Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-28 / 201. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. augusztus 28., péntek Megyei körkép 3 VÉLEMÉNYÜNK Maximális minimum Napvilágot látott a Magyar közlönyben az oktatási mi­niszter rendelete, amely megszabja: milyen minimum- feltételeknek kell megfelelnie annak az óvodának, isko­lának, amely működni kíván. Több iskolaigazgató a szí­véhez kaphatott; minden bizonnyal kevés intézmény fe­lel meg Somogy megyében a követelményeknek. Öt év türelmi időt ad a rendelet a hiányosságok pótlására; meglehet, hogy erre sok településen öt évtized is kevés lenne. Siófok önkormányzata a jobb módúak közé so­rolható, s mégis: nyolc óvodája, négy iskolája, egy zene­iskolája és három középiskolája közül első ránézésre mindössze egyetlen intézmény felel meg a minimumfel­tételeknek. Említünk néhány követelményt. Minden intézmény­ben portát és orvosi szobát kell fenntartani, s külön ét­kezőhelyiséget a felnőtteknek. Az iskola nem működhet fax, hifi-torony, videólejátszó és kamera nélkül. A jogal­kotó számtalan előírás mellett azt is rögzítette: minden terembe kell sötétítő függöny, s valamennyi zeneiskolai terembe párologtató készülék. A hiányok pótlása — főképp az építészeti követelmé­nyek miatt — nagyon sok pénzbe kerül. Régóta tart a vita: az egyik érv szerint ha bezárják a kis települések iskoláit, végképp megszűnik a falu lakosságmegtartó képessége. Mások azt hangoztatják, ha kevés a pénz, ésszerűsíteni kell a gazdálkodást; több település tartson el egy iskolát, s járjon oda minden diák. A minimumfeltételek következetes betartatása min­den bizonnyal pontot tesz a vita végére. Czene Attila Csendben, szívósan dolgozott, nem politizált Apeh: vezércsere (Folytatás az 1. oldalról) Mindegyik szinten elidőzött egy ideig. Első számú vezető­ként néhány éve azt a felada­tot kapta, hogy optimalizálja a szervezet működését, ja­vítsa eredményességét. A külső szemlélő azt tapasztal­hatta, hogy csendben, de szakszerűen és szívósan dol­gozik. A korábbi hivatalos szakmai értékelés szerint az eredmény sem maradt el. Megbízható, felkészült csapa­tot épített, amelynek az adó­zók előtt is tekintélye volt. Az Apeh-székház nem volt han­gos botrányoktól, s állítólag még fegyelmikre sem volt szükség. — Pihenni akarok egy kicsit — mondta Kudomrák Lász- lóné, amikor terveiről kérdez­tük. Hozzátette: nincs elkese­redve, tudja, hogy rajta kívül álló okok miatt váltották le. Megnyugtatónak tartja, hogy már az első napon olyan vál­Kudomrák Lászlóné lalkozók is ajánlottak állást, akiket eddig nem is ismert. Szerettük volna megkér­dezni az Apeh országos elnö­két is a leváltás okáról vagy indokáról. Késő délután nem találtuk a nyilatkozatképes il­letékest. (Lengyel) Szigorított védelem (Folytatás az 1. oldalról) Az ORFK sajtószóvivője, Garamvölgyi László azt nyi­latkozta, hogy a nagykövet­ség épületét, a Zugligeti úti rezidenciát és a nagykövetség kérésére az összes olyan in­tézmény - a rezidenciához, il­letve a diplomáciai testület­hez tartozó épület - védelmét biztosítják, amelyet veszé­lyeztetettként jelöltek meg. Az épületeket a Készenléti Rendőrség és a BRFK védi. Nem támogatja a minisztérium a volt katonák gyermekeit Mostoha pártfogó Egyelőre maradhatnak a gyermekközpontban fotó: kovács tibor Hetvenhat taszári és ka- poshomoki kisgyermek sorsa vált bizonytalanná. A HM egyik napról a má­sikra megvonta tőlük a támogatást. TASZÁR A szülők tegnap kapták meg Czinner István Lászlónak, a Honvédelmi Minisztérium budapesti katonai szakképző iskola és kollégium ezredes igazgatójának az értesítését. Ebben az áll: HM a tanév kezdetétől nem tudja vállalni a taszári bölcsődés, óvodás és napköziotthonos gyermekek ellátásának költségeit a HM gyermekközpontjában. Ez a hír megdöbbentette dr. Kovács Józsefet, Taszár polgármesterét. — Kértem, hogy halasszák el a döntést decemberig, mert akkor ké­szül az új költségvetés — mondta. — Nem így történt. A tanévkezdés előtt négy nap­pal, ultimátum-szerűen kö­zölték a megmásíthatatlant. így még a lehetséges közös működtetésről sem tárgyal­hattunk. A döntés a legnehe­zebb sorsú, a katonaságnál munkanélkülivé vált csalá­dokat sújtja; azokat, akiknek létkérdés, hogy elhelyezzék gyermeküket. Annyi bizo­nyos: a szülők képtelenek ki­fizetni a havi, gyermekenként mintegy 12 ezer forintos térí­tést. A község most fejezi be a szennyvízhálózat kiépítését. Céltámogatást nem kapott erre, mondván: Taszár gaz­dag, futja a költségvetéséből. Ha átvállaljuk a kicsik után fizetendő költségeket, de­cemberig csaknem hárommil­lió forintot kell rá áldoznunk. Ráadásul a fölmondással ki­rúgott pedagógusok után is nekünk kell fizetni. Testületi ülést hívott össze tegnap a polgármester. Úgy döntöttek: átvállalják a szü­lők terhét. — Erről még a tan­évkezdés előtt tájékoztatjuk az érintetteket. A végleges megoldás érdekében pedig a Honvédelmi Minisztérium il­letékeséhez fordulunk segít­ségért. (Várnai) Műtétek ultrahanggal, gyógyszerrel késleltetett vakság Élesen láttatják a világot (Folytatás az 1. oldalról) — Mindenki úgy, ahogyan és amivel nézi. Somogy lakos­sága öregszik; a szembetegek többsége pedig 60-70 éves. A két leggyakoribb betegség: a szürke- és zöldhályog az or­szág lakosságának 4 százalé­kát érinti - mondta Dr. Hor­váth Miklós szemész főorvos. A keringési betegségek sza­porodásával azonban már az ötven év alattiaknál sem ritka a glaukoma. Somogybán többnek tűnik a számuk, ez a több éves szűrővizsgálat eredménye. Országosan egyedülálló s a Szemészorvo­sok Társaságának elismerését is kiérdemelte a somogyi vé­dőnők munkája: iskoláskorig többször, de legalább egyszer szűrik a gyermekek látáshi­báit. A kaposvári kórház szemé­szetén évente, jó technikai felszereltség mellett, 1100- 1200 műtétet végeznek. Eb­ből 400 a szürkehályog miatti lencsebeültetés. Ma már a vi­lágban elérhető jó minőségű műlencséket — köztük egy magyar készítményt is — al­kalmazhatják. A fél év vára­kozási időt is sikerült három hónapra csökkenteni. A sza­kápolók hiánya azonban sok gondot okoz, s hiányzik még egy, a szemsebészetben használatos lézerkészülék is. A kongresszuson dr. Hor­váth Ilona szemészfőorvos emlékezett meg a balesetben fiatalon elhunyt dr. Arató Ist­ván kaposvári származású szemsebészről, a pécsi szem­klinika újító szellemű ad­junktusáról, akinek a szaru- hártya-beültetésről írt tudo­mányos dolgozatai Bázelben, New Yorkban és Londonban jelentek meg. A tehetséges orvos emlékére ikertestvére, Arató Blanka alapítványt lé­tesített, dr. Kovács Bálint pro­fesszornak, a szemészorvos- társaság elnökének támoga­tásával. Ez az alapítvány a Somogybán, Tolnában, Bara­nyában, Zalában dolgozó harminöt év alatti, fiatal sze­mészek munkáját segíti. Várnai Ágnes HÍREK Iskolakezdési támogatást szavazott meg diákjainak a rinyaújlaki képviselőtestület. Minden általános, közép- és főiskolás diák egyaránt 3000 forintot kapott. Ugyanennyit juttattak a csokonyavisontai, barcsi vagy atádi általános iskolában tanulóknak is. Fafaragások Batéban Kiál­lítás nyílt Batéban Gobányi Sándor fafaragó alkotásaiból. A tehetséges taszári alezre­des szobrocskái, faragott tá­nyérjai és készülő stációja nagy sikert arattak a látoga­tók körében. A kiállítást még egy hétig megtekinthető a ha­téi művelődési házban. Eltűnt az andocsl adós Kámforrá lett a volt andocsi polgármester, ezért nem vette át az árverésről szóló értesí­tést sem. Ezért tegnap elma­radt a Somogyacsa-Jutom- pusztára meghirdetett árve­rés. A végrehajtást a Kereske­delmi és Hitelbank Rt tabi fi­ókja kezdeményezte az adós Jutompusztán levő 2,2 millió forintra becsült ingatlanára. Halálos ütközés Egy 59 éves asszony a helyszínen meghalt, a személygépkocsi vezetője és másik utasa sú­lyosan megsérült Középrigó- con, amikor a kis Dewoo Tico belerohant az előtte ha­ladó traktorba. Az MTZ és a személygépkocsi is az árok­ban kötött ki. A barcsi tűzol­tók emelték ki mindkettőt; a sérülteket a mentők a sziget­vári kórházba szállították. Ugyancsak egymásba rohant Böhönye külterületén egy BMW s egy Mercedes. A bal­eset súlyos sérültjét a marcali kórházba szállították. Nem azonos Lapunk au­gusztus 24-i számának Mar­cali tükör című mellékleté­ben Tóth Tamás nevével és a Fonyton telefonszámával visszaélve tettek fel kérdést az üzenetrögzítőnkön dr. Sütő László polgármester­nek. A rögzítőt visszahall­gatva bebizonyosodott: a te­lefonáló nem azonos a Fony­ton műszaki vezetőjével. FÉMBÚTOROK! Vásároljon a gyártótól! Fém- és csővázas székek és asztalok már 2100 Ft + áfától. Újdonság! Kovácsoltvas jellegű bútorok. Kérje ingyenes katalógusunkat! Bemutatótermünk: telephelyünkön és a Budapest XI., Than K. u. 22. sz. alatt. Telephelyeim: ALEX Vállalkozás 2072 Zsámbék, Magyar u. 21-23. Tel./fax: Í ;06-23)-341-356, (06-23)-340-356, (06-23)-342-303, (06-23)-342-133 Mobiltel.: (06-30)-338-532 Európa-napok Somogybán Integrálódó Európa, sike­res Somogy. Ennek a jel­mondatnak a jegyében rendezik meg megyénk­ben az Európa-napokat. Szeptember 2-án az Alpok­tól az Adriáig nemzetközi kiállítással együtt nyitják meg a rendezvényt, amely szombaton este zenés tű­zijátékkal zárul. Kaposvár Az Európa-napok programjai­ról tegnap tartottak sajtótájé­koztatót a megyeházán. Dr. Kolber István, a megyei köz­gyűlés elnöke elmondta: a megyei önkormányzat és Ka­posvár közösen, sikerrel pá­lyázott az idei rendezvényso­rozatra. Az itt nyert pénzhez a rendezők mellett támoga­tást nyújtott a Siótour Rt, a Középület-kivitelező és Ke­reskedelmi Kft, valamint az OTP Bank Rt is. Ezzel lehe­tővé vált, hogy sokszínű programmal emlékezetessé tegyék az Európa-napokat. — Meg akarjuk mutatni az EU-tagállamok képviselőinek Somogy társadalmi, gazda­sági és kulturális értékeit — mondta a megyei közgyűlés elnöke. Hozzátette: a rendez­vényt arra is felhasználják, hogy bemutassák az integrá­ció előnyeit és kapcsolód­nak hozzá a vidéki váro­sok programkínálatai is. — Ilyen rendezvény So­mogybán még nem volt, s ezért összefogott a város és a megye — mondta Szita Ká­roly kaposvári polgármester. — 1994 óta rendeznek ha­zánkban Európa-napokat, s ez lesz a 18. Azt akarjuk, hogy ez az esemény ne né­hány száz ember politikai ünnepe legyen, hanem a pol­gárok széles tömegeinek ad­jon lehetőséget az Európáról szóló párbeszédre. Változatos programot kí­nálnak a szervezők. Lesz szakmai konferencia és ve­télkedő, futóverseny és szak- szervezeti nézetegyeztetés a munkajogról és a jogharmo­nizációról. Szeptember 4-én, pénteken Somogyváron fel­avatják Szent László király szobrát, diákfórum lesz a Táncsics gimnáziumban és Phare kerekasztal-beszélge- tés a megyeházán. Délben ünnepélyesen is megnyitják a Somogyi Európa-napokat és felavatják az Európa-parkot, majd politikai fórumot ren­deznek az európai regionali- tásról és területfejlesztésről. Az Európa-napok rendez­vénysorozata kapcsolódik az Alpoktól az Adriáig nemzet­közi vásár programjához, amelyet az Anonymus kft szervez. Esténként lesz sör­bál, lézervarázs és szomba­ton tűzijáték. (Lengyel) Félmillió forint tanévkezdésre a kisdiákoknak Megérkeztek a könyvek Még pár nap, és benépe­sülnek az iskolák - meg­kezdődik az új tanév. Vé­geztek az iskolák szüksé­ges felújításával, s leg­több iskolába megérkez­tek már a tankönyvek is. KlSBÁRAPÁTI — Az alsótagozatosoknak az Apáczai kiadó tankönyveit rendeltük meg, a felsősöknek pedig elsősorban a Nemzeti Tankönyvkiadótól vásárol­tunk — mondta Benedek Atti­la igazgatóhelyettes. — A he­lyi tanterv elkészítésénél ugyanis a nyíregyházi tan- terv-csomagot vettük alapul. Elmondta: a matematikát a Calibra, a természetismereti tárgyaknak a könyveit a Mo­zaik kiadó szállította. A tan­könyvek és szótárak nagy ré­sze már az iskolában van. Most a folyosón halmozták fel a könyveket, amelyek kicso­magolásra várnak. Az alsósok tankönyveit még nem kapták meg, de a kiadó ígérte, hogy augusztus 31-ig valamennyit elküldi. A felsősöknek pedig már csak a Természetismeret 5-7. osztályosoknak szánt könyve hiányzik a Mozaiktól. A kisbárapáti II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskolába járó bonnyai, fiadi és helybeli ta­nulók tankönyveinek az ára legkevesebb félmillió forint. Ezt a három önkormányzat fi­zeti ki, hogy ezzel is segítse a gyermekes családokat. K. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom