Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-02 / 51. szám
1998. március 2., hétfő SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Dédász-tervek földkábellel A városi légvezetékek folyamatos kiváltására új programba kezdenek a Dédász szakemberei. A tervezett munkákra már csak azért is szükség van, mert Kaposvár külvárosi részein, elsősorban a város keleti felén gyakoriak az áramszünetek, szolgáltatási rendellenességek. A téli időszakban — a szélsőséges időjárási viszonyok hatására — különösen megszaporodik a hibabejelentések száma. A cég a vezetékek folyamatos karbantartása mellett ezért a végső megoldást a légvezetékek kiváltásában látja, amely- lyel kapcsolatban több elképzelés is napvilágot látott. A pontos tervek elkészítése és kivitelezés megkezdése azonban elsősorban pénzkérdés. Szövőállvány és krumplis sterc — Újra divat a mozi Hazai ízek a kollégiumban Hétvégeken megüresednek a kollégiumok. Mindössze néhány hallgató téblábol a kihalt folyósokon. Déltájban is csak a kiskonyha népesedik be; ott készítik kedvenc ételeiket, vagy amire a pénztárcából éppen futja. Az ötemeletes Kaffka kollégiumban nehezen lelek beszélgető társara. - Kéthetes gyakorlatomat töltöm az iskolában és tíz órát kell megtartanom. Azért maradtam itt, hogy fölkészüljek - mondja Frei Edit, a tanítóképző főiskola harmadéves, vizuális nevelés szakos hallgatója. - Pécs és Szekszárd között lakom, sok időt venne el a hazautazás. Itt mindent megtalálok a könyvtárban. A szobatársammal és a barátjával pörköltet készítettünk ebédre. Van amikor csak a társaság kedvéért maradunk itt. Együtt megyünk a moziba, jó időben bérelhetünk kosárlabdát, teniszütőt is. Horváth Tibor ötödéves agrármérnök haza is ment, meg nem is. A fiatalember Mohács szigetén lakik, ugyanakkor Mohácson vezet egy néptánccsoportot. Szombaton hajnalban elutazott, megtartotta a próbát, majd visszajött, mert Kaposváron is kezdődött a saját próbája a Somogy Táncegyüttessel.- A március 15-i műsorra készülünk, azért maradtam itthon. Hiába utaztam Mohácsra, a szigetre, az otthonomba nem jutottam el. A hazai ízeket a konyhában elevenítettem föl; nagyanyámtól tanult kedvenc ételemet, krumplis stercet készítettem ebédre. Szombaton hét órát próbáltam, s csak dél körül ébredtem. Máskor is előfordul, hogy itt maradok, mert szeretek szőni és tagja vagyok a Csapó Angéla vezette kézműves körnek. Van saját szövő állványom, s most egy tarisznyát készítek. Szórakozás? Moziba járunk a barátaimmal, vagy elmegyünk a filmklubba. Olykor betérünk a Piramisba. (Várnai) A gerincvezeték megrepedt, az elzáró szelepek is elromlottak Gázömlés a csomópontban Gázömlést észleltek a Dédász szakemberei pénteken a 48-as ifjúság útja és a Kanizsa utca kereszteződésében. Miközben az úttest melletti kandellábert szerelték, a gáz belobbant. A Kögáz szerelői megállapították, hogy a szivárgást feltehetően a kereszteződés alatti régi ellátó gerincvezeték meghibásodása okozta. Hogy a kereszteződés burkolatát ne kelljen felbontani, a tér előtt és után a Kanizsa utcában elvágták a gázvezetéket és speciális dugót forrasztottak a végére. A munkák azonban elhúzódtak, mert a vezeték elzáró szelepjei nem működtek megfelelően. A gázszerelőknek a munkagödörből ideiglenes kéményen kellett kivezetniük és semlegesítésként begyújtaniuk a tovább szivárgó gázt. Mint Fábián György, a Kögáz kaposvári régiójának vezetője elmondta: a gázkimaradás néhány Kanizsa utcai háztartást és — mintegy húsz percre — a McDonald's kaposvári éttermét érintette, este kilencre azonban mindenütt helyreállt a rend. A megrepedt vezetékszakasz kijavítását már meg is rendelte a Kögáz. A tervek szerint erre különleges, Magyarországon még nem alkalmazott technológiával kerül sor. A szakemberek az ellátó gerincvezetékbe egy összezsugorított műanyag csövet húznak bele, amit forró levegővel kitágítanak és ráfeszítenek a gázvezeték belső falára, így tömítve el a repedést. B. Zs. Nyerni tudni kell Ön nyert! - hangzik a telefonvégről a vállveregetés, a nyerő mégsem ugrál a plafonig örömében. A kérdés ugyanis, amit megválaszolt, egy gyereknek sem okozott volna túl nagy fejtörést, neki pedig, kereskedő lévén, végképp nem esett nehezére megmondani: mi az import? Felesége egészségügyis, és érdekesmód egy szakmába vágó talány elé állították: ki orvosolta először a tbc-t? No de mindegy, lényeg, hogy a telefonos játékban olvasóink maximálisan eredményesek voltak. Nyertek. Egyhetes üdülési jogot a Zempléni hegységben, ingyen és bérmentve. Csakhogy kezük ügyébe akadt egy sajtókivágás, amiben egy nyertestársuk panaszkodott: az ingyenes üdülésre rendesen ráfáztak: közel 20 ezer forintjuk bánta a parkolási-, tévéhasználati-, étkezési díj megfizetését. Ez csak valami félreértés lehet, fogalmaz a kft Kaposváron székelő képviselőnője, aki elmondja, a telefonos kérdés után ajándékot ígérnek, majd az ünnepélyes átadáson üdülési jogok bemutatásával fűszereznek. Más nem mondhat, kérdezzem a pesti főnökasszonyt, név, telefonszám. Pesti főnökasszony házon kívül van, hallom a titkárnőtől, visszahívni nem tud, keressem egy óra múlva. Keresem. Sajnos-sajnos, főnökasszony rendkívül elfoglalt. Nyertem. Fogadtam rá ugyanis. (Balassa) VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Hartai László 422-598: A Zöldfa utca ahol lakom nagyon keskeny utca és mégis nagyon erős a személygépkocsi és a kamion forgalom rajta. Az utca két végén van a behajtani tilos tábla, kivéve célforgalom. Ennek ellenére nagyon erős a forgalom az utcában. Két éve 36 aláírást gyűjtöttünk össze, amit be is vittünk a rendőrségre. Ennek hatására egy darabig ellenőrizték a forgalmat, de mára ez már teljesen elmaradt. Azt szeretném kérni, hogy legyen ellenőrzés és ha kell büntetés is, mert ez a nagy forgalom elviselhetetlen. Fekete József & Városi Rendőrség helyettes vezetője: Az erőink végesek és sajnos nem ez az egyetlen problémás utca a városban ahol a gépjárművezetők nem tartják be a közlekedési szabályokat. A kérést és a panaszt akceptáljuk és amint lehetőségünk lesz rá fokozatosan ellenőrizzük az utcát. De sajnos nem ez az egyetlen hely ahol ilyen probléma van. Telefon 429-314: Az expressz levél díja 160 forint. Ha feladok egy ilyen levelet, miért csak három vagy négy nap múlva kapja meg a címzett? Ha pénteken feladom a levelet, miért csak hétfőn kapja? Miért nem kézbesítik ki szombaton az expressz leveleket? Kovács Gizella az 1. számú Postahivatal vezetője: Nem szállítunk ki expressz levelet szombaton, mert a Magyar Posta központja így rendelkezett. Szombaton nincs kézbesítői szolgálat, kivétel a hírlap kézbesítés. Ezen kívül végzünk gyorsszolgálati tevékenységet, de annak az árát meg kell fizetni. Az expressz levél 160 forintos ára nem tartalmazza ezt a díjat. A távirat, ami 600 forintba kerül azt kézbesítik ki szombaton. A posta végez gyorsszolgálati tevékenységet, de mint mondtam annak az árát meg kell fizetni. Juhász József, Kaposvár, Béke u. 7.: — Mi a teendő azzal a lakóval szemben, aki állandó jelleggel bömbölteti a magnóját és zavarja mások nyugalmát? Többszöri felszólítás ellenére sem hajlandó abbahagyni. Sajnos nem tudunk pihenni és a lakásunkat rendeltetésszerűen használni. Dr. Bencze Lajosné, a polgármesteri hivatal igazgatási irodavezetője: — A panaszosnak be kellene jönni az igazgatási irodára és birtokvédelmet lehet kérni. De az is megoldás, hogy bemegy a panaszos az ügyfélszolgálatra és írásban egy kérvényt ad be, ezután mi kimegyünk a helyszínre és kivizsgáljuk az ügyet. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet 2 db színes, háromnyelvű, fotókkal illusztrált kiadvány megjelentetésére. A pályázati kiírás átvehető: Polgármesteri Hivatal Kulturális Irodáján Kaposvár, Kossuth tér 1. Telefon: 501-555 Egerszegi Editnél. A pályázat benyújtási határideje: 1998. március 6., 12.00 óra. (73121) A Simotics vállalkozásnál bizakodóan néznek az idei év elé Biztos jövőt ígérő CD-tartók CD-tartókat készítenek elő szállításra a dolgozók FOTÓ: TÖRÖK ANETT CD-tartó polcrendszereket készítenek és csomagolnak a kaposvári Simotics Vállalkozás munkatársai. A cég folyamatosan fejleszti tevékenységét és folyamatos piackutató munkát végez, hogy termékskáláját bővíthesse és meglévő kapacitását mind jobban kihasználja. A CD-tartók is a már meglévő üzleti kapcsolatok továbbfejlesztésének eredményei. A meglévő műanyaggyártó gépsorok egyébként az év első felében csúcsra járnak a kaposvári üzemben. A gyártókapacitást sikerült lekötni, így a vállalkozás alkalmazottainak biztos a kenyere. A cégnél továbbra is bizakodóak, ha terveik valóra válnak a tavalyi évet is sikerül gazdaságilag túlszárnyalniuk. A CD-dobo- zok gyártása ehhez jó lépcsőfoknak tűnik, hiszen a döntő részben nyugat-európai exportra menő termék jól jövedelmez a kaposvári vállalkozás számára. A naprakész tudás már rövid távon megtérül Tanulnak a vállalkozók A kis- és középvállalkozások finanszírozási, fejlesztési lehetőségeiről esett szó a kaposvári Prime Consult Kft üzletember találkozóján. Jákli Péter, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke ismertette a vállalkozók hitelhez jutásának legfontosabb lehetőségeit. Az eligazodásban segítséget jelent az a forrástérkép, ami - egyebek mellett - összegzi a hitel- és támogatás elnyerésének ismérveit. A kezdőknek hatékony segítséget jelenthet a mikrohitel. Kedvezményes kamatozású, ami a vállalkozás indításnál fontos szempont. A hitelhez jutásnál lényeges feltétel, hogy milyen anyagi fedezetet képes felmutatni a vállalkozó. Projekt kidolgozásnál pedig a várható megtérülés esélyét elemzik alaposan. Az alapítvány elnöke rámutatott: a naprakész tudnivaló érdeke valamennyi vállalkozónak. Nélkülözhetetlen, hogy tisztában legyenek a legújabb lehetőségekkel. Az érdeklődők megtudták, hogy a kaposvári kft menedzser tréninget és szakmai továbbképzést is szervez. Az osztrák anyacég nemzetközi gazdasági-fejlesztési projekt kidolgozását is elvégzi. Boszniában üzleti központok kiépítésével bízták meg, Szlovákiában pedig a mezőgazdasági nyilvántartás korszerűsítésében segédkeznek. Javában szervezik azt a föld tulajdonjogáról szóló nemzetközi megbeszélést, amelyen 19 európai állam képviselői vesznek részt Budapesten. (Harsányi) KEDVENCEINK KEDVENCEI Kisállattartók Szaküzlete Kaposvár, Honvéd u. 16/b Nagy engedmény! □ Pedigree 15 kg 3699 fi 2990 Ft □ Chappi 15 kg 2835ft 2390 Ft □ Chappi 1200 g 244R 199 Ft □ Chappi 400 g 111 Ft 89 Ft □ Darling cica 400 g 12BFt 108 Ft □ Darling juwel 400 g 1*3 Ft 119 Ft □ Whiskas cocktail 1 kg 456 Ft 392 Ft Jöjjön el egy halászlére vagy valami más finomságra vé “ÓSDI üt'7 A többit a helyszínen, a Piroska halászcsárdában Kaposváron, a Füredi úti pavilonsoron Várja: Wolf János vendéglős, az első Farkas, aki halászlét főz Nyitva: 1/2 12-22-ig, vasárnapot kivéve Asztalfoglalás - akár 40 személyes rendezvényre is: 82/314—565 Csendes nap a mentőállomáson Tizenkét riasztásuk volt tegnap estig a kaposvári mentősöknek. A csúszós utak ellenére is csendesen telt a hétvégéjük, rendkívüli eseményhez tegnap nem vonultak a városi mentőállomás ügyeletesei. Figyelőrendszer az uszodánál A tapasztalatok szerint bevált az a kamerás figyelő- rendszer, amelyet nemrég szereltek fel a kaposvári uszoda előtt. A kamerák a parkoló autókat figyelik. Mióta működnek, jelentősen csökkent a lopások száma a környéken. 80/200-427 Zöld szám a városházán Hívja ha kérése, felvetése, problémája van! SÉTÁLÓUTCÁI SZTÁR SZAKÜZLET Szeretettel várja vásárlóit! Nőnapi kínálattal: Vázák, kaspók, tálcák, egyéb hangulatos kedveskedő ajándékok Névnapi ajánlatunk a névnapjukat ünneplő Zoltánokra összpontosít: Whyskis, boros, likőrös, pezsgős készletek vadászos és egyéb motívumokkal, stb.... Húsvéti ajándék kínálatunk fokozatosan bővül, tekintse meg és válasszon időben Akció: jelentős, 3CM0 %-os árengedménnyel várjuk az akciós-sarokban: kerámiák, krómtálcák, kínálók, stb. Kaposvár, Fő u. 24. Nyitva: H-P. 8.30-17.30 Sz.: 8.30-12.00 f Segítséget V kínálunk SOS Élet telefonszolgálat, 19-07 óra között ingyenesen hívható: 82/317-300 Alfa-hang Alapítvány ingyenesen hívható: 80/630-333 Gyermekjóléti Szolgálat 8-16 óra között hívható: 82/424-658