Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-13 / 189. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. augusztus 13., csütörtök Belpolitika 7 Szemle a Szigetközben Tegnap - egy helyszíni szemlével - megkezdő­dött a Fidesz Duna-politi- kájának gyakorlati meg­valósítása. A következő lépést ma teszi meg a kabinet: megalakítja az úgynevezett dunai kor­mánybiztosságot. BUDAPEST Magyarország nem épít gátat a Dunán, és indokolatlannak tartja a dunakiliti víztározó feltöltését is - jelentette ki Illés Zoltán, az Országgyűlés Kör­nyezetvédelmi Bizottságának elnöke szerdán Ásványrárón. A fideszes politikus Vargha Jánosnak, a kormány kör­nyezetpolitikai főtanácsadó­jának, s Pap Jánosnak, a tér­ség parlamenti képviselőjének a társaságában találkozott a szigetközi polgármesterekkel. A Dunán kialakult állapotokat hajóról tekintették meg, a községházán tartott megbe­szélésen pedig arra voltak kí­váncsiak, milyen gondokkal küszködnek a falvak a Duna elterelése következtében. A polgármesterek elpana­szolták: bár már évekkel ez­előtt megtörtént a teljes körű kárfelmérés és -becslés, a kár­talanítás elmaradt. A falvak elöljárói szerint hazánk ki­szolgáltatott helyzetbe került, hiszen a szlovákokon múlik, mennyi vizet adnak Illés Zol­tán hangsúlyozta: a kormány mindent megtesz a Szigetköz értékeinek megmentése érde­kében. Illés szerint a hágai íté­let értelmében nekünk nem kell semmiféle gátat építe­nünk, csupán a vízmegosztás kérdéseiről kell megegyez­nünk. Vargha János, a kormány környezetpolitikai főtanács­adója elmondta: a kabinet csütörtöki ülésén dönt a dunai kormánybiztosság megalakí­tásáról. A környezetvédő sze­rint hazánk célja a hágai ítélet végrehajtása, s ennek érdeké­ben meg kell kezdeni a tárgya­lásokat a szlovákokkal. Amennyiben ez sem vezetne eredményre, ismét Hágához fordulunk, s kérni fogjuk a nemzetközi bíróságtól a dön­tés pontosabb értelmezését. Börzével nyit a tanév Bár a diákok számára még Javában tart a vakáció, már nagyban folynak az előké­születek az új tanévre. Ez­zel kapcsolatban a leg­újabb hír az, hogy az idei tanévkezdéskor is meg­rendezik a hagyományos országos tankönyvvásárt, ahol számos kiadványhoz kedvezménnyel juthatnak hozzá a vásárlók. BUDAPEST A Tankönyvesek Országos Szövetsége és a Főnbe Bt szep­tember 4-e és 6-a között meg­tartandó közös sulibörzéjén mintegy 13-14 ezer féle iskolai segédeszközzel, füzettel, szemléltető tárgyakkal, és mintegy 250 új könyvvel talál­kozhatnak a látogatók. A kiadók elsősorban ré­gebbi és frissen megjelent tankönyveiket viszik a vá­sárra, s természetesen a slá­gercikknek számító kötelező olvasmányokat. A Kertészeti Egyetem aulá­jában rendezett nagyszabású vásár előkészületei már meg­kezdődtek, és - mint Karlovitz János, a Tanosz elnöke el­mondta - már most látható, hogy a választék a korábbi évekhez hasonlóan rendkívül gazdag lesz. Az érintett szü­lők, diákok, tanárok számára csak a legjobb tankönyvek ki­választása okozhat gondot. Persze, sok szülőnek az egy-egy évfolyam számára szükséges könyvcsomag árá­nak kifizetése sem lesz köny- nyű feladat, bár a szövetség elnöke szerint a tankönyvárak „csak” az infláció mértékéhez igazodva növekedtek. Néhány Idadó árai tavaly óta reálér­tékben némileg csökkentek is. A szervezők elmondták: nem ritka az olyan általános iskolai, vagy még inkább a kö­zépiskolai osztály, amely számára 10-12 féle sorozat is rendelkezésére áll. Most is sok az újdonság, bár néhány kiad­ványban visszaköszönnek a korábban megjelent tanköny­vekből részek. Nemcsak a tanév eleji tan­könyvbörze, de az árak egy alkalomra szóló, átmeneti mérséklése is a hagyományok közé tartozik. Árengedmé­nyek az idén is lesznek, bár azok valószínűleg nem érik majd el a tavalyi mértéket. Vi­szont minden vásárló 200 fo­rintos vásárlási utalványt kap. Szakaszos béremelések A nyugdíjasok nyaralása FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE A költségvetés szűkös­sége nem engedi, hogy a teljes közalkalmazotti szféra reálbére növeked­jék, ezért a kormány elé várhatóan olyan előter­jesztés kerül, amely sze­rint az elkövetkező esz­tendőkben az e területen dolgozóknak hol az egyik, hol a másik csoportja él­vezne nagyobb előnyt. BUDAPEST Mint ismeretes, két tárca kö­zött máris vita alakult ki ar­ról, hogy a legrosszabbul fi­zetett közalkalmazotti réte­gek közül kiket preferáljon a kabinet. Pokomi Zoltán okta­tási miniszter szerint először a pedagógusok reálbérét kel­lene - legalább 8 százalékkal - feltornászni, míg kollégája, Gógl Árpád az egészségügy­ben tapasztalható keresetel­maradás miatt a saját terüle­A kelet-európai régióban elsőként hazánkban ren­dezik meg a nevelőszülők európai konferenciáját. A Nyíregyházán augusztus 21-23-a között sorra ke­rülő találkozón 32 ország­ból vesznek részt. NYÍREGYHÁZA Az utóbbi években javult ha­zánkban az állami gondozot­tak és a nevelőszülőknél élő gyerekek aránya: a 21 ezer ál­tét részesítené előnyben. A közalkalmazottak szak- szervezetei a közeljövőben alakítják ki álláspontjukat az ügyben, annyit azonban már tudni lehet, hogy a közszolgá­latban egyébként is meglévő megosztottság további mélyí­tésének elkerülése végett egyenlő arányban osztanák el a pénzt. Nagyjából úgy, aho­gyan azt az oktatási miniszter vázolta. Információink szerint azért nem lehet szó már 1999-ben a teljes közalkalmazotti kör fi­zetésének minden fél szá­mára megfelelő rendezéséről, mert az ehhez szükséges 200-240 milliárd forint nem áll a költségvetés rendelkezé­sére. A Pénzügyminisztéri­umban most dolgoznak a költségvetési irányelveken, s amíg a munka folyik - mint mondták -, nem kívánják kommentálni a felszínre ke­rült nézeteltérést. T. M. lami gondozott - az összes gyerek egy százaléka - közül 8 ezret látnak el családokban. Herczog Mária, az Országos Gyermek- és Családvédelmi Intézet igazgatója lapunknak elmondta: szeptemberben módosító indítványt nyújta­nak be a parlamentnek, amelynek lényege az, hogy a helyi önkormányzatok finan­szírozzák az állami gondo­zásba vételt is. A helyhatósá­gok így kényszerhelyzetbe ke­rülnének. Csemyánszki Judit A rendszerváltozás nyo­mán nyaralási szokásaink is megváltoztak. Míg ko­rábban szinte kizárólag SZOT-üdülőkben vagy sa­ját telkünkön nyaraltunk, mára divatba jöttek a kül­földi utak, hiszen egyre többen élnek vidéki ház­ban - mondja dr. Buda Béla, a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem Magatartástudományi In­tézetének professzora. Budapest Az, hogy a nyári szabadság alatt „muszáj” elutazni, a nyugati országokban már régi rítus. A professzor sze­rint az ipari államokban egyre divatosabb a kempin­gezés, a természetközeli, nomád életmód, hiszen min­denki szeretne kimozdulni évközi, megszokott környe­zetéből, a nagyvárosból. Magyarországon azonban csak az utóbbi években vált lehetővé, hogy egyre széle­sebb kör töltse külföldön a szabadságát. Ennek nálunk Ha nincs jobb ötletünk, ott a Balaton... nincsenek is különösebb polgári hagyományai.- Tudunk-e jól nyaralni, ténylegesen kikapcsolódni?- Hogy melyik nyaralás a jó, az egyénileg változó. Függ az életkortól, a foglalkozás­tól, az ízléstől. A fiatalok álta­lában a „fárasztóbb” progra­mokat kedvelik. A hosszú utazások, az áttáncolt éjsza­kák jelentik számukra az igazi kikapcsolódást. Más in­kább csendre, pihenésre vá­gyik. Van, aki a szabadságát arra használja fel, hogy rendbe tegye a lakását, a kert­jét, mert ez megnyugtatja. Van, aki a családja társaságá­ban tud kikapcsolódni, van, aki baráti körében érzi jól magát és olyan is akad, aki egyedül szeret kalandozni. Sok magányos ember viszont fél egyedül maradni, ezért ki sem veszi a szabadságát. Hírek A Fővárosi Főügyészség felkéri a Cégbíróságot, de­rítse ki, történt-e közokirat­hamisítás azoknak a vállal­kozásoknak az esetében, amelyek korábban állítólag kapcsolatban álltak a kor­mány egyes tagjaival. Kovács László az élen. A vezetői jelölésekről tájékoz­tatta a nyilvánosságot tegnap Keleti György, az MSZP szep­tember 5-ei tisztújító kong­resszusa jelölőbizottságának elnöke. A pártelnöki tiszt­ségre heten kaptak javaslatot, de Kovács László frakcióve­zető támogatottsága messze meghaladja vetélytársaiét, köztük Nagy Sándorét. Bizottság a helyszínen. A 22-23-ai Nemzetközi Repü­lőnap és Haditechnikai Be­mutató a legnagyobb biz­tonság közepette zajlik majd le a kecskeméti repülőtéren; erről győződhetett meg az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága szerdán a hely­színen. Német kitüntetés. Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke a Német Szövetségi Köztársaság csillaggal ékesí­tett Nagy Érdemkeresztjét vette át szerdán Hasso Buch- ruckertől, Németország bu­dapesti nagykövetétől, a ma­gyar Alkotmánybíróság kiépí­tésében szerzett kiemelkedő érdemeiért. MIÉP-vólemény. Szándékos zavarkeltés áll az egyes, a Fi- deszhez közelálló személyi­ségeket törvénytelenségekkel vádoló újságcikkek hátteré­ben - nyilatkozta tegnap Csurka István, a MIEP-el- nöke. Református tanácskozás. Tőkés László királyhágó-mel- léki püspök elnökletével teg­nap megkezdődött a Magyar Reformátusok Világszövetsé­gének kétnapos, összevont elnökségi és választmányi ülése a budapesti Ráday Kol­légiumban. Az előzetes ter­vekkel ellentétben az ülésen nem vettek részt a kormány egyházi ügyekért felelős ve­zetői. Vevő a sajtóbirodalomra? Hírek szerint egy jelentkező már akadt a Postabank mé­diaérdekeltségeire. A General Holding amerikai cég olyan ajánlatot dolgozott ki, amelynek nyomán a sajtó­holding tulajdonosa 3,2 mil­liárd forinthoz jutna. A GH a sajtóbirodalom lapjainak egy részét eladná, más lapokat megtartana. EGYEDÜLÁLLÓ LEHETŐSÉG BEFEKTETŐKNEK! Az OTP Ingatlan Rt. eladásra kínálja az alábbi ingatlanokat: Siófok belterületén hét egymás mellett fekvő (hrsz: 3372/3, 3276/1-2, 3419, 3273/4-5-6) 416 569 m2 összalapterületű telek együtt eladó. A telkek 25%-ban üdülőépületekkel beépíthetők. A terület egy részén jelenleg egy lovasiskola működik. Eladási ára 215 M Ft. Az írásos ajánlatokat az OTP Ingatlan Rt. budapesti irodájába 1998. szeptember 10-ig kérjük küldeni. Cím: 1066 Budapest, Mozsár u. 8. Felvilágosítás: Udvari Mónika, Brányik Ágnes, tel.: 269-1350, fax: 269-1381. A PENTA UNIÓ OKTATÁSI CENTRUM IMMÁR ÖTÖDIK ÉVE MEGHIRDETI ŐSZI TANFOLYAMAIT ✓ Pénzügyi-számviteli szakképesítések:- Mérlegképes könyvelő (vállalkozási és államháztartási szak)- Pénzügyi ügyintéző- Adótanácsadó- Számviteli ügyintéző- Társadalombiztosítási ügyintéző ✓ Nyelvi képzés:- Alapfokú angol és német ✓ Számítástechnikai képzés:- Számítógépkezelő (40 órás)- Alapfokú számítógépkezelő (180 órás) ✓ Főiskolai közgazdász képzés és felvételi előkészítő- Széchenyi István Főiskola, távoktatás keretében, pécsi konzultációs központtal Érdeklődni: Biró Jánosné irodavezető Kaposvár. Rákóczi tér 12/a. Tel.: 82/422-480 «*720)-Excel, Word for Win '95 (60 órás) Szerencseposta Fortuna jóvoltából tovább gyarapo­dott a szerencsejátékok révén milli­omosokká váltak klubja. Ezúttal egyszerre három fővel is: mind az ötös- mind a hatoslottón telitalálatos szelvény született. Bár az ötöslottó főnyereményét ketten nyerték meg, az osztozkodás ellenére is szép ösz- szeghez - fejenként 200 millió 650 forinthoz - jutottak a játékosok. Nyereménykínálat Ezen a héten a jokeren lehet a leg­többet nyerni: kereken 46 millió fo­rintot. Ez az összeg igazán megér egy plusz ikszet a lottószelvényen! Az ötöslottó induló főnyereménye most 32 millió forint. Még „be lehet szállni” a Nosztalgialottó-akcióba is, amelyen az .öt-, négy- és háromtalá- latosok között 3x30 millió forintot osztanak szét. Ráadásul aki most küldi játékba öthetes lottószelvényét - amelyen mind a négy játékmezőt kitölti, vagy kombinációs szelvé­nyen legalább 1600 forint értékben játszik -, az egy Chrysler Grand Voyager családi álomautót is meg­nyerhet. Nincs más teendője, mint a fogadást követően a 06-1-224-2655- ös telefonszámon pályázni a sorso­lásban való részvételre. A hatoslottón ezen a héten meg­nyerhető összeg 21 millió forint le­het. Az ötös- és hatoslottón melléta­lálatot elért játékosok közül vasár­nap a „Peches ember szerencséje” televíziós vetélkedőn egy budapesti és egy lengyeltóti játékos versengett azért, kinek sikerül többet kicsikarni Fortunától. Ezen a téren Bleicher János bizonyult ügyesebbnek, aki 93 ezer forintot gyűjtött össze a három­fordulós játékban, míg Bódis Attilá- ne'nak 110 forintra futotta szerencsé­jéből. Kenő-Manó meglepetései Sorsjegyek ekkora nyereményeket még sohasem rejtettek, mint az a há­romféle sorsjegy, amely néhány napja jelent meg az SZRT boltháló­zatában. Az egyik azoknak szól, akik nagyon szeretnek nyerni, a má­sik azoknak, akik nagyon-nagyon szeretnek nyerni, a harmadik pedig a névnapjukat ünneplőknek. A Kenő kaparós sorsjegyekkel 5, illetve 7,5 milliót lehet azonnal nyerni, a dísz­távirat külsejű sorsjegy virágcsokra alatt pedig - szerencsés esetben - 3 millió forint lapulhat. Igazi ajándék, igazi meglepetés! Mázlisták Régen nyertek akkora összeget - 460 ezer forintot - a Telemázli show-ban, mint amekkorát Bide Atti- láné a keddi adásban. A többi játé­kosnak már közel sem volt ilyen sze­rencséje. Bozó Melinda 180 ezer fo­rintot ügyeskedett össze, Danes László viszont mindössze 15 ezret. Jól járt viszont Mester Balázs és Gáli Antal Tibor, akiket az otthon maradt játékosok közül sorsoltak ki, mert karosszékből nézve a műsort fejen­ként 200-200 ezer forint hullott az ölükbe. A következő adás játékosai már elkezdhetnek Fortunához fo­hászkodni, hiszen a jackpot értéke eléri a 24 millió forintot. Totó és Tippmix Duplájára, 6 millió forintra emelke­dett a múlt hét óta a totó 13+1 talála- tos szelvényének a főnyereménye, a góltotó pedig 870 ezer forinttal ke­csegtet. A tippmixen ismét a labdarúgásé a főszerep, a tétlapon szereplő 120 fogadási esemény közül ugyanis mindössze hét nem kapcsolódik a focihoz. Ezek a Forma-1-es Magyar Nagydíjra vonatkoznak. A jól bevált módon ismét nemcsak a futam győz­tesére lehet tippelni, hanem arra is, hogy két-két pilóta közül melyik vé­gez előrébb majd a hivatalos idő­mérő edzésen. Ami a futballt illeti, most az eu­rópai labdarúgókupák hétközi selej­tező mérkőzéseire lehet fogadni. Újdonság, hogy a Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa mellett a Kupa­győztesek Európai Kupájában is megkezdődnek a küzdelmek. A já­tékszervező nyolc esetben hendi- kepes rendszerben kínál fogadási lehetőséget. (x) Szülők eszmecseréje

Next

/
Oldalképek
Tartalom