Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-02 / 51. szám
1998. március 2., hétfő SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1 Bevetésre készen a brazil Regis Nyitány a Fradi ellen A Ferencváros otthonában kezdi meg ma este tavaszi szereplését a Siófoki Bányász NB I-es labdarúgó-csapata. A 18.45 órakor kezdődő Üllői úti összecsapást a Duna Tv élőben közvetíti. Tegnap délelőtt vezényelte az utolsó edzést Nagy László, a Bányász szakvezetője. Úgy mondta: elegendő időt kívánt hagyni a játékosainak a regenerálódásra, a rákészülésre. Azt is ígérte az edző, hogy nem feltartott kézzel lépnek pályára ma este az Üllői úti oroszlánbarlangban. — Nem szokásom az óvatoskodás; bár a Fradi a mérkőzés esélyese, mi azonban szeretnénk meglepetést szerezni — mondta Nagy László. — Ebbe egy döntetlen is belefér? — Fia nem ijedünk meg, ha játékosaim végig ott lesznek fejben is a pályán, akkor nem érhet baj bennünket. Ha mégis jobb lesz az ellenfél, akkor gratulálnunk kell neki. Csak a 90 perc során dől majd el, hogy A brazil csatár, Regis lehet a Siófoki Bányász „titkos fegyvere” fotó: oláh Gábor mire lesz elég a produkciónk, s hogy mit értékelhetünk sikernek avagy kudarcnak. — Támadó futballt játszó Siófokot ígért a tavaszra. Már most is látni fogjuk ennek a jeleit? — Nem rohanhatunk neki a Fradinak, de az is egyenlő lenne a bukással, ha beállnánk védekezni. A feladatát mindenki tudja; remélem, lesznek bőven helyzeteink is. Döntő lehet, hogy ezeket hogyan használjuk ki. — Összeállt a kezdőcsapat? Számít-e a brazil trió játékára? — Már kialakult a fejemben a kezdő tizenegy, de lehet, hogy egy poszton az utolsó pillanatban még változtatok. A tervezett kezdőcsapat: Posza — Juhász, Bimbó, László — Kriston, Kovács B., Győri, Sallai, Perger — Ördög, Pest R. A brazil támadó, Regis jó benyomást tett rám az edzőmeccseken; a kispadon már helyet foglal. Sőt, lehet, hogy ő lesz a „titkos fegyverünk”. Számítok még Brakszató- riszra, Szabadira, Bozsérra, Szabóra és Pest Krisztiánra is. Elmondtam a játékosaimnak: a sikeres őszi hajrá most már kötelez bennünket, meg kell felelnünk a megnövekedett elvárásoknak. Nagyon remélem, hogy ugyanaz a felfogású Siófok játssza majd végig a tavaszt, amelyik az őszt befejezte. Fónai Imre Labdarúgó NB I — 18. forduló Piros lap a Molnároknak DVSC-Epona-BVSC- Zugló FC 2-1 (1-1) Debrecen, 10 000 néző. V.: Hanyecz. Gólszerzők: ilea (a 45. percben), Szanyó (a 66. percben), illetve Csordás (a 15. percben). Tiszakécskei FC-Újpesti TE 0-0 Tiszakécske, 9000 néző. V.: Arany, Kiállítva: Molnár (Tiszakécskei FC) a 65. percben. Kispest-Honvéd FC- Diósgyőri FC 2-1 (2-0) Budapest, Bozsik-stadion, 5000 néző. V.: Vad. Gólszerzők: Bárányos (a 15. percben), Calin (a 24. percben), illetve Kiser (a 87. percben). Vasas Danubius Hotels- Ilzer-Stpdler FC 2-0 (0-0) Budapest, Fáy utca, 5000 néző. V.: Pillér. Gólszerzők: Galaschek (a 68. percben 1 l-esből), Hámori (a 71. percben). Zalahús-Zalaegerszegi TE FC- Győri ETO FC 4-2 (1-1) Zalaegerszeg, 13 000 néző. V.: Tóth V. Gólszerzők: Arany (a 44. percben)', Kantárt 2 (a/ 58. percben és a 74. percben 11 - esből), Sebők (a 65. percben), illetve Mracskó (a 39. percben), Csató S. (a 90. percben). Kiállítva: Molnár L. (Győri ETO FC) a 73. percben. Békéscsabai Előre FC- Gázszer FC Agárd 1-2 (1-2) Békéscsaba, 6000 néző. V.: Csema. Gólszerzők: Fülöp (a 2. percben), illetve Árki (a 20. percben), Földes (a 41. percben). Vác-Zollner FC- Szombathelyi Haladás- Milos VFC 2-0 (0-0) Vác, 3500 néző. V.: Bede. Gólszerzők: Füle (a 61. percben 11 -esből), Schwarz (a 80. percben). Tegnap játszották: Videoton FC-Fehérvár- MTK Hungária FC 0-0 Székesfehérvár, 3000 néző. V.: Vágner. Kiállítva: Zimmermann (MTK Hungária FC) a 87. percben, Preisinger (MTK Hungária FC) a 89. percben. A bajnokság állása: 1. Győri ETO FC 18 11 5 2 27-15 38 2. Újpesti TE 18 11 4 3 32-16 37 3. Vasas DH 18 11 2 5 36-26 35 4. MTK FC 18 10 4 4 35-18 34 5. Ferencváros 17 9 4 4 31-21 31 6. Vác-Zollner FC 18 9 3 6 27-29 30 7. DVSC-Epona 18 8 4 6 28-21 28 8. Diósgyőri FC 18 8 3 7 26-17 27 9. Gázszer FC 18 5 9 4 29-21 24 10. Zalahús ZTE FC 18 7 3 8 34-29 24 11. BVSC-Zugló FC 18 6 6 6 25-25 24 12. Videoton FC 18 5 6 7 27-23 21 13. Haladás VFC 18 5 4 9 24-29 19 14. Siófoki Bányász 17 5 2 10 17-23 17 15. Tiszakécskei FC 18 4 5 9 23-43 17 16. Kispest-Honvéd 18 5 1 12 17-33 16 17. Békéscsaba 18 4 4 10 13-36 16 18. Ilzer-Stadler FC 18 1 5 12 11-37 8 TOTÓ 1. B. München-FC Köln 0-2 2 2. M.gladbach-Stuttgart 0-0 x 3. Inter-Napoli 2-0 1 4. AS Roma-Fiorentina 4-1 1 5. Duisburg-1860 München 0-2 2 6. Hamburg-Schalke 04 1-1 x 7. Hertha BSC-Rostock 1-1 x 8. Leverkusen-Bielefeld 0-0 x 9. ’Wolfsburg-Bochum 0-2 2 10. Bologna-AC Parma 1-2 2 11. Empoli-Udinese 1-0 1 12. Piacenza-Sampdoria 1-0 1 13. Foggia-Cagliari 1-1 x A pluszmérkőzés: 14. Lecce-AC Milan 0-0 x Csak a pálya volt rossz Rákóczi-Kaposcukor FC-III. Kér. TVE Autó-Trade 3-2 (3-2) mély talajú pályával is meg kellett küzdeniük a kaposvári és a FOTÓ: LANG RÓBERT Nemcsak egymással, hanem a fővárosi csapat játékosainak Lesz mérkőzés, vagy nem? Erre a kérdésre még Juhos Attila játékvezető sem tudott választ adni egy órával a kezdés előtt. A mély, havas játéktér megtekintése után a döntést fél órával későbbre halasztotta. Végül is a sűrű hóesés ellenére elkezdődött a játék, bár akkor még bizonytalan volt, hogy befejeződik-e. Már a második percben Tóth G. fejese .veszélyeztette a vendégek kapuját, amely nem sokáig maradt érintetlen. Három perccel később Piri jól időzítve kiugratta Kádárt, akit Varga az ötös sarkán elsodort. Jubos tizenegyest ítélt, amelyet Horváth a jobb sarokba lőtt (1-0). A kilencedik percben Meksz indítására két védővel Piri rajtolt, a 11-es táján összecsaptak, s róluk a labda alig kerülte el Lippai kapuját. Negyedóra elteltével egyenlítettek az óbudaiak: Bány harcolt Szabó A.-val a labdáért a büntetőterületen belül, a vendégjátékos elesett, s Juhos ezt is szabálytalanságnak minősítette. A tizenegyest Kecskés rúgta a jobb sarokba (1-1). Két perc múlva már a vendégek vezettek: Lend- vai rajtolt egy labdára, éppen átlépte a tizenhatos vonalát, amikor a kifutó Házi (kissé fölöslegesen) kifutva elkaszálta. Újabb büntető, s ezt is Kecskés értékesítette (1-2). Csak négy percig volt fagyos a hangulat a nézőtéren, mert egy ellentámadásnál a szemfüles Kádár 12 méterről belsővel laposan kilőtte a bal sarkot (2-2). Az elemében levő Rákóczi-csatár ezzel sem elégedett meg, mert a 43. percben — miután ellene szabálytalankodtak — nemes bosszút állt: a tizenhatos sarkáról mesterien csavarta a labdát a sorfal mellett a kapu bal felső sarkába (3-2). Szünet után kissé átcsoportosított a vendéggárda, támadóbb szellemben kezdtek játszani. Ennek következtében enyhe mezőnyfölénybe kerültek, ám sakk-matt helyzetet csak elvétve tudtak teremteni; például amikor Bencze az ötös sarkán csak Házival nézett farkasszemet, de kivárt, és így a védők szerelték. Viszont a találkozó hajrájában Czonev, majd két esetben Mio- vecz a Rákóczi előnyét növelhette volna. Akik e rendkívüli időjárásban is a rangadó megtekintését vállalták, nem bánták meg. Bár maga a játék kissé háttérbe szorult, de annál változatosabb, hevesebb iramú volt a küzdelem. A kaposváriak minden elismerést megérdemelnek, mert nem ijedtek meg a volt NB I-es játékosokkal tűzdelt ellenfelüktől, s amikor hátrányba kerültek, az önbizalmuk sem csappant; sőt, inkább kétszeres erőbedobásra ösztönözte őket. A rendkívül nehéz talajon szinte kivétel nélkül sokat futottak a hazaiak, a középső alakzat kellően megszűrte az akciókat, a védelem jól zárt, elől pedig Kádárék gyakori veszélyt jelentettek Lippai kapujára. A harcos, nagy iramú találkozón mindkét csapat végig bírta a 90 percet, de a Rákóczi- KFC — mind harcosságával, mind pedig helyzetteremtésével — ellenfele fölé nőtt. így játszottak Kaposvár, Rákóczi-stadion, 800 néző. V: Juhos (Saskőy, Tamássy). Rákóczi-Kaposcukor FC: Házi — Meksz — Zahorecz, It- vás — Kiss F., Tóth G., Köves, Horváth Z, Bány — Kádár, Piri. Edző: Horváth Lajos. III. Kér. TVE Autó-Trade: Lippai — Hungler — Gáspár, Metzger, Kecskés — Lendvai, Füzesi, Varga, Tordai — Szabó A., Novák. Edző: Gergely Károly. Csere: Hungler helyett Gyura a 46. percben, Kiss F. helyett Tóth B. az 56. percben, Piri helyett Czonev a 65. percben, Szabó A. helyett Bencze a 67. percben, Novák helyett Kiss P. a 78. percben, Kádár helyett Miovecz a 81. percben. Sárga lap: Piri a 7., Házi a 17., Gáspár a 34., Hungler a 43., Kádár a 60., Metzger a 63., Czonev a 84. percben. Horváth Lajos: — A nehéz talajon egy nagyon jó ellenfél ellen szívvel-lélekkel játszottunk. Ismét bebizonyosodott, hogy csapatunk ereje az egységében van. Gergely Károly: — 2-1-es vezetésünk után eldönthettük volna a három bajnoki pont sorsát. Ehelyett kihagytuk a helyzeteinket, s hibáinkat a hazaiak kíméletlenül kihasználták. Jutási Róbert A bajnokság állása: 1. Nyíregyházi FC 20 11 8 1 31-10 41 2. III. Kér. TVE 20 11 6 3 45-18 39 3. Matáv SC 20 9 7 4 32-17 34 4. Szeged 20 9 7 4 40-28 34 5. Dunaferr SE 20 10 4 6 29-19 34 6. Rákóczi-KFC 20 9 5 6 26-26 32 7. Pécsi MFC 20 8 6 6 22-17 30 8. Nagykanizsa 19 9 3 7 28-24 30 9. Salgótarján 20 8 5 7 24-27 29 10. Soproni FAC 20 7 7 6 18-23 28 11. Érdi VSE 20 7 6 7 34-27 27 12. Szolnoki MÁV 20 7 6 7 27-32 27 13. Kecskeméti FC 20 8 3 9 20-28 27 14. Kábái Cukor 20 7 4 9 18-22 25 15. Paksi ASE* 20 6 8 6 17-19 24 16. Csepel SC 20 4 5 11 14-27 17 17. Komló 20 5 2 13 18-35 17 18. Tiszaújváros 20 5 2 13 22-43 17 19. Tiszavasvári 20 2 9 9 12-24 15 20. Dorog 19 3 5 11 18-29 14 A *-gal jelölt Paksi Atomerőmű SE csapatától jogosulatlan játék miatt két bajnoki pont levonva. A Magyar Kupáért játszik a Pini KSE Hétközi ajánlatunk Szolnokon szerepel a Klíma-Vili Purina SE HÉTFŐ Kosárlabda NB I, férfi „A ” csoport: Szolnoki Olaj KK-Kapos- vári Klíma-Vili Purina SE. Szolnok, Tiszaligeti sportcsarnok, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 19.45 óra.) Labdarúgás NB I: Ferencváros-Siófoki Bányász. Budapest, Üllői úti stadion, 18.45 óra. V.: Hana- csek (Kiss G., Gyarmati). — A Duna Televízió élő egyenes adásban közvetíti a találkozót. SZERDA Röplabda Magyar Kupa, a legjobb négy közé jutásért (első mérkőzés): Pini Kaposvár SE-Bp. Csepel SC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: Marcali VSE-Balaton- keresztúr. Marcali, 15 óra. CSÜTÖRTÖK Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: Nagyatádi VSE-Szent- lőrinc. Nagyatád, 18 óra. A március a Magyar Kupát jelenti a Pini KSE röplabdacsapata számára. Szerdán este a Csepel SC látogat el Kaposvárra — visszavágó két nappal később Budapesten —, a tét pedig a legjobb négy közé jutás fotó: kovács Tibor Labdarúgó NB I, „B” csoport — 20. forduló Rosszul kezdett Baranya Salgótarjáni BTC- Tiszaújvárosi SC 2-1 (1-0) Salgótarján, 1500 néző. V.: Hidasi. Gólszerzők: Győri (a 36. percben), Szabó II. Cs. (az 54. percben), illetve Kovács L. (a 87. percben). Érdi VSE-Komlói Bányász 2-0 (2-0) Érd, 1800 néző. V.: Dubra- viczky. Gólszerzők: Horváth S. (a 14. percben), Dukon (a 28. percben). Kiállítva: Halász (Komlói Bányász) a 80. percben. Soproni FAC-Pécsi MFC 1-0 (0-0) Sopron, 1200 néző. V.: Szabó Zs. Gólszerző: Varga I. (az 51. percben). Kiállítva: Homyák (Soproni FAC) a 25. percben és Kié (Pécsi MFC) a 25. percben. Tegnap játszották: Csepel SC-Kecskeméti FC 1-0 (0-0) Paksi Atomerőmű SE- Dunaferr SE 2-0 (1-0) Tiszavasvári Alkaloida SE- Szeged-Dorozsma 1-2 (0-1) Szolnoki MÁV-Neusiedler- Nyíregyházi FC 0-0 Kábái Cukor FC- Hajdúszoboszló- Matáv SC Sopron 0-0 Nagykanizsai Olajbányász- Budalakk KFC Dorog a nagy havazás miatt elmaradt