Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-14 / 38. szám
Szórakoztató színitanodai színház Alexandrára várva Holott... a mondat jogos volt, hisz akkoriban még a színművészeti főiskoláin kívül nem fogadtak el a színházak más diplomát. Azóta eltelt egy kis idő, változott a világ. Színiiskolák sokasága bújt ki a földből. Jöttek újak, eltűntek mások, de a GNM él és működik. Jegyzett színészek kerültek ki „padjaiból”, s most az iskola új babérokra tör. Létrehozták saját színházukat, a Fiatalok Színházát a Stefánia úti honvédségi kultúrpalotában. Az első premier, amelyet a napokban tartottak Beugt Ahlfors Színházkomédiája volt, amely egy színielőadás készülődéseiről, a színházon belüli csetepatékról, a próbák vidám és komoly küzdelmeiről szól. A tervek szerint a Fiatalok Színháza márciusban bemutatja Goldoni Mirandolináját, majd fölújítják a színitanoda egy korábbi musical-előadását, a Színezüst csehót. Az elképzelések között szerepel, hogy Szikom Róbert zenei vezetésével zenés játék készüljön az Angyalbőrben című tévésorozatból. És GNM? Ő vajon boldog így? Nem vágyik vissza a színpadra? Azt mondja, különösképpen nem, hisz pályája során, az elmúlt negyed században szinte mindent eljátszott, amire vágyott. Egyetlen álma maradt: Tennessee Williams drámájának, Az ifjúság édes madarának a színészetért élő egykori filmcsillaga. Valaha ezt Gór Nagy Mária Mezey Mária megformálásában látta, s lelke mélyén azóta vágyik rá. Nos, úgy látszik, eljött az ideje. Korcsmáros György, a győri Nemzeti Színház igazgatója meghívta erre a szerepre. (r) Gór Nagy Mária tizenhárom éve vezet, szervez, tanít, és azért néha színpadra lép Tizenhárom esztendeje annak, hogy Gór Nagy Mária úgy vélte, ideje, hogy részben hátat fordítson a színi pályának, és tanításra adja a fejét. Nem állítható, hogy a szakma hatalmas ovációval fogadta az ötletet, de a művésznő életre hívja a nevének kezdőbetűivel (GNM) jelzett színitanodát. „Nem lesz ennek nagy jövője!” - legyintgettek sokan. Aztán még hozzátették: „Mit akar tanítani? Hova akarja tenni az új színészeket, akik azt hiszik, hogy kapnak diplomát, holott...” IA színitanodások létrehozták sajt I teátrumukat, a Fiatalok Színházát Dafoe, a nagy „kívülálló” Életfilozófiája: a kaland Willem Dafoe-t minden mozirajongó ismeri, mégsem tartozik a nagy hollywoodi sztárok sorába. Ő az outsider, a nagy „kívülálló”, de egyáltalán nem bánja ezt, sőt. A 43 éves, markáns, nem túl magas, enyhén beszédhibás színész mellékszerepekben jeleskedik. Nem hőstípus, nem megnyerő figurákkal hódít. Ennek ellenére minden szerepe, minden alakítása emlékezetes, mert tehetsége vitathatatlan, személyisége, erős egyénisége meghatározza alakjait. Dafoe válogatós színész. - Elolvasom a forgató- könyvet, és ha nem tetszik, visszaadom. Ha nincs a filmnek mondanivalója, az általam megformált alaknak jelleme, egyénisége, már nem kelti fel az érdeklődésemet. Kínáljanak bármennyit, nem kell - mondja. A világ hollywoodi filmsztárként ismeri, de ő elsősorban színpadi színésznek tartja magát. Húsz éve egy New York-i avantgárd színház tagja. A színház az élete, az otthona, a családja. Vezetője, Elizabeth LeCompte nemcsak a felesége, hanem szellemi társa is. „Vég nélkül csodálom Lízt, mindent véghez visz, amit csak ki gondol. Hihetetlen energiával áldotta meg a sors, képes mindig mindent újrakezdeni. Ő az a fajta nő, aki mindig kellő izgalmat tud kelteni, életünk egy nagy kaland”. Kaland, igen, ez Dafoe életfilozófiája. Semmit sem un jobban, mint a megszokást, a rútint. Ezért sem hagyja magát beskatulyázni, mondjuk, a „Gonosz” szerepkörébe. Hol démont, hol csábítót, hol zsarut, hol elvetemült gengsztert játszik, de ki más mondhatja el magáról, hogy Jézus Krisztust és véres kezű sorozatgyilkost is alakított? Ő az, aki minden egyes filmben kihívást keres, aki mindenből tanulni akar. „Azokat a filmeket kedvelem, amelyekben már rég elfeledettnek hitt érzelmeket fedezek föl.” Valószínűleg abban is egyedülálló, hogy tudni sem akarja, kik lesznek a partnerei. Sokkal izgalmasabb a viszony egy olyan partnerrel, akivel a forgatáson ta- lálkozom először vallja. A magán- ember- ként kedves és szerény, igazi entellektüel színészt nem zavarja, hogy életében csak három filmfőszerepet osztottak rá, (igaz, a Szakaszért Oscar-díjra jelölték), hogy hős helyett többnyire az ellenfél megformálása jut osztályrészéül. „Aki kilóg a hollywoodi kategóriákból, mint én is, annak van egy óriási előnye a többiekkel szemben: mindent elhisznek neki...” Piros Christa Szabó István 60 esztendős Ez már nem az álmodozások kora? Egy régi fénykép. Megsárgult, elszürkült, kicsit rojtos szélű fotográfia. Egyre nehezebben kivehető helyszínek, alakok, vonások. Városok, utcák, emberek, arcok. Hangulatok, pillanatok. S a képek által fölidézett emlékek, az emlékezet mélyéből fölbukkanó világ. A gyerekkor, az ifjúság, a szerelem. Valahogy így kezdődött egy nagy filmrendezői pálya. Egy művészé, aki makacsul egy történetet mondott. A magáét. Nem önéletrajzként, inkább, mint egy vallomást. S tudjuk jól, az efféle történetek kérdése mindig az, vajon mindannyiunk történetévé tudnak-e válni? Kitágul-e a személyes vallomás annyira, hogy abban a néző már nemcsak a másikat, azt az egy művészt, hanem önmagát, társait is fölfedezze. Nos, Szabó István rendezői tehetsége, művészi elhivatottsága azokban az első alkotásokban, az Álmodozások korában, az Apában, a Szerelmesfilmben, éppen abból látszott, ahogy egyre inkább érezte a néző, róla is szól ez a játék. Az ő múltjáról és jelenéről. Az ő emlékeiről, elszáná- sairól, vágyairól. Az ő édesapjáról, az ő barátairól, az ő szerelméről. A filmrendező életében aztán más idők következtek, amikor már elmesélte saját történeteit, érezte, egy másfajta korról kell beszélnie, de úgy, hogy abban is lássuk saját történelmünket, sorsrontó pillanatainkat. S így következtek életművében azok a filmek, amelyek másféle világsikereket hoztak. A sok filmes elismerés között a leghíresebbet is, az Oscar-díjat. 1982-t írtunk, amikor a Mephisto elnyerte a legnagyobbaknak szóló amerikai filmes kitüntetést. Fölülmúlni ezt már nehéz - mondogatták sokan, s kétségtelen, Szabó István azóta sokfelé, sokfélét próbált, s ha néha úgy éreztük, talán nem találja magát, az sem volt csoda. Mert oly idők jöttek, különösképpen nálunk, ami kelet- közép-európai világunkban, amelyek nem kedveztek, tán még ma sem kedveznek az olyan alkotóművészeknek, mint Szabó István. De amikor a jelenről beszélt, mégiscsak különös, őszinte, igaz, keserű hangot hallatott, ahogy a mai lányokról, útkeresésükről, kilátástalan világukról szólt az Édes Emma, drága Böbében. Az utóbbi esztendőkben egyre többet van távol a hazai filmgyártástól, amely tragikusan kevés lehetőséget ad a magyar művészeknek. Amikor első filmjének, az Álmodozások korának utolsó képsorában megszólalt a telefonébresztő, csak sejteni lehetett, ez még nem az igazi ébredés, az álmodozás nem ért véget. Azután búcsúzott az Apában és a Szerelmesfilmben is. Véget ért az ifjúság, elkezdődött a felnőtt korszak. Mostani filmjeit figyelve az ember néha arra gondol, az álmok még visszahozhatók, talán még újra beszélhet magáról, rólunk a rendező. Jó lenne tudni, filmen látni, miként vall a mai világról a hatvanéves Szabó István. (róna) Nézze meg az ember! Magas, őszes férfi... Három évtizede is elmúlt, hogy Pierre Richard először esett hasra a vásznon. Ami a filmbéli Alfrédnek balszerencsét, Pierre- nek épphogy az ellenkezőjét hozta, csetlés-botlásával megalapozta karrierjét. Ő lett az ügyeletes balfácán, aki bárhová lép, ott fű nem terem. Miközben magától értetődő természetességgel ügyetlenkedi végig a filmeket, sejtelme sincs, mi történik körülötte. Pierre Richard-t a nagy francia nevettetők között tartják számon. Nem emlékszem, hogy a szüleim valaha is egyetértettek volna ezzel a törekvésemmel” - emlékszik vissza a kezdetre. Az arisztokrata szülők csemetéjét sohasem érdekelte a főúri világ. Az igazi, átütő sikert a film hozta meg számára. Ma a Te vagy a hunyó című vígjátékban látható. (Vasárnap, MTV1, 13.55) Szilágyi G.Gábor Három hónapig a New York-i Metropolitan Museum of Artban vendégeskedett tavaly az esztergomi főszékesegyházi kincstár egyik legértékesebb és legszebb műtárgya, a XI. századi bizánci kereszt-ereklyetartó. A becses ikon azonban hamarosan ismét utazik: a németországi Hildesheim múzeuma hívta meg a Macht der Bilder, A képek hatalma című kiállításra.- A kilencszáz évvel ezelőtt élt keleti ötvösmesterek remekét, amely a leltárak szerint az 1500-1600-as évek fordulója óta van magyar tulajdonban, Európa nagyváVilágjáró keresztikon rosai néhányszor korábban is kölcsönkérték - mondta Cséfalvay Pál kanonok, művészettörténész, a Keresztény Múzeum igazgatója. Érthető az iránta megnyilvánuló nagy érdeklődés. A keresztes hadjáratok idején több is elkerült Európába, de az esztergomi sztaurotékát a legszebbek között tartják számon. Jellemző, hogy a magyar Szent Korona alsó, bizánci részével és a Magyar Nemzeti Múzeumban található úgynevezett Konstan- tinosz Monomachosz koronával egyenértékű. A keresztikon keletkezését a kutatók a figurák, az öltözetek és főleg a színek alapján a késő Kommenosz (császári) korra, az 1080-1185 közötti évekre teszik. A 36x25,2 centiméteres, fatáblára rögzített, aranyozott, domborított és tűzzománccal színezett ezüstlemez középpontjában egy kettős kereszt található, amely eredetileg Jézus Krisztus keresztfájából három szálkaereklyét foglalt magában. Ezt fogja közre Nagy Konstantin császár és édesanyja, Ilona császárnő egész alakos figurája. A legenda szerint a császárnő találta meg Jeruzsálemben, a Kálvária-hegyen a keresztfát, amiből egy darabkát Konstantinápolyba vitt, egy darabkát pedig belefoglaltatott fia lovának a zablájába, hogy óvja és jó úton vezesse a császárt. A kettős keresztet övezi Jézus Krisztus szenvedéséből két jelenet. Az egyik ábrázolja a megfeszítését, a másik már a halott test levételét örökíti meg. Fölülről siratóangyalok tekintenek le a keresztre. A táblához szögekkel rögzített és nem kevésbé értékes, szép keretet fölül az ismert bizánci ábrázolás, a deesis díszíti, középen a tanító Krisztussal, jobbra az Istenanyával, balra Kereszteld bizánci kereszt-ereklyetartót gyakran „kölcsönadják” lő Jánossal. Középen Szent Basilius és Szent Miklós, alul pedig az úgynevezett katonaszentek: Szent Demeter, Szent György és Szent Tivadar láthatók. Deregán Gábor I Amikor Szabó istván a jelenről beszél I őszinte, igaz, keserű a hangja
