Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-01 / 178. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 1997. augusztus 1., péntek Tőkeerős kérők és a válogatós menyasszony - Fejlesztés eladás után Kétélű fiirdőviták Visontán Évek óta nyereséges, de nagy a verseny fotó: pölöskeiné Horvát hagyományőrzők Potonyba hívják a tamburásokat Félmillió forintot már sikerült összeszedni a tambu- rást alá 1 kozó költségeire; ennek az idén Potony ad otthont - mondta Bunye- vácz József, a horvát közösség vezetője. - Egyre kevesebb a lehetőség; elapadtak a pályázati csatornák is. Beruházások támogatására egyre kevesebb pénz jut, pedig korábban sokat segített a környéknek. A tótúj falusi templom helyreállításához még hozzájárultak 150 ezer forinttal, másra azonban nemigen jut, források hiánya miatt. Hagyomány- őrző rendezvényeik ezt nem sínylik meg. A nemrég Drá- vasztárán tartott horvát napra is futotta a pályázati pénzből; az ország több tájáról és Horvátországból is jöttek ide muzsikusok. Sikeres volt a horvát iskolások találkozója is Lakócsán.- A tamburásfesztivált szeptemberben tartjuk Po- tonyban, s hasonló lesz ahhoz, amilyen a tótújfalusi volt - mondta Bunyevácz József, a horvát közösség vezetője. - Magyar és horvátországi tamburazeneka- rok egyaránt fellépnek, és meghívtuk erre a Baranya táncegyüttest is. Harmadik éve rendezi meg a szövetség a diákoknak a nyári olvasótalálkozót. A környék hét horvá- tajkű községének gyerekei hivatalosak erre, s jönnek fiatalok a határon túlról is. A Sellyén rendezendő találkozó fontos célja anyanyelvűk és népi hagyományaik jobb megismerése. A Dráva menti horvátok közössége a népi hagyományok ápolására alakult, emellett érdekképviseleti szerv is. Hét falu, köztük négy somogyi település - Lakócsa, Tótújfalu, Potony és Szentborbás - lakosait igyekszik segíteni. N. L. (Folytatás az 1. oldalról) Csokonyaviontán egy sor olyan beruházás válik lassan időszerűvé a létesítményen, amelyet nincs miből elvégezni. Esedékes a tetőzet rendbe tétele, az úszómedencét is kikezdte már az idő. Többmilliós költségek ezek, és hitelt fölvenni erre bolondság lenne — véli Horváth Sándor polgármester. Ugyanakkor — mint mondta — az eladásért befolyt pénzből elindíthatnák végre a szennyvízberuházást. Összkomfortos lehetne a falu, méghozzá lakossági erőforrások bevonása nélkül. Munkahelyeket is teremthetnének ebből a pénzből. — Sokakban ellenérzést kelt az eladás gondolata, azonban ha eladjuk is, attól még a fürdő itt marad Csokonyavi- sontán. A fürdőn dolgozók attól félnek, hogy elveszítik munkahelyüket. De a dolgozókra a leendő tulajdonosnak is szüksége lesz. Aggódnak sokan, hogy leépül majd a létesítmény; de ha egy vállalkozó kifizet 100 millió forintot, nem fogja hagyni, hogy elússzon a pénze. Amikor a DRV megszabadult a fürdőtől, működtetését muszájból vállalta a falu. De nem önkormányzati feladat egy üzleti vállalkozás fenntartása. — Nincs vita köztünk abban, hogy a továbbfejlesztéshez tőke bevonására van szükség — mondja Katz, Zoltán, a fürdő Nem kisebb minta élteti ezt, mint egy gyönyörű kert leírása: mintegy 450 éve létesített Csurgón Török Bálint felesége; kortársai erről írták: „Magyarország legszebb virágoskertje”. Külön- díjjal jutalmazták már tavaly is a gondos kezek szépítőmunkáját. Nehéz dolga volt most is a zsűrinek: többször 150 közül kellett Átépítették Iharosberényben a művelődési házat. Az utolsó simításokat végzik már a szakemberek. A megszépült ház hamarosan megnyitja kapuit is. A munkálatokat két éve kezdték; szigetelték az épület falait, kijavították a tetőt. Bevezették a gázfűtést, és új bútorokkal rendezték be. A legnagyobb munkát azonban - mint Blatt igazgatója. — A fürdő ugyan évek óta nyereséges, de az erős versenyt csak további fejlesztéssel állhatja. Márpedig konkurencia kettő is van a közelben: Nagyatád és Barcs. Atádon most teszik rendbe a fürdőt, s Barcson is csak idő kérdése. Mindkét fürdő mögött sokkal tőkeerősebb önkormányzat áll, mint a koldusszegény Csokonyavisonta. Az aggaszt csak, hogy nem értem: miért venné meg bármilyen vállalkozó is a fürdőt. Miért kötné le itt a százmillióját, amikor egy gyógyfürdő csak szerény nyereséget termel. Üzletember számára ez holt tőke. Ha pedig valaki gyógyszállót akar ide építeni — nem rossz elképzeeldönteni, melyik a legszebb. Az erkélyek között Misei Gyuláné Soltra utcai lakására esett a választás. Az utcaképeket is figyelembe vették; nevéhez méltónak bizonyult a Rózsa utca. Ide került a kertes ház, élőkért kategória különdija is: Füstös Sándorék kapták. A központtól távolabbi házak sem kevésbé szemrevaAntal polgármester elmondta, a művelődési ház előterének építése jelentette - ezt a falu szülöttének, Egyed Tibor építésznek a tervei alapján készítették el. - Mindez mintegy nyolcmillió forintjába került az önkormányzatának - mondta a polgármester. - A középületek felújítása folytán azonban szebbé, vonzóbbá vált a falu arculata. lés —, ahhoz nem kell megvásárolnia a fürdőt. Az önkormányzat nemcsak a polgárainak tartozik felelősséggel, hanem az üdülőtulajdonosoknak is, akik kétmilliárd forint értékben építették körül a fürdőt. Mi van akkor, ha a vásárló azt mondja, hogy holnaptól halivadékot tenyészt itt? - Meg kell próbálni eladni, de garanciákkal: mind az üzemeltetésre, mind a fejlesztésre - mondta a polgár- mester. - Körültekintően és kikezdhetetlenül szabad csak ilyen üzletet megkötni, hiszen ez a fürdő az egyetlen valamire vlaó tulajdona ennek a falunak. Nem irigylem a döntés miatt a képviselőket. Nagy László lóak; a bírálóbizottság észrevette a szépet. Első lett Horváth Gyula és János Dohány sori háza; Kiss Béláé a Kert utcában a második és Németh Józsefnéé - a város másik végén - a Jegyző utcában kapta a harmadik díjat. Újabb állomás volt ez a megmérettetés; célja a kertkultúra hagyományainak ápolása. A bírálóbizottság alapos munkát végzett. Földházi Júlia kertészmérnök vezetésével; Budapestről jött végezni e munkát. H. J. Új rendelőben kezdi meg a munkát a körzeti gyermekorvos is, legkésőbb szeptember 30-án. Ez a négymillió forintos beruházás pályázati pénzből készült; az épületet a falu vállalkozói és közhasznú munkásai hozták tető alá. A község buszmegállóinak a felújításán és cseréjén is dolgoznak már; az átalakítást a helyi Agroszoforg kft végzi. H. Z. Példát adott Török Bálintné hajdani messze földön híres kertje Díjazták Csurgón a virágokat Egyre szépUl Csurgó. Virágok díszítik köztereit; a Tourinform- irodavezető az utcák arculatát is igyekszik befolyásolni. Sikeres volt a Virágos Csurgóért hirdetett kömyezetszépítő verseny. Rendelőt épít Iharosberény Tíz mázsa ruha a szeretetszolgálattól Teherautónyi ruhaneműt küldött az istvándi szegény családok megsegítésére a Máltai Szeretetszolgálat. A több mint tíz má- zsányi ruha most érkezett meg, és a napokban kezdenek hozzá a szétosztásához. A karitatív szervezet vezetőinek a kérése az volt, hogy ebből a küldeményből válogatás nélkül mindenki kapjon a segítségre szoruló istvándi családok közül, függetlenül attól, hogy ki mennyire érdemli meg a segítséget. Újabb lakótelkek Drávatamásiban Újabb telkek kialakításán dolgoznak Drávatamásiban. A kis faluban ugyanis élénkül az építkezési kedv. Szép számmal vannak betelepülők, és sok városi család is vásárolt itt magának pihenőtelket. A telkek kijelölésével párhuzamosan járdát is terveztetnek: a Petőfi utcának csak egyik oldalán van gyalogjáró, a másik oldal burkolatlan. Ezt szeretnék még az idén megépíteni. Porelszívó berendezés a fűrészüzembe Porelszívó rendszert építenek a felújítás során a barcsi fűrészüzembe. Ennek köszönhetően ezután jóval kevesebb fűrészpor kerül majd a levegőbe. A cél az, hogy a Dráva Parkett valamennyi üzemegységében hasonló fejlesztés történjen, és a zárt rendszerből ne kerüljön ki a fűrészpor a város légterébe. Homokszentgyörgyi templomfelújítás Eredeti állapotában állítják helyre a homokszentgyörgyi református templomot. A külső és belső felújítást nagyon sok helybeli segíti társadalmi munkával is. A református parókia és a homokszentgyörgyi templom is műemlék jellegű épület. Beiskolázási segélyt osztottak Komlósdon Beiskolázási segélyt osztottak a héten Komlósdon. A képviselő-testület döntése szerint az idén az általános és középiskolások négyezer, az óvodások pedig kétezer forintot kapnak a tanévkezdés költségeihez. A falunak 24 általános iskolása, 14 középiskolása és 6 óvodása van. A múlt évi segélynél is többet tudott adni a gyerekeknek a komiósdi testület. Elkészült a drávagárdonyi összekötőút Elkészült, és a napokban már használatba is vehették a közlekedők az új összekötő utat Drávagárdony és Drávatamási között. A két zsáktelepülést összekötő útszakasz építési költsége harminckilencmillió forint, amelyhez az érintett falvak huszonhat milliót nyertek az útalaptól, és nyolcmilliót a megyei ön- kormányzattól. A fennmaradó ötmilliót kellett a településeknek saját forrásból előteremteniük. Megújult a barcsi javítóműhely Külsejében megújult, és szolgáltatásait is bővítette a Barcs határában levő Autó László fényező- és javítóműhely. A barcsi híd lezárása adta az alkalmat a felújítás elvégzéséhez, és a munka máig elhúzódott. Raktárt alakítottak ki, ahol ötvenféle járműhöz tárolnak alkatrészt, s így nem kell napokig várni például szélvédőcserére. Egy alkatrészbolt létrehozását is tervezik, ahol elsősorban a tevékenységük körébe tartozó cikkeket forgalmazzák. Támogatást nyertek folklórrendezvényre Hatvanezer forintot nyert hagyományőrző és folklór-rendezvény szervezésére a dél-somogyi cigány képviselők szövetsége. A pénzt az etnikai hivatal pályázatán a rendezvény útiköltségeire kapták. A hagyományőrző napot augusztus 20-ára tervezik. Tanszereket is gyűjtenek a rászorulóknak Ruhaneműt, tanszereket gyűjt a rászoruló gyerekek számára a csurgói szociális gondozói központ. A családsegítő szolgálat fiataljaival közösen megkezdték az igények felmérését és a gyűjtést. Kissné Madács Ilona intézményvezető elmondta, hogy a korábbi bálásruha-akciók csak félsikert hoztak, ezért most a körülményekre szabott elosztáson dolgoznak. Már sok szép holmit kaptak, s a ruha mellett néhány iskolatáskát is. Csurgón tanszereket és könyveket is akarnak gyűjteni az adományozóktól, hogy már a tanévkezdéskor célzottan, névre szólóan segítsenek azokon a diákokon, akiknek ez a legtöbbet jelenti. Hajó már van a folyón, de kikötőre várni kell Vízi járőr Bolhótól Bélavárig A hajó már megérkezett a bol- hói határőr-kirendeltségre, kikötő híján azonban még várni kell a vízre tételével. Amint a Dráva engedi, megépítik a kikötőt, és kezdődik a határfolyó Bolhó és Bélavár közötti szakaszán a vízi járőrözés. Veréb Csaba bolhói rendészeti helyettes elmondta: egy Lomac típusú, nagy teljesítményű japán motorral fölszerelt járőrhajót kapott a kirendeltség. A hajót már beüzemelték. Ez az üvegszálas aljzatú, kis merülésű hajó a szakemberek szerint kiváló a drá- vai hajózásra. A hatszemélyes, korszerű vízi járművel várhatóan kéttagú járőrök őrzik majd a határt. — Hogy a járőrözést mikor tudjuk elkezdeni, a Drávától függ. Legalább kétnapos alacsony vízállás kell, hogy a kikötéshez szükséges betonlapokat letehessük. Most folyamatosan magas a víz, és még egy darabig erre kell számítani. Várhatóan augusztusban megépíthetjük a kikötőt. Szükséges a vízi járőr beállítása, hiszen vannak olyan partszakaszok, amelyek nem közelíthetők meg a szárazföld felől. S a kishajóval a Dráva túloldalán levő magyar területeket is felügyelhetik. Barcstól Baranya felé már korábban megkezdődött a járőrözés. A bolhói hajó beállításával pedig hamarosan Bélavárig rendszeressé tehetik a vízi ellenőrzést. N. L. Barcsi gép, saját fejlesztéssel Féléves munkával új hulladék- gyűjtő és tömörítő berendezést fejlesztettek ki a barcsi Seres gépgyártó kft szakemberei. Az új - úgynevezett tömörítőlapos - gép jóval hatékonyabb a korábbi felvonórendszerű gépeknél. - A korábbi technológiával ötszörösére lehetett összetömö- ríteni a szemetet, az általunk kifejlesztett berendezés 7-8-szo- rosára képes sűríteni a hulladékot - mondta Seres László vállalkozó. Az új, barcsi gépek helyettesíthetnék a drága pénzen külföldről behozott berendezéseket, ugyanis ezek a külföldi gépek árának kétharmadáért előállíthatok. Az első TR-18-as célgép megrendelésre készült: az agárdi városgazdálkodási kft- nek fejlesztették ki. N. L. Megrendelésre készült az első célgép fotó: pölöskei tiborné Vendéglátó Szülök: színes versenyek Az élénk falusi turizmus kapcsán változatos programokat szerveznek Szulokban. Rendszeresek a lovaskocsi-túrák a környékre, illetve a folklórműsor, a táncsoport-bemutató, s a helyi sváb zenekar közreműködésével rendezett bálok színesítik a nyarat. Falunapot is szervezett az önkormányzat, amelynek az időzítése azért is szerencsés, mert két hete indult be igazán a szezon a szuloki falusi vendéglátásban. így nemcsak a helybeliek, hanem a turisták is részt vehetnek a programokban. A hobbitónál tartandó rendezvény holnapi programja tíz órakor kezdődik fogathajtó versennyel. Lesz horgászverseny, lovasbemutató, egész napos mi- nigolf-verseny, gyerekvetélkedők, bál és SFOR-bemutató is.