Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-13 / 137. szám

1998. június 14., vasárnap Cousteau tolmácsa volt a Duna-expedíciónál Búvár a magasban A búvárkodás olyan, hogy alig kóstolsz bele és máris szenvedélyeddé vá­lik: gyönyörű és veszé­lyes, életre szóló élményt nyújt és megdöbbent — mondta Nádasi-Tóth At­tila, az ipari alpin tevé­kenységéről neves ka­posvári cég vezetője. A férfi, aki a mélységet szereti és a magasban dolgozik. Bár most a magasban „ke­resi” megélhetését, testestől- lelkestől búvár. Amikor Jac­ques Cousteau francia tenger­kutató Magyarországon for­gatta a Duna-expedícióról ké­szült filmjét, őt kérték tol­mácsnak. — Cousteau ekkor már na­gyon idős volt, csak néhány napra jött el hazánkba. Lehet, hogy csupán azért, hogy a nevével, a hírével, és a tudá­sával reprezentálja a produk­ciót. — Hogyan lesz egy búvárból félig-meddig hegymászó? — A 80-as években az MHSZ-nél kezdtem búvár­kodni. Keményen dolgoz­tunk, robbantásos feladatokat is elvégeztünk. S egyszer egy téesz elnöke megkérdezte: nem menne- föl valaki a ter­ményszárítóra? Fölmentünk, így kezdődött... — Mi a veszélyesebb: a mélység vagy a magasság? — A magasság. A hegymá­szók erősek, ügyesek, de ott nagyon hideg van. Az ember keze-lába megfagy, s nagyon balesetveszélyes. Az ipari al­pin tevékenységnél egy tuti helyre van kötve a biztosító­kötél, amelynek a szakítószi­lárdsága 2,5 tonnánál is több. A baleset azonban ilyen biz­tosítás mellett is előfordulhat, ha valaki rutinból dolgozik. Ez baj, ilyenkor nem segít a legkorszerűbb és legbizton­ságosabb felszerelés sem. — Amikor szinte mindent túlbiztosítanak, tehát a köte­lek több mint 2,5 tonnát bír­nak, a teljes biztonsági felsze­relés szuper, hol lehet baj? — Például akkor, ha ho­mokfúvást végzünk. A 70 at­moszférával kizúduló anyag egyetlen rossz mozdulat ese­tén mindkét kötelet elvág­hatja, és akkor vége... — Volt már életveszélyben? — Igen. Hatvankét méterre merültünk az Adriába, s egyikünk kilenc méteren in­kább a halakat akarta néze­getni, aztán mi tovább merül­tünk. A levegő azonban ro­hamosan fogyott. Amikor föl­fele jöttünk, éreztem, hogy legfeljebb néhány másod- percnyi levegőm van. Egyezményes jelekkel kértem a társamat, hogy adjon le- vegő-slukkot. Tudni kell, hogy ilyenkor először a cső­ben levő vizet ki kell fújni, aztán jön a levegő. Amikor másodszor-harmadszor kér­tem, akkor már jelezte, hogy az ő palackjának is vége. Ek­kor még tizenhárom méter mélyen voltam a tengerben. Kinyitottam a mentőmellé­nyem palackját, ami felgyor­sítja a vízszintre való érke­zést. A társaim csak egy leve­gőért esdeklő, másfél méter magasan kivágódó pasast lát­tak. — Miért rajong a búvárko­dásért? — Mert szép. Bár a kris­tálykék tengerben, színes ha­lak látványában kevesebb ré­szem volt eddig, mint a ke­mény búvár-munkában. Amikor az ember a februári 5 fokos Duna zavaros vízében dolgozik, vagy vízihullát ke­res, nem a búvárkodás szép­séges élményeire emlékszik. De ez is hozzá tartozik ehhez az életérzéshez. — Egy költséges életérzés­hez... — Igen. Amikor megnősül­tem, a búvárfelszerelésemet is eladtam. — Hova szeretne eljutni? — A Vörös-tenger búvár­paradicsomába, mivel annak a flórája és faunája szinte pá­ratlan. A másik vágyam az ausztrál nagy korall-zátony. — Mikor? — Ha nem lennék családos, bármennyit áldoznék ezekért a célokért, ám most 31 évesen más célok felé „nyomulok”. Ha néhány év múlva megve- hetem a dzsipemet, a leg­alább hétméteres hajómat, akkor márciustól októberig a tengeren leszek. — Most nem búvár, hanem egy elismert cég tulajdonosa. Milyen főnök? — Nekem nem beosztot­taim vannak, hanem kolle­gáim. Egykori mesteremtől tanultam: úgy dolgozzam, hogy arra mindig büszke le­hessek. A nálam dolgozó hét ember hét családot jelent. Hét olyan munkatárs, akinek a minőségi munkája nélkül se­hol nem lennék. Tudnak, akarnak és mernek. Legutóbb egy több mint félezer négy­zetméternyi reklámfelületet festettek fel nyolc nap alatt. Amikor végzünk, abban a pil­lanatban „kerítésen” kívül ke­rülünk, ezért minden egyes munkával egy kicsit megha­lok... Tamási Rita SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK Közelről Ötödik oldal Csiky Gergely Bt Kát tehetséges csalogány, Megyes Melinda és Csapó Virág FOTÓ: TŐRÖK ANETT Az évadzáró estéjén tartotta az évad utolsó bemuta­tóját a kaposvári színitársulat. A Csiky csalogánya című egyszeri és megismételhetetlen produkcióban, amely a teátrumban immár hagyomány, a művészek és művészjelölt csoportos szereplők új oldalukról mutatkoztak be. Vagy erősítették a régit. A Csiky csalogánya házi színházi dalverseny több okból is rendhagyó elő­adás. Először is, a közön­ség nem közönséges, szí­nészek játszanak színé­szek színe előtt. A bizonyí­tás vágya ég legtöbbükben, meg akarják mutatni, ezt is tudják, jobban tudják, s - akiknek kényelmetlen - ki akarnak bújni a skatulyá­ból. És ez dicséretes, ráa­dásul általában sikerül. A Csiky csalogánya nem a kritikának énekel. Miért is tenné,-amikor halandó néző a produkci­ókat csak kevés láthatja. (Máig fixa ideám, hogy húzás és rendezés után a Csiky csalogánya gyönyö­rűen muzsikálna a stúdió­ban, alkalomadtán.) Ta­nulságai okán mégis szót érdemel a város forintjai­ból, elsősorban a város polgárainak játszó legenda láthatatlan előadása. Ta­nulság az illusztris zsűri­nek, Babarczy László, As­cher Tamás, Radoszlav Mi- lenkovics rendezőknek, Pálffy Alice és Molnár Pi­roska színművészeknek, hogy a társulat kiaknázat­lan értékekkel rendelke­zik. Tanulság a szereplők­nek, akik a választásukkal mellényúltak, vagy éppen számottevően beletrafál- tak. Nevek, amiket sokan tán most hallanak először, pedig Horváth Zita például jónéhány éve tagja a társu­latnak. Egyszer még sze­repet jelenthet a mostani kupléja, a négykezesre áhítozó nimfomán dáma dala. Dányi Krisztián, aki a Maugliból ugrott a Sárga csikó egyik főszerepébe, egy szál gitárral bátorko­dott a pódiumra, ahol idő­vel önbizalmához a hangja is, dalszövege is felnőtt. (Mindketten dicséretben részesültek.) Merész volt Bodor Erzsé­bet Kispál-adaptációja, óvá­riéra talált Végh Zsolt ope­rettbetétje. Csakúgy a - kü­löndíjas - Némedi Árpád vezette Színpadmester gruppá, amely kemény rockkal vette össztűz alá Szálai József műszaki veze­tőt, néhai színpadmestert, a műszaki állomány Köz­kereseti Társaságának ve­zetőjét. Merthogy csuda egy világ jár a színházra. Az egykori közalkalmazot­tak ma vállalkozók, s ez igaz a színészek zömére is. Fura dolog, a Kaposvári Színház vállalkozói ala­pon. Tiltakozott is ellene a művészeti tanács, amíg csak lehetett. Korunk hőse, a menedzsertípusú, 98-as mintájú takarítónő tömörült bt-be Csapó Virág és Megyes Melinda kettő­sében. A két egyedi hangú, kivételes tehetségű színész máig énekli a fülemben Mohácsi Kávéházának du­ettjét. A dalverseny 3. díját kapták a Chicago egyik gyönyörű daláért. Urbano- vits Krisztina 2. lett egy fa­nyar humorú, szépen éne­kelt őszinteségért, de en­nél is nagyobbat nyújtott Körösi Andrással - a szín­ház operett társulataként - Papageno és Papagina sze­repében. Körösi, Lugosi György, Cseszárik László és Szvath Tamás lenyűgöző spirituá­lékat is átadott a hálás hallgatóságnak: 1. díjukkal ők az idei főcsalogányok. Az ügyelők, súgók és ren­dező asszisztensek díját Horváth Zita és Végh Zsolt, a művészklubos Horváth-házaspár díját - amint egy különdíjat is - a 8 szereplős gazdasági hi­vatal nyerte. Képzeljék el munkahe­lyük irodista hölgyeit frakkban, cilinderben, sé­tapálcával, miközben a Money című örökzöldet suttogják-buttogják, for­mációban szórva a kellék­pénzt. Hát ezért szeretem én a színházat. Szociális piacgazdaság ide, polgári jövő oda, tartja magát. Színház teljesen. B. T. Azok a vad motorosok Kaposváron este 9 után pezsdül az élet. Több közlekedési lámpa már sárgán villog, s ilyenkor előkerülnek a japán csodamasi­nák. Egy fülsiketítőén száguldó gép 3-3,5 másodperc alatt éri el a százat. A motorosok már fejből tudják, merre lehet gyorsulni; a 48-as ifjú­ság útja, a vasútállomás előtti sza­kasz és a város keleti része tartozik ezek közé. Honda, Yamaha, Kawa­saki — a megyeszékhelyen általában ezeket a típusokat lehet látni. A 750 köbcentis gépek teljesítménye sok autónak sem válna szégyenére; vég­sebességük eléri a 220-240 kilomé­tert. A száguldó rakéták gyorsak és hangosak. Időnként megállítják őket, de a többnyire huszonéves fiúk éberek. A gyorsulási próba előtt időnként terepszemlét tartanak. így viszonylag ritkán kapják el őket. Ko­rábban a meggörbített rendszám- tábla dívott, manapság ez már nem használ, hiszen a lézeres sebesség- mérő akár 1,5-2 kilométernyi távol­ságból is mér. Csak az óvatosság se­gít... Somogybán több nagy értékű gé­pet tartanak számon. A megyeszék­helyen becslések szerint legalább két és fél millió forintot ér az a Har- ley-Davidson, amit egy amerikai férfi vezet. Több 1-1,5 millió forint értékű modellről is tudnak. — Kaposváron az enduro és a nagy teljesítményű, legalább 500 köbcentis motoroknak van hagyo­mánya — mondta jfj. Bokor Sándor kaposvári kereskedő, maga is szen­vedélyes motoros. A benzinszámla könnyen elérheti havonta akár a 10-20 ezer forintot is. Emellett rendszeresen ellenőrzik a fék, és az elektronikai rendszer ál­lapotát, s a gumik minőségét. Aki a — végsebesség miatt — csak kétszá­zasok klubjaként emlegetett csapat­hoz tartozik, áldoz a biztonságra. Kétszáz felett nagyot lehet esni. Somogybán szerencsére nem okoz gondot az illegális verseny — ezt már Nagy Nándor őrnagy, a me­gyei rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztályának alosz­tályvezetője mondta. Azzal tisztá­ban vannak, hogy aki több százezer forintért nagy teljesítményű gépet vesz, az nagyon szereti a motoro­zást. Mielőtt valaki egy Hondára vagy Kawasakira ül, előtte évekig motorozott. Nagy rutint szerzett, s részben ennek is köszönhető, hogy viszonylag kevés balesetet okoznak a nagy teljesítményű gépekkel. Bár egyre több somogyi településen tűnnek fel az értékes kétkerekűek, manapság nem kell különleges el­lenőrzést végezni miattuk. Az ország néhány városában időnként gyorsulási versenyt ren­deznek, amit természetesen a ható­ságok nem néznek jó szemmel. Az illegális, biztosítás nélküli országúti találkozón nem ritka, hogy elérik a 250 kilométeres tempót. (Harsányi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom