Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-02 / 102. szám

Közelről SZUKEBB SZÜLŐHAZÁNK Negyedik oldal Hírek Versmondók. A gyé- kényesi Aracsi Anita is bejutott a VIII. Anyám fekete rózsa magyar nyelvű nemzetközi vers- és prózamondó találkozó döntőjébe. Az Erdőkertesen, Sza- dán és Veresegyházán rendezett három napos megméretés mintegy száz résztvevővel ma fejeződik be. A zsűri elnöke Máté Lajos, az amatőr színjátszók egyesületének elnöke volt. Lángra kapott a fű­részpor. Tűz keletke­zett tegnap Nagyatá­don a volt faipari szö­vetkezet területén. A fűrészpor gyulladt meg, a tüzet a helyi ügyeletes egység ol­totta el, az anyagi kár nem számottevő. Kinyitott az autós­mozi. A múlt héten játszott először a fo- nyódi autósmozi, ahol ma 21 órakor A sakált vetítik. A kaposvári Szivárványban ma 15, 17 és 19 órakor a G. I. Jane, Barcson 19-kor a Holló 2., Marcaliban 18.30- kor Az őserdő hőse, Nagyatádon 19.30- kor A miniszter félrelép, Siófokon 19 órakor az Anastasia megy. Égett a bála. A mar­cali kapitányság ügye­letes egysége vonult tegnap este Somogy- szentpálra, ahol a szalmabálák fogtak tü­zet. A lángokat sikerült időben megfékezni, így elejét vették annak, hogy nagyobb anyagi kár keletkezzen. Somogyiak Glindé- ben. Ötödik éve vesz­nek részt somogyi képzőművészek a glindei nemzetközi képzőművészeti fesz­tiválon. A 15-20 ország alkotóinak bemutatko­zási lehetőséget nyújtó eseményen az idén a Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesü­let képviseli megyén­ket. A kaposvári J. Lie­ber Erzsébet iparmű­vész és Kertész Sándor festőművész szemé­lyesen is részt vesz Kaposvár testvérváro­sának fesztiválján. mmmm VASÁRNAPI mmam® SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer Magyarország Kft lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644 Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél Terjesztés: Faludy Miklós Hirdetés: Kilvinger Ottó Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató Nagyapja szaltóval ült fel a lóra Tánc helyett koreografál Koreográfusként sok helyen megfordulok az országban. Kaposvárra egy kicsit haza jövök, hiszen itt született édesapám, Pártay István. Úgy érzem: a sok zölddel, a bukszusokkal mediterrán jellege van a városnak. Pártay Lilla Kossuth-díjas táncművész mondta ezt a Va­sárnapi Somogyi Hírlapnak, amikor édesapja tárlatát ren­dezte a helyőrségi klubban. — Mindig elérzékenyülök, de boldog vagyok: a háború alatt egy évig én is éltem itt. Nagyapám, Pártay Géza a vá­rosházán volt írnok, s onnan ment nyugdíjba. Befogadott bennünket, amíg apám vissza nem jött a frontról. Anyám­mal, testvéreimmel itt vészel­tük át a háborút. Két és fél éves voltam, amikor a kozákok a Hunyadi János utcában jöttek velünk szembe a lovakkal. Ké­sőbb inkább Balatonfenyvesre jártunk, mert ott volt műterme apámnak, ugyanis az utolsó tíz évét a Balaton mellett töl­tötte. Vittük az állványt, a mappát, a festőkészletet. A családi kirándulásokat apám mindig összekötötte az alko­tással. Begyalogoltunk Fo­nyódra, onnan a Kis-Kelénnel elmentünk Badacsonyba. S ha a Szegedi Róza háza táján ráta­lált egy témára, már dolgozott is, és mi azt csináltunk, amit akartunk. Csók István édes­apámnak, Rippl-Rónai pedig édesanyámnak, Éber Anná­nak volt a mestere.- Ön az ecset helyett a tán­cot választotta. Életére ho­gyan hatott a családból hozott művészi örökség? — A fizikumomat talán nagyapámtól örököltem, aki a 48-as huszárezred katonája volt, és szaltóval ült fel a lóra, de szaltóval is szállt le. Apró, törékeny termetű férfi volt, ám rendkívül sportos. Nem vélet­len, hogy 96 évesen még feljött a negyedik emeletre egy fie- berkofferrel meglátogatni. A formámat anyámtól kaptam, de a fizikai adottság csak egy Pártay Lilla: Kiizzadja magát a színházi világ FOTÓ: KOVÁCS tornamutatvány. A lelkűk, művészetük mélyebben hatott rám. S ha nem is festek, a szü­leim képeit én keretezem, üvegezem, és akkor sem esem pánikba, ha egy jelmezt vagy egy díszletet meg kell tervez­nem.- Melyek voltak a kedvenc szerepei? — A klasszikusok közül a Giselle, a Hattyúk tava. Seregi László összes balettjét végig­táncoltam. A Spartacus Flavi- ája is kedves szerep volt.- Most mit csinál? — 1991-ben készítettem el az Anna Kareninát, Schubert zenéjére pedig 1994-ben az Othellót. Jó pár balett betétjét — Salome, Traviáta — is én ké­szítettem, de dolgoztam fil­Gyógyvízválasztó Táska az állam adósa (Folytatás az első oldalról)- Egy fillér sem tapad a ke­zünkhöz - állítja Gadányi Ist­ván táskái polgármester, amikor a szociális otthon be­ruházásról faggatom. - Jót akartunk, munkalehetőséget szerettünk volna teremteni, amikor 1992-ben elkezdtük építeni a szociális otthont. Erre 20 millió forint állami támogatást kaptunk, s ugyanannyi hitelt kellett fel­vennünk. A '93-as árrobba­nás azonban betett nekünk, nem tudtuk befejezni az épü­letet. Négy évig a csődveszély lebegett a falu fölött, ettől egy német állampolgár mentette meg a települést, aki a múlt évben megvásárolta az ingat­lant 30 millió forintért.- Megítélésünk szerint ez vagyonvesztést okozott a fa­lunak, s a közpénzek elherdá­lásának a gyanúja is fölmerül- mondja dr. Hegedűs György számvevő tanácsos. Az ÁSZ somogyi kollégiumi titkára elmondja, az ingatlan felte­hetően jóval többet, akár a dupláját is érte eladáskor a vételárnak.- Ennyiért ment el, örü­lünk, hogy egyáltalán túlad­tunk rajta - magyarázza a polgármester. Állami pénz felhasználá­sával épült ingatlant el lehet ugyan adni, de a támogatást azonnal vissza kell fizetni - Táska testületé itt követte el a következő hibát: nem fi­zette vissza. A pénz elment a hitelre.- Most levelezek a Népjó­léti Minisztériummal, hogy engedjék el a mára 11 millió forintra duzzadt kamatter­Csak a befektetők jelentenek kitörési lehetőséget hét, és hogy a 20 milliót 8 év alatt fizethessük vissza; erre minden reményünk meg van - bizakodik a polgármester. Ha nem jön be... Az 560 lelkes Táska így is nehéz időszak elé néz: a 25 millió forintos költségvetés nehezen bírja az új terheket. Gadányi István egyébként ál­lítja, a lakosság nem érezte meg az elmúlt évek költség- vetési kötéltáncát, az óvoda, iskola egészen az idei évig ingyenes volt, a szociális se­gítség eljutott, ahova kellett. A községközpontban az átlagosnál nagyobb az élet, egészségügyi szűrőbusz „vi­lágítja át” a táskaiakat. A szomszédos presszó nyugdí­jas törzsközönségéhez for­dulok, de nehezen kaphatók a nyilatkozatra.- Beszéltek ezt is, azt is, sikkasztásról, feljelentgeté­sekről, de az igazság az, hogy a Horn Gyula barátunk­nak kellett vón zsebébe nyúlnia, s odaadni a hiányzó pénzt a szocotthonra - summázza a történteket Ko­vács István. Tóth Lajos nyugdíjas kéz­besítő sem helyben keresi a lúdast.- Bízunk a vezetőinkben, nem hiszen, hogy pénz ta­padna a kezükhöz - véleke­dik. Hogy ez így van-e, a So­mogy megyei Rendőr-főkapi­tányság vizsgálata dönti majd el. Szociális otthon minden­esetre nem lesz Táskán, az épületet azonban nem veheti a hátára az új tulajdonos, és nem viheti máshová. Ezt a polgármester mondta, amikor a hasznosítás lehetőségéről beszélt.- Falunkban évek óta feltárt kincs a melegvíz. Néhány kútban 60-80 fokos, csak saj­nos sóval telített víz található, ám ezt is lehet hasznosítani. Igazi kincsünk azonban a 360 méter mélységben lévő, öt­venkét fokos ivóvízminőségű termálvíz, melyet szeretnénk a gyógyturizmus révén kama­toztatni - néz a jövőbe Gadá­nyi István. A német tulajdonos a - szo­ciális otthonnak épült, szerke­zetkészen 30 millióért eladott - épületet információnk sze­rint ennek jegyében tervezi hasznosítani. Öt magát meg­kérdezni nem tudtuk, mivel nem él a megyében, ám annyit láttunk, a tóval és igényes FOTO: TOROK környezettel határolt területet éppen a napokban kerítik körbe, s már a „magánterület”- táblák is kikerültek. Középütt áll a leendő csodapalota, mert bizony az lehet belőle. A gyógyturizmus levehetné Táska válláról a terhet, a jövő bizonytalanságának, a mun­kahelyek hiányának terhét. Össze is adtak 1993-ban a fa­lubeliek egy jelentős földterü­letet, 45 tulajdonos 160 hek­tárt, hogy tíz éven belül üdülő­telkeket kapjanak cserébe, ha már a termál-idegenforgalmi térképen - a 10 kilométerre eső Csisztapuszta mellé - Táska is felkerül. 2003-ig már csak öt év van. Az önkormányzati tulajdonú területet addig is egy mező- gazdasági vállalkozás bérli, aminek a tiszteletdíjas pol­gármester is tagja. Táska vízválasztó előtt áll: gyógyvíz-választó előtt. Ha a látóhatáron feltűnnek a befek­tetők, s befektetnek kemény forintokat, az kitörési lehető­ség lehet. Csak ebből a rend­őrségi ügyből kellene kilá­balni, mert bár az ártatlanság vélelme egyértelmű, azért rek­lámnak nem éppen jó. Balassa Tamás men, s a József Attila Színház­ban is koreografálok. Helsin­kiben és Tamperében is alkot­tam. Férjem halála után ugyanis harminckétéves tán­cos múlttal visszavonulót fúj­tam magamnak. Az aktív tánc már a múlté, most koreografá­lok az Operaházban. A balet­tegyüttessel Jövőre az Elfújta a szelet szeretném megcsinálni Dvorzak-muzsikára és ameri­kai songokra. — Mi a véleménye a pesti Broadwayról? — Nem lelkesedem érte, mert szerintem nem jó az, ha valamit generálszósszal önte­nek le. Ha egy prózai szín­házba vágyom, akkor szeret­nék jó darabokat látni. Nekem hiányoznak a 60-as-70-es évekbeli Vígszínházi előadá­sok, amikor kipirult arccal jöt­tünk ki egy Latinovits-Ruttkai- Darvas „trióról”. Azt látom: minden átmegy tinglitangliba. Arcul csapott bennünket az amerikai dömping. Úgy a ke­reskedelemben, mint a művé­szetben. Ez most a bőség za­vara, mert mindenki azt gon­dolja, hogy ahol dalolnak, és táncolnak, az nagyon jó. A Broadwayt el sem lehet kép­zelni musicalek nélkül. No de a Broadway-n kívül van még egy Concert Haus és egy Met­ropolitan is. Ennek ellenére hiszem, hogy kiizzadja magát a színházi világ, csak szelek­tálni kell. Lőrincz Sándor 1998. május 3., vasárnap Somogyvári Flórián-nap Szent Flóriánra, a tűzoltók védőszent­jére emlékezve ren­dezték meg a somo­gyi lánglovagok ha­gyományos ünnepét tegnap Somogyvá- ron. A vendégek között ott volt és felszólalt dr. Köt­bér István, a megyei közgyűlés elnöke is, aki egyebek között arról be­szélt, hogy a társadalom megbecsülése övezi a tűzoltók mindegyikét, akár hivatásos, akár lé­tesítményi, akár önkén­tes. Farkas László, a megyei szövetség el­nöke az ünnep okán ki­tüntetéseket és jutalma­kat adott át. Kutasi Jó­zsef, a somogyvári pa­rancsnokhelyettes a 30 éves, Tomics Sándor, a megyei parancsnokság ügyeletvezetője a 25 éves szolgálatot elis­merő érmet vehette át Somogyváron. A nagy­atádi Vékony Tamás törzsőrmestert itt lép­tette elő hadnaggyá a belügyminiszter. Az ünnepi misével kezdődött esemény al­kalom volt arra is, hogy itt rendezzék meg a marcali tűzoltóság kör­zetében működő önkén­tes egyesületek és a me­gyei létesítményi tűzol­tóinak versenyét. Har­mincegy csapat állt rajt­hoz. A különböző kate­góriákban a nagyszaká­csi férfiak és fiúk, a len­gyeltóti nők, a fonyódi általános iskola fiú és lány, a Kaposi Mór Me­gyei Kórház férfi és a Kaposfil női csapata vette át az elsőket meg­illető serleget. A múltat idéző, régi kocsifecs­kendő kezelésében a vörsiek voltak a legjob­bak. N. J. (

Next

/
Oldalképek
Tartalom