Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-13 / 189. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6. Somogyi tájak 1998. augusztus 13., csütörtök A csendes falunak is vannak előnyei Fejlesztenék a fürdőt Lovas Géza: ez a fürdő is vonzza a vendégeket a községbe totó: kovács tibor Bérbe vette egy budapesti székhelyű kft a taranyi fürdőt. Tervezik a fejlesztést is. A tulajdonosok kempinget és új medencéket szeretnének építeni. Tarany Bár némi túlzás van benne, alapjában véve igaz: ha Dél- Somogyban kutat fúrnak, melegvízre bukkannak. Sok hévízről tudunk, ugyanakkor vannak lezárt kutak, amikről még az érintettek sem nagyon beszélnek. A termálvíz hasznosításában sokan és sokszor bíztak. Azt azonban már a régiek is belátták: nem érdemes gyógyfürdőről álmodozni úgy, hogy minden második faluban idegenforgalmi központot létesítenek. Amikor a taranyi melegvizet találták, először kertészetet létesítettek, s ott paprikát, paradicsomot termesztettek. Később készítettek két medencét, vendégcsalogatónak. Májustól egy budapesti kft bérli a kis fürdőt és a hozzá tartozó öthektáros területet. A társaság képviselője, Lovas Géza állítja, hogy híres a taranyi víz; még Nagyatádról és Csokonyavisontáról is" járnak ide a fürdőbe vendégek. Itt ugyanis nincs zsúfoltság. Időnként külföldiek is megfordulnak Taranyban. Éppen ezért bíznak abban, hogy ennek a melegvíznek is lehet szerepe Dél-Somogy idegen- forgalmában. A jövőben új medencéket akarnak építeni, és nem titkolt tervük egy kemping kialakítása. N. J. Ki a legerősebb asszony - ezt először döntik el Kánkán a falunapon Felújítják a templomot Kétszáz éve szentelték föl az alsó-segesdi református templomot. Erről is megemlékezik a gyülekezet; reményeik szerint a hálaadó istentiszteletet a belső felújítás után megtarthatják. Segesd A segesdi reformátusok első, még fából épített templomát és parókiáját 1790. december 10-én felgyújtotta egy Török Mihály nevű férfi. Harminc ház is elpusztult akkor — olvasható Bozsóky Pál Gerő monográfiájában. Azután építették föl az új kőtemplomot. Ennek épp kétszáz éve. A kis lélekszámú református gyülekezet szeretne méltó módon ünnepelni, ezért is döntöttek a templom felújítása mellett. Pénzes Péter lelkész elmondta, az idén csak a szigetelést tudják megoldani, s a belső munkákat végezhetik el. A segesdi önkormányzat legutóbbi ülésén százezer forint támogatást szavazott meg a gyülekezetnek. Korábban 160 ezer forintért készíttette el a díszkivilágítást. Reményeik szerint a jubileumi hálaadó istentiszteletet pedig adventkor tartják a megújuló templomban. N. J. Megtisztítják az árkokat Tíz munkanélkülit alkalmaznak Rinyaszentkirály környékén a vízfolyás-rendezés munkálatainál. Rinyaszentkirály Tíz jövedelempótlós támogatottat foglalkoztat öt hónapig a Rinya-Dombómenti Vízitársulat. Most a búbostói árkot tisztítják, majd a belterületen végeznek ilyen munkát. Az ön- kormányzat élt a felajánlott lehetőséggel, s támogatta a közhasznúak foglalkoztatását. Nyolcadszor rendezzük meg, most már hagyománya van a falunapnak — mondta Mazaga Zoltánná könyvtáros, ifjúsági klubvezető, a rendezvény szervezője. Háromfa Sokak kérésére az idén először nem a parkerdőben, hanem a sportpályán és az iskolaudvaron lesznek a rendezvények — mondta Mazaga Zoltánná. A program minden évben más; a sikereseket megismételjük, de újakat is beiktaMegkezdték az ötvöskónyi óvoda konyhájának felújítását. Az átalakításra azért van szükség, mert az ÁNTSZ még június végén bezáratta az intézményt. Ötvöskónyi A beruházás 14 millió forintba kerül; ezt a nagyatádi Manufaktúra kft végzi. Eredetileg csak tízmillió forint lett voltunk. A délelőtt a fiatalabbaké; lesz kispályás foci és női kézilabda-verseny, a szomszéd települések csapataival; közben a gyerekek is vetélkednek. Délután lesznek a felnőttek versenyei. Először választjuk meg a falu legerősebb emberét és legerősebb asszonyát. Lesz kötélhúzás, palacsintasütés és sok vidám vetélkedő; ezenkívül műsoros táncbemutató — kánkán és diszkótánc, rockkoncert és este szabadtéri bál. A szervezésben, a rendezvények lebonyolításában az ifjúsági klub tagjai segítenek. na a költsége, de jelentős volt áremelkedés — tudtuk meg Mikola Vilmos polgármestertől. Ötmillió forintot nyertek pályázaton, de még így is minden tartalék pénzüket felemészti a beruházás. Az ön- kormányzat felajánlotta, hogy az építkezés idején hat közhasznú munkást is ad, hogy ezzel is csökkentse valamelyest a kiadásokat. A konyha felújítása nélkülözhetetlen, Bencsik Balázs vállalta a falunapi ebéd főzését. Kitanulta a szakácsmesterséget, s az iskolaudvaron kétszáz személyre készíti kondérban gulyáslevest. A hozzávalókat csakúgy, mint a falunap többi költségét, a versenyek díjait a támogatók ajánlották fel. — Az a fontos, hogy a falu apraja-nagyja jól érezze magát — mondta a klubvezető-szervező. — így volt tavaly; és ha az időjárás is kedvez nekünk, így lesz szombaton is. Erre készülnek most lelkesen Háromfán. Bíró Mária hiszen innen kapják az ételt a szociális ellátottak is. Szep- • tember végéig tartanak a munkák; ez idő alatt a helyi kórházból hozatják az ebédet. Ez is több százezer forint többletkiadást jelent. A felújításra nagy szükség van; az önkormányzatnál így készülhetnek föl arra, hogy hatosztályossá bővítsék az iskolát. S utána tervezik az utak, járdák felújítását. (Németh) Átépítik az óvoda konyháját Hírek Készülnek a tanév kezdésére Mikében A mikei alsótagozatos általános iskolának nincsenek anyagi gondjai az 1-4. osztályosok tanévkezdésénél. Az önkormányzat csaknem tizenegymillió forintot fordít ez évben az iskola, óvoda és a könyvtár fenntartására, ebből az összegből fedezik a negyvennégy aslsótagozatos kisdiák tanítását is, akiket négy pedagógus oktat a tanórákon. Mikében az idén tizenkét kisgyerek kezdi meg iskolai tanulmányait az első osztályban. Falunapra készül Beleg Díszpolgári címet is adományoznak Szent István napján Belegben. Nagyszabású rendezvénynyel teszik emlékezetessé ezt a napot; délelőtt avatják fel a Rákóczi utcai parkot, fellépnek itt a nagyatádi Őszi Napfény nyugdíjasklub tagjai és a helybeli mazsorettek is. Az esti gálán pedig fővárosi művészek szerepelnek a művelődési házban. Lesz párok versenye, és műsort ad az ifjúsági klub is. Kifestik a görgeteg! iskola tantermeit Most festik a gör- getegi általános iskola tornatermét és az osztálytermeket. A szokásos nyári karbantartás idén csak annyiba került, ameny- nyi az anyag ára, mivel öt közhasznú munkás végzi a munkákat. A közhasznúak között kőműves, festő, bognár is van. Ezzel több százezer forintot takarít meg az önkormányzat. Óvodavezetőt keres a bolhást önkormányzat Bolhás sokat tesz az óvodáért, ahová tizennyolc kisgyerek jár. A falu vezetésének a gondja az, hogy a vezető óvónő nyugdíjba megy, s helyébe az előírások szerint főiskolai végzettségűt kell felvenniük. A diplomát a másik helybéli óvónő is most szerezte meg. Az önkormányzat már pályázatot írt ki az óvónői, óvodavezetői állásra, bíz va abban, hogy környékbeli jelentkezik, mert nem tudnak neki lakást adni. Felszámolták az Illegális szeméttelepet Rinyaszentkirá- lyon megszüntették az illegális szeméttelepet. A szemét ártalmatlanítását és a tároló betemetést a Balatoni Halgazdaság Részvénytársaság dolgozói végezték el. A faluban a Fő utca elejére már évtizedek óta hordták a háztartási hulladékot és az építési törmeléket is, a tavasszal azonban az önkormányzat bevezette a szervezett szemétszállítást, s azóta a 157 háztól kukában viszik el a hulladékot. Ezért a lakosságnak az idén nem is kell fizetni; az önkormányzat vállalta át a költségeket. Leverték a lakatot, reggelre virradóan Nyolc tyúk, meg a kár Nyolc tyúkomat vitték el. Sejtem is, ki volt. A rendőrök itt jártak. Felmérték a kárt; de hát ki tudja, lesz-e ebből valami? — panaszolta Csernela Józsefné. Bakháza A tyúklopás keddre virradóan történt. A bizonyítékot meg könnyű eltüntetni. — Hatszáz forintnál is többe van a biztosítás - mondta a károsult. — Vajon fizetnek-e? A lakatot leverték; a kacsák ajtaját is kinyitották, de azokból nem vittek el. Van kutya, de nem ugatott, azt észrevettem volna. Csernela Józsefné húsz éve özvegy, hosszú ideje egyedül él. Gyerekei Atádra költöztek; sok a dolguk, ritkán jönnek. — Hív is a lányom: költözzem hozzá, de nem megyek, amíg bírom magam. Ugyan megöregedtem, rosszul látok; holnap leszek 76 éves. Nem bírom már a munkát sem. És éppen most jön ez a lopás! Csak magunknak nevelgettem Nincs is más örömem, csak a virágok ezt a pár jószágot. Nagy a kár. A tornácon asztal, roskadozik a virágoktól. — Nincs is már nekem más örömem, csak a virágaim — néz szeretettel a gumós begóniákra. — Talán tizenegynél is több fajta van. S igen szépek... De ez a lopás — mérgelődik —, mégiscsak nagy bosszúság... Bíró Mária Kisdiákok tábora Harmincöt kisiskolás táborozott egy hétig a taranyi önkormányzat és a művelődési ház jóvoltából. Ez a szülőknek gyerekenként mindössze kétszáz forintjába került. Tarany A táborozás költségeit a község, illetve a kisebbségi önkormányzat hozzájárulása fedezte, meg a támogatók felajánlásai. Hogy sikeres legyen az üdültetés, összefogott szinte az egész falu: mindenki segített a maga módján. Horváth Gyu- láné és Kozma Lajosné vezette a tábort. A gyerekeknek hasznos elfoglaltságuk is volt: a művelődési házban szőttek, fontak és gyurmáztak. A szülők közreműködésével akadályversenyt rendeztek a taranyi szőlőhegyen, illetve túrákat rendeztek. Egy napot töltöttek a Taranyhoz közeli cserkésztáborban. A hosz- szabb utakra a mezőgazda- sági szövetkezet biztosította a buszt, így meglátogatták az atádi tűzoltólaktanyát, majd kirándultak Kaszópusztára, s ott utaztak az erdei kisvasúton is. A gyerekek táplálásáról az óvoda konyháján gondoskodtak. Háromszori étkezést biztosítottak a tábo- rozóknak, a negyediket pedig a felajánlóktól kapták. Az utolsó este a gyerekek főzték a vacsorát. N. I. Háromfa A szülői munkaközösség és az óvoda vezetői tervezték, a szülők is segítették az építését. Nemcsak a szórakozást szolgálja ez: az átjáróban lesz nyújtó és gyűrű is a mindennapi testgyakorláshoz. Csaknem százezer forintba került; a fát a szövetkezet adta hozzá, az önkormányzat fizeti a 40 ezer forint munkadíjat. Erre adta a szülői munkaközösség is összegyűjtött pénzét. A háromfai óvodába ötven gyerek jár. Most, nyáron 15-20 élvezi az új játszóházat. N. I. Építik a játszóházat a kivitelező szakmunkások és a szülők fotó: kovács Játszóház Játszóházat építettek az óvoda udvarán az apróságoknak, az önkormányzat és a mezőgazdasági szövetkezet összefogásával. a kicsinyeknek Emlékőrzők Elkészült a bolhás! Hősök könyve; két háború halottainak nevést és adatait gyűjti csokorba. Bolhás- Tízéves voltam, amikor 1936-ban apám felavatta az I. világháborús emlékművet - mondta Kővári Jenő polgármester. - Most is emlékszem, megindító volt. A családok gyászoltak: apát vagy fiút. Az elesettek neve a Hősök könyvében olvasható. A II. világháború áldozatairól minden írást felkutattunk, kiegészítése is folyamatos. Volt hősi halottja a falunak 1956-ban is: Budapesten esett el. A Hősök könyvét augusztus végén adjuk át a községnek.