Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-10 / 85. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP CSURGÓI TÜKÖR 1998. április 10., péntek PROGRAMAJÁNLÓ A Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Házban a Ma­gyar Költészet Napját kö­szönti az a rendezvény, amelyet április 15-én 18 órakor rendeznek: a társa­dalomtudományi műhely vendége Rózsás János író lesz, a téma „A magyar ho­locaust” - gulág lexikon lesz. A rendezvény alcíme: tények és dokumentumok az elhallgatott magyar múltból. Programszervező Rajnai Miklós a közösségi ház igazgatója és Berkes Miklós lesz. Egy héttel később, ápri­lis 22-én 16 órai kezdettel a csurgói Őszirózsa nyugdí­jasklub tagjaival találkozik a közösségi ház művelő­désszervező és animátor csapata, és az elképzelése­ket egyeztetik a ház haszná­latát illetően. A lelkes idős közösség tagja mondják el véleményüket, miként kép­zelik el életüket, program­jaikat a közművelődés új otthonában. Másnap, április 23-án hagyományőrző táncház és nyilvános próba kezdődik az Együd Árpád Néptánce­gyüttes közreműködésével. A program szervezője Füs­tös Gábor animátor, táncta­nár Április 27-én Csurgó és térsége alkotóművészeinek kiállítása nyílik, a progra­mot Gál Gyuláné szervezi. A közösségi ház munkatár­sai kiemelt figyelmet szen­telnek annak, hogy a tér­ségben élő képző- és ipar­művészek, amatőr alkotók bemutatkozási lehetőséget kaphassanak. A hónap utolsó napján országos rendezvény gaz­dája lesz a Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Ház: áp­rilis 30-ám kezdődik a 31. országos diákszínjátszó fesztivál. A diákszínjátszás nagy hagyományú sereg­szemléjére - mely három­napos esemény lesz - mint­egy 300 diákszínpados fia­talt várnak. A Csokonai Vitéz Mi­hály Közösségi Házban je­lenleg két művész kiállítása látható: Csurgói Máté La­jos és Szél Károly festő­művészek alkotásait te­kinthetik meg az érdeklő­dők. A Csurgói Városi Múze­umban Battyán Katalin tűzzománc képeiből látható tárlat, a tárlat a közelmúlt­ban nyílt. Állandó kiállítás is várja a művészetbaráto­kat az intézményben: itt Raksányi Lajos festőmű­vész képei várják a látoga­tókat. Az idén már tucatnyi alkalommal bizonyítottak az önkéntesek Önálló területet szeretnének maguknak a csurgói önkéntes tűzoltók. Erre már csak azért is szükségük lenne, hogy a környékbeli önkormányzatok és a helybéli vállalkozók mel­lett állami támogatást is kap­janak a tűzoltók, akik eddig saját területükön jobbára a nagyatádi hivatásos egysé­geknek nyújtottak segítséget. A csurgói tűzoltóknak azon­ban mind a személyi állomá­nyuk, mind a felszereltségük adott lenne ahhoz, hogy a tűz­oltók megyei parancsnokságá­val együttműködve önállóan lássák el feladatukat. Lakta­nyájukban amúgy is állandó ügyeletet adnak, az egység a tűzoltóság központi számán kívül saját városi telefonvona­lon is riasztható. A csurgói önkéntes tűzoltók már idén is tucatnyi éles beve­tésen bizonyították rátermett­ségüket. Az idén elsősorban az avar, nád és sástüzek adtak mun kát az ügyeletes egysé­geknek. Az önkéntesek erőfe­Több tízmillió forintnyi értéket mentettek fotó: kelemen tünde szítéseinek értelmét pedig mi sem mutatja jobban, minthogy a statisztikák szerint több tíz­millió forintnyi értéket mentet­tek már meg a pusztító láng­nyelvek elől. B. Zs. Területre várnak a tűzoltók Intézmények és utcák felújítására pályázik az önkormányzat 50 milliós támogatás kellene Annak ellenére, hogy idén százmillió forintos forráshiány­nyal számolt a csurgói önkormányzat, a fejlesztések terén a város megpróbál lépést tartani az igényekkel. Hogy vala­mennyi szükséges beruházásra maradjon pénz, a polgár- mesteri hivatal illetékesei tucatnyi pályázatot nyújtanak be többek között a megyei területfejlesztési tanácshoz. Elsősorban a leromlott állapotú intézményeinket szeretnénk megfelelő műszaki állapotba hozni — mondta Kovács Jó­zsef, műszaki ügyintéző. — Az Eötvös iskola homlokzatfelújí­tása például már régóta idő­szerű feladat lenne, csakúgy mint a 2. számú gyakorló óvoda tetejének és homlokza­tának renoválása, a Rákóczi iskola nyílászáróinak cseréje és a polgármesteri hivatal le­romlott állapotban lévő függő­folyosójának a felújítása. Ezekre a munkákra mintegy harmincmillió forintnyi támo­gatást szeretnénk a pályázato­kon elnyerni. Ez a beruházá­sok értékének mintegy hetven százaléka, harminc százalék­nyi önerővel pedig az önkor­mányzat járul hozzá a beruhá­zásokhoz. Az intézmények felújításán túl az utcák és közművek fej­lesztésére is jelentős összeget szánna a csurgói polgármesteri hivatal. Ha például a pályáza­tokon sikerül nyerni, akkor megépülhet a Raksányi utca aszfaltos útburkolata, meg­kezdődhet az Arany János ut­cában a járdaépítés, valamint az Iharos utcai átkelő kiépítése is. Ezekre a munkákra tizenöt millió forintot szeretne el­nyerni az önkormányzat. — A polgármesteri hivatal belső információs rendszerét is szeretnénk kiépíteni. Ez ugyanis nem csak a hivatal dolgozóinak munkáját könnyí­tené, de az ügyintézést is gyor­sabbá és egyszerűbbé tenné, időt és kellemetlenségeket spórolva ezzel az ügyfeleknek és az önkormányzat dolgozói­nak egyaránt. B. Zs. Egkémlelőket vár a szakkör A többi között csillagászati szakkör van alakulóban Csur­gón, és ugyancsak várja köreibe az érdeklődőket egy másik szakkör, a sakk-kör. Amint a Csokonai közösségi ház mun­katársa tájékoztatást adott, a honismeret, a rock, az iroda­lom, és az otthondíszítés téma­körében is szerveződik a kör, ha kellő érdeklődés mutatkozik. Csurgón a szakkörök és klubok között működik az Együd Ár­pád Néptáncegyüttes, a Csi­petke Néptáncegyüttes, a kéz­műves szakkör, a kerámia szakkör - Gál Gyuláné vezeté­sével -, a cigány klub - Kiss Tiborné vezeti -, és a báb szak­kör; ez utóbbi alig néhány hó­napja alakult, s máris a második darab begyakorlásánál tartanak Gál Gyuláné vezetésével. Elin­dult és nagy sikere van az élet­reform-klubnak. ahol Rónai Ba­lázs irányításával a mindennapi életvitelhez szerezhetnek prak­tikus információkat a résztve­vők, több generáció képviselői. Működik a patch-work tanfo­lyam is, ahol Pallag Katalin vezetésével sajátítják el a fol- ton-foltozást a résztvevők. Az Őszirózsa nyugdíjasklub Gás­pár Győzőné vezetésével szer­vezi gazdag programjait. B. T. Pályázat a Korona és a könyvtár tatarozására Helyi építőkre építettek Négy csurgói pályázó újítja föl a Korona Étterem Komp­lexum és a városi könyvtár épületeit: erről döntött a város képviselőtestülete. A tizenkét pályamunka közül több a környező városokból érke­zett, ám a helyi ajánlatok vol­tak kedvezőbbek. Ferencz József építészter­vező, a hivatal városgazdál­kodási és műszaki irodájának vezetője a részletekről azt is elmondta: a Korona kőműves szakipari munkáira a Konzol Kft kapott megbízást, míg a tetőfelújítás Kovács Gyula vállalkozóra vár. A könyvtá­répület kőművesmunkáit a Korontos Kft nyerte el a ten­deren, a tető felújítását Füstös István vállalkozó végzi el. A szerződéseket a közeli na­pokban kötik meg, így az át­adási határidők sem véglege­sek, tudtuk meg az irodaveze­tőtől. Ferencz József hozzá­tette azonban, hogy a könyv­tár tatarozását, átalakítását mindenképpen szeretnék a nyáron letudni, hogy a szep­temberi tanévnyitásra a város csaknem 2000 diákja előtt nyitva álljon az olvasószolgá­lat. A Korona épületének ter­vezett átadási határideje szep­tember vége, itt azonban nem sürgeti a beruházót az előző­höz hasonló tényező. B. T. Francia turnéra készül a csurgói együttes Divatba jött a néptánc A szomszédos Berzencén tanulta az alapokat, ma ő tanítja a néptáncra Csurgó, Berzence, Iharosberény és Somogyudvarhely hagyo­mányőrző együtteseit. A csurgói Füstös Gábor nem kis feladatra vállalkozott ezzel, de az együttesek eredményei bizonyítják; megbirkózik vele. 7 évesen az akkori berzencei együttesben szerettették meg velem a néptáncot, most az ot­taniak koreográfiáit is én csi­nálom Németh László művé­szeti vezetővel együtt — mondja. — Gimnázium után Budapesten tanultam társas­tánc oktatást, majd megsze­reztem a C kategóriás néptán­coktatói képesítést. Szeretnék bekerülni a táncművészeti fő­iskola néptánc szakára. A fiatalember 1994 óta dolgozik a csurgói Együd Ár­pád néptáncegyüttessel. Ez az időszak szép sikereket hozott, a csurgói együttes minden versenyen a nevéhez méltóan szerepel. Többször hívták őket külföldre is, idén július­ban például Franciaországba utaznak. — Két hetes turnéra Aumale-ba, Csurgó testvérvá­rosába vagyunk hivatalosak. A francia turnén már be sze­retnénk mutatni új — sárközi — tánccsokrunkat is. Az új koreográfiát most tanulja az együttes. Ez évtől a csurgói néptán­coktató és koreográfus a mű­velődési háztól átkerült a ze­neiskolához. Az intézmény bővítette a profilját, ott is el­kezdődhetett a néptáncokta­tás. Füstös Gábor fotó: kelemen — Meglepően nagy az ér­deklődés, jelenleg 110 gyerek tanulja a zeneiskolában a nép­tánc alapjait. Sok köztük a te­hetséges fiatal, úgy látom: az utánpótlás már biztosított. Főképp játékos feladatokat kapnak, a félév anyaga szá­mukra többek között a dél­dunántúli ugrós. Mindezek mellett rendsze­res vendég Iharosberényben, Berzencén és Somogyudvar- helyen is az ottani együttesek próbáin. Az egyedüli gond, hogy hi­ába nő az érdeklődés, a pénz azonban nem lett több mind­ehhez. — Főleg a kezdeti időszak volt nehéz, amikor fel kellett ruházni az együtteseket. De minden újabb tánccsokornál probléma a megfelelő viselet megszerzése. Lassacskán azonban kezd kialakulni az a támogatói kör ebben a tér­ségben, amelyhez bizalom­mal fordulhatnak a néptán­cosok is. N. L. Vezetőségi ülés a tisztújítás után Összeülnek a hegyigazdák A második öt évre készül a Csurgói Hegyigazdák Egye­sülete. A terveket, elképze­léseket hétfőn veszi számba a tisztújítás utáni új vezető­ség. Ilia Csaba régi-új elnök elmondta, mindenképpen sze­retnék, ha több pénzforráshoz sikerülne jutniuk, hiszen a csurgói hegy védelme és a dű- lőutak javítása egyaránt költ­séges dolog. Márpedig a for­ráshiányos települési önkor­mányzatnak egyre kevesebb a lehetősége arra, hogy támo­gassa a hegyigazdák egyesü­letét. A hegyigazdák egyesülete bő egy hónapja tartott tiszt­újító ülést, ekkor került sor az ötéves jubileumra is, melyet a Nagyváthy János Középisko­lában tartottak. Ezen a tiszt­újító ülésen választotta a tag­ság ismét elnökké Ilia Csabát, valamint alelnököket, bizott­sági és vezetőségi tagokat is választottak. A Csurgói Hegyigazdák Egyesülete az első öt évben sikeresen működött, de a kez­det voltak csak igazán gyü­mölcsöző. Akkoriban meg tudták fizetni a hegyet védő szolgálatot, s - a tagdíjak egyetértés övezte emelésével - sorra javították a földesuta- kat. A következő öv évre is maradt számos feladat, ezeket ütemezik be hétfőn. B. T. Tizennyolc együttes részvételével rendezik a 31. országos találkozót Hazai színjátszók a döntőben Hosszú idő először jutott csurgói csoport az országos diák­színjátszó találkozó döntőjébe, melyet 31. alkalommal ren­dez a dél-somogyi város. Az április 30. és május 2. közötti fesztiválon tizenkilenc együttes, köztük a Csokonai reformá­tus gimnázium diákszínjátszói vesznek részt. A művelődési központ szer­vező csapatának képviseleté­ben Pallag Katalin mondta el, hogy Csurgót - s egyben So- mogyot, hiszen a megyéből más együttes nem került dön­tőbe - az Ipressio csoport kép­viseli. Majzik Valéria ' és P. Tóth Tamás rendezésében Ma­gyar rekviem címmel mutatja be produkcióját a református gimnázium csoportja, a művet egy fiatalember, Bellái Zoltán írta. Tizenkilenc együttesből eddig 4-5 jelezte vissza részvé­telét, technikai igényét. A zsű­riben - csakúgy mint két évvel ezelőtt - a profi színházi szakma képviselői vesznek részt, méltón a rendezvény megszokottan magas színvo­nalához. Elnöknek ismét Ná- nay István színikritikust kérik föl, és szóba jött Novák Eszter fiatal rendező neve is. ítész lesz Csányi János színész-rendező, a Bárka Színház igazgatója, és a filmrendező Szász János is várhatóan bekerül a zsűribe. A 31. országos Csokonai diákszínjátszó napokon mint­egy 300 résztvevőt fogad Csurgó, ami nagy tehertétel lesz. De ennél is fontosabb, hogy a város legnagyobb ha­gyománnyal bíró rendezvényé­ről van szó, ami névleg a leghí­resebb egykori városlakóhoz, a diákszínjátszás megalapozójá­hoz, Csokonai Vitéz Mihályhoz kötődik. Hallottam a feltétele­zést: a jeles esemény nem ma­radhat sokáig a városé,-ha nem teremt méltó körülményeket. A rendezvényre ugyanis eddig a régi művelődési házat kellett kicsinosítani, ami az évek múl­tával egyre kilátástalanabb volt. Ezúttal az impozáns kultúrpa­lota, a közösségi ház ad otthont a találkozónak - ez lesz a ház első nagy próbája. Hogy min­den rendben menjen, a helyi vállalkozói szféra az ügy mellé állt: a többi között a Sütév Rt csurgói üzeme, a Porrog Ma­lomipari Kft és Aero-Pack Kft adtak eddig jelentős szponzori segítséget. Az országos találkozó meg­rendezésében hagyományosan nagy szerepet vállal az Orszá­gos Diákszínjátszó Egyesület, amely az elődöntőt szervezte. Csurgóra az egyesület elnök­sége is megérkezik, és a tiszt­újító közgyűlésre is ekkor kerül sor. Az ODE anyagilag is hoz­zájárul a rendezvény sikeréhez, fizeti a zsűriköltséget, és a díja­zásban is részt vállal. B. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom