Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-09 / 108. szám
Mi is felhívtuk és meglátogattuk Szenes Andreát Szerelmes tudna lenni első látásra- Remélem, hogy ez már egy olyan kor, amikor az ember nyugodtan kijelentheti, ha úgy érzi, ért valamihez.- Akkor végképp nem értem, miért nem vágott bele még nagyobb lendülettel a tengerentúli kísérletébe?- Egyszerű. Nem akartam itt hagyni a magyar nézőket. Együtt meg nem megy.- Vagy csak Záhonyig érvényes a családi ösz- szeköttetés?- Ezt nagyon jó, hogy megkérdezi! Hallottam magam is, hogy viszonylag gyors televíziós karrieremet annak köszönhetem, hogy Szenesnek hívnak. Jól hangzik, csak nem igaz. Apám híresen rossz viszonyban volt a televízió vezetőivel, nemhogy segíteni nem tudott, még az is benne volt a pakliban, hogy egyszerűen - életemben először - hátrányom származik a közeli rokonságból. Ami pedig a karrier gyorsaságát illeti, évekig asszisztáltam Vitray mellett, közben kijártam a Színház- és Filmművészeti Főiskola szerkesztő-rendező szakát, s műsort sem a „nagy” televízióban vezettem először. Egy lelkes, fiatal riporter ennyi idő alatt ugyanúgy képes képernyőre kerülni, rúint én.- Megváltozott a ruházata. Semmi lila, semmi rózsaszín. Melyik az igazi Andrea?- Az, amelyikről azt hinnék, hogy jelmez. Szeretem a színes, feltűnő dolgokat, az erős sminket. De amit megtehetek egy filmsztárral szemben ülve, azt nem tehetem akkor, ha mondjuk a belügyminiszter a vendégem.- Egy kolléganője múltkor, számomra nagyon szimpatikusán, azt nyilatkozta, hogy többet szeretne politikusok helyett emberekkel beszélgetni. Ön, mint kiképzett „lélekidomár”, nem vágyakozik tehetséges, önjogán jelentős emberek társaságára?- Ezzel a fogalmazással nem értek egyet. Szerintem éppen az az érdekes, hogy ezekből a „csak” a politikán keresztül látható emberekből egy beszélgetés során előbújik az egyéniség. Mindenkiben van valami egyedi, valami vonzó, valami érdekes. Azokban is, akik esetleg politikusként olyasmivel foglalkoznak, ami a nagyközönség számára nem túlságosan izgalmas.- Meddig lehet még folytatni? Hiszen már a frakcióvezető-helyetteseknél tart.- Most szüneteltetem a műsort, hiszen választások lesznek. Egy újabb show-ra készülök.- A tartalma titok?- A formája még igen, de annyit elárulok róla, hogy több szerepe lesz benne a szerepjátéknak, a pszichológiának.- Lehet, hogy már Ön fogadja el önmagától? Valóban a TV elnöke akar lenni?- Beadtam a pályázatom, bár tudom, hogy most még nem én következem.- Most még?- Egyszer majd eljön az idő, mikor egy korombeli nő ennyi tapasztalattal, nyelvismerettel, komolyan szóba jöhet. A pályázatom egyelőre jelzés. Készülök rá, hogy eljön az a pillanat a magyar televíziózás történetében, amikor valóságos alternatíva lehetek.- És ha akkor derülne ki, hogy mégsem jó pszichológus?- Akkor is szívesen belevágnék!- Volt már vezető?- Most is az vagyok, hiszen a cégemnek vannak alkalmazottai.- Egy vezető gyorsan él. És Ön?- Ha azt hiszi, hogy délben kelt a bejárónő, téved. Hétkor felkelek, nyolckor már tárgyalok, ha kell. Általában hosszúak a munkanapjaim. Nem kések el sehonnan és ritkán panaszkodom fáradtságra. Ma éppen lázas beteg vagyok, de tudtam, hogy jön, tehát összeszedtem magam.- Vezetésre alkalmasnak minősítve! Apropó! Én azt képzelem Önről, hogy gond nélkül keresztülrepül a piroson.- Csak a zöldön, de valóban gyorsan vezetek. Van egy régi Volvóm, nagyon szeretek utazni benne.- Ön egyedül él, pedig híres, sikeres nő. Vagy tán éppen ezért?- Van egy nagyon régi kapcsolatom, ami óriási támasz az életemben, viszont alapvetően más az érzelmi beállítódásom és a belátásom. Szeretem a nyugodt, biztonságos, hosszú kapcsolatokat, miközben szívem szerint szerelmes tudnék lenni első látásra. E két ellentétes érzést kell valahogy összehoznom magamban.- Járjon pszichológushoz, ha tanácsolhatnám!- Én jól elvagyok magammal, de ahogy elnézem Önt... „Egy újabb show-ra készülök...” A lexikon úgy „tudja”, Szenes Andrea (36) újságíró, pszichológus és producer. Nem volt még kőfaragó és balett-táncos. Az a fajta tévés személyiség, akit a nézők vagy kedvelnek, vagy másik csatornára kapcsolnak, ha feltűnik a képernyőn. Egy biztos: ebben az országban ma már mindenki ismeri. A József- és a Ferencváros szegénynegyedei között őrzi a századelő pesti középpolgári hangulatát a Tisztviselőtelep. Egy hosszú, századfordulón épült sárga háznál csengetek. Fiatalember enged be, majd egy hölgy a kert végébe vezet, csehovi hangulatú „lakba”, ahol hatalmas tükrök növesztik kétszeresére a szobát. A titkárnő átszól a főépületbe, s Andrea máris érkezik. Huszonötnek nézném, ahogy mások is, ha nem emlékeznék egy ugyanilyen nevű filozófuslányra a nyolcvanas évek elejének bölcsészkaráról.- Az is én vagyok. Szerencsés alkatot örököltem, édesanyám úgyszintén sokkal fiata- labbnak látszik a koránál. Különben nem érdekelne, ha annyinak látszanék, amennyi vagyok, de kétségtelenül örülök ennek az öröklött „lehetőségnek”.- Azért nem csupán fiatalos külsőt örökölt. Apja a század egyik legzseniálisabb magyar szövegírója, Szenes Iván. Élő legenda.- Tehetséges családból származom. Nagyapám Szenes Béla író volt, az ő testvére Szenes Andor, szintén író. Unokanővérem, Szenes Anikó volt az a fiatal lány, Izrael hőse, akiről Menachem Golan emlékezetes filmjét forgatta. Apámat meg, azt hiszem, névről mindenki ismeri ebben az országban.- Egy ilyen apa súlyos teher is lehet. Hírnevét szeretné felülmúlni a fiú, vagy lány, de az csak ritkán sikerülhet. Ráadásul a híres szülők keveset foglalkoznak a gyerekeikkel.- Nekem tetszett, hogy ilyen ismert ember az apám. Nem hiszem, hogy emiatt frusztrált volnék. Apa kedves ember, aki teljes természetességgel élte az életét. Az más kérdés, hogy ezt az életet főként éjszaka élték, így gyerekkoromban gyakran hallhattam alvás helyett az éppen készülő slágereket. Rendszeresen jártak hozzánk a kor jelentős szerzői Fényestől Dobosig, de ez egy gyereknek inkább érdekes, mint visszataszító.- írni nem próbált? Mondjuk egy verset?- Kötetem is van, igaz azt már pszichológusként írtam. Én a családnak egy korábbi tagjára ütöttem. Tudja, mi volt ez a ház valamikor?- Szerintem mindig itt laktak a Szenesék...- Ez igaz. Viszont dédapám a város első ma- gán-elmeklinikáját működtette ebben a házban...- Jelenleg tünetmentes vagyok, doktornő kérem!- Azt azért nem hisszük el csak úgy bemondásra. Nem lehet ilyen rövid idő alatt eldönteni, s több óra alatt is csak akkor, ha én kérdezek. Van ennek egy módszere, az úgynevezett Rogers-módszer. Egy óra alatt azt is kideríteném Önről, hogy mikor és miért nem sikerült...- Talán éppen azért lett pszichológus, mert egy csinos, fiatal lánynak igen hasznos, ha kiderít ilyesmit a szemben ülő hímneműekről?- Dehogy. Nyitott lány voltam, szerettem beszélgetni mindenkivel, és rájöttem, hogy mások is velem. Akkoriban a filozófia és a pszichológia volt a két legerősebb szak az egyetemen. A pénzügyi főiskolára keresték az embereket, filozófia szakra hússzoros volt a túljelentkezés.- Ezt a fiatalabbaknak mondjuk el...- Már megint a korom! Örülök, hogy oda járhattam, hiszen nagyszerű oktatóink voltak, akik elvárták tőlünk azt a tudást, ami a kar akkori rangjához illett. Én nem szerettem könyvtárban üldögélni, annál mindig jobban érdekeltek a hús-vér emberek, azaz maga az élet. Nem vagyok tudós alkat. Ahhoz, hogy valaki tudós legyen, nagy önfegyelem és türelem kell.- Miért, az emberekhez nem?- De. Még több. Csak a valóságban minden pillanat más.- Nem is tart kapcsolatot egykori kollégáival? Mit szólnak a mostani karrierjéhez? - Érdekes, az egyetemi társaimmal nem tartom a kapcsolatot. A régi barátságaim a középiskolából maradtak, vagy még régebbről. Az egyetem valahogy kimaradt belőlem.- Már akkor is különc volt?- Miért, annak tart?- Hát, nem mondhatom, hogy Szenes Andrea-utánzatok járkálnak tömegesen az utcán.- A pesti utcán! Ezért szeretem -s New Yorkot. Ott valahogy olyanok az emberek, mint én. New Yorkban nincs három egyforma ember! Ott úgy érzem magam, mint aki abból a városból való, itt Budapesten kicsit zavar, hogy más vagyok.- Honvágya van New York után?- Nekem ez a hazám, itt élnek a szeretteim, nem hiszem, hogy rosszabb magyar lennék bárkinél.- Azért nem lett volna rossz egy amerikai karrier sem. Egy időben azt csiripelték a pesti verebek, hogy belevág.- Iszonyúan nehéz Budapestről amerikai karriert csinálni. Ebbe mondjuk annyi éves koromban kellett volna belevágni, amennyinek gondolnak. Huszonévesen kellett volna odaköltöznöm.- S ha kiderül, hogy ott megannyi Andrea szaladgál?- Nézem a nagy amerikai show-kat. A legjobbat, az Ophra Winfrey Show-t is. Kiváló. Mégis engedje meg, hogy őszinte legyek - ami a dolog tartalmát illeti, vagyok annyira jó, mint ők. Kihozom a beszélgetőpartnereimből mindazt, amit egy ilyen műsor keretei között elő lehet csalogatni. A díszlet, a felhajtás, a szervezettség természetesen össze sem hasonlítható, de ha a dolognak azt a részét tekintjük, hogy két ember ül egymással szemben és a kérdező minél többet szeretne megmutatni a nézőknek a partneréből, ebben, azt képzelem magamról, vagyok olyan jó, mint a legjobbak.- S mi van, ha ezt olvassák az emberek és meglepődnek? „Ha őszinte akarok lenni, vagyok olyan jó, mint az amerikai műsorvezetők...” Siposhegyi Péter
