Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11 / 86. szám
Milliós károk a Duna-Dráva Nemzeti Parkban Virágzik a védett- növény-kereskedelem Milliós károkat okoz a Duna-Dráva Nemzeti Parknak és az országnak az egyre erősebb védettnövény-kereske- delem. Elképesztő mennyiségben szedik össze a gyűjtők a tavaszi tőzikét, a Gyékényes környékén előforduló kockás liliomot és a téli zsurlót, ami a virágkötészetben kedvelt. Ráadásul hagymájával együtt ássák ki a növényt, hiszen csak ezért fizet a megbízó. A Nemzeti Park Duna-menti részén nemrég 16 ezer tő lopott tő- zike hagymát foglalt le a hatóság. Tavaly a babócsai erdőben is tetten értek egy csapatot, téli zsurlót gyűjtöttek. Ügyükben 25 millió forintos lopás miatt folyik a nyomozás. — A fővárosi kollégáink rendszeresen járják a piacokat, és figyelik a védett növények felhozatalát — mondta Fenyősi László, barcsi tájvédelmi felügyelő. - A napokban jelezték, hogy nagyon sok tavaszi tőzike került fel, and feltételezhetően ebből a térségből származik. Ez azt mutatja: máris vannak, akik a Ba- bócsán lebukottak helyére álltak. Ezt erősíti meg az a hír is, hogy ismét föltűnt Vízvár környékén egy ismert nógrádi védettnövény-kereskedő. Egy utánfutónyi téli zsurló eszmei értéke 25 ezer forint, de a pesti piacokon megér félmillió forintot. Nagy pénz van tehát ebben az „üzletágban”, ugyanakkor a lebukástól sem kell túlzottan tartani. Az összegyűjtött növények jól bejáratott útvonalakon jutnak el az ország több pontjára, és jelentős mennyiségben a határon túlra is kerül belőlük. A Somogyi Hírlap értesülései szerint rendszeresen csempésznek védett magyar növényeket Hollandiába, ahol az ottani nemesítők jó pénzt fizetnek a növényhagymákért. Aki olcsóbban akar védett növényhez jutni, az is megteheti: a pesti piacokon jelenleg szálanként öt forintért bárki vehet védett tavaszi tőzikét. Nagy László Hallgatom a rádiót Ülök az autóba, és hallgatom a rádiót. Nagyon tetszik a műsor. Most fedeztem fel: Új rádió a neve. A hatvanas-hetvenes évek nagy slágereit játsszák a kedves hallgatónak. Hát ez nekem való. Boldogult fiatalkorom zenéje. Rögtön be is programozom, és otthon is, ezentúl csak ezt hallgatom. Eltelik két-három nap, és valahogy furcsa érzésem támad, miközben háttérrádiózók. Ezt mintha már hallottam volna tegnap. Meg tegnapelőtt. Szegény Máté Péternek csak két szám lett volna? Hogy adott ki a Doors Jim Morrison halála után hat évvel új lemezt? Melyik Beatles szám a Penny? Miért telefonál be a vidéki nagymama hetente többször tetszését kifejezni? Tessék csak kipróbálni, tessék néhány napig hallgatni az Új rádiót, biztosan meg tetszik utálni a Rolling Stones-t, az Omegát és a Ber- gendit. Ne tessék azt gondolni, hogy kukacoskodni akarok. Csak abban az időben voltam tizen-huszonéves, ismerem és szeretem a régi zenéket. De nem tudom igazán jó szíwel-füllel hallgatni az Új rádiót. Vajon kiknek készítik a műsort? Azt gondolják a kedves hallgatókról, hogy az idők végtelenségéig fogják hallgatni ugyanazokat a felvételeket? Naponta néhány százezer forintot kiosszanak a birkatürelemmel rendelkező tizedik hallgatónak, de nincs elegendő olyan műsorvezető, aki legalább azt a szegényesnek nevezhető zenei anyagot ismerné, amit nap mint nap ismételnek? Nem egy zeneszerető, amatőr magnós komolyabb zeneanyaggal rendelkezik, mégsem próbál rádiót csinálni. Esetleg a segítségüket kellene kérni. Én már ismét a jól bevált kereskedelmi adót hallgatom, ahol ugyan ki vagyok téve a Spice Girls és magyar (német, francia, svéd stb.) kiónjai támadásainak, de ők legalább eltűnnek egy hét múlva, igaz, majd lesz helyette más, de azért a mai zenék között is van jó, hallgatható. És ha régi zenét akarok hallgatni, felteszek egy lemezt, mert magammal nem zsörtölődök. TDG Zacskós fiatalok járják a várost - Sok a csonka család Somogybán Kevés a jó szándék Vaski Ferenc irodavezető FOTÓ: GÁL IVETT Somogybán sok a csonka család: hiányzik az apa vagy az anya. Ez a vákuum bizonytalanná teszi a gyerekeket, szeretnének valahová csapódni, ahol elfogadják őket, ahol örömet szerezhetnek. Délutánonként, esténként Kaposváron is egyre többször találkozunk nejlonzacskós fiatalokkal, akik csapatokba verődve szi- puzzák végig a várost — összegzi tapasztalatait Vaski Ferenc, a fél éve működő Somogy megyei és Kaposvár városi mentálhigiénés iroda vezetője. — Zömmel jó körülmények között élő fiatalok ezek, s amikor megkérdeztem tőlük, hogy észreveszik-e a hétköznapok apró örömeit, visszakérdeztek: melyek ezek? Ha ismernék és értékelnék az örömöt, akkor nem nyúlnának a zacskó után, hanem más fiatalok társaságát keresnék. Szeszmentes diszkó- Lelkészként hogyan látja ebben az egyház szerepét? — Szerencsére egyre több lelkész van, aki arra törekszik, hogy a fiatalokat közösségi élményekhez juttassa. Gondolok a kaposfői szeszmentes diszkókra, de próbálkoznak ezzel Kaposváron és Kadarkúton is. Én is jártam jó pár plébániai szervezésű táborban. A gyerekekkel mentálhigiénés, önismereti témákról beszélgettünk. Családsegítő szolgálatok — Könnyen kapcsolatot teremtett velük? — Azt tapasztaltam, hogy nyitottak, a jó szándékú közeledésre fogadó készek. Az őszinte kíváncsiság pedig megnyitja őket. — A lopakodó drog fittyet hány minden jó szándékra. — Nyilván, ez olyan erejű, amit mi nem tudunk ellensúlyozni. Ezért kellene egyre több családterapeuta. Örülök, hogy alakulnak a gyermekjóléti, a családsegítő szolgálatok. A kaposvári egészségügyi főiskolán a végzős védőnők családgondozó, iskolai és ifjúsági védőnői spe- cializációt szereznek. — Azt tartja: a beszélgetés mindennek a nyitja. Hogy tud a mentálhigiénéről társalogni olyan gyerekekkel, akiknek nincs pénze arra, hogy kiváltsák a gyógyszert, s még csak ki sem tudják mondani a szót: mentálhigiéné? Titkolt érzések — Ezeknél a gyerekeknél a mentálhigiéné valóban tartalmatlan, üres fogalom. Ha viszont arról beszélgetünk, hogy ott, legbelül, amikor valamivel küszködsz, és kínoz a probléma, akkor mit kezdesz magaddal? Akkor rögtön értik, miért vagyok ott. Meghökkennek egy kicsit, aztán bevallják: az a jó, hogy valakit érdekel a sorsuk. Nemcsak a kétségeikről, hanem az örömeikről sem tudnak mindig beszélni, hiszen a környezetükben nincs is olyan, akiknek beszámolhatnának érzéseikről. — Bővül-e az iroda? — Egyelőre nem, de a megyében egyre nagyobb lehetőség van arra, hogy összehangoljam a különféle mentálhigiénés kísérleteket. így már jó pár intézmény egymásra talált. Lőrincz Sándor HÍREK Virágok Lengyeltótiban. Az idén is jelentős összegeket költ a lengyeltóti ön- kormányzat a város közterületeinek, tereinek, parkjainak felújítására. A település ugyanis ismét szeretné megméretni magát a virágos városok versenyében. A vi- rágosításban a szakemberek mellett a közmunkásokból álló brigádok is kiveszik a részüket. Nagymartonl harangláb. Felújították a csurgónagy- martoni haranglábat, amely a dél-somogyi közközség újabb büszkeségeként a központban látható. A felújításban Ferencz József csurgói építésztervező működött közre, aki korábban az impozáns községházát is tervezte. Csendes nap a mentőknél. Csendesen telt a tegnapi nap a megye mentőállomásain. Az ügyeletes egységeket mindössze harminc alkalommal riasztották. Estig mindössze egyetlen rendkívüli esemény történt: Mesztegnyőről egy elgázolt gyalogost kellett lábtöréssel a marcali kórházba szállítani. Munkanapokon a megye mentőseinek átlagosan száz esetben kell sürgős segítségre sietniük. Fejleszt a CS-TV. Kétmillió forintos számítógépes editáló berendezést vásárolt - harmadrészben saját bevételből - a Csurgói Városi Televízió. A beruházással már mintegy 10 milliós forintos értéket képvisel a város televíziójának technikai állománya - ez az egyik oka, hogy tervezik, új helyre költöznek. A jelenlegi helyiségük a munkájukhoz már mind méretében, mind biztonságát illetően elégtelen. A város keresi a megfelelő helyet a tévének. Növekedett az eltartottak száma Az elmúlt időszakban tovább növekedett az eltartott réteg, azaz egyre többen kerülnek ki úgy a munkából, hogy korkedvezménnyel vonulnak nyugdíjba, vagy tartós betegségük miatt szűnik meg az aktív munkaviszonyuk — szerepel a munkaügyi központ legutóbbi jelentésében. A megyét vizsgálva Kaposváron a legkisebb a munkanélküliség, míg a megye déli részén a legsúlyosabb a helyzet. Mi MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMH - • MWM» * - M mmmm Százötven kiló nyomasztó terhe Szőke Ildikó 8 éve nem sétált a szabadban. Százötven kilós súlya tolókocsiba kényszeríti a 38 éves asszonyt Mindössze két lépést tud tenni: az ágytól a tolókocsiig. Az ok hormonbetegség. Ez száz kilóra hizlalta, majd egy autóbaleset következett és csaknem teljesen megbénult. A bénaságból — hosszú évekig tartó kezeléssel — gyógyították meg, de az ágyhoz kötöttség tovább hizlalta, legalább 150 kilóra. (Azért legalább, mert ennél nagyobb súlyt nem mutat ki a szobai mérleg.) Kétség- beesésében dr. Horváth Mária kaposvári főorvoshoz fordult.- A segítségkérő levelet a Szív Tévében felolvastam: ott a Duci magazin című műsort vezetem. Egy budapesti hivatalnokokból álló 15 tagú társaság felajánlotta, hogy anyagilag támogatja a tehetetlenné vált asszony fogyókúráját. Egy üyen étrend összeállítása, az ételek megvásárlása nem olcsó. A főorvosasszonyról tudni kell: annak idején maga is küszködött a kilókkal, de akarattal és speciális étrenddel 30 kilót fogyott. Módszerét a Duci voltam című könyvben írta meg, melyet azóta a hasonló sikerű Tini fogyi követett. Az elhízott asszony a Pécsi Egyesült Szociális Intézmények lakója. Nyugdíja rámegy a gondozásra. A névtelenséget kérő segítők — maguk sem milliomosok — vállalták, hogy egy évig, havonta 15 ezer forintot utalnak át az intézetbe, s ez fedezi az asszony teljes táplálkozását. — Márciusban kezdtük a fogyókúrát — a könyveimben megjelent receptek és ételsorok alapján —, s remélem, az év végére le tud fogyni Ildikó 120 küóra — bizakodik dr. Horváth Mária. — Ha 30 kilóval kevesebbet cipel, könnyebb lesz a mozgása is. Ehhez persze a 150 kilós asszony kitartására is szükség lesz. Ha a zsebpénzéből nas- solgatni kezd, oda az eredmény. Az intézetben dietetikus állítja össze számára a menüt, a húst zsírmentesen, párolva főzik neki a konyhán. (A legsoványabb húsnak is 20 százalék zsírtartalma van.) — A nagy súlyra való tekintettel nem csökkentettük drasztikusan a kalória mennyiségét. Napi ételadagja 1200 kalória lehet. Ebbe belefér a sovány sonka, a pulykahús éppúgy, mint a tejtermékek és a különféle zöldségsaláták. Naponta ötször ehet, egyforma arányban, nem kell arra ügyelni, hogy este kevesebb legyen a tálban. Apró trükköket is bevetettünk: kisebb tányérokban kapja az ételt, így nagyobbnak tűnik az adag. Nagyon szeretném, ha minőségileg jobb életet élhetne, mielőbb sétálhatna, de csak kismértékben múlik rajtam a siker. S. Pap Gitta Május 2. - június 15. között Pontyozás a Balatonon A május 2-a és június 15- e közötti időszakban a ponty fajlagos tilalma alól a felmentést megadta a Balatonon illetékes Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatal. Az indoklás hangsúlyozta: a Balaton pontyállománya nem önfenntartó, az utánpótlás egyetlen és kizárólagos módja az évenkénti kétszázötven tonna két- nyaras ponty telepítése. A természetes szaporulat rendkívül kismértékű. A Balatonon a ponty ívása ugyan megfigyelhető, de az ikra biztonságos kelése már nem. A fajlagos tilalom tehát nem tölti be a szaporodó állomány védelmét szolgáló funkcióját. Mindemellett megfigyelhető, hogy a kikelt pontyivadék elsőéves pusztulása magas, mivel a szükséges ökológiai feltételek (hozzáférhető táplálékkészlet stb.) hiányoznak. Ezért oldották fel a Balatonon a ponty fajlagos halászatára és horgászatára vonatkozó érvényes tilalmi időt. A halászokat, horgászokat kedvezően érintő határozatot a horgászegyesületek megyei szövetségei már kézhez kapták. így arról a horgászok időben tudomást szerezhetnek.