Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-26 / 173. szám

1997. július 26., szombat SOMOGYI HÍRLAP FÖLDVÁRI TÜKÖR 23 Rendőr­biciklik A napokban Berkes László polgármester engedélyezte, hogy a hivatal vásároljon a rendőrőrs részére két kerék­párt. Ezekkel gyorsabban kerekezhetik körbe a telepü­lést a rend őrei a nagy nyári forgalomban is. A földvá­riak fontosnak tartják, hogy félelem nélkül lehessen sé­tálni az esti órákban is. A köz biztonságára, a bűncse­lekmények visszaszorítására pénzt is áldoznak. Az ön- kormányzat például rend­szeresen hozzájárul a rend­őrőrs benzinköltségéhez, a szakemberek túlóradíjához. Az egyenruhások idén már kaptak számítógépet, rádió- telefonokat és URH adó-ve­vőket is. Holovics Erzsébet a kápolnát díszíti fotó: kasza József Száz éve avatta a kápolnát Széchenyi Város, plébánia nélkül Talán nem kell újabb száz esztendő Balatonföldvár talán az or­szág egyetlen városa, amely­nek nincs önálló római kato­likus plébániája. A szomszé­dos faluból jár át misézni a plébános. — Balatonföldvár tavaly ünnepelte alapításának 100. évfordulóját — mondta Holo­vics Erzsébet. — Alig egy évre rá, hogy a fürdőtelepülés saját nevet kapott, 1897. jú­lius 18-án a Széchenyi család templomot építtetett, s avatott a régi kelta vár közepén. Ép­pen egy százada, hogy Szé­chenyi Miklós jáki apát, a ké­sőbbi győri püspök felszen­telte a Mi asszonyunk tiszte­letére. Aztán 1900 és 1930 között kibővítették. A máso­dik világháborút követően, amíg a nagytemplom felújí­tása tartott egy évtizeden át ez a kápolna fogadta a katoli­kus híveket. 1993 óta a cser­készcsapatnak és a helyi kol- ping-családnak ad helyet, ők szervezték a színvonalas ün­neplést is. A méltóságteljes örömbe azonban üröm is vegyült. — Remélem, nem kell még száz évnek eltelnie ahhoz, hogy saját plébániánk legyen — fohászkodott Holovics Er­zsébet. C. A. A VÁROS VIRÁGAI Azt kérdeztük balatonföldvári lakosoktól: örülnek-e gyönyörű virágaiknak, vagy inkább másra költötték volna a pénzt? Döme Zoltánná: Biztosan nagyon sokat áldozott a város a virágokra, de úgy gondolom megérte, hiszen a belváros cso­dálatos, rendszeresen gondozzák, locsolják a kiültetett palántá­kat, nagy a tisztaság is. Nekem nincs hiányérzetem, szerintem minden rendben van Földváron. Máté Zsolt: Az itt lakók és a vendégek is gyönyörködve nézik a sokszínű virágtengert a város központjában. Sajnos csak a központ ilyen gyönyörű, a peremkerületre már nem jutott palánta. Talán érthető, hisz a központ a legforgalmasabb, de a városhoz tartoznak a távolabbi utcák is. Nincs Balatonföldvá- ron bank, a posta is túl rövid ideig tart nyitva. Én azt mondom, hogy erre is oda kellene figyelni, nem csak a virágokra. Komáromi Sándorné: Nagyon büszke vagyok arra, hogy Földváron élek. Ha végig megyek a Fő utcán, örömmel nézegetem a csodás virágokat. Éjszaka öntözik, egész nyáron gondozzák őket, meg is látszik a gondoskodás. A Földvári hí­rekben olvastam, hogy másfél millió forintba került a városnak a virágosítás. Nem sajnálom az erre költött pénzt, de jó lenne, ha egy fedett uszodát is építtetne a város a gyerekek számára, így már pici korban elkezdhetnénk az apróságokat a vízhez szoktatni, nem kellene buszoztatni őket. Jó lenne, ha erre is ál­dozna a város vezetése. Kovács Gyulámé: Az biztos, hogy nagyon szép a város­kép a sok virággal itt a központban, de Földvár többi része kiet­lennek, kopárnak tűnik. Még a Balaton-part is elhanyagoltabb, mint a belváros. Gyönyörű és tágas lett az új posta épülete is, de nagyon rövid a nyitva tartása. Legalább nyárra meg kellett volna hosszabbítani. A sok virág az üzleteket sem pótolja. Té- len-nyáron csak egy kis boltocska működik, melyben alapvető élelmiszereket lehet ugyan kapni, de egy orsó cérnáért már el kell utazni Siófokra. Ezen feltétlenül változtatni kellene. Pribék Liza: Négy napja érkeztem Borsod megyéből, így alig ismerem még a várost. Első látásra viszont nagyon szép. Gyönyörűek a virágok és a szökőkút is. Nekem legjobban az tetszik, hogy az oszlopokra is tettek virágokat. Az én városom nagyon "lepusztultnak" tűnik Balatonföldvár mellett. A buszjá­rat viszont nagyon kevés. Szántód határában lakom, innen alig megy busz a központba. Gondolni kellene a munkába járókra is. Kasza Zsuzsanna: Nagyon szép a város központja, a Fő utca is, de a mellékutcákban, például a Liszt Ferenc utcában, ahol lakom, semmiféle virágot nem ültettek. Szép lett a Hajóál­lomás és a posta is, de nagyon kevés az üzlet. Cipőt, ruhafélét itt helyben nem lehet kapni, el kell utazni nagyobb városokba bevásárolni. CSUTAK BÚTOR ÉS LAKÁSFELSZERELÉS Fenyőfából készült skandináv típusú étkezők, hálók, ülőgarnitúrák EGYES TÍPUSOK 10%, illetve 20% KEDVEZMÉNNYEL!- Thonet típusú étkezőgarnitúrák- Irodabútorok széles választékban Massive kültéri és belső'lámpák- Kárpitos ülőgarnitúrák, heverók, franciaágyak- Cardo bútorok 20% kedvezménnyel, amíg a készlet tart Cím: 0623 Balatonföldvár, Budapesti u. 1. Tel: 04/341-063 TelJfax: 84/340-725 Nyitva tartás: hétfotói szombatig 9-17 óráig, vasárnap 9-12 óráig (55747) A víz a parton drága — Ugyanolyan erőszakos és asztalverős ember a polgármes­ter is, mint én — mondja moso­lyogva Bornemissza Károly, a Balatonföldvári Üdülőtulajdo­nosok Egyesületének elnöke. — Kicsit nehezen értettünk szót a kezdeti időszakban, de ma már teljes egyetértésben dolgozunk. Megalakulásunk, 1991 óta minden testületi ülé­sen képviseli valaki egyesüle­tünket. Olyan szellemi kapaci­tással rendelkeznek a tagjaink (orvos, jogász, képzőművész, zenetanár, bíró, bölcsész, mér­nök, több nyelvet beszélő mű­fordító), melyet bármikor mozgósíthatunk a város érde­kében. Taglétszámunk az ala­kulás óta felére csökkent ugyan, de tenni akarásunk a 198 taggal is a duplájára nőtt. Bornemissza Károly el­mondta: minden év tavaszán szemlét tartanak Földváron a polgármesterrel, és elmondják, hogy mit szeretnének éppen az üdülőtulajdonosok. A múlt év­ben például meggyőzték a vá­ros vezetőit, hogy kisebb mér­tékben emelje a 2200 üdülőtu­lajdonos építési adóját, és jö­vőre sem kell majd többet fi­zetni. — Felvettük a „kesztyűt” a kikötő szépítéséért, és a pla­tán-ügy a mi ügyünk is — mondta az elnök. — A rendőr­séget egy alapítványon keresz­tül támogatjuk, s felajánlottuk a város iskoláinak, hogy szer­vezünk a diákok részére egy budapesti kirándulást. Két év óta „rágtuk” a polgármester fü­lét, hogy bontássá le a stran­dokon a kerítést; az idén ez megtörtént. Ingyenesek lettek a strandok és a parkolásért sem kérnek pénzt. Gondjuk azért maradt: na­gyon magasnak tartják például a DRV Rt által megállapított vízdíjakat. Budapesten 56 fo­rintot kell fizetni a víz köbmé­teréért, Földváron pedig ennek a négyszeresét. Nem fogadják el a cég indokait. Szívügyük az autópálya építés is, de a va­dász-lobbi érdekeit egyenlőre ők sem tudják befolyásolni. Állítják: eredményeket értek el a minőségi turizmus érdeké­ben, de az M7-es továbbépíté­sének késlekedése veszélyez­teti azokat. Vizbor Margó Több a vendég a Balatonon ; ■f "U t SS^i 2 / u ÜT I •*•*"*4 Tasnádi Zsolt ügyvezető és kollégái a földvári irodában Sok vagy kevés a vendég a Ba­latonon? Évek óta visszatérő kérdés ez a nyaralótulajdonosok és a szálláskínáló utazási irodák körében. Miközben mindenki arról panaszkodik, hogy a ven­dégszám csökken, találtunk egy olyan utazási irodát, a Happy Balaton Kft-t (ejtsd: ,Jtepi”, je­lentése: vidám), amely év- ről-évre egyre több vendéget utaztat a Balatonhoz. A Happy Balaton Kft. a kata­lógusában szereplő nyaralókat általában 6-8 hétre tudja kiadni és persze vannak nyaralóházak, ahol 12 hétig is vannak vendé­gek. Olyan szerződést kínál, amely a tulajdonos részére ke­vés kockázattal jár, hiszen amennyiben a szezon kezdetére a nyaralóban szabad időpont mutatkozik, azt a tulajdonos sa­ját maga hasznosíthatja. A Happy Balaton Kft szerződési ajánlata gazdag és széleskörű. Ha kell felvállalják a takarítást és a kisebb karbantartásokat is. A Happy Balaton utazási iroda vezetése tudja, hogy a tulajdo­nosok a vendégek számán túl a pontos kifizetés és elszámolás alapján ítélik meg az iroda te­vékenységét, ezért az elmúlt évek során igen nagy gondot fordított arra, hogy a részükre járó bérleti díjat minden esetben pontosan és hiánytalanul meg­kapják. Á velük szerződött nyaraló­ház tulajdonosok legtöbbje elé­gedett, így a Happy Balaton Utazási Irodának sikerült stabil tulajdonosi hátteret kialakítania. Ä kilenc éve működő iroda idén a Balaton 36 településén több, mint 400 ingatlanos kíná­lattal csalogatta a Balatonra a több, mint 10.000 külföldi ven­déget. Színes, színvonalas kata­lógusuk eljut nem csak Német­országba, hanem azokba az or­szágokba is, amelyek új piacot jelenthetnek a balatoni nyaralta­tásban: Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába és Hollandiába is. A Happy Bala­ton Kft-nek a budapesti igazga­tóságán kívül négy saját irodája van a Balatonon, mely közül egy Sóstón, egy Balatonalmá­diban, egy Balatonkeresztúron és egy Balatonföldváron műkö­dik és további hét iroda foglal­kozik a balatonparti települése­ken a cég képviseletével. A nyaralótulajdonosok jó vé­leménye, megelégedettsége a Happy Balaton Kft működésé­nek egyik legfőbb támasza. A cég továbbra is keres kiadandó szép, vízközeli nyaralókat. Úgy véljük, a kiszámíthatatlan bala­toni vendégvárásban jó érzés olyan utazási irodával talál­kozni, amelynek idén is legfőbb gondja: hogyan növelje jövőre az ideérkező turisták számát, aktív marketingmunkájával megnyerje a hozzánk érkező külföldiek bizalmát. (x) PROGRAMAJÁNLÓ Ma délelőtt 10 órakor szín­padi néptáncversenyt ren­deznek a kertmoziban. Az együttesek szereplői közül kiválasztják a legszebb tán­cosnőt is. 18 óra 30 perckor menettáncolnak a csopor­tok; a Szabadstrand elől in­dulnak, a vasúti átjárón át közelítik meg a Széchenyi Imre utcát. A Jubileumi tér­ről a Kemping utcába, on­nan pedig a Kertmoziba vo­nulnak. 20 óra 30 perckor kerül sor a gálaműsorra. Zenés sikerek A nyári szezonban minden szerdán zenével kedveske­dik a földváriaknak a zene­iskola fúvós együttese a-Ju­bileumi téren. Az intézmény tanulói si­keres évet zártak; Kresz Ri­chard bejutott az országos trombitaversenyre. Sikerrel felvételizett a veszprémi ze­neművészeti középiskolába Malkó György, Erdélyi Ni­koletta és Rácz Dóra. Ugyan ők és Scheich Vik­tória jelesül szerepelt a bala­tonalmádi kamarazenei ta­lálkozón. A zenekarok versenyé­ben, Abonyban különdíjat szereztek a földváriak. S több rádiófelvételt követően sikerrel mutatkoztak be a Magyar Televízió Zenebu­tik című műsorában. A Happy Balaton Kft. - kedvező feltételekkel - bérbe vesz Balaton­hoz közeli nyaralókat 1998. évre. A nyaralókat ingyenesen szerepel­tetjük színes katalógusunkban. Garantált szerződés lehetséges. Irodáink Balatonalmádi telefon: (88)432-793 Siófok-Sóstó telefon: (84)352-893 Balatonföldvár telefon: (84)341-605 Balatonkeresztúr telefon: (53706) (85)376-587 FESTEK- BOLT Tisztelt leendő vásárlóink! Értesítjük Önöket, hogy a Balatonföldvár, Budapesti u. 72. sz. alatt megnyílt festékboltunk. Tel./fex: 84/341-500 Kínálatunk: festékek, szerszámok, háztartási vegyiáruk, papíráruk Termékeink minősége garantált, áraink az általános diszkont árak alatt vannak! A kor­szerű igényeket folyamatosan bővülő áru­készlettel igyekszünk kielégíteni! Sportolókat kedvezményesen kiszolgálunk! Kis tételben is nagyker áron! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8-12 óráig ,55544

Next

/
Oldalképek
Tartalom