Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-01 / 77. szám

1998. április 1., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Röplabda Magyar Kupa, a döntőbe jutásért Fináléra készül a Pini Ma este ismét a Kecskeméti RC csapatával játszik a Pini Kaposvár SE együttese. A férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőjének visszavágója 17 órakor kezdődik az alföldi városban. — A két héttel ezelőtti kapos­vári kupatalálkozón 3-1-re ver­tük Nagy Péter edző legénysé­gét — mondta Demeter György, a Pini Kaposvár SE vezetőedzője. — Természete­sen most is egyértelműen győ­zelmi céllal utazunk Kecske­métre. A két csapat eddigi hét összecsapásán valamennyi al­kalommal mi hagytuk el győz­tesen a pályát. Ügy érzem, az utóbbi mérkőzéseken kellő te­kintélyt szereztünk magunk­nak. Tisztában vagyunk azzal, hogy a hazaiak szeretnének meglepetést okozni, és erre ez lesz az utolsó lehetőségük. A rutinos játékosok mellett kollé­gám ismét számíthat a tehetsé­ges fiatalokra is. A Pini KSE változatlan kezdőhatossal száll harcba. Szeretnék minél többet cserélni a találkozón. A napok­ban ismét edző Stelian Grozav is vállalja a játékot, de őt csak a hátsó sorban szerepeltetem. Nagyon jól jönne egy újabb si­ker a Dunaferr SE elleni baj­noki sorozat előtt. A várható kezdőcsapatok (a játékosok neve mögött zárójel­ben a válogatottság száma). Kecskeméti RC: Kása Ró­bert, Csala Bemát, Szekeres Tamás, Somodi István (14), Szabó Zoltán (85), Igor Slahti- csenko (ukrán). Pini Kaposvár SE: Mészá­ros Péter (61), Mészáros Dö­mötör (26), Tomanóczy Tibor (72), Pásztor Attila (67), Ta­kács Gábor, Zarka Péter. Játékvezetők: Szabó Ká­roly, Csemák József. A kupavisszavágó után sem pihenhet sokat Demeter György edző csapata. A baj­nokság elődöntőjének első mérkőzésén, vasárnap 18 órától a Dunaferr SE lesz az ellenfél a kaposvári városi sportcsarnok­ban. A három győzelemig tartó párharc győztese jut be a baj­noki döntőbe, a vesztes pedig a bronzéremért mérkőzhet majd. * * * A Pini Kaposvár SE junior együttese pénteken — a válto­zatosság kedvéért — ismét Kecskemétre utazik, ahol a ju­nior országos bajnokság négyes döntőjében szerepel. A kétna­pos tornán a Zalaegerszegi RC, a Nyíregyházi VSC Szabolcs- Gabona és a házigazda Kecs­keméti RC lesz Takácsék ellen­fele. Kun Zoltán Emberek vagyunk Még februárban a hagyomá­nyos kosárfarsangon történt. A Táncsics nézőterén két jól is­mert sportvezető — hogy kik ők, azt hadd fedje diszkrét ho­mály (az egyikőjük'egyébként a megyei sporthivatal, a másikuk pedig a Kaposvári Sportiskola nagyfőnöke) — váltott egy­mással szót. — Este jössz a kosárbálba? — Hát persze. — Es jön a feles éged is? — Nem. — Akkor sört iszunk... * * * Az év elején „iszonyatos” soro­zatba kezdett a Pini Kaposvár SE röplabdacsapata; ha jól szá­moltam, Pásztorék vagy 17 meccset nyertek zsinórban. A matek soha nem tartozott az erősségeim közé (néhány jóaka­róm szerint más sem...), így egy alkalommal kénytelen voltam rátelefonálni Demeter György edzőre, hogy mégis hányadik mérkőzésüknél — és hányadik győzelmüknél — tartanak most éppen. Nem a legjobb pillanatá­ban érhettem utol a mestert, hi­szen csak ennyit mondott:-— Honnan a jóistenből tud­jam? Edző vagyok, nem statisz­tikus! Több kérdésem nem volt... * * * Ha már szóba került a mester: az évek során számtalanszor beszéltem Demeter Györggyel, s ahányszor csak találkoztunk, egy bizonyos mondat szinte mindig elhangzott a szájából. Ez pedig így hangzott: „Több komolyságot a sajtó részéről!” Én vállalom, de könyörgök, legalább ők vegyék komolyan; mégis csak a bajnoki finálé és a Magyar Kupa végső felvonása következik... (Fenyő) Már ezrek neveztek Hatalmas az érdeklődés a ta­vasz legnagyobb futóversenye, a vasárnap Budapesten rende­zendő XIII. Matáv-Vivicitta 12 kilométeres városvédő utcai fu­tás iránt. Már eddig 2600-an — azaz pontosan kétszer annyian, mint amennyien tavaly rajthoz álltak — neveztek. A rendező Budapest Sportiroda munkatár­sai még mindig várják a futás szerelmeseit; a vidéki résztve­vők 33 százalékos kedvez­ményt kapnak a MÁV-tól. Kézilabda NB II - Délnyugati csoport Rangadókkal kezdődött A kézilabda NB II-ben is megkezdődött a tavaszi pontvadá­szat, méghozzá somogyi rangadókkal. A nőknél a Csurgói NKK-Fonyódi Petőfi SE és a Nagyatádi VSE-BBSC össze­csapás végén is a hazaiak örülhettek. A Marcali VSZSE-Lé- nia csapatának nem okozott különösebb gondot a sereghajtó Pacsai Haladás SE elleni találkozó, míg a tartalékos Siófoki VSE pécsváradi „kiruccanása” — mint ahogy azt várni lehe­tett — nem sok sikert hozott. A férfiaknál vendégsikerrel zá­rult a Kaposvári Gazdász-BBSC ütközet; a Barcs SC súlyos vereséget szenvedett az élcsoporthoz tartozó Pécsváradtól, a Csurgói KK csapata pedig szabadnapos volt. Női mérkőzések: Csurgói NKK-Fonyódi Petőfi SE 24-13 (16-9) Csurgó, 100 néző. V.: Fodor, Jüngling. Az egykor szebb napokat lá­tott, élvonalban szerepelt két somogyi csapat rangadóján az ősz óta alaposan megerősödött csurgói együttes fölényes győ­zelmet aratott. A jól védekező és mezőnyben kevesebbet hi­bázó hazaiak győzelme ilyen arányban is megérdemelt. Csurgói NKK: Ráskó — Ba­logh V, Foszák (2), Szabó Á. (10), Hosszú, Szabó G. (1), Ba­sics (1). Csere: Balogh P. (10), Jancsi. Edző: Határ György. Fonyódi Petőfi SE: Fonyódi — Brunner A. (5), Brunner D. (2), Reichert, Kenéz (4), Erdei K, Murányi. Csere: Legeza, Erdei N. (2). Edző: Nagy Orso­lya. Jók: Balogh P., Szabó Á., Hosszú, illetve Brunner A., Kenéz, Erdei N. Nagyatádi VSE-BBSC 24-23 (9-14) Nagyatád, 300 néző. V.: Hüc­ker, Tóth. A végig sok hibával és ide­gesen játszó hazaiak küzdeni tudásuknak köszönhetik a győzelmüket, amit a hajrában sikerült kicsikarniuk. A ven­dég BBSC már hét góllal is vezetett, innen tudott fordítani a lelkes hazai együttes. Nagyatádi VSE: Balaskóné — Nyilasi (5), Ivusza, Bárány (3) , Kereszthegyi (2), Simon E. (4) , Simon M. Csere: Gott- vald, Vékony né (1), Máté (9), Vajdáné, Varga, Jurida. Edző: Orbán László. Jók: Nyilasi, Bárány, Simon E., Máté, illetve Varga, Berki. Pécsváradi Agrover- Siófoki VSE 36-19 A tartalékos Balaton-parti együttesnek nem volt esélye a bajnokesélyes Pécsváradi Ag- rover otthonában. Siófoki VSE: Konczi — Ko­vács (6), Huszár, Májerné (3), Szűcs (1), Bálvány ősi (7), Báli (1). Csere: Rekovszki (1). Edző: Pál László. Jók: Bálványosi, Kovács. Marcali VSZSE-Lénia- Pacsai Haladás SE 38-15(18-9) Negyed órát kellett arra várni, hogy a meglehetősen szerény képességű, utolsó helyen álló pacsaiak megszerezzék első góljukat Marcaliban. A talál­kozón a hazai együttes csere­játékosai is lehetőséget kap­tak, akik biztosan tartották otthon a két bajnoki pontot. Marcali VSZSE-Lénia: Krajczár — Laczó (5), Peringer (9), Bőzsöny (4), Kovács, Mé­száros (1), Utasi (10). Csere: Szántó (1), Milinte (4), Dombó­váriné (4), Tanai, Molnár, Ör­dög. Edző: Kiss László. Jók: Peringer, Utasi. Férfi mérkőzések: Kaposvári Gazdász-BBSC 19-21 (10-8) Kaposvár, 100 néző. V.: Szabó B., Elmond. A somogyi rangadó végig küzdelmes és nagyon izgal­mas mérkőzést hozott. A Gaz- dász két-három gólos előnye Péter kiállítása után az utolsó negyedórára elolvadt, és a drámai végjátékban a rutino­sabb és szerencsésebb bogiá­riak kerekedtek felül. Kaposvári Gazdász: Szabadi — Magyar (2), Kovács J. (3), Farkas (1), Sótonyi (5), Péter (4), Kovács Cs. Csere: Illés, Kovács V., Mráv, Pinke, Varga J. (4). Edző: Varga János. BBSC: Káldy Z. — Papp (3), Zeke (7), Hiczfelder J. (6), Varga (2), Káldy A. (1), Hicz­felder T. (1). Csere: Iványi, Si­pos (1). Edző: Kocsis Géza. Jók: Szabadi (a mezőny leg­jobbja), Sótonyi, Péter, Varga J., illetve Káldy Z., Zeke, Hiczfelder J. A Pécsvárad-Barcs SC mér­kőzésen a barcsi együttes sú­lyos, 15 gólos vereséget szen­vedett (a találkozóról nem ér­kezett tudósítás), míg a Csur­gói KK csapata — a Letenye visszalépése miatt — szabad­napos volt. Somogyi vereségek a férfi kosárlabda NB II-ben Óvott a Marlen-Gazdász Mindkét NB H-es férfi kosárcsapatunk idegenben próbálta be­gyűjteni a két bajnoki pontot — sikertelenül. A Kaposvári Mar­len-Gazdász a Pápai KC-tól ugyan kikapott, de a találkozónak — a vendégek óvása miatt — valószínűleg a zöld asztalnál lesz még folytatása. A Marcali VSZSE Sárvárról távozott vesztesen. Eredmények: Pápai KC-Kaposvári Marlen- Gazdász 92-89 (43-48) A lendületesen kezdő hazaiak két perc alatt 8-0-ra elhúztak. A vendégek rendezték a soraikat, és 16-16-nál beérték a pápaia­kat, majd a szünetig ötpontos vezetést szereztek. A pihenő után ismét hazai pillanatok kö­vetkeztek. A kilenc pontnyi hát­rányt még ledolgozta ugyan a Marlen-Gazdász csapata, de a végjátékra elfáradó kaposváriak a döntő pillanatokban hibáztak. A botrányos körülmények kö­zött befejeződött találkozón el­csattant egy pofon is, amely a játékvezetők által megtorlatlan maradt, emiatt a kaposváriak megóvták a mérkőzést. Kaposvári Marlen-Gazdász: Varga L (24/9), Soós (24/3), Váli (15/3), Vörös (11), Mező­szentgyörgyi (8/3). Csere: Tóth K. (7/3), Kiss (-). Edző: Déri Zol­tán, Mezőszentgyörgyi Dávid. Jók: Varga L., Soós. Sárvári Bősze KC- Marcali VSZSE 82-63 (36-27) Rossz előjelekkel érkezett Sárvárra a marcali együttes, hiszen a felkészülésüket be­tegségek és sérülések zavar­ták. A hazaiak jó dobótelje­sítményüknek köszönhetően végig vezetve, magabiztosan nyerték a mérkőzést. Marcali VSZSE: Bodor (6), Bognár (12), Sebestyén (5/3), Borovszky (1), Nagy 1. (10/3). Csere: Sótonyi S. (23/15), Táp- ler (6). Edző: Várfalvi István. Jó: Sótonyi S. NB I-es tartalék-bajnokság Bányász-vereség Siófoki Bányász- Zalahús-Zalaegerszegi TE FC 0-3 (0-0) Siófok, 100 néző. V.: Szabó R. Siófoki Bányász: Brakszató- risz — Kovács B. (Gugu), Sza­badi, Bakó — Roik (Horváth /.), Csák, Szlobodszkij, Hosszú — Horváth T, Pest K. (Varga), Regis (Belényesi). Edző: Mé­száros József. Zalahús-Zalaegerszegi TE FC: Kópicz (Lendvai) — Far­kas, Nagy, Gaál — Kocsárdi (Szenté), Tóth, Kovács, Szabó II. (Káldi O.), Németh (Bencze) — Molnár L. (Káldi K), Varga T. Edző: Balázs Zsolt. Gólszerzők: Varga T. 2, Szabó II. Jók: Brakszatórisz, Szabadi, Bakó, illetve Gaál, Tóth, Szabó II., Kovács, Varga T. A bajnokság állása: 1. MTKFC 2. DVSC-Epona 3. Kispest-Honvéd 4. Győri ETO FC 5. Ferencváros 6. Videoton FC 7. BVSC-Zugló FC 8. Zalaegerszegi TE 9. Siófoki Bányás/ 10. Gázszer FC 11. Haladás VFC 12. Diósgyőri FC 13. Újpesti TE 14. Vác FC 15. Tiszakécske 16. Békéscsaba 17. Vasas DH 18. Ilzer-Stadler FC 23 15 4 4 60-18 49 22 14 4 4 54-27 46 23 15 1 7 52-38 46 23 13 5 5 59-33 44 22 13 3 6 70-39 42 23 10 5 8 35-26 35 23 9 7 7 46-38 34 23 8 8 7 44-37 32 23 8 8 7 46-44 32 23 9 4 10 38-42 31 23 8 7 8 40-46 31 23 7 7 9 47-45 28 23 7 6 10 34-40 27 23 6 6 11 35-48 24 23 6 5 12 30-61 23 23 6 3 14 33-52 21 23 5 5 13 39-59 20 23 1 4 18 24-93 7 Körzeti bajnokságok Hullottak a gólok Kaposvári körzet, I. osztály. Eredmények: Sántos-Hetes 1- 0, Taszár-Mérő FC 3-1, Csököly-Patalom 5-0, Kiskor- pád-Gölle 0-0, Fonó-Oszto- pán 0-0, Somogyfajsz-Ráksi 2- 1, Toponár-Felsőmocsolád 1-1, Hedrehely-Memye 0-0. Az élcsoport állása: 1. Hetes 44 pont, 2. Sántos 39 pont, 3. Csököly 37 pont, 4. Fonó 29 pont, 5. Felsőmocsolád 26 pont. Kaposvári körzet, II. osztály. Eredmények: Edde-Somogy- szil 0-1, Simonfa-Kazsok 4-0, Várda-Alsóbogát 2-1, Somo- dor-Jákó 1-1, Somogy- geszti-Somogyjád 2-2, Igal-Szentgáloskér 1-0, Somo­gy aszaló-Zimány 0-1, Mező- csokonya-Somogy vámos 2-1, Bodrog-Kaposfüred II. 0-2. Az élcsoport állása: 1. So- mogyaszaló 53 pont, 2. Igái 46 pont, 3. Mezőcsokonya 44 pont, 4. Somogyvámos 39 pont, 5. Somogyjád 38 pont. Nagyatádi körzet. Eredmények: Somogyudvar- hely-Iharosberény 4—2, Lakó- csa-Berzence 3—4, Iharos-Da- rány 2-2, Görgeteg-Bélavár 1-0. Az élcsoport állása: 1. Iharos 36 pont, 2. Somogyudvarhely 26 pont, 3. Berzence 26 pont. Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 473 Címünk: AS-B Kit. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Áfa/perc Labdarúgó NB I, „B” csuport - 26. forduló Kaposvárra látogat a Dunaferr SE Nyíregyháza, Matáv SC, III. Kér. TVE, Szeged-Dorozsma, Dunaferr... Ez utóbbi révén a tabella első hat helyezettjéből immár ötödik ellenfelére lel a tavasszal a Rákóczi-KFC. Rangos ellenfelek — köztük a mai is —, hiszen a Dunaferr- nek (is) nem titkolt célja az élvonalba jutás. Szombaton Szegeden javuló já­tékkal veszített mérkőzést a ka­posvári együttes, miközben a Duna-partiak otthon „csak” ik­szeltek a kabaiakkal. A ven­dégcsapattal kapcsolatos hírek egyike, hogy a vasárnapi mér­kőzésen az edzői pádon már nem Gálhidi György, hanem a korábbi pályaedző, Fúrják László ült, ám köztudott, hogy a szakmai munka összehango­lója továbbra is a szakosztály­menedzser Varga Zoltán. Az edzőváltás azt sejteti, hogy a Dunaferr SE vezetése a két ha­zai döntetlen és a paksi vereség miatt nem éppen elégedett csa­pata idei eredményeivel. Tény, hogy a bajnokságra törő vendé­gek sem szereztek az idén több pontot, mint a Rákóczi; így hát amelyikük ma győz e „párharc­ban”, az egérutat nyer. Horváth Lajos edző biza­kodó, egyben óvatos is. Biza­kodásának alapja csapata ja­vuló játéka, továbbá a vendé­gek botladozása. Ám játékosai­nak nem győzte hangsúlyozni, hogy jó képességű, élvonalat megjárt labdarúgók alkotják a Dunaferrt, ezért egy pillanatra sem szabad félvállról venni őket. A góllövőlistát vezető Tö­köli, továbbá a tíz gólos Len­gyel külön-külön is képes mér­kőzést eldönteni. Az edző egyik gondja is ép­pen velük kapcsolatos, hiszen továbbra is kénytelen nélkü­lözni a védelemből a sérült Mekszet és Kövest, ráadásul a kiállított Kelemenre sem szá­míthat. A söprögető posztra Zahorecz a jelölt. Más változás is lesz. A középpályán bizalmat szavaz az edző a nagyon tehet­séges saját nevelésű Máténak, aki az előkészületek során erre rá is szolgált. Újság még, hogy Kádár eltiltása lejárt, ő vissza­kerül a helyére. — Az eddigi hazai ranga­dókra játékosaink mindig „fel­szívták” magukat, és ez az eredményen is meglátszott. Eb­ben bízom ma is, s ha sikerül legyőznünk ellenfelünket, úgy idegenbeli botlásaink ellenére azt hiszem, egyenesbe kerü­lünk, hiszen utána papíron már „könnyebb” ellenfelek várnak ránk — mondta Horváth Lajos edző. A várható kezdőcsapat: Ferencz — Zahorecz — Itvás, Szabó M. — Tóth B., Tóth G., Máté, Horváth Z„ Bány — Ká­dár, Piri. A cserepadon Házi, Potpara, Kiss F., Miovecz, Nagylaki és Czonev foglal he­lyet. Jutási Róbert így folytatják: 1. Nyíregyháza 25 15 9 1 39-12 54 2. III. Kér. TVE 25 14 6 5 59-25 48 3. Matáv SC 25 13 7 5 49-22 46 4. Dunaferr SE 25 12 7 6 37-24 43 5. Nagykanizsa 24 13 3 8 35-26 42 6. Szeged-D. 25 11 8 6 47-35 41 7. Soproni FAC 25 10 8 7 25-26 38 8. Pécsi MFC 25 9 9 7 26-21 36 9. Rákóczi-KFC 25 10 6 9 30-40 36 10. Érdi VSE 25 9 8 8 39-31 35 11. Kábái Cukor 25 9 6 10 26-27 33 12. Salgótarján 25 9 6 10 29-31 33 13. Szolnok 25 8 8 9 35-43 32 14. Paksi ASE* 25 7 12 6 22-23 31 15. Kecskemét 25 9 4 12 24-34 31 16. Komló 25 7 3 15 23-45 24 17. Tiszavasvári 25 4 9 12 17-33 21 18. Dorog 24 4 6 14 23-38 18 19. Csepel SC 25 4 6 15 17-38 18 20. Tiszaújváros 25 5 3 17 26-54 18 A *-gal jelölt Paksi Atomerőmű SE csa­patától jogosulatlan játék miatt két baj­noki pont levonva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom