Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-11 / 86. szám

Közelről SZUKEBB SZÜLŐHAZÁNK Negyedik oldal ' Gyalogost gázolt. Nyolc napon túl gyó­gyuló sérülést szenve­dett tegnap kora dél­után Mesztegnyőn egy gyalogos, akit sze­mélygépkocsi ütött el. A gyalogost a marcali mentőszolgálat autója szállította kórházba, ahol csonttöréses sérü­léssel látták el. Rosszullétek. Ezúttal feltehetően nem az idő­járás számlájára írha- tóak a tegnapi rosszul­létek Kaposváron. A mentőszolgálat ügyele­tét délutánig háromszor hívták, a mentőorvos két epilepsziás roham­ban szenvedőt és egy cukorbeteget látott el. Gyugy, a munkaköz­vetítő. Gyugy polgár- mestere, ha kellett, személyesem járt köz­ben, hogy a munka- nélkülieknek állást szerezzen. Jelenka György sikerrel járt, a hivatalnak nem kell jö­vedelempótló támoga­tást fizetnie. Több mint tíz embernek közhasznú munkát adnak, a bérük 63 szá­zalékát egy éven át a munkaügyi központ biztosítja. In memóriám Fodor András. Balatonszár­szó az idén is gazdag programmal emlékezik József Attila születés­napjára. A költészet napjára vers- és pró­zamondó tábort, ver­senyt szerveztek, s hamarosan a somogyi központi ünnepnek adnak otthont. Fodor Andrásra emlékének is adózva sokan, köztük Takáts Gyula, Tornai József, Czigány György, Domokos Má­tyás és Tüskés Tibor is hivatalos a pénteki ün­nepségre, ahol hársfát ültetnek a somogyi költő emlékére. Lánglovagok ün­nepe. Nyugalmat ho­zott a nagyszombat a somogyi tűzoltóknak: az ügyeletes egységek­nek tegnap nem adott munkát a vörös kakas. A tűzoltókapitányság ügyeletese - már csak a várható esős időjárás miatt is - hasonló jóra számít a húsvét több napján is. mmmm VASÁRNAPI mmmm SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer Magyarország Kft lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644 Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél Terjesztés: Faludy Miklós Hirdetés: Kilvinger Ottó Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató A szakma is és a beteg is Nyissa ki r 1 a száját (Folytatás az első oldalról) Somogybán 1992 óta draszti­kusan csökkent a fogászati kezelésre jelentkezők száma. Az amalgám tömések száma 33 ezerről 13 ezerre, az eszté­tikai töméseké 27 ezerről 10 ezerre, az egybeöntött hidaké 3800-ról alig 500-ra, a fémvá­zas protéziseké 2100-ről 577- re csökkent. A tendencián az sem segített, hogy egy rende­let szerint csak azoknak jár némi kedvezmény, akik fél­évente szűrésen estek át. Dr. Gáspár Ferenc stomato- lógus szakfőorvos szerint a fogkezelésekért kért díjak mértékének csak a szakmai tisztesség szab határt.- Nem tudni ki „prostitu- álja” a fogorvosokat. Tény: romló finanszírozás és csök­kenő pacientúra mellett kell fenntartanunk a praxist. Ugyanakkor egyre több a fo­gatlan ember. Még ott is, ahol alapvető követelmény az esz­tétikus megjelenés. Fogatlan boldogság Mosolygós arcú bácsika igyekszik az utcán. Felső, be­horpadt ajka messziről el­árulja gazdája fogatlanságát.- Hetvenegy éves vagyok - mondja. - A hátsó rágó fo­gaim nagyon jók. Ezt meg még az édesapám csinálta - mutat alsó, elülső metszőfo­gaira. - Ez is jó. Nincs rossz közérzetem, a szépségre meg már nem sokat adok. Nem zavar a fogatlanság.- A partnerét sem? F ebruár 1-jétől az ÁNTSZ-től kell enge­délyt kéri, és az egész­ségügyi ellátás keretén belül végezni szolgálta­tásukat a természetgyó­gyászoknak. Maguk a természetgyógyászok azt várják ettől, hogy megszabadulnak a közé­jük került kuruzslóktól. Az ősi természetes gyógymó­dok ma újból fellendülőben vannak. Azt mondják, hogy az orvostudomány hatalmas fejlődése ellenére sok prob­lémát nem oldott meg, ural­kodóvá vált a technika, elide­genedett az orvos a betegtől. A kémiai orvoslás mellékha­tásai miatt az emberek vágy­nak a humánusabb, gyengé- debb gyógymódra és ezt a természetgyógyászatban vé­lik megtalálni. A legtöbb eu­rópai országban szabályozták már a működését, ezt tette most a magyar par­lament is, s ez feltehe­tően utat tör majd a tár sadalombiztosítás finan szírozásához is. Dr. Flegyi Gabriella, a Jamamoto Intézet bel­gyógyász szakorvosa: — Az érettségi után meg­szerzett szakmai képesí­téssel dolgozhatnak a nem orvos természet- gyógyászok mint a reflex te­rapeuták, az életmód tanács­adók, az akupresszőrök, és az alternatív mozgásterapeuták, akik kisegítő tevékenységet- Nem. Egyszer - az anyám rábeszélésére - elmentem a Donnerba egy fogorvoshoz. Azzal kezdte, hogy ezt ki kell húzni, azt ki kell húzni... Sze­rencsére csak egyet enged­tem. Adtam neki 500 forintot, aztán arra sem néztem töb­bet. Azóta is megvannak azok a fogaim és nagyon jól tudok rágni velük. Müller József, középkorú gépkocsi vezető több mint egy éve volt fogorvosnál, de mint mondja, megint ráférne egy kis „kozmetika”, csak nem ér rá.- Szomszédom, haverom a fogorvos. Kedvezményesen megszámítja.- Ha nem lenne a szom­szédja, akkor is a magánpra­xist választaná?- Igen. Ott nagyobb a bi­zalmam az orvosok iránt. Fi­gyelmesebbek, kedvesebbek. Abból élnek. Vajda Rita kaposvári egye­temista.- Rosszak a fogaim, ál­landó „építkezési terület” a szám. Ezt a fogorvosom is tudja, de mert jól ismer, ud­variasságból nem mondja. Kedvezményesen csinálja a fogaimat, amivel nem szeret­nék visszaélni. Csak akkor megyek, ha nagyon szüksé­ges. Ideiglenesen lakom Ka­posváron, ezért itt egyetlen fogorvos sem fogad. Ha mégis nagyon muszáj, bo­nyodalmas adminisztráción kell keresztülverekednem magamat ahhoz, hogy egyet­len beavatkozást elvégezze­nek. Fari Gabriella és Ferdi­r. Gáspár Ferenc: ki „prostituálja” a fogorvosokat? FOTÓ: TÖRÖK nándi Csilla kaposvári gim­nazisták állítják: ha sokat sú­rolják a fogukat, megelőzhe­tik a bajt. Egy hónapja voltak utoljára fogorvosnál, aki mindent rendben talált. Mint mondták, nem félnek a keze­léstől, amit szerencsére még ingyen kapnak. Úgy sejtik, érdemes elmenni a szűrésre, mert egy jó protézis akár százezer forintba is kerülhet. Ezt támasztja alá egy fia­talasszony is, akinek a nagy­anyja, szülei és a férje anyagi segítségével, több éves spóro­lással futotta csak új fogakra. Dr. Gáspár Ferenc mind­ezek ellenére sem tart attól, hogy fogatlan nemzetként csatlakozunk az Unióhoz.- Nem csak a pénzhiány az oka a szájhigiéné elhanyago­lásának - véli. - Ezt az általá­nos egészségügyi kultúra is befolyásolja. Főként magán­praxisban végzem a beavat­kozásokat. Több olyan bete­gem van, akit, ha az utcán lá­tok, nem feltételezem róla, hogy rendben van a szája és a viszonylag kis jövedelméből áldoz a fogaira. Ugyanakkor jól kereső emberek olyanok amilyenek... Tény, az általá­nos elszegényedésben az emberek az elvárásaiknak megfelelően spórolnak.- Valamikor státusszimbó­lum volt az arany fog. Akad olyan, aki nemes fémmel pó­toltatja fogsorát?- Még nem tapasztaltam. Inkább az esztétikailag maga­sabb szintű fogpótlásokat igénylik. Ezjek ugyanis to­vábbi ar-ta walk-, »»r- A fi fi at i sztrozasbati je­lentkező feszültségek szembe állítják egymással a fogorvo­sokat és a fogtechnikusokat. Ennek a beteg issza meg a le­vél.- Legnagyobb gond, hogy van egy zárt kassza, aminek határait feszegetjük, s amit nem a szakma állapít meg. A pénzügyi, vagy egészségügyi kormányzat?11 ■’ Nem “ tudni: Amíg ezt nem 'feszítjük szét, semmi jót nem várhatunk. Ez a kassza egyre több szolgálta­1998. április 12., vasárnap tást hárít a betegre, hogy for­rásokhoz jusson. Ők pedig el­jutottak a teljesítőképességük határaihoz.- Az egészségügyi kor­mányzat ugyanakkor a telje­sítmény javára tolja el a pra­xis bevételét.- Ez feltételezi a fizetőké­pes kereslet. Van ahol van, de ezt nem lehet egységesen ke­zelni, mert vannak jobb és hátrányos helyzetben dol­gozó kollégáink. A pénz mindig diktál- A balatonboglári eset - miszerint egy budapesti ta­nácsadó arra vette rá az ön- kormányzatot: bontsa föl a fogorvosokkal kötött szerző­dést, ha nem fogadják el az általuk diktált feltételeket, s így akár egyik pillanatról a másikra utcára is kerülhetnek - fölkavarta a kedélyeket.- A bogiári dr. Tóth Péter jó vállalkozói vénával megáldott, törvényismerő, kiváló szak­ember, akit a betegek is na­gyon szeretnek. Nem tudom, mit lehetne tenni az érdeké­ben. Nincs rálátásom a dol­gokra. Ez nem csak a fogorvo­soknak probléma, hanem az egész alapellátásnak. Durván fogalmazok: akinél a pénz, az diktál. Ehhez a szakmának már nincs sok köze.- Az egészségbiztosítás képviselője szerintjl szakmai -lobbin-4s MáUkf hogyan ala- ' kulnák a'dolgok. ! '- Ha meghallgatom az or­szágos intézetünk vezetőit, akiket nagyon komoly táma­dás ért írásban, hogy miként fogadhatták-el ilyen megalázó feltételekkel a szerződéseket, visszautasítják a kérdést. Azt mondják: a szakma letette ja­vaslatait a minisztérium asz­talára, amit egyszerűen lesö- pörték 'ortnáh . Egymásra mu­togatnák, de hogy Hói dűlnek el a dolgok, azt mi sem tud­juk. Várnai Ágnes Törvény a kuruzslók ellen Szelíd gyógyászat folytatnak az orvosi prakszis mellett. Önállóan is tevé­kenykedhetnek, ha diagnó­zissal rendelkező beteget ke­zelnek. A felsőfokú és orvosi végzettséghez kötött szak­mák a nagy hagyományú ke­leti gyógyászati módszerek: az ajurvéda, amely az indiai orvosi tudomány kincseit köti össze, a tibeti vagy a kínai or­voslás. Ide tartozik modern medicinaként a manuális te­rápia vagy csontkovácsolás, ami Amerikában például hat év egyetemi végzettséghez kötött tevékenység. Az ózon­terápia, a neurálterápia - spe­ciális fájdalomcsillapítás, a biorezonanciás diagnosztikai Az emberek vágynak agyengédebb gyógymódokra és terápiás eljárások már egy újfajta orvosi szemléletre a kvantumfizika alapjaira épülnek. Néhány orvosi egye­temen tíz éve van posztgra­duális képzésekben, a téma­körökben. A vizsgák pontos rendjét még nem dolgozták ki, vannak azonban nálunk is olyanok akik képesek vizs­gáztatni. Ők a népjóléti miniszter által felkentek, akik a későbbi vizsgázta­tókat levizsgáztatták. Egyre több Keletről jött gyógyító él Magyarorszá­gon, diplomájukat a SOTE honosítja. A lecke­könyv egységes a vilá­gon, de ha nem egyezik, akkor vizsgát kell ten­niük. Magyarul is meg kell tanulnia a jelentke­zőnek, mert ez nélkülözhe­tetlen a kapcsolattartáshoz. A középfokú gyógyítók kö­zül sem kaphat engedélyt az, aki nem tud magyarul. Hat év alatt hatvanan vizsgáztak le. Vízvári László, az Egészségügyi Tovább­képző Intézet igazgatója: — Több százan végeztek az elmúlt hónapokban egészségügyi ismeretek­ből, természetgyógyászati általános ismeretekből és a tízféle szakmai területből. A háttér irodalom egyelőre hiá­nyos, nincs korrekt tan­könyv, csak ajánlott iroda­lommal tudunk szolgálni. Ma Magyarországon csak be­csülni lehet a természetgyó­gyászok számát: 5-12 ezren lehetnek. Eddig kétszázan szereztek képesítést, a nyárra Európa-szerte büntetik a sarlatánokat ezren teszik le a vizsgákat, amelyeket minden hónapban szervezünk és 2-3 hónap alatt lehet szakképesítést szerezni. Az országos képzési jegyzék­ben is megjelenik néhány szakterület. A felvételi köve­telmények nehezebbek lesz­nek azoknak, akik most je­lentkeznek, mert a kötelező szakmai gyakorlatot is iga­zolni kell. Európában már hagyományai vannak a kép­zésnek: Németországban 1939 óta törvénnyel szabá­lyozzák a gyógypraktizőr is­kolákat, Angliában három fő­iskola, Hollandiában 3-4 éves akadémia működik. Dr. Polecsák Mária igaz­ságügyi orvosszakértő: — A természetgyógyászokra is ér­vényesek az orvosi etikai normák. Vonatkozik rájuk az egészségügyi törvényben elő­írt betegtájékoztatás és a dokumentációs kötele­zettség is. A természet- gyógyász felelőssége ugyanolyan, mint az or­vosé. 2000-ben kezdi meg a működését az a tanács, amely a kártérítési ügyek peren kívüli egyezségét segíti. Az ÁNTSZ műkö­dési engedélyét nézze meg az, aki természet- gyógyászhoz fordul, mert különben kuruzslóval van dolga. Európában is büntetik a sarlatánságot és aki kárt okoz, az felel érte. Dr. Johann-Georg Dus, a Corpus Iroda vezető szaktaná­csadó közgazdásza, aki jól is­mert Somogybán is, mert a he­lyi egészségügyi ellátás átalakí­tását dolgozta ki. — A képesí­téssel rendelkező természet- gyógyászok helye az egész­ségügyi ellátó rendszerben az alapellátás szintjén lesz. Re­mélem eljutunk odáig, hogy a háziorvosokkal olyan praxis­közösségek alakulnak ki, így a legkisebb költséggel kezelik a beteget. Ez a szelíd gyógyá­szat. (Gáldonyi) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom