Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-26 / 173. szám

24 SOMOGYI HÍRLAP FÖLDVÁRI TÜKÖR 1997. július 26., szombat AZ ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÁS-BARÁTSÁGA Vállalkozás-barátnak tartják-e dol­gaik intézésében a polgármesteri hi­vatal? — kérdeztük a vállalkozókat. Csutak Zoltán bútorbolt tulajdo­nos: — Szerintem az önkormányzat vállalkozásbarát. Bármi gondom volt eddig, néhány nap alatt el tudtam in­tézni. Tizenöt éve egy 18 négyzetméte­res, apró helyiségben kezdtem el üzle­telni, ma hat boltom van a városban. Úgy segítettek rajtam mindig a hivatal dolgozói, hogy nem volt sumák duma, s nem tartották a markukat. Kovács Gábor üzletvezető: — Ha gondunk van, udvariasan meghallgat­nak bennünket a polgármesteri hivatal­ban, aztán segítenek bennünket. A fej­lesztések előtt kikérik a véleményün­ket. Bogdán Zoltán nyomdatulajdo­nos: — Ha más településekhez hason­lítjuk, akkor jó a viszony a vállalkozók és a polgármesteri hivatal között. De szerintem jobban kellene segíteni a helybélieknek; rengeteg az idegen „versenyző”, akik minél hatékonyab­ban szeretnék kizsebelni a turistákat. A jövőt illetően el tudnám képzelni, hogy az önkormányzat kedvező kö­rülmények között adna hitelt azoknak, akik a helybélieket egész évben ki­szolgálják. Meszlényi Zoltán vállalkozó: — Segítséget eddig nem kaptam, pedig mestervizsgára is készítünk fel szak­embereket. Bár például a főút mellett engedték, nekem nem hagyták, hogy a saját területemen bővítsem az üzlete­met. Sajnos a nagyobb munkákat a pol­gármesteri hivatal távolról érkezett vál­lalkozókra bízza, nem helybéliekre. így például az iskola 120 millió forintos re­konstrukciója kapcsán sem jut megren­delés nekem; az a konvektoros rend­szer, amit terveznek, szerintem nem fe­lel meg a kor kívánalmainak. Bartusné Szabó Edit ingatlan- forgalmazó: — Nem rég alapítottam a vállalkozásomat. Nincs napi kapcsola­tom a polgármesteri hivatallal; eddig két alkalommal kértem segítséget, mindegyik alkalommal gyorsan léptek az érdekemben. Oláh Viktória vállalkozó: A vá­ros vezetése és a polgármester is vállal­kozóbarát Balatonföldváron. Például a szezonban kéthetente rendeznek kira­kodóvásárt, de helypénzt senkitől sem kémek. Póza László szitanyomó kisipa­ros: Régóta ismerem a polgármestert, aki minden újra nyitott, pozitív hozzáál- lású ember. Én most telepítettem át az üzememet Fonyódról Földvárra. Be­mentem a polgármesterhez és arra kér­tem: küldjön néhány embert a helyiek közül, akit alkalmazni tudnék. Küldött is, mégpedig úgy, hogy föladott egy hirdetést a maga költségére. Jöttek is az érdeklődők. Egyetlen dolgot hiányolok Balatonföldváron; a helybéli vállalko­zókat kellene jobban támogatni, hiszen ők itt laknak, helyi lakosokat foglalkoz­tatnak, ide forgatják vissza a pénzüket és ezzel is hozzájárulnak a város szépü­léséhez, épüléséhez. Adókedvezményt lehetne adni például. Mellétéi Barna Gyuláné: — 25 éve működik az üzletem a kikötő­ben. Az újabb alapítású vállalkozások­nak bizonyára több ügye akad a hivatal­lal, velem jól együttműködnek. Igaz: most kerülök majd új helyzetbe, mert a Mahart lebontatja a vállalkozásomnak helyet adó épületet, s közös helyre ke­rülök például a vízirendőrökkel. Az új helyzetben derül majd ki, hogy prob­léma esetén segít-e a hivatal. TV negyven csatornán Balatonföldvár szegény is és gazdag is, hiszen három kábeltelevíziós társasága van, de egynek sincs stúdi­ója. (A környező falvak közül többnek is van.) A médiatörvény értelmében a kábeltévé hálózatot szab­ványossá kell tenni. Földvár több kivitelező cég közül választotta ki a legkedve­zőbb ajánlattevőt, aki negy­ven csatornás hálózat kiépí­tését vállalta a környező ti­zenöt településen. Ezek kö­zül egy sáv üresen marad, melyen az önkormányzatok sugározhatnak testületi ülé­seket, vagy más önálló mű­sorokat. Megnőtt a nyugdíjasbolt — Kétszeresére nőtt nem­rég a nyugdíjas bolt alapte­rülete, mivel az önkor­mányzattól megkaptuk a szomszédos helyiséget. Ugyanakkor a választék is a duplája lesz a korábbinak — ezt mondta III Mártonná, a Nyugdíjasok Balaton- földvári Egyesületének el­nöke. Az önkormányzat adta a felszerelést, ugyan­akkor állja a gáz-, a víz- és a villanyszámlát. A non­profit működésű bolt két eladót és egy könyvelőt al­kalmaz. — A nyugdíj sehol sem magas, ezért elég, ha egy családból az egyik fél fizeti a tagdíjat, ami évi kétszáz forintot jelent — mondta 111 Mártonná. — Kétszázhú- szan vásárolhatnak nálunk, akik rendelkeznek erről igazolással. No és a diákok, mivel az iskola a boltunk­kal szemben található. En­nek megfelelően szeszes ital és dohányáru nem kap­ható nálunk. Minden hó­napban egyszer összegyű­lünk és megbeszéljük az aktuális témákat; azt is, hogy mit hiányolunk a vá­rosból és a boltból. B. N. A Somogyi Hírlap Földvári Tükör című melléklete legközelebb augusztus 23-án, szom­baton jelenik meg. A.M.S. fcOBOGÓCENTRUflj JAPÁN ROBOGÓK Alkatrészek, felszerelések YAMAHA gyári alkatérszek KERÉKPÁR ÉS MOTORGUMI NAGYKER BALATONFÖLDVÁR, Budapesti u. 100. Tel./fax: 84/341-070 Nyitva tartás: hétfő-péntek 9-17, szombat 9-13 " Vasárnap zárva! s 15 település körjegyzősége Egy lépésre a hivataltól Dr. Kiss Pál körjegyző fotó: kasza — Hat település körjegyzője va­gyok ettől a hónaptól — mondja dr. Kiss Pál. Tágas földvári iro­dájában két telefon, öt URH rá­dió-adóvevő és egy mobiltelefon van. „A munkámhoz nélkülözhe­tetlenek ezek, mert szeretem, ha azonnal elérhető vagyok min­denki számára.” — Miért éri meg belépni a körjegyzőségbe ? — A hozzánk tartozó közsé­gek költségvetésébe nem szól bele Balatonföldvár, nem irá­nyítja, hanem kiszolgálja azokat. A köijegyzőségszakmai segítsé­get nyújt, hiszen a kisebb közsé­gek nem tudnak önállóan alkal­mazni hozzáértő szakembereket; jogászt, igazgatásszervezőt, mérnököt, közgazdászt. Szóládot például fél év alatt kivezettük a csődhelyzetből; a település ma már tekintélyes bankbetéttel ren­delkezik. Pusztaszemesen az új orvosi rendelő felépítésében, Ke- rekiben az orvoslakás, Bálvá­nyoson a kultúrház felújításában segédkeztünk. Az éjszakai orvosi ügyeletben is szövetkeztek a te­lepülések, és jól tudnak együtt dolgozni a körzeti megbízottak is. Az idén Szántóddal van a leg­nehezebb dolgunk, hiszen a semmiből kell előteremteni a község közigazgatását. Másutt most van a törvényességi szünet, Szántódonz hetente ülésezik az új testület. Rendeleteket alkot a szervezeti és működési szabály­zatot, készített önkormányzati szerződés rögzíti, hogy Balaton­földvár óvodáját, iskoláit és or­vosi rendelőit a szántódiak is használhatják. Balatonföldvár körjegyzősé­gének hatásköre jövő év január­jától tovább bővül: Balatonend- rédtől Szemesig tizenöt település építésügyi és gyámhatósági fel­adatait látja majd el, és átveszi a szabálysértési és okmánykiadói jogokat (személyigazolvány, út­levél, jogosítvány, forgalmi en­gedély, gépjármű törzskönyv) is átveszi. Az idei év a felkészülése. Szakemberekből nincs hiány: a hivatal dolgozóinak fele diplo­más. A szélesedő feladatkör mi­att azonban bővíteni kell az ön- kormányzat épületét, fejleszteni a számítástechnikai hálózatot. Közvetlen telefonvonalra lesz szükség a város és a Belügymi­nisztérium között a központi nyilvántartások miatt, illetve a környékén lévő településeket is „csatlakoztatni” kell az „anyate­lepüléshez”. — Nem várhatjuk, hogy a tér­ségben élő idős emberek, ügyfél- fogadásra minden alkalommal Földvárra utazzanak. Még ebben az évben szeretnénk kiépíteni egy olyan számítógépes hálóza­tot, az úgynevezett egylépéses hivatali rendszert, mely lehetővé teszi a helyben történő ügyinté­zést — mondta dr. Kiss Pál jegyző. Vizbor Margó Ma: kézműves-találkozó Kézművesek mutatják be szakmájuk fortélyait ma reggel 9 órától a Jubileumi téren. Készítenek itt seprűt, csuhéból bábukat, festenek porcelánt, faragnak fát. ígérkezett kádár, fazekas és bőrdíszműves is. A Somogy Megyei Vállalkozói Központ helyi irodája vállalta, hogy a helypénzt és az iparűzési adót kifizeti a megjelentek he­lyett. Ez egymillió forintot tesz ki. Herényiné Nagy Erzsébet, az iroda vezetője úgy gondolja: megér ennyi áldozatot, hogy a mesterségek legjobb művelői ta­lálkozzanak az érdeklődőkkel, s ne csak kereskedők révén talál­hassanak alkotásaik új gazdára. Negyven kézműves jelezte az or­szág minden szegletéből, sőt még a romániai Hargita megyé­ből is érkezését. — Késik a szezon — tapasz­talja Herényiné Nagy Erzsébet. — Amíg korábban már február­ban, márciusban kérték a vállal­kozók a segítségünket, idén ez májusra, júniusra tolódott át. Mintegy száz ügyfele volt ezek­ben a hónapokban az irodánk­nak. Legutóbb öten kaptak közü­lük fejenként egymillió forintos, kedvezményes hitelt; logopédus, kozmetikus, videotékás, ruhaké­szítő és turisztikai programfej­lesztő. Turisztikai programot amúgy a vállalkozói iroda és önkor­mányzat Tourinform irodája is készít kooprodukcióban. Ennek lényege: a háttértelepülésekkel, de legalább a körjegyzőség tag­községeivel közösen informá­ciós hálózatot alakítanak ki. Egy ötlet szerint például kerékpárutat építenének, amelynek szalagja elvezetné a biciklist a községek egy-egy attrakciójához. — Ötezer szórólap segítségé­vel szeretnénk megtudni, hogy a vendégek milyen szolgáltatá­sokra, programokra kíváncsiak. Aztán — dr. Ili Mártonnal, a To­urinform iroda vezetőjével közö­sen — a települések vezetőivel is megbeszéljük, hogy miben látják a fejlesztés lehetőségeit. Minden községnek meg kellene formálni a saját arculatát; nem egymás el­len, hanem egymást kiegészítve lehetne előrelépni. Elképzelése­ink szerint közös döntés eredmé­nyeként kínálnánk például hor­gásztanyát, túrázást, lovaglási, repülési és fürdési lehetőséget, szálláshelyet. Aktív pihenési kí­nálatot kell felmutatni, hiszen a Balaton, mint termék nem ad­ható el önmagában. S „nyújtani” akarjuk a szezont; amíg például a szomszédos Szlovákia egész év­ben csalogatja a turistákat, ná­lunk a vendégek kapcsán nyaral- tatásról beszélünk csupán... A tanulmány elkészülhet a következő szezonra. A megvaló­suláshoz azonban mobilizálni kell a helyi tőkét is. A vállalko­zói iroda tervezi, hogy a prog­ramba bekapcsolódó vállalkozó­kat támogatja illetve az önkor­mányzatoknak pályázati lehető­ségeket kutat fel. Fontos, hogy a modell átvehető, megvalósítható más kisrégiókban is. Czene Attila TEGNAP TÖRTÉNT Lány Balatonföldvámak Megszületett a város 2,312. lakója. Nevét ugyan a siófoki kór­házban nem árulták el; annyit tudunk róla, hogy kislány. BMW-t a strandról A keleti strandról elloptak egy BMW 325-ös, fekete gépkocsit. A rendszáma DD-MW 748. A gazdája horgászni indult, éjjel egy órakor vette észre, hogy az autó eltűnt. Muskátlitolvajok Virágtolvajt fogott tegnap este a városi rendész. A tettes mus­kátlit lopott a polgármesteri hivatal előtti virágágyásból. Eltévedt egy rágógumiért Bogár Vilmos 3 éves unokája rágógumit venni indult el otthon­ról. Furcsa módon a járókelőnek nem tűnt fel az egyedül csa­tangoló kisgyerek. A családtagok már a rendőrséget is bevonták a keresésbe, amikor a Séd-patak partján rátaláltak, jókora távol­ságban az otthonától, szerencsére épen és egészségesen. Kosarakat árult engedély nélkül Engedély nélküli árust fedezett fel tegnap a városi felügyelő. A „vállalkozó” kosarakat árult a piac melletti közterületen. Két koccanás, tizenegy bírságolás Két koccanásos balesettel kezdődött a hétvége Balatonföldvá­ron. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A rendőrök két főt bűncselekmény alapos gyanúja miatt állítottak elő, és tizen­egy esetben bírságoltak kisebb szabálysértések miatt. Nincs belépődíj a város strandjain Találékonyságra kényszerít az időjárás fotó: kasza József Az idén minden strandot in­gyen látogathatnak a fürödni vágyók Balatonföldváron A helybéliek által keletinek em­legetett strand üzemeltetője Kétszeriné Bagyarik Ildikó. — Próbaév az idei, ezért még senki sem tudja, megéri- e ez a vállalkozás — mondta. — Az, hogy nem kell belépőt fizetni, sőt a mellékhelyiséget is ingyen kell üzemeltetni, óriási pénzkiesést jelent. Ráa­dásul — a tévhittel ellentét­ben — a belépők ára sincs be­építve a szolgáltatásokba. Sőt, az árakat lefelé kényszerü­lünk kerekíteni a gyér ven­dégforgalom miatt. A vállalkozó szerint köz­ponti intézkedésre lenne szükség, hogy a külföldiek­nek Magyarországot vonzó­nak mutassák be, illetve a bel­földi idegenforgalom fellen­düljön. — A strand teljes mérték­ben időjárásfüggő, ezért talá­lékonynak kell lenni — ava­tott be titkába Kétszeriné Ba­gyarik Ildikó. — Olyan embe­reket csalogattak az intéz­ménybe, akik nem csak étel­és . italkiméréssel foglalkoz­nak. Található itt felfújható légvár, gyermekmotoros pá­lya, játéktetováló. Lehet pó- nin lovagolni és vízifoci meccseket játszani. Az ígéret szerint rövidesen kialakítanak itt egy strand- röpplabda-pályát is. B. N.

Next

/
Oldalképek
Tartalom