Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-14 / 62. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. március 14., szombat MÁRCIUSI EM Akik elhozták az ünnepet Somogyba... Abból a korszakból villantunk fel pilla­natképeket, amikor március 15-e rendsze­res ünneplése megkezdődött Magyaror­szágon, s az ünnep mítosza végleg gyöke­ret vert a nemzeti emlékezetben. A kie­gyezés utáni évek-évtizedek mára múltba süllyedt világa ez; a szabadságharc vere­sége után ekkor nyílt először alkalom arra, hogy március 15-e ünnepéből ha­gyomány legyen Magyarországon. A tár­sadalom élt a lehetőséggel: az 1867-ben létrejött jogállam szabadabb légkörében valósággal kivirágzott március idusának kultusza. Hivatalos formában, állami pompával természetesen nem lehetett márciusi szabadságünnepet rendezni Fe­renc József Magyarországán, a külön­böző egyletek, intézmények és baráti tár­saságok azonban szabadon ünnepelhet­tek, az emlékezőket már nem háborgatta a hatalom. Volt egy szempont, ami ezt a korszakot alapvetően megkülönböztette a későbbi évtizedektől: még éltek a nagy idők tanúi, az 1848-at kiharcoló és 1849-et végighar­coló nemzedék képviselői. A veteránok megkapták a sorstól a lehetőséget, hogy saját gondolataikkal gazdagítsák a forra­dalom és szabadságharc kultuszát, s az ebben kiemelkedő szerepet játszó március 15-i hagyományt. Tehát ekkor még, a századforduló táján olyan hazafiak is be­szélhettek 1848-ról, a' nagy korforduló eszméiről és eseményeiről, akik átélői, sőt alakítói voltak annak a történelmi kor­szaknak, amikor megszületett a modem, polgári Magyarország. Március 15-ére először 1875-ben em­lékeztek nyilvánosan Kaposváron: a Szarvas fogadóban ünnepelt együtt egy kisebb társaság. A megemlékezés keretét ekkortájt mindig egy vendéglői bankett vagy estély szolgáltatta; a megyeszékhely terein, utcáin ezekben az években még nem rendeztek ünnepségeket március 15- én. Kaposvárhoz a vidék is hamar felzár­kózott. Lengyeltótiban például Németh István ügyvéd volt az, aki kezdemé­nyezte, hogy 1887-ben ott is tartsanak ünnepi bankettet. (A név nem véletlenül cseng ismerőén: a jeles ügyvéd három év múlva Kaposvárra költözött, s hamarosan a somogyi megyeszékhely polgármeste­reként is kipróbálhatta képességeit...) A kaposvári állami főgimnáziumban - a Táncsics gimnázium elődjében - 104 esztendeje, 1894-ben tartották meg az első március 15-i ünnepséget. A rendez­vényre a tanítás utolsó órájában, a rajzte­remben került sor, ahol Endrei Alios, a magyar és német nyelv tanára mondott alkalmi beszédet. A tanulók szavaltak (a Nemzeti dal már ekkor sem maradhatott el) és hazafias dalokat énekeltek. „Na­gyon szép gondolat volt, hadd tanuljon az ifjúság lelkesedni a történeti emléke­kért s azokért, kik azt csinálták!” - di­csérte meg a sajtó a szervezőket. De az újságíró azt is hozzátette: „Kaposvárott még mindig sokan félnek, demonstráci­ónak tartják megünnepelni márczius 15­ének történeti évfordulóját... ” Ez a féle­lem vagy inkább bizonytalanság nyilván hozzájárult ahhoz, hogy a megyeszék­hely állami gimnáziumában csak ekkor és nem előbb kezdődtek meg az ünnep­ségek. Mert hát a csurgói református gimná­zium éppen egy évtizeddel előzte meg a kaposvárit: a megye legrégibb középisko­lájában már 1884-től kezdve minden év­ben megemlékeztek a forradalom napjá­ról. Március 15-e ez idő tájt még nem le­hetett iskolai szünnap, a csurgói gimnázi­umban is az önképzőköri díszülés volt a megemlékezés formája. A program az 1880-as évek végéig csak néhány egy­szerű elemből állt: egy végzős tanuló által tartott emlékbeszédből vagy felolvasásból (esetleg mindkettőből), valamint szavala­tokból, amelyeknek előadására hetedike­sek, esetleg hatodikosok vállalkoztak. 1889-től színesedett, bővült az ünnepi műsor. A 41. évfordulón rendezett ünnep­séget a gimnáziumi énekkar által előadott Himnusz vezette be, majd Kondor József magyartanár, a Csokonai Vitéz Mihály nevét viselő önképzőkör elnöke mondott megnyitóbeszédet. Kölcseytől próza, Pe­tőfiig két vers hangzott el. Az ünnepség a Marseillaise hangjai mellett ért véget; bármily meglepő, a forradalmi indulót Tóth Károly, a református iskola római katolikus hittanára kísérte harmóniu- mon! Az iskolák zártabb világa természete­sen más feltételeket teremtett március 15-e megünnepléséhez, mint a banket­teknek otthont adó vendéglők, kiskocs­mák oldott, szabad, esetenként demokra­tikus légköre. Elszigeteltebb volt ez a vi­lág, az ünnepi jelképrendszer elterjedé­sében mégis az iskolai ünnepségek ját­szották a legfontosabb szerepet. Március 15-e és 1848 hagyománya igazából az iskolák falai között vált annyi nemzedék közös szellemi kincsévé. A folyamatnak nálunk különösen az adott nagy lökést, hogy a megye két gimnáziuma mellett az 1890-es évek végétől már a kaposvári elemi iskolákban is rendszeresen ünne­pelni kezdték a nagy napot. S mire az ötvenedik évforduló elérke­zett, március forradalmas idusának em­léke végleg otthonra lelt a szívekben. Otthonra lelt annak ellenére, hogy már­cius 15-e csak újabb hárofn évtized múl­tán, 1928-ban lett először hivatalosan, a törvény betűje szerint is nemzeti ünnep Magyarországon. 1898-ban, a félszáza­dos évfordulón zászlódíszben volt egész Kaposvár. Nemcsak a középülteken lengtek díszlobogók; az egykorú beszá­molók megemlítik, hogy „még a sze­gény ember is kitűzte kis zászlóját". A római katolikus templomban az apátplé­bános mondott misét, de a református templomban és az izraelita imaházban is volt ünnepi istentisztelet. Valamennyi templom zsúfolásig megtelt. Természetesen nem csupán a megye- székhely emlékezett 1848-ra ezen a na­pon. Csokonyában nemzeti viseletbe öl­Petőfi tözött lányok sorfala közt vonult fel a még életben lévő 33 helybeli honvéd és nemzetőr, utánuk - „nemzeti énekek zengedezésével” - nagy tömeg menetelt. A csokonyai polgárok ekkor határozták el azt is, hogy gróf Széchenyi Istvánnak és Kossuth Lajosnak szobrot állítanak. (A kész szobrokat 1906-ban leplezték le.) Karádon az olvasókör helyiségében vendégelték meg a 48-as honvédeket 1898. március 15-én. Az öreg vitézek (már csak hatan voltak) a meghatottság­tól könnyes szemmel ették a vacsorát, de a jó bor hamarosan megvidámította őket, s még „ táncoltak is oly jó kedvvel, hogy öröm volt nézni”. Bár a múlt század hetvenes éveitől kezdve mind több somogyi településen ünnepelték március idusát, a kaposvári rendezvények központi szerepe megma­radt. Néhány évforduló persze ilyen vagy olyan okból itt is emlékezetesebb volt, mint a többi. 1887. március 15-e előtt két nappal például az keltett feltű­nést Kaposváron, hogy egy országgyű­lési képviselő és egy újságíró revolver­rel folytatta le vitáját a Korona fogadó­ban. (A sebesülteket gondosan ellátták, s az izgatott hangulat ellenére rendben zajlott le az ünnepi bankett.) 1897-ben sajátos ízt adott az évfordulónak, hogy a MARTYN FERENC GRAFIKÁJA kaposvári iparosok éppen a Ferenc Jó­zsefről elnevezett (!) vendéglőben tartot­ták meg ünnepségüket, 1904-ben pedig az emelte a rendezvény fényét, hogy ezen a napon avatták fel az új kaposvári városházát. Egy év múlva, 1905. már­cius 15-én már arról beszéltek a kapos­váriak, hogy néhány polgár éjjel dara­bokra törte Ferenc József szobrát, amely addig a nevét viselő szálloda főkapujá­ban dí: ''elgett... Olykor a helyi művészek is szerepet kaptak a jeles napon. 1906. március 15- én a kaposvári „48-as Függetlenségi Kör” helyiségében nagy ünnepség kere­tében leplezték le azt a Kossuth-arcké- pet, amelyet Rippl-Rónai József festett a kör részére, 1910-ben pedig, az ipartár­sulat székházában tartott estélyen a híres nótaköltő (most az egyik kaposvári utca névadója): Pete Lajos verte a zongorát. Aztán jött a háború, de a 48-as forra­dalom emlékét már a nagy világégés sem volt képes elhalványítani, vagy ki­törölni a telkekből. 1916 március idu­sán, a kaposvári felsőkereskedelmi is­kola ünnepségén a Himnusz elhangzása után egy 16 éves, göllei születésű fiatal­ember, bizonyos Fekete István szavalt. Az egykorú tudósítás szerint szépen, ha­tásosan... Nagy Zoltán ÚJ KÖNYVEK NEMESKÜRTY ISTVÁN 1848-49 „Kik érted haltak szent világszabadság” Tagfelvételi ügyeket tárgyalt Széchenyi István elnökleté­vel a tudós társaság 1844 vé­gén. Ezzel létrejött az a kis mag, mely köré egy év múlva Széchenyi a Tudományos Akadémia hadtudományi al­osztályát szervezte. Ez lett az 1848-ban alakuló honvédség csírája. (Lap-ics 1490 Ft) Allatmesék A történetek olyan állatkák­ról szólnak, melyek úgy vi­selkednek, mint a gyerekek: kíváncsiak, huncutok, oko­sak és akaratosak. A könyvet kiváló grafikusok rajzai il­lusztrálják. (Pestalozzi 1260) RÜDIGER DAHLKE Sorsfordulók A szerző nagy tapasztalatai orvos, terapeuta; ismerteti, milyen betegségek származ­nak a megoldatlan válságok­ból. S azt is megmutatja, ho­gyan ragadjuk meg a válság­ban a sikeres változás lehető­ségeit. (Officina N. 1250) H. COURTS-MAHLER Gazdátlan szív Ijedwig Courths-fflahler Gazdátlan szív Käthe egy kisváros nyo­masztó légkörében nevelke­dik. Szabadságra vágyva szí­nésznő akar lenni. A színtár­sulat vendégszereplésekor megismerkedik a könnyelmű, körülrajongott színésszel, aki első pillantásra a lányba sze­ret. Összeházasodnak, ám a férfi nem változtat korábbi életvitelén. Käthe későn jön rá tévedésére. (Bastei 448 Ft) A fenti könyvek megvásárolha­tók a Fókusz könyvesboltban: Kaposvár, Fő utca 13. Szabad sajtó Az első forradalmi tett, a saj­tószabadság gyakorlati kiví­vása, még úgy játszódik le, int ártatlan diákcsíny. Degré pon­tosan leírta a híres jelenetet. Amikor a fiatalok bevonulnak a nyomdába, hogy a Nemzeti dalt (melyen mellesleg a cen­zor találhatott volna semmi kivetnivalót) önhatalmúlag ki­nyomtassák, „Länderer szára­zon mondta: Lehetetlen, nincs rajta az engedélyezés. Össze­néztünk, nem tudtuk, hogyan kell csinálni. Länderer oda­súgta: Foglaljanak le egy-egy sajtót. Irinyi József a nagy gépre rátette kezét e szókkal: E sajtót a nép nevében lefog­laljuk. Erőszaknak ellent nem állhatok, felelt Länderer.” De a népgyűlésnek kint a nyomda előtt már komoly for­radalmi íze volt. Az egy Kori jobbágybíró szolgálata Csurgóiak szószólója Boldis Mózes csurgói jobbágybíró Bécsben készült fényképe Az 1848/49-es forradalom nagyjai mel­lett a kisebb közösségek szószólói, he­lyi hősök is fáradoztak a modem pol­gári jövő megteremtéséért. A fél Felső- Csurgót benépesítő, de a vér szerinti rokonság szálait is már csak nehezen követő Kovács, Pápa, Belovári, Peti Peterdi családokat összeköti s tartást ad nekik, hogy valamennyien az egykori csurgói jobbágybíró, a robot eltörlésé­ért Bécset is megjáró Boldis Mózes le­származottai. Witt Lászlóné, a Peti Pe- terdi-ágon vallja ősének az egykori csurgói jobbágyok nagy tekintélyű képviselőjét. Az ő édesanyja őrizte meg Boldis Mózes botját, amit magával vitt a császárvárosba is, és az ott ké­szült fényképet. Ezeket a tárgyakat a városi múzeumnak adta, amelynek a vezetője lett. Mint néprajzos szaksze­rűen írja le a 150 évvel ezelőtti visele­tét: „Bevarrt ujjú szűr, birkabunda, vá­szon bőgatya, vászoning, nyakravaló „gurcira” kötve, báránybőrkucsma, bőrcsizma...” Az eredeti öltözetet a Kovács család őrizte. Bódis Mózes unokája, Cs. Ko­vács István, a húszas években a parla­mentbe is bejutott. Kovács István nem könyvből tanulta az 1848-as jobbágy­felszabadítás időszerűségét és részle­teit. A földesúr és a tulajdonossá előlé­pett parasztok vitájában ugyanis nagy felelősség hárult a jobbágy bíróra. „Mindenki azt a földet kapta meg, amit használt. Minden dűlőben megvolt a „szekció”; voltak egésztelkes, fél „fertálos” és „oktálos” parasztok is.” Az erdőbirtokosságok máig megőrizték ezeknek a fogalmaknak legalább a nyomait. Mivel csurgói jobbágyainak a gróf nem adta át a csekei mezőt, Boldis Mózes társával, Boros Mihállyal Bécsbe ment deputációba. Megfordul­tak a kancellárián, és a császárvárosban le is fényképezték. S írást hoztak a föld tulajdonjogáról. Megegyezés született, és Festetics gróftól még egy kiegészí­tést is kapott a közösség. A Sárgáti- dűlő 4-5-6-os tábláját ma is „Pótlék”- nak nevezik. Kovács Andor közgazdász, Csurgó díszpolgára Bázelben él. Amikor a ha­zájáért, szülőföldjéért tett fáradozásait megköszönik, csak ennyit mond: „Amit én tettem eddig, egy jobbágy ivadék szolgálata.” Horváth József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom