Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-01 / 178. szám

1997. augusztus 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Orbán szerint a családi gazdaságoké a jövő A Vidék Európája Hollókőn A világörökségként számon tartott Hollókőn tartották azt a tanácskozást, amelyen a vi­déki Magyarország és Eu­rópa kapcsolatát vizsgálták. Az Európai Unió álláspontja szerint a vidéken élő népesség­nek a kisebb településeken kell megtalálnia a boldogulás útját, hiszen az urbanizációval szem­ben a vidéki életforma hordozza az európai kultúra hagyományos értékeit. Ennek lényegének a családi gazdaságokat tekinti az Unió, ezért „akkor számíthatunk a magyar vidék támogatására, ha a családi gazdaságokat megerő­sítjük”, jelentette ki Orbán Vik­tor, az Országgyűlés európai in­tegrációs bizottságának elnöke csütörtökön, a Vidék Európája című tanácskozáson. Orbán előadásában a csatla­kozás legfőbb előnyei között az ország biztonságának megterem­tését, technikai és gazdasági színvonalának emelkedését ne­vezte. Elmondta: az Unió terve­zete szerint 2002-től folyamato­san emelkedő összegek állnak majd a belépő országok rendel­kezésére, s a magyar gazdaság évente egy-két milliárd ecu több­letforráshoz juthat majd. Mádl Ferenc, a Magyar Pol­gári Együttműködés Egyesület elnöke „Nemzeti kultúra — eu­rópai integráció” címmel tartott előadásában arra emlékeztetett, hogy a maastrichti szerződés kimondja: a kultúra nemzeti ügy, és az Európai Uniónak az az egyik feladata, hogy segítse a tagállamokat nemzeti kultúrájuk erősítésében. Komoly pénzek különböző keretekből Segítség munkateremtőknek A területfejlesztési célú forrá­sok igénybevételét illetően a vállalkozói szféra ez évben sincs könnyebb helyzetben a tavalyinál: a pályázati felhí­vások későn jelentek meg, a döntési, finanszírozási folya­mat hosszú és körülményes - hangzott el tegnap egy szak­mai tanácskozáson. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara munkabizottsági ülésén Miklóssy Ferenc alelnök rámutatott: a határidőknek azért van különleges jelentőségük, mert a pályázóknak több forrás­ból kell előteremteniük a beru­házáshoz szükséges pénzeket, és ezek időbeli egyeztetése nem kis feladat. A nehézségeket azonban sokan vállalják, hisz a megyei területfejlesztési keret egy, míg a központi célkeret három évre szóló támogatást jelent. A Környezetvédelmi és Terü­letfejlesztési Minisztérium kép­viselője elmondta: központi for­rásból mintegy másfél milliárd forint áll rendelkezésre. Elsősor­ban olyan vállalkozások számít­hatnak rá, amelyek jelentős, leg­alább 100 munkahelyet teremtő fejlesztésbe, ipari parkok, inku­bátorházak létesítésébe fognak. Nagy összegű pályázat esetén a megyei területfejlesztési taná­csok véleménye is szükséges, és előnyben részesülnek azok a pá­lyázók, amelyek a megyei és re­gionális fejlesztési programok­hoz kapcsolódva onnan is támo­gatásban részesülnek. (Csernyánszki) Beiratkoznak az első költségtérítéses hallgatók Havi százezer tanulásért Az idén először hirdethettek az egyetemek, főiskolák költ­ségtérítéses képzést. A pályá­zók vállalták, hogy fizetik a képzés teljes díját és még ösz­töndíjat, kollégiumi támoga­tást sem igényelnek. Az első összesítések szerint szeptemberben a nappali tagoza­tos hallgatók körülbelül tíz szá­zaléka kezdi meg e formában ta­nulmányait. Pedig a tandíj nem csekély: intézménytől függően félévenkénti 50 és 500 ezer fo­rint között változik. Különösen „drágák” az orvosi egyetemek, főleg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem. Igaz, itt összesen csak nyolc fiatal kezdi meg ily módon tanulmá­nyait. Ők havi 106 ezer forintos képzési díjjal számolhatnak. Az évi 1,1 millió forintos tandíjat a fogorvosi karon harmadévtől to­vább növeli az évi 168 ezer fo­rintos eszközhasználati díj is. A Budapesti Műszaki Egye­temre 65 gépész, 25 közlekedés­gépész, valamint 20-20 vegyész és építészhallgatót vettek fel költségtérítéses képzésre. Az „ára” 112 ezer forint lesz, fél­évente. A szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karán a csaknem félezer (!) költségtérí­téses hallgató többsége levelező tagozatos lesz, a nappali tagoza­ton 60 hallgató fizeti majd az 55 ezer forintos félévi képzési díjat. Ünnepélyes diplomaosztás, száztíz új katonatiszt Korszerű ismeretek birtokában A NATO-csatlakozás a kö­vetkező években fontos vál­toztatásokat igényel a hiva­tásos katonák képzésében. Szükségessé válik ugyanis az ismeretek kiegészítése, a tárgyalóképes idegennyelv­tudás és az európai katonai normák elsajátítása. Egyebek között ezt tartalmazza Keleti György honvédelmi mi­niszter köszöntője, amelyet tegnap olvastak fel a végzett hallgatók előtt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A katonai egyetem kibocsátó ünnepségén 110 hazai, illetve külföldi katonai felsőoktatási intézményben végzett tiszt ve­hette át diplomáját. Tánczos László hallgatótársai nevében többek között arról szólt, hogy elsajátították a korszerű bizton­ságpolitika, katonapolitika és Már a NA TO-han fognak szolgálni? FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE hadtudomány alapjait, és ennek során kiemelt hangsúlyt kaptak a NATO-csatlakozáshoz szük­séges ismeretek. A végzett hallgatókat Fodor István, a Honvédelmi Miniszté­rium politikai államtitkára is köszöntötte. Célkeresztben az erőszak Mutasd a fegyvered, és én is megmutatom az enyémet... Okkal kelt fokozódó félelmet, hogy a lőfegyverrel - vagy an­nak látszó eszközzel -, illetőleg robbanóanyaggal végrehaj­tott bűncselekmények száma nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is növekszik. A tettesek nyomára mind nehe­zebben bukkannak a hatósá­gok. Dr. Simon Tamás, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgató-helyettese lapunknak elmondta: a lezárt ügyek honi listája 1996-ban 677 esetet összegez. Rablásnál sem ritka E szám egyszersmind azt je­lenti, hogy az utóbbi öt esz­tendő fenti módon elkövetett bűncselekményeinek többségét (24,3 százalékát) tavaly hajtot­ták végre. Az elmúlt évben 47- en vesztették életüket amiatt, hogy valaki meghúzta a ra­vaszt. Lőfegyverrel illetve an­nak látszó tárggyal 656 akciót követtek el, robbanóanyagot 21 esetben alkalmaztak. Az utóbbi fél évtized során vagyon ellen irányult az elkö­vetett esetek 49,9 százaléka, magyarán fegyvert főként rab­láshoz visznek magukkal a bű­nözők. A „listavezető” Buda­pest és Pest megye. Személy elleni támadásban a megyék rangsorát Hajdú-Bihar vezeti (50 százalék), az állam- igazgatás és igazságszolgáltatás elleni bűncselekményekben Bács (5,7 százalék), a közrend elleniekben Komárom (30,9 százalék), a vagyon ellen elkö­vetett fegyveres támadásokat tekintve pedig Szabolcs-Szat- már-Bereg megye (67,1 száza­lék) áll az élen. A leggyakoribb elkövetési helyek országszerte a közutak, a lakások, a lakókörnyezet. A vagyon elleni merényletek sajá­tos területe a kereskedelem és a vendéglátás. A térségi előfordulásokat te­kintve a közterületek Szolnok és Fejér megyében, a lakóhe­lyek pedig Hajdú és Tolna me­gyében bizonyultak a legveszé­lyesebbeknek. A lőfegyverek többségét Vasban (73 százalék), a robba­nóanyagokat Fejér (17,8), a fegyvernek látszó tárgyakat Csongrádban (48,1) részesítet­ték előnyben. A lőfegyverek ti­pikus „felhasználási” területe főként a bankvilág, a benzinku­tak környéke, a robbanóanya­gokkal a közintézményeket és az iskolákat fenyegetik. Fegy­verutánzatokkal elsősorban a kereskedelemben és a vendég­látásban léptek fel. Sok a leszámolás Az ORFK szakembere hangsúlyozza: a sértettek tár­sadalmi helyzete azért is figye­lemre méltó, mert az elköve­tésre használt eszköz és az ese­tek többsége egyaránt a leszá­molást és a fenyegetettséget sugallja. A közvéleményben kezd eluralkodni az a nézet, miszerint vállalkozni veszé­lyes, de korántsem az üzleti kockázat miatt. A nyomozás csupán az ese­tek 60 százalékában eredmé­nyes és ráadásul ez az arány az évek során fokozatosan csök­ken. Míg 1992-ben az elköve­tők 61,3 százaléka, 1996-ban 55,9 százaléka került kézre. Az utóbbi öt év alatt a leg­több sikeres nyomozást (81,3 százalék) Szolnok megyében könyvelhették el, a legkeve­sebbet (50,5 százalék) a fővá­rosban. 1996-ban az eredményes nyomozások száma Budapes­ten 33,8 százalékra csökkent, a leghatékonyabb Somogybán volt, de itt is csupán az ügyek 78,6 százalékát derítették fel. Az idei statisztika - az esetek számát és a felderítéseket te­kintve egyaránt - a tavalyihoz hasonló képet mutat. Önvédelemből? A legeredménytelenebbül a vagyon elleni bűncselekmé­nyek felderítése folyik. A leg­veszélyeztetettebbek a vállal­kozók és a nyugdíjasok. Önvédelemből egyre töb­ben tartanak otthonukban fegyvert, nő azoknak a száma, akik az illegális vásárlástól sem riadnak vissza. 1995-ben hazánkban 171 375 lőfegyver volt legálisan a polgárok birto­kában. Cs. Benkő Judit Választási tervek. A kormány választási tervei várhatóan már szeptemberben az Országgyű­lés elé kerülnek. A pártok meg­állapodásának figyelembevéte­lével készített előterjesztések szerint az országgyűlési válasz­tások kampányidőszaka 90-ről 72 napra rövidülne le. A kor­mány kezdeményezi, hogy 1998-ban májusban, azt köve­tően pedig négyévenként ápri­lisban tartsanak országgyűlési képviselő-választást. Fele-fele. Az MSZOSZ a munkavállalói érdekképvisele­teket megillető mandátumok 50 százalékára tart igényt az egészségbiztosítási és a nyug­díj-biztosítási önkormányza­tokban - közölte tegnap Sándor László elnök, aki arra hivatko­zott: korábban ennél mindig magasabb arányt értek el. Ellenőrzés a 4-esen. Csütör­tökön három megye rendőrségi szakemberei ellenőrzést tartot­tak Budapest és Záhony között a 4-es országúton. Huszonegy helyszínen 1-1 traffipax és 4-8 rendőr - közöttük 2-2 motoros - teljesítettek szolgálatot. A ra- darosok legnagyobb fogása egy osztrák sofőr volt, aki 151 km- es sebességgel hajtott. Késik a műhold. A tervekkel ellentétben szeptember elején nem kezdődhet meg az MTV 2- es műsorának műholdas sugár­zása, mert a kiválasztott Hot- bird 3-as műholdat egy hónap­pal később, augusztus 29-én lö­vik fel, üzembe helyezése pedig 2-3 hetet vesz igénybe, nyilat­kozta az ORTT illetékese. Üdülés a gazdaudvarban „Üdülés a gazdaudvarban - vi­déken, a XXI. században” címmel négynapos nemzetközi konferencia kezdődött tegnap a tokaj-hegyaljai Monokon, Kos­suth Lajos szülőfalujában. A nemzetközi konferencián ti­zenkét európai ország és Ka­nada küldöttei is részt vesznek és a falusi turizmus fejlesztésé­nek feltételeiről folytatnak eszmecserét. Új tantárgy. A geriátria ez év őszétől bekerül a hazai egye­temi képzésbe, mert jelenleg Magyarországon egyetlen ge- riáter szakorvos sincs - mondta Iván László professzor, a SOTE Gerontológiai Központjának igazgatója. A professzor szerint megbecsülni sem lehet, mennyi idős ember hal vagy rokkan meg azért, mert a gyógyítók nincsenek a speciális geriátriai ismeretek birtokában. Csalog Zsolt temetése. Csa- log Zsolt írótól, szociológustól, a Roma Sajtóközpont elnökétől pénteken délután 15 órakor vesznek végső búcsút család­tagjai és tisztelői a budapesti Fiumei úti temetőben. Az idén még három érme megjelenése várható Ezüstpénzen balatoni hajók Badacsony látképe, túloldalon a Helka és a Kelén rajza E züst emlékpénz kibo­csátásával teszi emlé­kezetessé a hazai nu- mizmatológia a balatoni gőz­hajózás megindulásának 150. évfordulóját. A 2000 forint értékjelzésű érmét tegnap a Kelén motoroshajón mutat­ták be, a Balatonon. A Régi Balatoni Hajók sorozat első darabját húszezer példány­ban hozta forgalomba az MNB Érmekereskedelmi Rt. Az érme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, átmérője 38,61 millimé­ter, széle recés. Előlapján bala­toni tájrészlet, Badacsony lát­képe, a vízen vitorlások, jobbol­dalt nádas látható. A hátlap kö­zepébe a két, talán legkedvesebb balatoni hajó, a Helka és a Kelén korabeli ábrázolását helyezte el a tervező Bartos István. Európa egyik legkedveltebb nyaralóhelyén a vízi közlekedés évezredes múltra tekinthet visz- sza, a hajózás azonban csak az 1700-as években kezdődött. Az első gőzhajót 1847-ben bocsátot­ták vízre. 1891-ben indult útjára az érmén is látható Kelén és a Helka. E kecses gőzhajók a II. világháborút erősen megsínylet­ték, különösen a felrobbantott Helka állapota tűnt reményte­lennek. A Balaton rajongói körében legendássá vált hajóikreket ta­valy teljesen újjáépítették. így azok - tovább viselve Fáy And­rás múlt századi író Sió című re­génye szerelmes párjának a ne­vét - ismét szelik, a kirándulók legnagyobb örömére, a vizet. És idézik a legendát, misze­rint a kies Tihany félszigetén élt pompás palotájában valamikor a gazdag és hatalmas Rohán két lányával. A kisebbik, a szívének kedvesebb lány, Helka belesze­retett Kelénbe, a szegény pász­torfiúba, és örök hűséget esküd­tek egymásnak. Prózaibb - bár a gyűjtők szá­mára nem kevésbé kedves - dol­gokról is szó esett a hajón. Beje­lentették, hogy az idén még há­rom emlékérme kibocsátása várható. Megjelenik „A? integ­ráció az Európai Unióba” soro­zat negyedik tagja, a jövő évi labdarúgó-vb alkalmából egy ezüst emlékpénz és a Pest, Buda, Óbuda egyesítésének 125. év­fordulóját köszöntő Budapest érme. (Deregán) Kerámiabemutató Nemzetközi kerámiafesztivál címmel a hazai művészek munkáin kívül hat országból - kö­zöttük Norvégiából, Litvániából, Nagy-Britanniából - érke­zett alkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők a Vigadó Galériában tegnap megnyílt tárlaton. A fővárosi bemutató kapcsolódik az augusztus 2-án Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdióban megrendezendő szimpóziumhoz, illető­leg szakmai naphoz fotó: feb/'kallus györgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom