Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-16 / 191. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1997. augusztus 16., szombat Az idén nem lesz szüksége pótköltségvetésre a mezőgazdaságnak Exporttámogatás jut is, marad is A földművelésügyi tárca szakemberei derűlátók: az idén várhatóan nem lesz szükség kényszerintézkedésre, pótköltségvetés készítésére. Az agrárköltségvetésből ugyanis időarányosan, folyamatosan teljesítik a támogatások kifizetését, sőt a mezőgazdasági termékek kivitelének segítésére biztosított pénzekből mintegy hárommilliárdos tartalék is képződött. Magyar tőkét várnak. A román idegenforgalmi miniszter, Birtalan Ákos megküldte a privatizálás előtt álló román kereskedelmi társaságok listáját azzal, hogy szívesen fogadnának magyar pályázókat. Az 53 céget, köztük máramarosi, ölti, constancai, mamaiai vállalatokat tartalmazó jegyzéket a román turizmus privatizációja iránt érdeklődők megtekinthetik az Idegenforgalmi Munkaadók Szövetségének titkárságán. Közvetlen tárgyalással egyébként 15, tenderrel 38 cég magánosítható. Hegyek helyett halmok? A határszemlék tapasztalatai szerint az idén a tavalyinál néhány tízezer tonnával kisebb lesz a hagymatermés. Hektáronként átlag 100 mázsásnak ígérkezik a hozam; a csökkenés elsősorban annak tudható be, hogy a múlt évben eladhatatlannak bizonyult hagymahegyekre emlékezve a sokévi átlagnál jóval kisebb területen termesztették a fűszernövényt. Az értékesítési kilátások kedvezőek, mert a nagy árvizek miatt külföldön jelentős igény mutatkozik a magyar hagyma iránt. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 315,71 Francia frank 31,87 Japán jen (100) 167,20 Német márka 107,41 Olasz líra (1000) 109,98 Osztrák schilling 15,27 Svájci frank 130,29 USA-dollár 198,05 ECU 211,28 A tárca az idén 42,3 milliárd forintot különített el piacra jutási támogatásokra; 31,5 milliárdot közvetlen exporttámogatásokra, 10,8 milliárdot pedig a termelők piaci értékesítési lehetőségeinek jobbítására, illetve intervenciós beavatkozásokra, állami felvásárlásokra. Benedek Fülöp, az FM államtitkára lapunknak elmondta: az első fél évben az exporttámogatási keretből mintegy 14 milliárdot fizettek ki az eredetileg tervezett 17 helyett, az így képződött 3 milliárdos többlet az év hátralevő részében természeteAz elmúlt hónapokban vita bontakozott ki arról, hogy a nonprofit törvény kedvezményezettei körébe tartozhatnak-e munkáltatói és munkavállalói szervezetek. A polémia azzal zárult, hogy e szférára ne vonatkozzanak a közhasznú szervezetek tevékenységét szabályozó paragrafusok. A törvénytervezet már ennek megfelelő előírásokat társén fölhasználható. A támogatások hasznosulását egyébként - a korábbi rossz tapasztalatok alapján - a tárca fokozottan ellenőrzi. A KOPINT- DATORG és az APEH statisztikái alapján termékcsoportonként is folyamatosan figyelemmel kísérik a kivitt áruk mennyiségét és a támogatások lehívását. Ennek alapján például a közelmúltban kiugróan magasnak találták az 1-es termékcsoportba sorolt élőmarha- és marhahús- export támogatására igénybe vett összegeket. A 143 százalékos (!) kerettúllépés okait, kötalmaz. Sokan fölvetették, hogy a nonprofit törvény nyomán az államkassza jelentős bevételektől elesik. Ennek kapcsán az az álláspont alakult ki; az ilyen veszteségek bőven megtérülhetnek, ha a humán szolgáltatások tág körét nonprofit szervezetek nyújtják. Továbbra is nyitott kérdés, hogy szervezeti formák vagy a közhasznúság kritériuma rülményeit még vizsgálják a szakemberek, de az eddigi megállapítások arra utalnak, hogy az állami pénzt jó néhányan nem az előírások szerinti célra fordították. Az exporthitelek kamattámogatására elkülönített 3 mil- liárdból az év első felében szintén a tervezettnél kevesebbet, 112,5 milliót hívtak le az exportőrök. Az igények ugyan jócskán megnőnek a nagy élelmiszerfeldolgozó cégek nyári kampánya nyomán, de a tárca szakemberei szerint könnyen lehet, hogy az exporthitelkeret jelentős hányada a kasszában marad. Nagyjából hasonló a helyzet az agrárpiaci támogatásra rendelkezésre álló csaknem négy- milliárdos kerettel; ebből az első fél évben csak valamivel több mint másfél milliárd fogyott el. Újvári Gizella alapján élvezhessenek előnyöket a tömörülések. A parlamenti pártok szakemberei ez utóbbi megoldás hívei; azt a megoldást támogatják, hogy a jogszabály tevékenységük alapján sorolja be a szervezeteket. Az „általánosan közhasznú” kategóriába kerülő egyesületek, alapítványok azokra a kedvezményekre lennének jogosultak, amelyek jelenleg csak az alapítványokat illetik meg. A kormányzati, önkormányzati tevékenységeket átvállaló, állampolgári vagy emberi jogokat védő szervezetek pedig ezen túlmenő előnyökre is jogosultak lennének. Még ebben a hónapban a kormány elé kerülhet a jogszabály tervezete Nonprofit törvény - konszenzussal Hamarosan pont kerül a nonprofit törvény körüli viták végére: jó esély van ugyanis arra, hogy a kormány még ebben a hónapban megtárgyalja a közhasznú szervezetekről szóló törvény tervezetét. A jogalkotási folyamat felgyorsulásához hozzájárult, hogy az érdemi kérdésekben konszenzus alakult ki a koalíciós pártok és az előterjesztő kormányzati szervek között. Kedvező hitellehetőségek felújításokra Lakásonként 60 ezer forint A mintegy 4 millió hazai lakás egyharmada sürgős felújításra szorul. A roppant anyagi tehertételt jelentő feladat megoldásának könnyítésére többféle lehetőség kínálkozik. Az ipari és a pénzügyi tárca a bankokkal együttműködve pályázatot írt ki lakásfelújításokra. Mint tegnap bejelentették: a pályázatot a Vállalkozás- fejlesztési Alapítvány már meg is hirdette. Eszerint a Környezetvédelmi Alapból lakásonként hatvanezer forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a tetők, födémek és oldalfalak hőszigetelésére, tehát energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésekre. Szövetkezeti ingatlanok esetében a lakók kétharmadának, a társasházakban valamennyi lakónak a hozzájárulása kell a támogatás igénybevételéhez, mert a kivitelezés saját tőkét is igényel. A bérlakásoknál az önkormányzat dönt, hogy a támogatás igény- bevételével elvégezteti-e a szükséges munkálatokat. A lakásfelújítások finanszírozását célozza az a 30 millió márkás német hitel is, amely visszafizetendő, de futamideje 10 év. Ebből a keretből lakásonként 800 ezer forintot lehet igénybe venni, elsősorban a panellakásoknak épületgépészeti és egyéb felújításához. ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE Megtört a lendület Történetének legnagyobb visszaesését élte át a héten a Budapesti Értéktőzsde. A BUX-tőzsdeindex a hétfői napon 486 ponttal, csaknem 6 százalékkal csökkent, és 7861,88 ponton zárt. A visszaesés azt jelentette, hogy egy nap alatt csaknem 100 milliárd forinttal csökkent a részvények értéke. Kedden kis mértékű növekedést produkált az index, de a hét második felében tovább folytatódott az árfolyamok gyengélkedése. Mindezt elsősorban a TVK, a MÓL Rt, az OTP, valamint a Richter részvényeinek árfolyamzuhanása okozta. A visszaesésben kiemelkedő szerepet játszott a MOL a maga 11, illetve a TVK 7,3 százalékos értékvesztésével. A MÓL papírjai csütörtökön, a TVK papíijai hétfőn voltak a mélyponton, ekkor 4400, illetve 4100 forint alatt kereskedtek a részvényekkel. Az OTP Bank részvényei 7000 forint alá kerültek a héten. A kárpótlási jegyre egész héten a 830 forintos árszint környékén kötöttek üzletet, van érdeklődés irántuk. A tőzsdei megrázkódtatás ellenére különben a befektetők többsége hosszú távon továbbra is bizakodó. Bence Balázs Cashline Bróker A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium pályázatot hirdet egy könyvtárosi állásra A pályázathoz csatolni kell a szakmai önéletrajzot és az egyetemi végzettséget igazoló oklevél másolatát. A pályázatokat augusztus 25-ig lehet benyújtani az iskola igazgatójához: § 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 17. $ Az OTP Bank Rt. Balatonszemesi Üdülő felvételt hirdet 1 fő belsóellenóri munkakör betöltésére Feltétel: felsőfokú végzettség. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet telefonon a személyzeti vezetőnél: 84/360-233 vagy 84/360-062. Személyesen: s Balatonszemes, Parti sétány 159. a A választás lehetősége... 82/311-506 ...és Öné a legolvasottabb hirdetés Somogy megyében! A SOMOGYI ERDÉSZETI ÉS FAIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG pályázatot hirdet a Marcali Erdészetnél nyugdíjazás miatt megüresedő főkönyvelői állás betöltésére Pályázati feltételek:- mérlegképes könyvelői végzettség- számítógépes ismeretek- legalább 5 éves szakmai gyakorlat Az állás 1997. november 1-től tölthető be. Fizetés megegyezés szerint. Pályázatokat - szakmai önéletrajzzal - a SEFAG Rt. központjába a humánpolitikai főelőadónak kell benyújtani 1997. szeptember 15-ig. Cím: Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21. Telefon: 82/505-108 "ADR" veszélyes áruk közúti szállítása tanfolyamot indít a Didaktika Kft. (Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16.) Telefon: 82/312-497 Szállítási mód alapján: tartányos darabárus undorkeltő anyag Mindhárom módozat összköltsége 22 400 Ft 29 600 Ft 7 600 Ft 37 200 Ft Érdeklődőket és jelentkezőket 1997. augusztus 18-án 15.30 órakor várjuk a Didaktika Kft.-nél. * (56863) Ha Ön Hölgyem és Uram ÁLLÁST KERES akkor az alábbi területeken megbízható munkahelyre talál most nálunk cégünk jelentős bővülésével- BETANÍTOTT MUNKA- MŰSZERÉSZEK, ESZTERGÁLYOSOK ÉS HASONLÓ SZAKMABÉLIEK- MŰSZAKI MÉRNÖKÖK ÉS TECHNIKUSOK Ha Önt érdekli, betanítjuk és továbbképezzük. Kérem személyes jelentkezését az alábbi címen: Industrie elekfrilc KFT 8700 Marcali, Vereckei u. 3. <5757; yiaaiíi# Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy a Kaposvári Ruhagyár megnyitotta raktáráruházát Konfekció áruinkat rendkívül kedvező-áron kínáljuk. Börzénket ebben az üzletünkben folytatjuk. Frissítse fel őszi, téli ruhatárát. Termékeinkkel, termékeinkben ,jól járhat”! Helyszín: Kaposvár, Fő utca 45. (száraz kapubejárón, hátul az udvarban) Nyitva tartás: hétfő-péntek 9-18-ig. Szombaton 9—12-ig. (a szombati nyitva tartás augusztus hónapban szünetel) ÓRIÁSI, FOLYAMATOSAN CSERÉLŐDŐ ÁRUKÍNÁLAT ALMA FELVÁSÁRLÁS A DALMA Rt. Gutorfölde értesíti a tisztelt termelőket, hogy az IPARI ALMA átvételét augusztus 25-től megkezdi, napi áron. Fizetés a helyszínen 9-16 óráig. Vasárnap szünnap. (57400) AKCIÓ NAGYATÁDON vasárnap 9-15 óráig használtautó forgalmazás hitelre is. ZT műszaki vizsga Tel.: szerviz 351-174 szalon 454-136 f DAEWOO SÁNTICS A Somogy Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás hatósági feladatokkal megbízott állatorvos Kaposvár 64. feliratú bélyegzője elveszett . A bélyegző használata 1997. augusztus 11-től érvénytelen! \ ______________________________________________[57375) d m R A N k CÁereskedelmi és dfftelbank fit. Nemcsak üzletembereknek! Europay (EC/MC) és Visa bankkártyáink széles választékát kínáljuk lakossági célra is. Használja ki lakossági kártyáink és a hozzákapcsolódó folyószámlavezetés előnyeit! Ha Önnek rendszeres jövedelme, vagy díjfizetési kötelezettsége van: megbízható, kényelmes és gyors átutalást biztosít. ^ Havi kamatos kamatelszámolás: ^ a látraszóló kamat 10 %, 200 ezer Ft feletti részre +5% kamatprémium. Lekötés esetén kedvező kondíciók: ^ Jelenleg 15.00 % - 17.25 % a lekötési kamatláb! j Ha a kedvezményes vásárlás csábítja: ajánljuk a FOTEX VISA kártyát, mellyel a Fotex csoport üzleteiben jelentős kedvezményt érvényesíthet. A Kereskedelmi és Hitelbank 10 féle kártyát forgalmaz. Mindenkinek kínálunk megfelelőt. Munkatársaink segítenek, hogy Ön a legjobbat válassza! Kaposvár, Széchenyi tér 3. 82/317-744 Nagyatád, Bajcsy-Zs. u. 1/a 82/351-611 Marcali, Dózsa Gy. ü. 9. 85/312-710 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 73. 82/463-328 Fonyód, Vitorlás u. 1. 85/361-012 Siófok, Kele u. 1-3. 84/313-543 f Tab, Kossuth L.u. 134. 84/320-022 &