosult: a harmadik világ kor­mányzatainak ma is éppúgy a gazdasági elmaradottság, az adós­ságcsapda, a globális, a környezetvédelmi és társadalmi-szociális gondok garmadájával kell szembenézni, mint 1961-ben, a mozga­lom megalapításakor. A mostani csúcs napirendjén tehát régi és új témák egyaránt találhatók, csupán az kérdéses, hogy a mai világ­ban egy üyen mozgalom életképes-e egyáltalán. (Szondy) Al Gore elnökségre kész Megírva fekszik AI Gore amerikai alelnök íróaszta­lában a beszéd, amelyben megköszöni Bili Clinton szolgálatait az országnak, és kéri az amerikaiakat: fo­gadják bizalommal őt, mint a 43. elnököt. Egyesült államok A beszéd abban az esetben hangoznék el, ha Clinton a so­rozatos szexbotrányok miatt lemondásra kényszerülne. Az alkotmány értelmében az el­nök halála vagy lemondása esetén a ciklus végéig az alel­nök veszi át a fehér házi hiva­talt. Clintonhoz képest az 50 éves Al Gore kevésbé vonzó, színes egyéniség, ám bizo­nyos: hűtlenségben nem lesz elmarasztalható: 28 éve él pél­dás házasságban középiskolai szerelmével; három lányuk és egy fiuk született. Gore egy déli dohányültetvényes fia, aki teológiát és jogot tanult, majd szolgált a vietnami háború­ban. Öt évig riporterkedett, mi­előtt a politikusi pályára lépett, s 14 éven át volt szűkebb szü­lőföldjének kongresszusi .kép­viselője, mielőtt: Clinton 1992- ben felkérte helyettesének. I Az alelnök elkötelezett kör­nyezetvédő is, s a témában könyvei jelentek meg. Clinton - akit a törvény szerint har­madszor nem választhatnak elnökké - eleve utódjának szemelte ki Al Gore-t. FEB Kísérletek ózonnal 1A «»8 Az idei nyáron ózonriadó­ból bőven kijutott a világ­nak. A legmelegebb napo­kon nem egy európai vá­rosban haladta meg az egészségügyi határértéket az ózontartalom. A müncheni egyetem munka­társai megvizsgálták a magas ózon hatását az emberi szer­vezetre. Hat éven keresztül 340 önként jelentkezőt tettek ki magasabb koncentrációnak, és közben ellenőrizték szerve­zetük, főleg tüdejük működé­sét. A kísérlet során beléleg­zett levegőben köbméteren­ként 44 mikrogrammal több ózonmolekula volt, mint az EU-ban érvényes határérték. A mért adatok azt mutatták, hogy a magasabb ózontarta­lom kifejezetten előnyös ha­tással volt az összes kísérleti személyre. Csupán az ózonra allergiás emberek szenvedtek a magasabb koncentrációtól. A müncheni kutatók egy­előre azt a következtetést von­ják le, hogy nem az ózon, ha­nem a levegőben található egyéb szennyező anyagok számlájára írhatók a kánikulai napokban észlelt negatív tüne­tek. Az autóforgalom korláto­zása azonban mindenképpen előnyös, ezért csak használt, hogy senki sem fújta le az ózonriadót. (Kenesei) „Honecker testőre voltam” Magándetektíveket képez a pártfőtitkár exámyéka „Mi nem képezünk ki Rambókat” - szögezi le Bernd Brückner. A 49 éves berlini férfi tanítványai in­kább a német büntetőjog paragrafusait biflázzák, és csak úgy, mellékesen ta­nulják meg, miként kell nyakkendőnek álcázni az érzékeny mikrofont. Brückner úr hatósági jogosít­vánnyal rendelkező detektíve- ket és személybiztosítókat ké­pez ki. Az egyik legjobb német szakembernek számít, kitűnő iskolái voltak, különben nem lehetett volna Erich Honecker árnyéka tizenhárom éven át. Az egykori NDK első számú vezetőjének, a pártfőtitkár-ál- lamfőnek volt a testőre. Büszke a múltjára: „Nem csupán Honeckert, hanem Kohlt és Gorbacsovot is véd­tem” - mondja a volt gorilla. A keletnémet rendőr-akadémia elvégzése után juthatott be a kivételezettek és kiválasztot­tak elitiskolájába, ahol a gya­korta még önmaguktól is vé­dett keletnémet vezetők test­őreit képezték. „Alapos és kemény kiképzést kaptunk, már csak jogi megfontolásból sem hasznosíthatnám az ott tanultak egy részét ezen az akadémiám” - magyarázza. Amit viszont szabad, azt szí­vesen oktatja Bernd Brückner. Huszonkét nő és férfi jár az osztályába. A tandíjat a szö­vetségi kormány munkaügyi hivatala állja. A hallgatók kö­zött van egykori rendőr és ka­tona is a szövetségi hadsereg­ből; 18-an az egykori Nyugat- Németországban nőttek föl. Képzésük személyenként leg­alább tízezer márkába (1,25 millió forintba) kerül, ám az állam szívesen áldoz ilyen célra, mivel a biztonság erősö­dését várja Honecker volt test­őrének oktató közreműködé­sétől. Brückner nem kérkedett osztálya előtt a múltjával. Vé­letlenül lepleződött le, amikor egyik tanítványa meglátta a tévében. A régi tévéhíradók­ban ugyanis Brückner úr min­denütt Honecker elvtárs és ugyancsak nagy hatalmú fele­sége, Margót mögött szokott volt meghúzódni. Csak any- nyira, hogy lássék és láthasson. A hónap lapja szeptemberben is a Lakáskultúra! a A hónap kiemelt témája: A fűtés A A hónap lakása: Derűs elegancia a A hónap ötlete: Nyolc ajtó helyett egy A A hónap sztárja: Varnus Xavér a A hónap receptje: A szilvás gombóc a A hónap házigazdája: Ladányi Andrea és Seress Zoltán Minderről és még sok egyébről is olvashatnak a 144 oldalas, friss Lakáskultúrában sriuis Xavér« y Tiffany-iáfl rőTÉR ■ Rím K «ICAIOA: IP dányi Andrea Seress Zoltán lőrében

Next

/
Oldalképek
Tartalom