Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-02 / 51. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 1998. március 2., hétfő Égett a borókás Középrigócon Égett az ősborókás szombaton Középrigóc térségében. A tűzoltóknak csaknem húsz alkalommal kellett avartűz miatt elhagyniuk a laktanyát, sőt még a szomszéd megyékbe is mentek segíteni. Somogybán összesen 100 hektáron égett az avar. Tegnap azonban nyugodtan telt a napjuk, egyetlen ügyeletes egységnek sem kellett elhagynia laktanyáját. Vöröskereszt-bál Magyaratádon Szombaton tartották hagyományos farsangi báljukat a magyaratádiak. A télbúcsúztató ünnepségsorozatot az elmúlt héten az általános iskolás gyerekek jelmezes farsangi bálja ugyan már megelőzte, s hogy a falu idősebb korosztálya is jókedvvel, vidámsággal búcsúztassa a telet, a helyi Vöröskeresztes csoport vezetője, Hidasi Jánosné bált rendezett a művelődési házban. A rendezvényre ötven család ment el. Szabadiban élnek civil szervezetek Fekete Józsefné elnök számolt be a Balatonszabadi Művelődési Kör tavalyi munkájáról mintegy százötven érdeklődő előtt szombaton este. Mint elmondta: az események egyharmadát a helyi vegyeskórus, a nagyobbik részét a hagyományőrző szervezetek szolgáltatták. Az esti műsort Ágoston László, a falu népművelője szervezte. gyógyír a gyógyturizmus (Folytatás az 1. oldalról)- Ez hatással van az információk áramlására is. Új információs centrumokat hoznak létre. Mit vár ezektől?- Egy országos, jól működő turisztikai információs hálózat kialakulása azért fontos, hogy az ide érkező vagy itt élő turisták viszonylag könnyen jussanak megfelelő információkhoz. Az új idegenforgalmi létesítményekről, szolgáltatásokról is kellő időben lehet majd értesíteni a többieket, hogy bekerüljenek a turizmus vérkeringésébe. Egy törzshálózatot építünk ki, illetve a már meglévő turinform irodák közül a törzshálózatba besorolunk jó néhányat. Ezeknek a működéséhez is hozzájárulunk, hiszen nem engedhető meg, hogy egy önkormányzat pillanatnyi gazdasági helyzetétől függjön egy turinform iroda működése. Azonnali adatlehívásra képes számítógépek kötik össze az irodákat, és az Interneten bárki hozzájuthat az információhoz.- Bennünket különösen a gyógyturizmus és a termálturizmus érint, hiszen Somogybán van az országban a legtöbb termálkút. Kevésbé használjuk ki ezt a kincset...- Ami most van, azt igazából csak termálturizmusnak nevezhető. A melegvizes fürdőinkkel hosszabb szezonban tudjuk itt tartani a vendégeket. Ehhez soksok kiegészítő program kellene. Vannak olyan gyógyvizeink, amelyekkel betegeket lehet kezelni. Azon dolgozunk, hogy teljes gyógyvízi és kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó igazi nagy gyógyfürdők jöjjenek létre.- Hévíz-típúsúak?- Sajnos, ott sem biztosított teljes mértékben a kiszolgáló rendszer. Egy igazi fürdővároshoz hozzátartoznak a ligetek, a sétautak, a megfelelő szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek.- Az ország mennyi gyógyfürdői építhetne?- Mondjuk, ha lenne öt-hat kiemelt gyógyfürdőhely kritériumait kielégítő területünk, akkor nagyon elégedett lennék. Emellett több tucat gyógykezelésre alkalmas fürdő vagy szálloda lehet az országban és több száz termálstrand is. Tehát itt a kategóriák egymásra épültségét kell biztosítani, és ki kell alakítani olyan szintű szolgáltatásokat, amelyet egy gyógyüdülőhely joggal elvár. Ehhez tudatos beruházás-politikára van szükség.- Új szociálturisztikai rendszer jött létre. Ön mit vár az új üdülési csekk-rendszertóT?- Jelentősen emelkedhet a belföldi turizmusban résztvevők száma. Ez 1998-ban már megduplázódhat. A magyar lakosság jelentős részének az elmúlt időszakban nem volt lehetősége és pénze arra, hogy betarthassa a korábban megszokott üdülési szokásait. Az új csekkrendszer nyújtotta vásárlóerő bevételt jelent a magyar idegenforgalmi szolgáltatóknak: stabilizálja a helyzetüket, főleg a kisebbekét, hiszen azért az elmúlt időkben az volt a jellemző, hogy amíg folyamatosan tele voltak vendéggel a négy-öt csillagos szállodák, a kisebb, két-három csillagosok időszakonként üresen álltak. Nyilvánvaló, hogy aki a szociálturizmusban részt vesz, az nem a négy-öt csillagos szállodákat veszi igénybe, hanem az alacsonyabb komfortfokozatú szállodákat, a kempinget, a falusi turizmus kínálta lehetőségeket. Azokat a szolgáltatásokat, amelyek hosszabb üdülést biztosítanak ugyanannyi pénzért. Ennek a rétegnek az ötmilliárd forint, amely a csekkek formájában a rendelkezésre áll, komoly bevételt jelent. Lengyel János Egyre fiatalabb Boszénfa Ingyen telkeket és három hónapra, százezer forint kamatmentes kölcsönt biztosít a fiatal családalapítóknak a bőszénfai ön- kormányzat. Nyitrai István polgármester elmondta: a magyar falvak statisztikája nem érvényes Bőszénfán, itt nagyon jó a születések és a halálozások aránya. Évente átlagosan tíz gyermek jön világra, ami duplája a temetések számának. 1994-ben mindössze 584 lakost regisztráltak, most 613-at tartanak nyilván. Elenyészően kevés ugyanakkor a beköltözők száma. Á három és tizennyolc év közöttiek már százti- zenöten vannak, közülük 32 középiskolában illetve egyetemen tanul tovább. Nem csoda, hogy a költségvetésnek több mint a felét a kötelező feladatok ellátására kell fordítani. Bár kevés a munkanélküli, az alacsony jövedelmek miatt ötvenhét gyermeknek fizetik a gyermekvédelmi támogatást, s az éves buszbérletre is egymillió forintot költenek. A megtartó erő növelése érdekében továbbra is nagy gondot fordítanak a fiatalok otthonteremtésére. Idén négy házaspár adta be igényét a támogatásra, amit öt éves beépítési kötelezettséggel és tíz éves elidegenítési tilalommal vállaltak. (Várnai) Bezárják a bálványosi iskolát Kapós kisdiákok Bezárják a bálványosi általános iskolát, ahol eddig tizenöt kisdiák tanult. Az egyik képviselő azt mondta: ha ezt pár évvel ezelőtt megteszik, a spórolt pénzen sok utat, járdát lehetett volna építeni. Papp Ernő' igazgatónak erről az a véleménye: lesz majd járda, csak nem, aki járni fog rajta. Bálványos elveszíti szerinte a megtartó képességét, ha már gyermekkorukban eljárnak belőle lakói. Elmondta azt is: a szülői munka- közösség és az iskolaszék úgy határozott, hogy Kőröshegyre járatná — ha már muszáj — az apróságokat. A képviselők mégis Balatonföldvár mellett döntöttek. — Arra a testületi ülésre meg sem hívtak — emlékezett vissza Papp Ernő. — Ennek ellenére elmentem. Amikor az egyik képviselő indítványozta, hogy mondhassam el én is a véleményemet, dr. Kiss Pál köijegyző ez ellen szólalt fel, merthogy én elfogult vagyok, így igaz. A Tab és környéke kisiskolák szakmai közösségéhez tartozunk, s elismerik a munkánkat. Ezért úgy gondolom: jogom van ahhoz, hogy én is érvelhessek ebben az ügyben. Elfogadom, hogy be kell zárni az iskolát, nem ritka esemény ez ma — sajnos — a kis falvakban. De szerintem figyelembe kellene venni a szülők akaratát. A felső tagozatosok Kőröshegyre járnak tanulni, s az a tapasztalat, hogy ebben az iskolában is folyik olyanmagas szinten az oktatás,-! mint a környék bármely más intézményében. Közelebb is van. Logikus lett volna hát, hogy a képviselők ezt válaszszák. Nem így lett, s ebben szerintem nagy szerepet játszott dr. Kiss Pál. Aki ugyancsak elfogult, hiszen Balatonföldvár jegyzője. A rendszerváltás óta háborúzik Kőröshegy és Balatonföldvár, régi sértettségek miatt. Ebbe a vitába nem lett volna szabad belekeverni Bálványos dolgát. Dr. Kiss Pál azt mondta: a bálványosi gyerekek egyhar- mada Földvárra, másik harmada Kőröshegyre jár iskolába, s további harmaduk, az alsó tagozatos diákok tanulnak helyben. Az államtól kapott fejkvótán túl évi ötmillió forintba került az intézmény fenntartása, amit a kis falu már nem bírt kigazdálkodni. — A szülők szüntették meg az iskolát — tette hozzá. — Kevés gyermek születik Bálványosra, 3. osztályos például egyetlen sincs. A falu vezetői évek óta kérték a kőröshegyieket, hogy engedjenek a költségekből; volt olyan év, amikor hitelt kellett felvenni, hogy kifizethessék a hozzájárulást. Most, február elején is 1.7 millió forintot kért Kőröshegy egy évre az állami kvótán felül, s csak azt követően engedték el a pénzbefizetési kötelezettséget, hogy Balatonföldvár megtette a maga ingyenes ajánlatát. Kőröshegy másfél, Balatonföldvár négy oldalas szándéknyilatkozatot tett, s a képviselő- testület az utóbbit fogadta el 5:3 arányban. Dr. Kiss Pál elmondta azt is: a másik kis falu, Pusztaszemes is Balatonföldvárt választotta.' Megjegyezte még: úgy tudja,' hogy Papp Ernő, akinek munkahelye megszűnik, pályázik a kőröshegyi iskolaigazgatói székre. Czene Attila v *> fiU-1 •*\> J l—' „v KAPOSVÁR Baross Gábor utca 18. (volt TITÁN Áruház) a 82/317-345 MINDEN KEDVEZMÉNY! VILLANYSZERELÉSI OSZTÁLY izzók, fénycsövek, kábelek, kapcsolók, elemek, lámpatestek, háztartási kisgép-alkatrészek SZERSZÁM OSZTÁLY kerti- és barkácsszerszámok, szegek, csavarok, ollók, zárak, lakatok, vasáruk HAZTARTASfELSZERELESI OSZTÁLY üveg-porcelánáruk, edények, evőeszközök, műanyagáru, kézidarálók, reszelők, kések, tisztítószerek, háztartási vegyiáruk, festékek SZERELVENY-TiiZELESTEClIHAI OSZTÁLY mosdók, kádak, wc-csészék, csaptelepek, vízvezetékszerelési anyagok, kályhák radiátorok, konvektorok, kazánok, boylerek A KEDVEZMÉNY MÉRTÉKÉ HÉTF ÉKIG FOLYAMATOSAN CSÖKKEN! Ha Ön pénteken látogatja meg ax Ariel Áruházát, z akkor minden, az üzletben található termékünkre £ £ (kivéve a műszaki osztályt) ÍJ S 10% kedvezményt adunk! 2s csütörtökön kedden szerdán HÁZTARTÁSFELSZERELÉS 50%-os ár Rozsdamentes evőkés SATURNO 322 Ft 161 Ft Műanyag nyelű reggelizőkés 3 db-os 336 Ft 168 Ft Fémházas meggymagozó 2240 Ft 1120 Ft Műanyagházas meggymagozó 1270 Ft 635 Ft Húsverő kalapács 243 Ft 122 Ft Burgonyanyomó 690 Ft 345 Ft 24 cm zománcozott fazék 5,51 1660 Ft 830 Ft Rozsdamentes fritőzkosár 847 Ft 424 Ft Porcelán bordástól 710 Ft 355 Ft KBI kapcsolók 530 Ft 265 Ft EV-502 220 V jelzőkürt 3960 Ft 1980 Ft RADAL aluradiátorok 1005 6540 Ft 3270 Ft RADAL aluradiátorok 1007 8320 Ft 4160 Ft RADAL aluradiátorok 1008 9160 Ft 4580 Ft RADAL aluradiátorok 1015 15.400 Ft 7700 Ft Csempeszelep 1/2" 1450 Ft 725 Ft Csempeszelep 3/4" 1850 Ft 925 Ft VILLANYFELSZERELÉS 50%-os ár 18 wattos fénycső EV-502 220 V jelzőkürt KBI kapcsolók 209 Ft 105 Ft 3960 Ft 1980 Ft 530 Ft 265 Ft Vezetékek olcsón! TÜZELÉSTECHNIKA Flexibilis bekötőcsövek, radiátortömítésr radiátor vég- és fúrt dugók hatalmas engedménnyel! Otthon vagyunk! VIGYÁZAT! A KEDVEZMÉNYEK MÉRTÉKÉ MINDENNAP MÁS ÉS MÁS! k L