Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-28 / 174. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1997. július 28., hétfő • • • • MARCALI TŰKOR A belvárosi üzletközpont nyeresége is az ipari zóna vonzerejét növeli Beruházásokkal erősödik a város Hetente két-három - elsősorban külföldi - cég keresi meg a Marcali Ipari Zóna Kft irodáját. Az érdeklődés annak a marketing- munkának köszönhető, ami, - miután a területrendezési és hivatalos ügyek elintéződtek - most a kft legfontosabb feladata. Az egy éve alakult cég a 68-as főút és a vasút közt százöt hektáros területet kapott a várostól, hogy oda — elvégezve a közművesítést — termelő beruházásokat telepítsen. Úgy tűnik, az elképzelést sikerül megvalósítani. — 1998 közepén már egy teljesen közművesített területet tudunk az érdeklődőknek átadni — mondta Kruppai Győző ügyvezető. — Két terület már elkelt, ők négyzetméterenként 500 forintot fizetnek érte. Persze, ahogy épülnek a közművek az ár emelkedik, de a város nem a terület eladásából akar profitálni, hanem a működő beruházások letelepítésével konjunktúrát akar teremtem. Az ipari zónába a viszonylag kedvező terület-ár mellett öt év adómentességgel csalogatják a befektetőket. Egy amerikai multinacionális cég, valamint egy francia érdekeltségű élelmiszer- gyártó vállalkozás már úgy tűnik megtelepedett a területen. Kruppai Győző szerint, a realitásokat is figyelembe véve elképzelhető, hogy 10 éven belül a 105 hektár fele gazdára talál. Ezzel szerinte a városnak és vonzáskörzetnek minden munkaügyi gondja ingatlan üzleteinek felére már a tervezéskor akadt jelentkező. A kft tervei szerint a kivitelezési munkát megpályáztatják, és mire elkészül — ez a kezdéstől számítva úgy egy esztendő — addigra már minden boltnak lesz gazdája. Az itt képződő nyereséget pedig a tervek szerint az ipari zóna fejlesztésébe fektetnék, hosszú távon ugyanis az az igazán hasznos üzlet Marcalinak. Varga Ottó Markoló a mozi helyén. Itt üzletközpont épül hosszú távra megoldódna. Ezért igyekeznek ezt elősegíteni a hatékony marketinggel, melynek keretében különböző kiadványokban jelennek meg, felvették a kapcsolatot több befektetésszervező céggel. Legutóbb a hannoveri vásáron szerepeltek nagy sikerrel, ahol az IKIM standján mutathatták be a marcali lehetőségeket. Míg az ipari zóna szerveződik, a belvárosban is megkezdődött egy beruházás: a város által létrehozóit kft a volt mozi helyén egy üzletközpont beruházását kezdte meg. — A képviselőtestület meghirdette az üzletközpont-építést, ám a nyertes pályázó visszalépett. így került a Marcali Ipari Zóna kft tulajdonába a terület. Ez három hónapja történt, azóta elkészült az üzletközpont terve, és megkezdődtek a földmunkák. A több, mint kétezer négyzetméter hasznos alapterületű Segít a második villanyrendőr Veszélytelen lesz a csomópont - Ismét vizsgázhatnak Marcaliban az autósok A Kossuth Lajos utcai csomópontban rövidesen megkezdődik Marcali második forgalomirányító lámpájának építése. Az ön- kormányzat a napokban a 10 millió forintot meghaladó beruházás anyagi előkészítését végzi - mondta dr. Sütő László polgármester. Ez a csomópont jelenleg a város kritikus közlekedési pontja. A rendőrség adatai szerint az elmúlt egy évben hat baleset történt itt, köztük egy súlyos kimenetelű tavaly novemberben, amikor három fiatal lányt ütött el egy figyelmetlen autós. A csomópont forgalma a belső laktanya megnyitásakor növekedett meg jelentősen, amit csak tovább fokozott az elmúlt évben elkészült és itt áthaladó Rákóczi-Berzsenyi utcák forgalomba helyezése. A biztonsági okok mellett az illetékesek döntését az is befolyásolta, hogy rövidesen itt kezdődik a Penny Marke beruházás. Az új üzlet szomszédságában ugyanis egy nyolcvan férőhelyes közparkoló is épül és ez várhatóan tovább fokozza csak a meglévő problémákat. A beruházáshoz szükséges tervek elkészítését a Közút- Kezelő Kht vállalta. A költségeket az önkormányzat saját pénzből, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és több biztosítási társaság bevonásával kívánja előteremteni. Az építkezés költségeit jelentősen növeli, hogy a lámpák építése miatt út bővítésére is szükség van. A Marczali Henrik és a Kossuth Lajos utca útfelületét egy-egy sávval szélesítik majd.- A lámpák nem csak a biztonságos közlekedést és a forgalom gyorsítását szolgálják majd: remény arra is van, hogy Marcali újra közlekedési vizsgahely legyen - mondta Meiszterics János a Meiszterics Autós Iskola ügyvezetője. - Marcali térségi feladatokat látna el a vizsgáztatásban hiszen a helyi jogosítványszerzők mellett a Nagyatádról, Csurgóról, Boglárról és Fonyódról érkezők is itt adhatnának számot tudásukról. Marcaliból 1993 óta kell Kaposvárra utazni a vizsgázóknak, azóta előírás, hogy legalább két jelzőlámpás csomóponttal kell rendelkezni ahhoz, hogy egy város vizsgáztatási jogot kapjon. Ez a távolság miatt jelentős időkiesés és plusz kiadás a tanulók számára. A sokak által régóta várt villanyrendőr végre megépülhet, s még a pesszimistábbak szerint is legkésőbb novemberben működik a lámpa. Fábos Erika SUCHMAN TAMÁST KÉRDEZTÉK 314-246: - Mikor lesz gáz a horvátkúti városrészben amit a Suchman úr megígért. A pénzt beszedték, mire költik a bejövő kamatot. ígéret volt júliusra a gázvezetéknek a házakhoz való bekötése: mikor akarják a télen amikor fagy lesz? 18 település gázellátásával kapcsolatos ügyekről már másfél éve tárgyalok a polgármesterekkel együtt a Kögáznál, illetve más illetékeseknél. A tárgyalások eredményeként a Meszteg- nyő térségi gázellátás ez évi indulása 100 százalékosnak mondható, Horvátkúton és a sámsoni térségben a polgármesterekkel együtt azon igyekszünk, hogy minél olcsóbb legyen az önkormányzatoknak illetve az állampolgároknak. Ha nem így volna akkor itt is 100 százalék lenne most az azonnali indulás. A műszaki adottságok folytán azonban mintegy 80 millió forintba kerül gázátadó. Kiépítésének pénzügyi szükségletén hónapok óta dolgozok, bevonva a költségcsökkentésbe a Mól Rt-t amely a Szőkedencs térségében egy-két éven belül üzembe helyezendő olajkút működtetése kapcsán szintén érdekelt. A Mól elnökével Pál Lászlóval illetve Baja Ferenc környezetvédelmi miniszterrel úgy tűnik a napokban sikerült a költségcsökkentésről illetve költségátvállalásról megállapodni. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat augusztus második hetében zárjuk le. A horvátkúti gáz biztosítása a fentiek függvényében válik 100 százalékban lehetségessé. A város költségvetéséből a tervezettnél több pénzt kell felhasználni s ez a többlet lényegesen meghaladja a képződő kamatot. A jelzett időpontban a kábeltévén keresztül illetve az újságon keresztül a térség érintett településeket és Horvátkút lakosságát tájékoztatni fogjuk. Kovács Károlyné, a Körtönyebükk 36, telefon: 433-712. Körülbelül 100 család lakik itt, fizetjük a területfejlesztési hozzájárulást, de mikor csinálnak utat? Szeretnénk, ha kijönnének a képviselők megnézni a körülményeket. Ha igénylik, nagyon szívesen vendégül látjuk önöket, csak jöjjenek megnézni, hogy merre járunk mi. A kérdését abszolút konkrétnak tekintve kivizsgálom és arról közvetlenül önt és az érintett településrész lakóit tájékoztatom. 427-116: A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezetnél 1996. március 7-én egy kisebb összeget 13 hónapra 26 százalékos fix kamatra elhelyeztem. A nagy csalódás 1997 április 15-én ért, amikor a kamatot fel szerettem volna venni: közölték velem, hogy változott a kamat és a 26 százalék érvénytelen most már csak 20 százalék. Kérdezem: milyen pénzintézet ez? Felháborodása jogos akkor, ha a takarékszövetkezet nem tájékoztatta írásban a kamatváltozásokról. Csak akkor változtatható meg a betétgyűjtési feltétel ha arról az ügyfelet írásban tájékoztatják, lehetőséget adva arra, hogy dönthessen bennhagyja-e a pénzét vagy megszüntetve a betétet új elhelyezési formát keres. Kérem, hogy az esetleges tájékoztatásról vagy annak elmaradásáról levélben értesítsen, hogy ügyében további lépéseket is lehessen tenni. 310-840: - Melyik párttal tudná elképzelni, hogy az MSZP koalíciós kormányt alakítson a következő évben és melyikkel egyáltalán nem? Kormányzati, politikai erő marad-e ön szerint az MSZP? Meggyőződésem, hogy a jelenlegi koalíció az 1994-es koalíciós szerződésnél pontosabb és követhetőbb megfogalmazással létrejövő új megállapodással fenntartható és fenntartandó. Bízok abban, hogy erre jó esély van. Természetes, hogy minden olyan politikussal vagy politikai csoporttal amely a MSZP-vel azonos értékeket vall elképzelhető politikai együttműködés. A jelenlegi pártok közül a jelenlegi programmal és értékvállalással azonban nem látok ilyet. De még nem ismerjük az 1998-as választási eredményeket. Az MSZP esélyeit jónak látom akkor, ha az ez évben észlelt pozitív gazdasági változásokat fenn tudja tartani, és a társadalom többsége számára érzékelhetővé tudja tenni azokat. Tudnunk kell, hogy a választópolgárok az emberek, nem a statisztikai hivatal jelentéseiből élnek, hanem a megszerezhető anyagi javaikból. (Folytatás a 10. oldalon) A Helvécia étterem a tulajdonosnak nem üzlet, csak hobbi Egy falatnyi Svájc Magas hegyek, az európai ember számára érthetetlen kantonok, patináns kisvárosok, megszámlálhatatlan fajta sajt és csokoládé, no meg márkás órák. Legelőször ez jut eszünkbe a térképen tenyérnyi kis országról. Kevesen tudják, hogy konyhája legalább ennyire híres és érdekessége hogy egyszerre keverednek benne a francia, az olasz és a tradicionális német ízek. Svájcivá. A svájci konyha elkötelezett hívei szerint mindegyikből csakis a legjobbak. Nagy Zoltán 1990-ben, közel negyven évi távoliét után látogatott haza. Azt vallja itt van otthon, bár Marcaliban éppen olyan honvágya van mint Zürichben. A vállalkozót Svájc első húsz üzletembere között jegyzik. Eredeti foglalkozása építész statikus és szakmájában ugyanolyan sikereket ér el mint mindenben amibe belefog. Imád enni és főzni. Folyton mosolyog és hatvankét éves kora ellenére is szívesen megfordul egy szép női láb láttán. Csak egy elégedett ember. Sikertörténet. Legyinthetnénk, de ne tegyük mert minden látszat ellenére nincs minden rendben... 1994 óta működik Marcaliban a Helvécia étterem a svájci ízek egyedülálló birodalma. Nem csak Marcaliban. Nagy Zoltán, mint mondja édesanyja, Méhes Terézia emléke előtt tisztelegve hozta létre a restaurantot amely azonban inkább hobbi mint gyümölcsöző befektetés. Bár már kialakulóban van az étterem - igaz csak szűk körű - törzsvendégköre, a betérő mégis kevés. Talán az árak miatt. Pedig azok egy Balaton- parti vendéglőét meg sem közelítik, igaz a marcali átlagnál kicsivel borsosabbak. A vállalkozó mindezek ellenére töretlen optimizmussal két év után is bízik abban, hogy egyszer majd ez az üzlet is beindul. Addig pedig megelékszik azzal is aki ide eddig betért az mindig elégedetten távozott. Ha belegondolunk ez sem kevés. F. E. Ha Ön Hölgyem és Uram ÁLLÁST KERES akkor az alábbi területeken megbízható munkahelyre talál most nálunk cégünk jelentős bővülésével- BETANÍTOTT MUNKA- MŰSZERÉSZEK, ESZTERGÁLYOSOK ÉS HASONLÓ SZAKMABÉLIEK- MŰSZAKI MÉRNÖKÖK ÉS TECHNIKUSOK Ha Önt érdekli, betanítjuk és továbbképezzük. Kérem személyes jelentkezését az alábbi címen: Industrie «leletrile KFT 8700 Marcali, Vereckei u. 3. _________________________________________________________(55830) Vágja ki, mert szüksége lehet rá! SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei Marcaliban és környékén Mini Presszó Marcali, Sport u. k Széllné Benczik Ildikó, jl Balatonmária, Rákóczi u. 1. A takarékszövetkezetek marcali, kéthelyi, somogysámsoni, böhönyei, balatonszentgyörgyi, balatonmáriai, balatonfenyvesi, fonyódi, mesztegnyői, tapsonyi, nemesvidi, iharosberényi, öreglaki, buzsáki, lengyeltóti, somogyvári, pusztakovácsi irodájában _(53042)J