Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-21 / 143. szám
1997. június 21., szombat SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 A legsúlyosabb büntetés a szabadságvesztés volt Zsarufegyelem Az elmúlt évben kétszeresére emelkedett a fegyelemsértések száma a Kaposvári Rendőrkapitányságon. A legtöbb gondot az okozta, hogy nem sikerült határidőre lezárni az ügyeket: elsősorban azért, mert a változatlan létszámú állománynak 25 százalékkal több bűnüggyel kellett foglalkoznia, mint 1995-ben. A rendőrkapitányság fegyelmi helyzetét elemző dokumentum megállapítja: a rendőrhöz nem illő magatartásra és a szakszerűtlen rendőri intézkedésre alig panaszkodtak 1996-ban, az utóbbiak száma viszont az idei év első felében jelentősen megnőtt. A 41 fegyelemsértés közül 16 volt a szolgálati gépkocsival elkövetett közlekedési baleset. 9 esetben nem sikerült határidőre lezárni az ügyet. Tavaly 4960 bűnügyet iktattak a kapitányságon, ezerrel többet, mint 1995-ben. — Egy vizsgálónk általában 18-20 aktával foglalkozik egyszerre — mutatott rá munkatársai leterheltségére dr. Pintér István alezredes, városi rendőr- kapitány. — A létszámot nem bővíthetjük, igyekszünk jobb szervezéssel erőket átcsoportosítani a kritikus területekre. A szakszerűtlen rendőri intézkedések számának csökkentésére folyamatosan tartunk oktatásokat. Az állampolgári panaszok aránya egyébként nem emelkedett sem tavaly, sem az idei év első felében. Növekednek viszont azok a jogsértések, amelyeket a meFegyelemsértések száma 1995 1996 Kaposvári rendőrkapitányság 1995 1996 Nyomozóhivatal 1995 1996 Katonai ügyészség gyei ügyészség nyomozóhivatala vizsgál. Hivatalos intézkedés közben elkövetett bántalmazás miatt hétszer, magánokirat-hamisítás miatt kétszer indult eljárás. Tavaly két rendőrt vetettek vissza alacsonyabb rendfokozatba, és egynek megszüntették a szolgálati viszonyát. Ilyen már idén is előfordult, a fegyveres testület egy másik tagja pedig később léphet a soron következő rendfokozatba. A legsúlyosabb büntetést vesztegetés miatt kapta két rendőr, őket elbocsátották és letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Katona József Támogatják a hüllőparkot Egyre valószínűbb, hogy felépül a hüllőpark a Berzsenyi utca nyugati részén, az erre kijelölt területen. Pécsi Tibor, az ötlet szülőatyja elmondta, hogy a beruházáshoz szükséges tizenötmillió forintból eddig mintegy nyolcmillió forintot sikerült összegyűjteni, s külföldről is várható egy nagyobb összeg. A támogatók között vannak kertészetek, kisebb magánvállalkozások. A készpénz helyett néhányan tárgyi segítséget ajánlottak föl: a tereprendezésnél, az építkezésnél gépeikkel, eszközeikkel, munkájukkal járulnának hozzá az egyedülálló elképzelés sikeres megvalósításához. Pécsi Tibor kifejtette: ez az év még a tervek elkészítésének, a szervezésnek az időszaka lesz, a munkálatok jövőre kezdődnek. Az első évben a tereprendezés mellett egy kétszázötven négyzetméteres épület elkészítését tervezik; összesen hat ilyen helyiség áll majd. — Amennyiben az előzetes feltételeknek Pécsi Tibor eleget tesz — s eddig semmi sem mutatja, hogy nem így van — az önkormányzat ígéretéhez híven továbbra is támogatja ezt az ötletet — hangsúlyozta Sárdi Péter, az önkormányzat vagyongazdálkodási igazgatója. Mint ismeretes, a város az egy hektárnyi területet jelképes összegért, egy forintért bocsátotta a terrarista rendelkezésére. G. B. Gyógyszerek a családorvosi gyakorlatban Klinikai farmakológia a családorvosi gyakorlatban címmel kétnapos továbbképzést szervezett az EGIS Gyógyszergyár Rt és a Kaposi Mór Megyei Kórház Kaposváron. A Pécsi Orvostudományi Egyetem, az Országos Onkológiai Intézet, a BM Kórház Tüdőgyógyintézete és a mosdósi kórház szakembereinek részvételével a szív- és érrendszeri, a tüdő-, valamint a belgyógyászati betegségek kezelésében használatos korszerű gyógyszerek alkalmazásáról és hatásairól tartottak előadást a megyei kórházban. A háziorvosok a gyógyszertan általános kérdéseivel és alapfogalmaival is megismerkedhettek. A továbbképzést ma tesztvizsga zárja. Felújítják a könyvtár álmennyezetét A Megyei és Városi Könyvtárban megkezdik az álmennyezet rendbetételét. A június 30-a és augusztus 10-e között végzendő munka ideje alatt bezár a könyvtár, és az intézmény valamennyi szolgáltatása szünetel. Várja a szezont a kemping Naponta átlagosan kilenc vendége van a 250 férőhelyes Deseda kempingnek. A két hete nyitott kemping árai 15-20 százalékkal emelkedtek tavaly óta. A sátorért naponta 188 forintot, a lakókocsiért 332 forintot, a szállásdíjért személyenként 252 forintot, valamint 150 forint idegenforgalmi adót kell fizetni. A Siotour Rt kempingjében a tavalyi júliusi csúcsidőben egyszerre több mint kétszázan nyaraltak: felerészben belföldiek, felerészben hollandok és németek. Úszónapközi és -oktatás a strandon Három turnusban szervez úszónapközit a sportiskola a városi fürdőben. A kéthetes nyári táborok díja egy hétre 2400 forint. Úszásoktatás négy turnusban lesz, ezért 1600 forintot kell fizetni. Mindkét programra az uszodában lehet jelentkezni. Faültetésre 50 ezer forintot nyertek A Pipacs utcai Baráti Kör 50 ezer forintot nyert közösségi faültetésre a Független Ökológiai Központ pályázatán. A 230 beérkezett pályamunkából 65-öt támogatott a szervezet kuratóriuma. A támogatásból 20-30 kultúr- és őshonos fát ültetnek el novemberben a Pipacs utcaiak. Vízvezeték-szerelés a Fő utcán Vízvezeték-felújítás miatt fölbontották az Irányi Dániel utcát és a Fő utcát egy rövid szakaszon, mert hamarosan kicserélik az útburkolatot. A szerelést az önkormányzat megbízásából a Bitt Kft végzi. A hárommillió forintos munkálatok várhatóan harminc napon belül befejeződnek fotó: király j. Béla Lakossági Dédász-tartozások Csaknem négyezer lakossági fogyasztó mintegy huszonöt millió forintnyi áramdíjjal tartozik a megyeszékhelyen az áram- szolgáltató vállalatnak. A Dédász az új számítógépes rendszere segítségével minden háztartás tartozását napra pontosan nyilvántartja és a türelmi idő lejárta után megszünteti az áramszolgáltatást. A visszakapcsolás költséges: új szerződést kell ugyanis kötni, ami akár tízezer forintba is belekerülhet. s Évente négyszer ennyi utat kellene felújítani a városban Marad a döcögés Az Anna utcában is csak útfoltozásra futja fotó: király j. Béla Egy-egy utat tíz évente kellene felújítani ahhoz, hogy elfogadható állapotban maradjon, a munkák jelenlegi ütemében viszont hatvan esztendő is eltelik, mire valamennyi utca újabb burkolatot kap. A város egyelőre nem tudja az utakat tervszerűen felújítani, ami azt jelenti, hogy később még nagyobb ráfordításokra lesz szükség a hálózat rendbetételéhez. A város 196 km úthálózatából 20 km nem burkolt. Évente legkevesebb 10 km szakaszt kellene felújítani a jelenlegi 2,5 km-rel szemben. A problémát tetézi, hogy a város nagy részében kellő alap nélkül készültek az utak, ezért elégtelen a teherbírásuk. A legnagyobb gond a tömegközlekedési és a teherforgalommal terhelt útvonalakon van. A Baross Gábor és a Pécsi utcához hasonló széles utakra egyenként 40-50 millió forint kellene. Az idén 41 millió forintot hagyott jóvá a testület erre a feladatra, ebből a pénzből 12 utcát újítanak föl. — A munkák elkezdődtek, A Petőfi utcai sportpályát a közelben lakók újítják föl. A szükséges anyagot mintegy 50 ezer forint értékben a város- gondnokság vásárolta, a munkálatokat viszont a lakosság végzi. Az oszlopok már állnak, a kerítés is hamarosan elkészül. Amint megtudtuk, KaposváA nyolcéves Fonai Fanni és Kozár Gitta tágra nyílt szemmel hallgatták, hogy nem csak őket betegítheti meg egy vírus, hanem a számítógépet is. Ettől még közelebbi barátjuknak érzik a gépet, s szívesen töltik társaságában a várva várt szünidő első heteit. Harmadik éve rendez a SZÜV Rt. megyei igazgatósága a kaposvári gyerekek részére számítógépes tábort közvetlenül az évzáró után. A héten 29-en vették birtokukba a géptermet, s hiába a szervezők ötletessége a változatos programok, a nebulók minden mást leszavaznak. A gépek mellől nem csábító a kirándulás, a séta, de még a strandolás sem. Nyúl Balázs és unokatestoktóber végéig mindegyik elkészül — mondta dr. Fazekas Sándomé műszaki igazgató. — A korábbi évtizedekben elhanyagolták ezt a területet, ezért ma már az utcák hatvan százaléka felújításra szorul. Évi legkevesebb 100 millió forint kellene ahhoz, hogy tíz-tizenöt év alatt rendbe hozzuk a városi hálózatot. Ha a mostani összeg nem változik, az állapot a jelenron — a városgondnokság kezelésében levő — hat játszótér, illetve sportpálya közül valamennyi jó, legalább is használható állapotban van. Az általában csak „dühöngőknek” emlegetett pályákat vas- vagy drót- fonatos kerítéssel vették körül. Az utóbbiak sérülékenyebbek, vére évente visszatérő táborozó, várja a szeptemberi iskolakezdést, mert hetedikben végre számítástechnikát is tanulnak. Jövőjét az informatika közelében tudja elképzelni. A kis szőke Fanni mozgalmas nyárnak néz elébe: zenei tábor, balatoni nyaralás és RSG-tábor vár még rá. Számon tartja édesanyja ígéretét is, s otthoni számítógépére várja az Oroszlánkirályt. Proics Dániel most fejezte be a hetedik osztályt, jövőre döntenie kell a továbbtanulásról, tervei között első helyen szerepel a számítástechnika. Azt mondja, a gépek mellől csak egy kerékpártúra tudná elcsábítani. légi szinten marad. A szükségmegoldásoknak is tanúi lehetünk a napokban: a Városgazdálkodási Rt 12 utcában ká- tyúzza a burkolatot. A 1,5-2 millió forintos munkát a fagy és a terhelés hónapok alatt tönkre teszi. A kátyúzásokkal és a 2,5 millió forintba kerülő útjelfes- tésekkel a nyár közepére végeznek. Katona József mert a fonaton levő apró lyukat egyre nagyobbra tágítják, hogy több bejárata legyen a játéktérnek. Erre példa a Kanizsai utcai pálya, amelyet alig egy-két éve újított föl a DRV. A Léva-köz- ben kialakított salakos dühön- gőt kevesebben használják, ezt 4-5 éve újították föl. T. R. A diákokkal hozzáértő felnőttek foglalkoznak, akik arra törekednek, hogy a játék mellett hasznos tudnivalókat is adjanak a gyerekeknek. Délelőtt és délután egy-egy óra jut az alapismeretekre: vírusfelismerésre és irtásra, lemezkezelésre, program indításra, konfigurálásra. A második héten a haladók — akik az iskolában is komolyan foglalkoztak informatikával — megismerkednek a Windows segédprogramjaival és a Word szövegszerkesztővel. A pedagógusoknak minden tekintélyüket be kell vetniük, hogy legalább a közeli parkba kivihessék a számítógépek önkéntes kis rabjait. Izményi Éva Kandi-kamera a csatornában Kaposváron néhány éve sokan igényelték a csatornázást, de aztán alig néhányan kötöttek rá a hálózatra. Az önkormányzat ezért két éve úgy döntött: csak ott kezdik el a beruházást, ahol a lakók 75 százaléka befizeti a közműfejlesztési hozzájárulást. Most újabb szigorítást vezetett be az önkormányzat: aki aki tovább halogatja a rákötést, annak már 60, később 80 ezer forintot kell plussz- ban fizetnie. — Kaposvár hálózata külön kezeli a csapadékvizet és a szennyvizet — mondta dr. Fazekas Sándomé műszaki igazgató. — Az építésügyi szabályzat előírja: ahol lehet, rá kell kötni a csatornahálózatra, ahol pedig nem, ott zárt rendszerű tárolóba kell vezetni a szennyvizet. Ha ez utóbbi a környezetvédelmi szempontoknak nem megfelelően történik, akkor a tulajdonost kötelezni lehet a rákötésre. A helyi rendeletek is kimondják: a szennyvíz kivezetése közterületre szabálysértésnek minősül. Két éve egy újabb döntést is hozott a testület: a köztisztaság fenntartásában mindenkinek kötelező részt venni. — Ez azt is jelenti, hogy aki észreveszi ezt a szabály- sértést, köteles jelenteni — tette hozzá dr. Géger László, az önkormányzat műszaki hatósági irodájának főmunkatársa. — Ézen a téren azonban túlságosan „szemérmesek” a kaposváriak. A közterület-felügyelők nagyon nehezen érik tetten a szabálysértőket, szükség volna a lakosság segítségére is. Hetente 8-10 bejelentés érkezik, elsősorban a donneri városrészből. Hamarosan elkezdjük a csatornába lebo- csátott kamerarendszer használatát, melynek segítségével tetten érhetők lesznek az ilyen szabálysértések. Nem éri meg tehát megszegni a rendeleteket, mert a bírság összege már fele annak, amiért rá lehet kötni a hálózatra. Jakab Edit Extra méretben is extra kínálat A nyár legszebb kollekciói \ a Fekete-Fehér szalonban Hétfőtől péntekig 9-17 óráig, szombaton 9-12 óráig várjuk. Somogy Temetkezési Kft. Kaposvár, Fő u. 38. (52291) A környék lakói újítják föl a Petőfi utcai sportpályát Dühöngök a városban Tábori rabok a gépteremben