Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-18 / 295. szám

1997. december 18., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Kiképzési szünet az ünnepek között Hazamennek a katonák A két decemberi ünnep egyi­két valamennyi sorkatona otthon töltheti, hacsak nincs fenyítés alatt - jelentette be a honvédelmi miniszter tegnap. Keleti György arra is ígéretet tett, hogy még ebben az eszten­dőben kifizetik a Magyar Hon­védségnél dolgozó közalkalma­zottak 13. havi bérét. A hivatásos katonák és a köztisztviselők ja­nuár első felében kapják meg ezt a járandóságot. A miniszter el­mondta: a két ünnep között ki­képzésmentes napokat rendelt el, ami a karácsonyt megelőző nap­tól január 4-e estéig, egyes alaku­latoknál 5-e reggeléig tart. A sorkatonák szabadságolása ide­jén az alakulatok harckészült­sége fennmarad. A honvédségen belüli szo­ciálpolitikáról szólva ismertette: az idén 2,8 milliárd forintot köl­töttek lakásépítésre és -vásár­lásra. Ez az összeg tartalmazza az otthonteremtést célzó munkál­tatói támogatást is. A dolgozók gyermekeinek beiskolázását 137 millió forinttal segítették, 250 hivatásos és közalkalmazott pe­dig 50-50 ezer forintot vett fel gyermeke születése alkalmából. A tisztek illetménye 23,3, a tiszthelyetteseké 17,3, a honvéd­ségnél dolgozó közalkalmazot­také pedig 20,1 százalékkal emelkedett a múlt év decembe­réhez képest. Jövőre a közalkal­mazottak 16, a tisztek és a tiszt- helyettesek 23,5 százalékos il­letményemelkedésre számíthat­nak. Adóteher-könnyítések Ingatlaneladás, termőföld-bérbeadás Nem kell adót fizetni jövő­re az ingatlanértékesítésből származó jövedelem után, ha az ingatlant tulajdonosa 1984. előtt vásárolta. A személyi jövedelemadó tör­vény módosítása szerint az in­gatlan megszerzését követő év­től számított öt éven túl az el­adásból származó jövedelmet a hatodik évben 10 százalékkal, azután pedig évente 10 száza­lékkal növekvő kulccsal csök­kenteni kell. így a 15. évben a csökkenés mértéke eléri a 100 százalékot, azaz a teljes eladási árat - mondta Mészáros Gyu- láné, az Adó- és Pénzügyi El­lenőrzési Hivatal (APEH) fő­osztályvezetője. Nem kell adót fizetni a há­rom hektárnál kisebb termőföld bérbeadásából származó jöve­delem után sem. Ha azonban a magánszemély tulajdonában vagy haszonélve­zetében lévő összes földterület az év során bármilyen rövid ideig is meghaladja a három hektárt, akkor a haszonbérbe­adásból származó jövedelem adóját teljes egészében meg kell fizetni. Nem várható fehér karácsony Hideg lesz, hó viszont alig Az idén - az előrejelzések szerint - nem öltözik fehérbe a karácsony, sőt az ünne­pekre már mutatóban sem marad a minap leesett hóból. A hirtelen beköszöntött hideg - az elmúlt évek átlagos hőmér­sékletét tekintve - nem döntött rekordot, mint ahogyan a lehul­lott hó (csapadék) mennyisége sem volt rendkívüli. Ünnep előtt sokan lesik a meteorológiai szolgálat előrejelzéseit. Nos, a szakértők szerint a következő napokban a mostanihoz hasonló hidegre számíthatunk. Reggelre mínusz 5-10 fokig süllyedhet a hőmérő higany szála, és a nappa­lok is fagyosak maradnak. A nap ritkábban fog kisütni, túlnyomóan borult, borongós marad az ég, az eleinte szállin­gózó havazást később havas eső, ónos eső, eső váltja fel. Az ün­nepi bevásárlási csúcsban tehát nem árt, ha állandóan kezünk ügyében lesz a paraplé. A karácsonyt megelőző na­pokban azonban megenyhül az időjárás: reggelenként -2 és +3 fok között alakul a hőmérséklet, napközben pedig +5 fokig is felmelegedhet a levegő. Sokak bánatára havat sem mutat az előrejelzés, így az idén nagy valószínűséggel elmarad a fehér karácsony. Remélhetőleg azonban ez nem szegi kedvét a vakációzó gyerekeknek. U. G. Támogatás az önkormányzatoknak a gyermekvédelemhez Jövőre tíz szívátültetésre lesz pénz A népjóléti miniszter szerint megvan a fedezet az egészség- ügyi dolgozóknak ígért jövő évi 16 százalékos béremeléshez. Az önkormányzatok több pénzre tartanak igényt a gyer­mekvédelmi támogatás folyósításához. Kökény Mihály népjóléti mi­niszter tegnapi sajtótájékoztató­ján bejelentette: a tárca még ezen a héten javasolni fogja a kormánynak, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatás ki­fizetéséhez pótlólagosan mint­egy 120 millió forintot bocsás­son az önkormányzatok ren­delkezésére. Jelenleg a juttatások egyik formája a rászoruló családok­nak járó rendszeres gyermek- védelmi támogatás. Összege az idén havi 2300 forint. Erre a célra a költségvetés az év két hónapjára 1,6 milliárd forintot különített el. A többletként kért pénznek megvan a helye, hi­szen a gyermekvédelmi tör­vény november 1-jén hatályba lépett rendelkezései több fel­adatot rónak az önkormányza­tokra. Szükség esetén rendkí­vüli támogatást is nyújthatnak. A nevelőszülői díj novem­bertől 8 ezerről 20 ezer forintra emelkedett. Csak ez utóbbi a helyhatóságoknak mintegy 200 millió forintjába kerül. A tárca a jövő esztendőben 60 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az idén. A tervezett több mint 60 milliárd forintból 1,1 milliárddal segítik a már megkezdett kórház-re­konstrukciók befejezését, és másfél milliárdot fordítanak az egészségügyi szerkezetátalakí­tás folytatására. 1998-ban tíz szív- és három hasnyálmirigy-transzplantáció­ra lesz lehetőség. A szociális célokra rendelkezésekre álló források több mint 20 száza­lékkal bővülnek, a gyes ösz- szege 13 százalékkal nő. Kitüntetések a kisebbségek napján. Horn Gyula miniszterelnök „Kisebbsége­kért” díjakat nyújtott át tegnap az Országházban Magyarországon, illetve határainkon túl élő és tevékenykedő személyiségeknek és szervezeteknek. fotó: feb/kovács Erzsébet Az esti híradók döntik el a versenyt Közeledve az év végéhez, lassan megvonhatjuk a kereske­delmi televíziók és a közszolgálati Magyar Televízió 1-es csa­tornája között a nézőkért - és persze a reklámbevételért - fo­lyó vetélkedés idei mérlegét. A december 8-a és 14-e kö­zötti felméréséből kiderül: a TV2 komolyabb vetélytársa a „nagy” tévének, mint a vele egy időben indult RTL Klub. A versenyben meghatározó az egyes csatornák híradóinak minősége. E téren a TV2 csaknem ugyanolyan sikeres, mint az MTV1. Az előbbit a nézők 22,9, az utóbbit 23,1 százaléka kísérte figyelem­mel, vagyis közönségük több mint kétmilliós volt. Az RTL Klub esti híradója viszont messze lemaradt, csak 8,5 százalék, azaz 807 ezer fő nézte. A délután öttől fél nyolcig tartó műsorsávban a TV2 a legsikeresebb (Szerencseke­rék, Tények, Acapulcó-öböl, Napló), majd az MTV 1 követ­kezik a Pampák királya című filmsorozattal, az Ön dönt!- tel, a Lottóshow-val és A Hét című népszerű vasárnapi poli­tikai magazinnal. Fél nyolc után egyelőre egyeduralkodó az MTV 1 programja: két-hárommillió- nál is több nézőt vonz. Soroza­taival, nagyfilmjeivel, Híradó­jával a tízes toplista összes he­lyét lefoglalja magának. Az RTL legelőkelőbb he­lyezése az éjszakai műsorsáv­ban található, ahol - két TV2- es produkciót követve - a Mentőangyalok című soroza­tával a 3. helyet szerezte meg. Kisebbségi képviselet. Horn Gyula bízik abban, hogy mi­előbb, akár még az ünnepeket megelőzően sikerül a kisebbsé­gek parlamenti képviseletének ügyében újabb megbeszélést szervezni a palamenti pártok között. A miniszterelnök ezt szerdán közölte, újságírók kér­déseire válaszolva. Benzinadó-emelés. Január l-jétől várhatóan 15 forinttal emelkedik a motorbenzinek fo­gyasztói ára. A Mól Rt. tegnapi tájékoztatása szerint 1998-tól az ólmozott motorbenzinek egységes jövedéki adója a je­lenlegi 71,40 forintról 83,10-re változik. A kalkulált fogyasztói ár a 98-as ólmozott benzin ese­tében 166 forint. A 95-ös ólmo­zatlan motorbenzin 157,50-be, a 91-es oktánszámú benzin 154,50-be, a 98-as pedig 166,50 forintba kerül majd. A gázolaj fogyasztói ára januártól várhatóan 147,60 forint lesz. Munkanap-áthelyezés. Az Érdekegyeztető Tanács egyet­értésével a munkaügyi minisz­ter rendeletet hozott. Eszerint december 20-a, szombat mun­kanap; december 24-e, szerda viszont pihenőnap. 1998. ja­nuár 2-a, péntek pihenőnap lesz, január 10-e, szombat munkanap. Mentesítő vonatok. A MÁV Rt. készül az év végi ünnepi forgalom zavartalan lebonyolí­tására. Rendelet készült a men­tesítő vonatokról, és a szoká­sosnál több kocsival indítandó szerelvények listájáról! Egyes, a menetrendben megjelölt vo­natok nem közlekednek. A munkanapok áthelyezése miatt természetesen a vonatközleke­dést is módosították. Meghiúsult üzlet. Az Együtt Magyarországért Unió eláll az Új Magyarország című napilap megvásárlásának szándékától - közölték szerdán a tulajdono­sokkal folytatott tárgyalás után. Munkacsoport létrehozása. Erről határozott szerdai ülésén az Országos Területfejlesztési Tanács. Átfogó javaslatot dol­goz ki arra vonatkozóan, mi­ként kellene a hazai pénzügyi, intézményi rendszert úgy átala­kítani, hogy illeszkedjen az Európai Unió modelljéhez. Csurka csalódott. A Metész- tüntetés körül kirobbant viha­rok csitulta után a Magyar Igazság és Élet Pártja felaján­lotta a csatlakozás lehetőségét G. Nagyné Maczó Ágnesnek, ám nem kaptak pozitív választ - mondta tegnap Csurka István. A közvélemény-kutatás sze­rint novemberben a Dunán­túlon a népszerűségi listán sze­replő 24 politikus közül 19 népszerűsége nőtt, s csak há­romé csökken. A legnagyobb mértékben, 5-5 ponttal gyarapította pontszámát Orbán Viktor, Szent-Iványi Ist­ván, Kósáné Kovács Magda, valamint Szekeres Imre (4 pont­tal). Az élen változatlanul Göncz Árpád áll, őt követi Kovács László külügyminiszter, aki há­rom pontot veszített az elmúlt hónaphoz képest. A kormány további tagjai közül Keleti György a negyedik, Magyar Bálint az ötödik, Kuncze Gábor a nyolcadik, Medgyessy Péter a kilencedik. A Fidesz vezérkara továbbra is a lista felső harmadában ta­lálható, jelenleg a 6-10. helyen osztozkodnak. A hónap vesztese G. Nagyné Maczó Ágnes volt, aki most 39 ponttal az utolsó előtti helyen áll. A listát Giczy György, a KDNP elnöke zárja. Ferenczy Europress I Az adatfelvétel ideje: 1997 november : 11-18. Módja: személyes, kérdőíves ! megkérdezés. A megkérdezettek szá­: ma: 1000, akik az egész országot képvi- I selik; közülük 329 a nyugati országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idő­sebb állandó nyugat-magyarországi la­kóhelyű magyar állampolgár. Az alap­sokaság és a megkérdezettek össze­tétele a korcsoport, a nem és a lakó­hely típusa szerint megegyezik. A nép­szerűségi pontszám 0-tól 100-ig ter­jedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisz­tikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized-pont- számoknak megfelelő sorrendben ad­juk meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom