Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-21 / 143. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. június 21., szombat Más országok számára is példa lehet a Vatikánnal kötött szerződés Aláírták a megállapodást Horn Gyula miniszterelnök péntek délelőtt pontban 11 óra­kor a Vatikánban aláírta a a megállapodást az Apostoli Szentszékkel a katolikus egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint né­hány vagyoni természetű kérdésről. A Magyarország és a Szent­szék közötti szerződést a Vati­kán részéről Angelo Sodano bíboros, a római kúria állam- titkárságának vezetője látta el kézjegyével. A magas rangú magyar főpapok jelenlétében történt aláírást követően Horn Gyula rámutatott: a magyar kormány a megállapodással a katolikus egyház történelmi érdemeit ismeri el Magyaror­szág modernizációjában. A Vatikán „kormányfője” a maga részéről azt emelte ki, hogy a szerződés mintául szolgálhat más, volt kommu­nista országok számára is a ha­sonló természetű problémák megoldásához. Az aláírást kö­vetően a két politikus négy­szemközt tárgyalt. Később II. János Pál - érzékeltetve a megállapodás fontosságát - magánkihallgatáson fogadta a kormányfőt. Hóm Gyula egy egyházi témájú könyvet nyújtott át ajándékként a katolikus egy­házfőnek, aki az ő képmását ábrázoló emlékérmékkel vi­szonozta az ajándékot. A kül­döttség egyórás vatikáni tar­tózkodás után hazautazott. * A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék által meg­kötött megállapodás a többi között leszögezi: „Az Egyház az általa fenn­tartott közoktatási intézmé­nyek (óvodák, általános és kö­zépiskolák, diákotthonok) után ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működ­tető állami és önkormányzati fenntartók. ” „Az Egyház egye­temi és más felsőoktatási in­tézményei valamennyi évfo­lyamának 1997. szeptember 1- je előtt felvett, nem hitéleti hallgatói után képzési támoga­tásban és hallgatói juttatásban részesül, az állami intézmé­nyek hasonló jogcímű norma­tíváival azonos összegben. Az 1997. szeptember 1-jét köve­tően állami finanszírozású képzésre felvett hallgatók után az állami intézményekével azonos képzési normatíva és hallgatói juttatás, valamint a felsőoktatásról szóló törvény alapján biztosított minden más támogatás jár. ” „Az államilag finanszírozott összhallgatói létszám nem ha­ladhatja meg az évi kétezeröt­száz főt. ” Ugyancsak rögzíti a megál­lapodás: „Az Egyház kulturális öröksége, ezen belül az egy­házi levéltárakban, könyvtá­rakban, múzeumokban és más gyűjteményekben őrzött érté­kek és dokumentumok a ma­gyar kulturális örökség egé­szének fontos részét képezik. ” „A magyar Állam részt vállal a vallási kulturális örökség emlékeinek és az egyházi szer­vek és intézmények tulajdoná­ban lévő műemlékek és művé­szi alkotások felújításában és megőrzésében, az ugyanolyan, állami kézben lévő kulturális örökségnek nyújtott támoga­táshoz hasonló mértékben. ” „Az Egyház további állami támogatásra jogosult, melynek az alapja az állampolgárok azon döntése, ahogyan az egy­házi közszolgáltatásokat igénybe veszik. ” A büszke Clinton és vendégei Denverben találkoznak a világ gazdasági hatalmainak vezetői Először a „klub ” teljes jogú tagjaként fotó: feb/reuter Megérkezett Denverbe Borisz Jelcin orosz elnök, aki most első ízben vehet részt a hét leg­fejlettebb ipari állam csúcsta­lálkozójának minden esemé­nyén. A , jietek” ezzel hivata­losan is „nyolcakká” bővültek. Az orosz elnököt feleségén kí­vül elkísérte Jevgenyij Prima­kov külügyminiszter és Anato­lij Csubajsz első miniszterel­nökhelyettes, az idén március­ban elkezdett reformok politi­kai kezdeményezője. Az el­nöki különgéppel Denverbe érkezett Jelcin fiatalabbik lá­nya, Tatjana Djacsenko is, akinek nem hivatalos tanács­adóként nagy a befolyása apja politikájára. Hírek szerint Denverben Jelcin a japán mi­niszterelnökkel is tárgyalni fog a Kuril-szigetek hovatartozá­sáról.-Csak az az ország képes talpon maradni, amelynek gazdasága nyitott, és szervesen bekapcsolódik a szabadkeres­kedelmi vérkeringésbe - han­goztatta Clinton amerikai elnök a csúcsértekezlet előtt. - Szük­ségünk van a szilárd alapokon nyugvó, gyarapodó és egészsé­ges gazdaságra, ha be akarjuk tölteni vezető szerepünket a vi­lágban. Azt is egyértelművé tette, hogy a világ többi részé­nek gyors ütemű fejlődése épp­úgy amerikai érdek is, hiszen az összefonódás ma már elszakít­hatatlan. Az amerikai elnöknek min­den alapja megvan arra, hogy a büszke házigazda szerepében lássa vendégül az állam- és kormányfőket. Míg az évtized elején az óriási deficittel és gyatra növekedési ütemmel ve­sződő Egyesült Államok fejére hullottak a többiek szidalmai, ezúttal neki adatott meg a lehe­tőség, hogy az évek óta tartó bővülés, alacsony munkanélkü­liségi és inflációs ráta dicsfé­nyében fürdőzzék. A tanácskozás péntek este - közép-európai idő szerint a szombat hajnali órákban - kez­dődött a nyitóünnepséggel és az első munkavacsorával. Elégedettek amerikai részről Magyaror­szág NATO-csatlakozási felkészülésével és a haderőreformmal - nyilatkozta washing­toni tárgyalásai után Eörsi Mátyás, a Kül­ügyminisztérium politikai államtitkára. KI- és belépési Illetéket kell fizetniük a Macedóniába érkező, illetve az országot el­hagyó utasoknak június 25-étől. Az illeték 30 macedón dénár (120 forint). A gépko­csik után további harminc dénár illetéket kell fizetni. Macedóniában már hosszabb ideje fizetni kell a belépő gépkocsik „fertőt­lenítéséért” is, ennek 140 dénár az ára. Havel támogatja a jelenlegi kormányko­alíciót. A cseh köztársasági elnök egyér­telműen kijelentette, hogy amennyiben Václav Klaus kormányának mennie kéne, úgy az új kabinet összeállításáról ismét csak a mostani koalícióval tárgyalna. n. János Pál pápa - válaszolva II. Alekszij ortodox pátriárkának - óvta a ke­leti és a latin keresztény egyházakat attól, hogy „hasztalan és botrányos versen­gésbe” kezdjenek a hívek leikéért. Belehalt a sugárfertőzésbe Alek- szandr Zaharov 42 éves atomfizikus, aki a hét elején a közép-oroszországi Arza- masz-16 nukleáris kutatóintézetben szen­vedett balesetet. Muzulmán-hindu összecsapások vol­tak: több mint háromszáz, husángokkal és láncokkal felfegyverkezett pakisztáni mu­zulmán bevándorló az utcákra tódult, majd válogatás nélkül püfölni kezdte az útjukba akadó hindukat. Pol Pótot elfogta Kambodzsában a fellá­zadt vörös khmerek egy csoportja. Rádió­juk szerint Pol Pót helyét Khieu Samphan, a szervezet eddigi „miniszterelnöke” veszi át. Átlagon felüli jogok Pozsony a Nyugathoz fordul Európa ellen Rendkívül hevesen reagált a kisebbik szlovák kormány­párt az Európai Unió képvise­lőinek Pozsonyban tett láto­gatása után megfogalmazott bírálataira. Az Európai Unió és a szlovák parlament vegyes bizottságá­nak ülése után kiadott közle­ményben az euroképviselők a többi között azt az ajánlást fo­galmazták meg a szlovák kor­mánynak címezve, hogy az unió szakértőinek segítségével törvényes alapokon rendezzék a nemzeti kisebbségek nyelv- használatát. A parlament pedig legkésőbb novemberig szente­sítse a kisebbségek nyelvhasz­nálati jogait rendező törvényt. Melania Kolariková, a ki­sebbik koalíciós párt parla­menti képviselője kifejtette: számukra ez az ajánlás teljes­séggel elfogadhatatlan, ezért pártja az ajánláshoz nyugati szakértők véleményét kéri ki. Ezzel közvetve elismerte ugyan, hogy az európai nor­máknak többé-kevésbé megfe­lelő kisebbségi nyelvtörvényt kívánnak kidolgozni, de egyér­telműsítette, hogy szóba sem jöhet olyan törvényi rendezés, amely ezeket a normákat eset­leg - úgymond - meghaladná. „Szlovákiában a kisebbségi jogok már így is átlagon felü­liek” - fűzte hozzá a képvise­lőnő. Az ország semlegességét támogató pártnyilatkozatok a frakcióvezető szerint teljes mértékben összeegyeztethetők a nyugati csatlakozást hirdető kormányprogrammal. Moszkva Berlinből is értesült a német támadásról Aki pontosabb volt Sorgénál Arról, hogy a németek meg­támadják a Szovjetuniót (va­sárnap lesz 56 esztendeje), a történészek eddig annyit tud­tak, hogy Tokióból egy bizo­nyos Richard Sorge előre ér­tesítette Moszkvát. Az eddigi változatok szerint ő volt az egyetlen, aki erre föl­hívta a figyelmet, ám Sztálin nem akart hinni a jelentésnek. A Komszomolszkaja Pravda most megnevezi azt az eddig ismeretlen szuperügynököt, aki Berlinből informált a Barba- rossa-tervről. Willi Lehmann (fedőneve a szovjet hírszerzésnél A/201 Breitenbach) 1929-ben önként jelentkezett, hogy kész kém­kedni a Szovjetuniónak. Az ak­kor 45 éves férfi indítékai máig tisztázatlanok: nem volt kom­munista, és a pénz sem játszott szerepet, mert felesége dús örökségre tett szert. Hosszú időn keresztül a né­met katonai elhárításnak, majd a titkosrendőrség kommunista­ellenes osztályának, 1934-ben pedig, újdonsült náci párttag­ként a Gestapo IV. ügyosztá­lyának munkatársa, 1939-től vezetője. Utolsó jelentésében percre pontosan megadta a né­met támadás időpontját. Amikor Moszkva 1942-ben újra fel akarta venni vele a kap­csolatot, összekötője lebukott, és elárulta. Röviddel később agyonlőtték. (Réti) Hawaii állam válni akar Egyre fogy a polinéz őslakosság A Hawaii-szigetek, 8 ezer ki­lométerre Washingtontól, a Csendes-óceán közepén az USA legfiatalabb tagállama: csak 1959-ben vették fel az ál­lamszövetségbe. Most ismét szóba került a füg­getlensége. A válni szándéko­zók arra hivatkoznak, hogy Amerika több mint egy évszá­zaddal ezelőtt erőszakkal, jog­talanul foglalta el a csendes­óceáni szigetcsoportot. Az egykori Hawaii Királyság szigetein már 1893, a hivatalos meghódítás előtt amerikai déli- gyümölcs- és cukortermelők voltak az urak, akik egy ameri­kai diplomata s vagy másfél száz katona segítségével pucs- csal megbuktatták a királysá­got, és hivatalosan is az USA területévé tették a szigeteket. Az elmúlt száz évben Hawaii gazdasága kétségkívül felvi­rágzott: itt épültek meg Ame­rika korszerű katonai támasz­pontjai. Ennél is több a bevétel az idegenforgalomból, hiszen a festői szépségű szigeteken örök nyár van, és megvetette lábát a japán tőke. A polinéz őslakosságot ma a kihalás fenyegeti. A szigetek 300 ezer lakója közül alig ezer a bennszülött, és 2044-re el is fogynak. Ezzel érvelnek a füg­getlenség hívei. Washington külön hivatalt állított fel az ős­lakosság támogatására. Egy, a korábban a királyi család tulaj­donában lévő területet átenge­dett a bennszülötteknek. FEB Minden a „kacsával” kezdődött Fél évszázada készült el az első személyautó Trollháttenben A svédek két táborba sorolhatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik a Volvo, a másikba azok, akik a Saab szerelmesei. S ez annyira megosztja az embereket, hogy a vérmesebbek képesek ezen akár hajba is kapni. Amikor véget ért a második vi­lágháború, a svéd repülőgép­tervezők munka nélkül marad­tak. Próbálkoztak mindenfélé­vel: először alumíniumból hajót építettek, de a prototípus már vízre bocsátásakor elsüllyedt. Aztán valaki - Gunnar Ljungström, egy zseniális konstruktőr - a gyárudvaron ta­lált néhány öreg autóalkatrészt, és megpróbált belőle kocsit fabrikálni. A motor egy kimust­rált DKW-ból származott, ami hiányzott, azt „kitalálta” hozzá.-Fogalmam sem volt, ho­gyan kell autót építeni - vallja be napjainkban a 92. életévét taposó úr. Az akkor 40 esztendős mér­nököt a „különös megoldások embereként” emlegették, ő ter­vezte a „kacsát”, azt a svéd harci repülőt, amelynek légcsa- vaija a gép katamaránhoz ha­sonlító testébe zárva, a pilóta­kabin mögött, „hátranézve” pörgött. S hogy a pilóta épség­ben elhagyhassa a bajba került masinát, kitalálta a katapultot. Ezért kapta az autótervezésre a megbízást. Gunnar Ljungström A 25 repülőgép-tervező kö­zött egyetlen autóipari szakem­ber akadt, Hugo Möller, akit a Volvótól csábítottak el.-Ma már alig értem, hogy miért nem lett szárnya annak az „izének”, amit mi autónak szán­tunk. így utólag csak egyetlen magyarázatát látom a dolog­nak: velünk dolgozott Sixten Sason is, Svédország egyik leg­zseniálisabb formatervezője. A prototípus előállítására 12 ezer svéd koronát kaptak, ebből egy könnyű, 25 lóerős, 4 sze­mélyes kocsira futotta. A tervek 1946. június 4-ére készültek el, és éppen egy évre rá megtették az első kört az „újszülöttel”. Két év múlva, 1949 decem­berében megindult a széria- gyártás. Mai fogalmakkal mérve meglehetősen sajátos módon: minden alkatrészt, ka­rosszériaelemet kézzel gyártot­tak. Igazi népautó került ki az Máig sem értik, miért nem lett szárnya üzemből, 6550 koronás ára a háború után megfizethető volt.- A csapatból sokáig én vol­tam a legelégedetlenebb - vallja a tervező. - Nem tetszet­tek az aerodinamikai mutatók, meg egy sor műszaki megoldás. Máig büszke vagyok rá, hogy már abban az időben is mi gyár­tottuk a világ legbiztonságo­sabb kocsiját. Mások még fa­vázzal dolgoztak, a Saab 92 acélvázzal készült. A jubileumra bemutatták a legújabb Saabot: a 9-5-öst. A világ egyetlen autóját, amely a töréstesztek tanúsága szerint 120 kilométeres frontális ütkö­zéskor is megvédi utasait. Somfai Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom