Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-14 / 38. szám

998. február 14., szombat SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 » Szakmai méltányosságot ígér az alelnök Hanyecné dr. Varga Rita, a városi bí­róság új elnökhelyettese Nem egy szigorú bíró, hanem egy fiatal és csinos nő fogadott. Hanyecné Dr. Varga Rita november 1-jétől a Kaposvári Városi Bíróság elnökhelyettese. Neki új a feladat. A jogásznő 1987-ben végzett Pécsen a Janus Pannonius Tudomány- egyetem Állam- és Jogtudományi Ka­rán. Az egyetem utáni egy hónapos jog gyakorlat majd, a Kaposvári Városi Bí­róság következett. Itt volt fogalmazó, s lett bíró. — Az elnökhelyettesi székre én vol­tam az egyedüli pályázó: nem ért várat­lanul a kinevezés. — Mivel foglalkozik bíróként? — Igyekszem a polgári jog minden te­rületével foglalkozni, a közigazgatást ki­véve ahová külön kell kijelölni bírát. Ezen kívül minden ügyet tárgyalok pontosan azért, hogy át tudjam látni a területet és méltányos legyek a többiekkel szemben. — Es elnökhelyettesként? — Az igazgatási jellegű feladatokból hárult rám több. Minden héten egyszer tárgyalok: kevesebbet mint a beosztott bí­rák. Tőlük ugyanis elvárjuk, hogy heti két tárgyalási napot tartsanak. Azon a napon mikor én tárgyalok igyekszem annyi ügyet napirendre tűzni, hogy az időmet bőségesen kitöltse. — A kinevezése hat évre szól. Milyen tervekkel,elképzelésekkel vág neki ennek a hat évnek? — Szeretném megállni a helyemet el­nökhelyettesként. Lassan már kezdem át­látni a területet. — A munka mellett mi az amivel szíve­sen foglalkozik? — Igazán kevés a lehetőségem. Két gyerekem van: nagyobbik kilenc és fél éves, a kisebbik óvodás. Az igazi hob­bimra, az úszásra már nagyon kevés időm marad. Ujkéry Veronika Lakások 102 millió forintból Az önkormányzatok 1995. január 1-jétől kötelesek külön számlán gyűjteni a bérlaká­sok értékesítéséből származó bevételt, és azt meghatározott célokra fordítani. A számlán most 102 millió forint fel nem használt pénz van. Három év alatt 370 millió forint bevétele volt az önkormányzat­nak a bérlakások eladásából. Ebből 44,6 millió forint értékben építettek lakásokat: a Nádasdi utcában 12 csökkentett paramé­terűt, hatot a Bajcsy-Zsilinszky, tízet a Teleki utcában. Lakásfor­galmazási költségekre 17,5 mil­lió forintot költöttek: ebből fizet­ték ki például a bérlő lelépési dí­ját, a lakások rendbe tételét. 62,6 millió forintért újítottak fel lakó­házakat, 5 millió forintból fel­számolták a kényszerbérleteket. A Honvédelmi és a Belügymi­nisztériumot megillető rész 55,5 millió forintot tett ki, a bérlőkkel kapcsolatos költségek 17 millió forintot. Az első lakáshoz jutók helyi támogatására 65,5 millió forint jutott. A maradvány tehát 102 millió forint. — Az 1998-as költségvetés­ben további húsz csökkentett pa­raméterű lakás építésének elkez­dése szerepel — mondta Szita Károly polgármester. — Az első lakáshoz jutók támogatá­sára ismét 20 millió forintot szánunk, és igyekszünk egy megfelelő ingatlant találni, hogy kialakíthassuk a fiatal csa­ládosoknak az albérlők házát. Az önkormányzat tervei sze­rint a bérlakások értékesítésé­ből származó pénzmaradványt legkésőbb két éven belül telkes egészében felhasználják a ka­posvári lakásgondok enyhíté­sére. Katona József VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Telefon 316-577: - A Vak Bottyán utcában szükség lenne beruházásokra, kellene egy kis posta, nincs egy fodrász, nincs fagyizó, nincs ezen a részen semmi. A képviselő urak­nak ezekkel a kérdésekkel is kellene foglalkozniuk, ennek az utcának az ügyét mindig félre teszik. Már tíz éve várnak itt a lakók, hogy az utat és a csatornát megcsinálják. Meg akarják-e csinálni egyáltalán és mikor? A családokhoz már háromszor bekopogtattunk, aláírásokat gyűjtöttünk a buszközlekedéssel, az úttal kapcsolatban. Mindenki tele van reményekkel és szeretnénk, ha ezek 1998-ban végre megva­lósulnának. Dr. Kéki Zoltán, Kaposvár jegyzője: - Nem szólhatunk bele, hogy a vállalkozók a szolgáltatásaikkal hova települnek, szá­mukra a piac a meggyőző erő. Az ilyen igényt a kamarák felé jelezzük, ők ösztönözhetik a szolgáltatókat a beruházásra. Az út valóban nem megfelelő keresztmetszetű és minőségű és a járda sem épült ki teljesen. Szennyvízcsatorna építését és a tömeg- közlekedés hiányának megszüntetésére is kérték az ott lakók. A buszközlekedés megoldásához egyirányúsítani kellene az utcát, ennek támogatásáról még nem kaptunk egységes választ az ut­cabeliektől. A szennyvízcsatorna építés, útfelújítás, járdaépítés összköltsége meghaladja a 100 millió forintot. A tervek elké­szültek és a közgyűlés elé kerültek, tavasszal várható döntés a beruházásokról. A polgármester úrtól kérdezzük, a Petőfi utca 9-es számú ingatlan tulajdonosai: mikor döntik már el véglegesen a 7-es és a 9-es ingatlan sorsát? Vagyis a mi sorsunkat is, mi­vel a két terület összekapcsolása miatti ügyben mi lépni nem tudunk. Nagyon hátrányos, rossz helyzetbe kerültünk, így csak reménykedve várjuk a polgármester úr segítségét eb­ben az ügyben. Sárái Péter vagyongazdálkodási igazgató: - A Petőfi u. 7. számú ingatlan hasznosítására a pályázat kiírásra került. A ren­dezési terv szerint lakóház és üzlethelyiségek építhetők. A pá­lyázat beadási határideje 1998. március 27., bírálata április 30- ig megtörténik. A rendezési tervtől eltérő beépítéssel is lehet pályázni, ebben az esetben lehetőség van a Petőfi u. 9. sz. ma­gáningatlan hasznosítására is. Előnyt élvez az, aki az RTT alap­ján kívánja beépíteni az ingatlant. Telefon 318-512 :— A föld bérletből jogosan vonnak le adót, ha a föld nem haladja meg a három holdat? Budai Zoltánné, az Apeh osztályvezetője: — Az 1997. évre vonatkozóan a személyi jövedelemadó törvény 74. paragrafu­sában foglaltak szerint a magánszemély föld bérbeadásából származó bevétele (ide tartozik a földjáradék is) egész jövede­lemnek számít, amely után 20 százalék adót kell fizetni. Az 1998-as évben az adózás mértéke alapszabályként továbbra is 20 százalék, a föld bérbeadásból számított bevétel után. Új sza­bály az, hogy azoknak akiknek a tulajdonában, haszonélvezet­ben legfeljebb 3 hektár vagy maximum 60 aranykorona érték termőföld van, akkor ennek haszonbérbeadásából származó jö­vedelem után nem kell adót fizetni. 1998. évben a föld bérbea­dásból származó jövedelem adóztatása nem az Apeh, hanem az illetékes helyi önkormányzat feladata. Igyon egv unikumot a szánkónkra! A Vasárnapi Sornpgyí Hírlap mellé jár önnek egy unikum. Ha bárníelyik kaposvári újságárusnál meg­veszi a Vasárnapi Somogyi Hírlap február 15-i szá­mát, Önnek Kaposváron a Fő utcai Kán-Kán kávézóban jár egy unikum. Nincs más tenniva­lója, csak az, hogV leül, és előveszi ott az újságot. Ha a bisztróban veszi mse a Vasárnapi Somogyi Hírlap február 15-i számát, csalTaKkor kell szólnia, ha nem kéri mellé az italt. A Kaposkábel Kft megemelte árait, a város nem nyugszik bele Az ügyészséghez és a versenyhivatalhoz fordult a kaposvári polgármester Mint lapunk első oldalán tudósítottunk róla, a Kaposkábel Kft ja­nuár 1-jei áremelése miatt a legfőbb ügyészhez és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult Szita Károly Kaposvár polgármestere. A legfőbb ügyésztől azt kérte, hogy a bíróság előtt támadja meg a Kaposkábel Kft és a fo­gyasztók között létrejött szer­ződést a jelszolgáltatásról, amely a fogyasztók számára egyoldalúan hátrányos feltéte­leket ír elő. Ebben áll ugyanis az, hogy „a szolgáltató jogosult az előfizetői díj egyoldalú mó­dosítására”, illetve az a kitétel, hogy „a szolgáltató jogosult a programcsomagok és a csator­nák egyoldalú megváltoztatá­sára.” A polgármester azt re­méli, hogy a bíróság a legfőbb ügyész kezdeményezésére ér­vényteleníti ezeket a szerződési kikötéseket. A Gazdasági Versenyhivatal elnökétől azt kérte Szita Ká­roly, hogy folytassanak vizsgá­latot a Kaposkábel Kft-nél an­nak megállapítására, hogy nem élt-e vissza gazdasági erőfölé­nyével a cég, amikor január 1- jével megemelte a díjakat. A visszaélés a polgármester sze­rint abban állhat, hogy a kft - az általános szerződési feltéte­leket alkalmazva - a jelszolgál­tatási szerződésekben egyol­dalú indokolatlan előnyt élvez, a fogyasztók pedig egyoldalú hátrányt szenvednek. Mindeh­hez Szita Károly azt is hozzá­tette: ha a vizsgálat várakozá­suknak megfelelően alakul, ak­kor a versenytanács megálla­píthatja a jogsértést, illetve el­tilthatja a Kaposkábel Kft a jogsértéstől és bírságot szabhat ki rá. Mindezt tegnap közlemény­ben közölte a sajtóval Szita Ká­roly Kaposvár polgármestere, és kifejtette, hogy a Kaposkábel Kft a január 1 -jei díjemeléseket az önkormányzattal történő előzetes egyeztetés nélkül hozta meg, annak ellenére, hogy az 1996-ban kötött megál­lapodásban a többségi tulajdo­nos DSP Befektető Kft többek között azt is vállalta, hogy 1997. december 31-ig az ön- kormányzattal egyeztetett prog­ramcsomag díjait nem változ­tatja, meg azt is, hogy „a prog­ramcsomagok díjai a megyei jogú városok mindenkori, az azonos tartalmú programcso­magokra alkalmazott díjai alatt lesznek 20 százalékkal”. Szita Károly közleményé­ben kifejtette: a megyei jogú város közgyűlése minden le­hetséges eszközt megragadott, hogy a Kaposkábel Kft ármeg­állapítását a pályázat során vállalt keretek között tartsa. Az erőfeszítésük azonban a többségi tulajdonos DSP Be­fektető Kft taggyűlési szava­zata miatt nem vezetett ered­ményre. „A város polgárainak érdekeit képviselve kötelessé­günknek érezzük, hogy tegyük meg azokat a jogi lépéseket, amelyekkel kikényszeríthető a befektető szindikátusi szerző­désben is rögzített vállalása” — hangzik Szita Károly Ka­posvár polgármesterének köz­leménye. A világ legnagyobb Kinder-gyűjteménye látható Kaposváron Kiállításon 4500 meglepetés Aligha érhet annál nagyobb meglepetés egy gyermeket - és játszani szerető felnőttet - mint hogy elmegy a világ leg­nagyobb meglepetés-kiállítá­sára. Tegnap, péntek 13-án, Magyarországon tizenhar­madikként Kaposváron nyílt meg a Kinder-játékgyűjte- mény tárlata. A Guiness-rekordot jelentő 4500 játék bemutatásához a Somogy Megyei Művelődési Központ nagyterme bizonyult elég tágasnak. A berendezés mesebeli, a figurák természetes környezetükben, terepasztalo­kon, és különlegesen kialakított tárlókban láthatók. A gyűjte­mény Fauszt Márton tulajdona, akit egy fél ország ismert meg a Friderikusz-showból. Kérdé­sünkre elmondta, a rekord tíz éves kitartó munka eredménye, kiállítássá rendezését a Ferrero támogatta. Kaposváron február 22-ig, 9.30-tól 18 óráig látha­tóak a figurák, amelyek között az utóbbi idők Shali-babájától a veterán Pumukliig sok minden látható. A tárlók ötletes elren­dezése segít abban, hogy a gye­rekek eljátszhassanak a gondo­lattal. Órák hosszat lehet gyönyörködni a figurákban fotó: lang Mint megtudtuk: holnap és jövő vasárnap csere-bere nap lesz, amikor a gyűjtő gyerekek szert tehetnek a nekik hiányzó darabokra. A játékországban tett utazás emlékét otthon rajz­ban örökíthetik meg, a pálya­munkákból versenyt hirdettek, a legjobbak díjakban részesül­nek. B. T. Járdaépítők Toponáron Helyi összefogással kíván­ják megoldani az óvoda előtti járda felújítását a to- ponáriak. Eddig 40 lakos vállalta, hogy gépekkel, munkával vesz részt a munkában. A Toponári út templomtól az ABC-ig ter­jedő 276 négyzetméteres szakaszának felújítási anyagköltsége 420 ezer fo­rint. A legutóbbi közgyűlé­sen a lakossági munkával megvalósuló járdaépíté­sekre egy millió forintot különítettek el a város- gondnokság költségvetésé­ben. Csizi László képvise­lőtől megtudtuk, hogy a költségek fedezésére már benyújtották igényüket a műszaki igazgatósághoz és a városgondnoksághoz. Kaposvári sebész a Ki Kicsodában Dr. Seffer István, kaposvári plasztikai sebész főorvos is szerepel a Marquis Kiadó gondozásában napvilágot lá­tott, amerikai Ki Kicsoda a Világban című kötetben. A kiadvány nyomon követi a népszerű sebész életútját és szakmai eredményeit. Milliók a gyerekek támogatására Ezeregyszáz gyermekvé­delmi támogatás iránti ké­relmet bíráltak el eddig a polgármesteri hivatal szo­ciális irodáján. Kettőezer­nyolcszáz gyerek nevelését segítik havonta 2740 fo­rinttal. A gyermekvédelmi támogatás kifizetésére egy hónapban 4,7 millió forin­tot fordít az önkormányzat. A november 1-től életbe lépett támogatási forma a rendszeres nevelési segélyt váltotta fel. Azok a csalá­dok kérhetik az önkor­mányzattól, akiknél az egy személyre jutó jövedelem nem haladja meg a 13500 forintot. Kérdezzen: ’S 316-165 Ezen a kaposvári telefon­számon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezető­jéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívá­saikat üzenetrögzítő fo­gadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevü­ket, címüket, illetve telefon­számukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom