Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-02 / 51. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1998. március 2., hétfő Újra kamionstop. Tegnap óta ismét él a tehergépjár­művek hétvégi forgalom- korlátozására vonatkozó rendelet. Eszerint augusztus 31-ig vasárnap és ünnepnap reggel nyolc órától este tízig a hazai utakon nem közle­kedhetnek a hét és fél tonnát meghaladó tehergépjármű­vek. A rendelet kivételt tesz például közhasznú feladat ellátása, élő állat, friss áru, stb. szállítása esetén. A ren­delkezés azt is előírja, hogy június 15. és augusztus 31. között szombaton sem köz­lekedhetnek a kamionok reggel 8 és vasárnap 22 óra között. Mikrohullámú hálózat. Az Antenna Hungária Rt. március végéig befejezi az Országos Transport Hálózat kiépítését. A mintegy két­ezer kilométer hosszúságú országos mikrohullámú ge­rinchálózat nemcsak az in­formációáramlás sebességét növeli, hanem jelentős mér­tékű üzleti kommunikációs adatátvitelt is lehetővé tesz. A mintegy 4 milliárd forin­tos beruházáshoz szükséges forrásokat az Antenna Hun­gária maga teremtette elő. A hálózat megvalósítása a mű­sorszóró társaság eddigi legnagyobb távközlési be­ruházása. Új vállalkozás. Moldin Műanyagipari kft. néven 600 millió forintos törzstő­kével új vállalkozást indít a Pannonplast Rt. A Szom­bathelyen, 1,3 milliárd fo­rint költséggel tető alá ke­rülő gyár műanyag fröcs- csöntött alkatrészeket állít elő. A termelés ez év no­vemberében indul, a gyár 80 embernek ad munkát. Inkább vízpermet, mint füstölés Zimankós hajnalok várnak a növényi kultúrákra Egy időre búcsút vehetünk a tartósan kellemes, tavasziasan enyhe időjárástól. A meteorológiai előrejelzések szerint ugyan vissza-visszatérnek a langyosabb léghullámok, de a böjti sze­lekkel érkező márciusi fagyokkal is számolniuk kell a kerté­szeknek, növénytermesztőknek. Stollár András agrometeoroló- gus szerint a várható, legfeljebb mínusz 5 fok körüli hőmérsék­let még nem jelent veszélyt a növényekre, legfeljebb annyi­ban, hogy fejlődésük lelassul. A gazdáknak tehát egyelőre nem kell védekezniök. Néhány mandulafa kivételé­vel még a korai kajszibarackfák sem bontottak virágot, a meg­duzzadt rügyek jelenlegi álla­potukban károsodás nélkül át­vészelik a mínusz 6-8 fokos le­hűlést. Azzal viszont számolni kell, hogy az idén a tavalyinál lényegesen korábban indult meg a vegetáció. így a gyü­mölcsfák virágzása épp azokra a hetekre esik, amikor legna­gyobb a valószínűsége a tavaszi fagyoknak. A március végi, áp­rilis eleji hidegek azonban va­lószínűleg már nem károsítják a virágokat. A tavaszi fagyok elleni vé­dekezésnek többféle módja van. Az egyik bevált - bár nem olcsó - módszer a szélmotoros vagy helikopteres légkeverés: a magasabban lévő enyhébb le­vegő elegyítése a talaj közelé­ben lévő hideg levegővel. A hagyományos füstöléses módszertől túl sokat nem lehet várni, csupán annyit, hogy va­lamelyest csökkenti a talaj ki­sugárzását, hőveszteségét. Hatékony lehet viszont a permetező öntözés, amelyet a gazdálkodónak azokra az órákra kell időzítenie, amikor fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. Míg ugyanis a ki­permetezett víz megfagy, addig folyamatosan hőt ad le, s ezzel több-kevesebb ideig védi a nö­vényt. (Újvári) BÁLINT GYÖRGY ROVATA Lapok a kertész noteszából A februári szokatlanul enyhe idő nemcsak a korán fakadó növények rügyeit csalogatta elő, hanem a ker­tészkedő embereket is. Ők lát­ható gyönyörűséggel fogtak hozzá a veteményeságyások el­készítéséhez, a fák metszegeté- séhez, a kert kitakarításához. A szerves hulladékokat, a lombot, a kaszálékot, az évelő növényeket érdemes komposz­tálni, mert belőlük kiváló talaj­javító, a föld termékenységét fokozó trágya nyerhető. Itt az ideje a zöldborsó veté­sének: a csírázó magban egy esetleges átmeneti fagy nem tesz kárt. A különböző időben betakarítható borsófajták mag­ját egyidejűleg lehet elvetni. Közülük ugyanis először majd a kifejtőborsó hüvelyei érnek fogyaszthatóvá, majd a velő- borsófajták hüvelyei következ­nek. A lényeg az, hogy hosz- szabb időn át áll majd a házi­asszonyok rendelkezésére friss zöldborsó. A mélyhűtés elterje­dése lehetővé teszi, hogy a le­fagyasztott zöldborsót bármi­kor feldolgozzák kiváló zamatú levessé vagy főzelékké. Az utóbbi években megked­velték a kertészkedők a cukor­borsót, amelyet nem kell kifej­teni: a magok a húsos hüvellyel együtt fogyaszthatok és igen kellemes ízűek. Minthogy a cu­korborsó termésmennyisége jóval nagyobb a kifejtve fo­gyasztható borsókénál, érde­mes többet vetni belőle. A virágzó díszbokrok 10-15 éves korukra felkopaszodnak, egyes ágaik elszáradnak és ke­vesebb virágot nyitnak, mint fiatalabb társaik. A korán vi­rágzó aranyvesszőhöz, a japán birshez most ne nyúljunk hozzá, mert a metszéssel az idei virágdíszétől fosztanánk meg azokat. A késő tavasszal vagy a nyár folyamán virágzó bokro­kat, például az áljázmint, a mályvát, a gyöngycserjét vi­szont most lehet megritkítani oly módon, hogy az idős, fel­kopaszodott ágakat tőből ki­metsszük. A sövények megmetszését halasszuk áprilisra, amikor mind a lombhullató, mind az örökzöld bokrok gyors fejlő­désben vannak. Meg lehet kez­deni viszont a sokat szenvedett szobanövények átültetését. Határidők cégvezetőknek Március 3.- A befektetési szolgáltatók jelentése nyitott pozícióikról. Március 5.- A jogi személy felelősség- vállalásával működő gazda­sági munkaközösségek járu­lékbefizetése a felelősséget vállaló gazdálkodó szervezet­hez;- gyakorított áfa-befizetés. Március 6.- Az illetékes földművelés- ügyi hivatal tájékoztatása a szövetkezet által felvett tagi kölcsönök összegéről. Március 8.- A számítógéppel vezetett vámáru-nyilvántartás hitele­síttetése a vámhivatallal. Tisztességtelen szerződési feltételek Márciustól hatályos a Polgári Törvénykönyv legújabb mó­dosítása, amely elsősorban fogyasztóvédelmi rendelke­zéseket tartalmaz. A szerző­déskötés szabályai kibővül­tek. Eszerint az általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha a másik fél megismeri annak tartalmát, és kifejezetten vagy legalább ráutaló maga­tartással el is fogadja azt. Kü­lön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szer­ződési feltételről, amely eltér a szokásos szerződési gyakor­lattól, vagy a felek által ko­rábban alkalmazott szerződé­ses kikötéstől. Amennyiben az általános szerződési felté­tel és a szerződés más felté­tele eltér egymástól, az utóbbi válik a szerződés részévé. Tisztességtelen az olyan áh talános szerződési feltétel (il­letve a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerző­dés), amely a jóhiszeműség követelményének megsérté­sével egyoldalúan és indoko­latlanul az egyik fél hátrá­nyára állapítja meg a feleknek a szerződésből eredő jogo­sultságait és kötelezettségeit. Kivétel, ha jogszabály álla­pítja meg, vagy jogszabály előírásainak megfelelően ha­tározzák meg a feltételt. Amennyiben az általános szerződési feltétel tisztesség­telen, a sérelmet szenvedő fél megtámadhatja azt. Ha a meg­támadás alapos, a bíróság va­lamennyi szerződő félre kiter­jedően megállapítja a tisztes­ségtelen kikötés érvénytelen­ségét. A gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerző­dés tisztességtelen kikötését a fogyasztó akkor is megtá­madhatja, ha az nem minősül általános szerződési feltétel­nek. A megtámadásra az ügyészen, a miniszteren, az országos hatáskörű szerv ve­zetőjén, továbbá a jegyzőn és a főjegyzőn kívül a gazdasági és a szakmai kamara, a hegy­községi szervezet, valamint a fogyasztói érdekképviseleti szervezet is jogosult. Az álta­lános szerződési feltétel tisz­tességének kérdésében az érintett országos gazdasági kamara - kérésre - véleményt nyilvánít (ez azonban nem érinti a bíróság előtti megtá­madás lehetőségét). ■ ■ MŰSZAKI ÁRUHÁZLÁNC Kaposvár, Kossuth tér 5. - ® 82/429-031 Marcali. Rákóczi u. 7 - tr 85/311-301 Nagyatád, Kossuth u. 18. - -n 82/454-200 HEG MINDIG ELONVOS RRHHHHL! KÉSZPÉNZ NÉLKÜLI HITELVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG AZONNALI HELYBENI ÜGYINTÉZÉSSEL (MAX. 30 PERC) • profi, magas színvonalú szaktanácsadás • áruházainkban banki hitelkártyával is fizethet • óriási választék, szenzációs árak • minden termékünkhöz márkaképviseleti garanciát és kezelési útmutatót adunk • udvarias kiszolgálás - állandó akciók • az általunk forgalmazott termékekhez 1-5 évig terjedő márkagaranciát adunk • nagyháztartási gépek és szórakoztató elektronikai termékek házhozszállítása és beüzemelése 1150 wattos takarítógép B0YLER AKCIÓ! • injektoros szönyeg- és kórpittiszító • használható száraz porszívóként is • nagy szívóhatás DAEWOO 37 cm-es televízió 120 literes forróvíztároló gyors szalagbetöltő rendszer hatféle lassított lejátszás menürendszerű képernyökijelzés 8 program 1 hónapra gyerekzár négyfejesnél: indexjel-rögzítés és keresés SP-LP lejátszás 1998-as modell VESTA tűzhelyek két- és négyfejes videók 'MA&YAÍI Svéd állványos mixer DAEWOO 51cm TXT álsztereo televízió SZIMBOUKUS FOTÓ Egykazettás, CD-s rádiómagnók 170 literes hűtőszekrények Hajszárítók Kávéfőzők Kézimixerek 16.999 Ft-tói 34.444 Ft-tól 2390 Ft-tól 3990 Ft-tól 4990 Ft-tól 2 év teljes garancia 7 év tartálygarancia 2 év garanciával HÁZHOZSZÁLLÍTÁS MINDEN HÁZTARTÁSI NAGYGÉPRE! - MINDEN TERMÉKHEZ MÁRKAKÉPVISELETI GARANÜÁ T ÉS MAGYAR NYEL VŰ KEZELÉSI ÚTMUTA TÓT ADUNK! EZT A KÜLÖNBSÉGÉT NEMCSAK ÉREZH IK RÓLA, AKKOR ÉLVEZHETI IS!

Next

/
Oldalképek
Tartalom