Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-13 / 136. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1997. június 13., péntek A traktorszerelők mellet önkormányzati ügyintézőket is képeznek Új szak indul a Nagyváthyban Már régóta új szak indításán tö­rik a fejüket a csurgói Nagy- váthy szakközépiskola vezetői. Az elképzelések azonban most, úgy tűnik, végre valóra válhat­nak és az iskolában jövő szep­tembertől az országban első­ként államigazgatási szakkö­zépiskolai osztály kezdi meg tanulmányait. — Az államigazgatási sza­kon önkormányzati ügyintéző­ket képzünk majd — mondta Laczó János igazgató. — A tan­terv, az óraterv és a követel­ményrendszer már készül. Eze­ket úgy állítottuk össze, hogy az itt tanulók előnnyel indul­hassanak akár az Államigazga­tási Főiskolán a felvételin is. A csurgói iskolának egyéb­ként az új szak indításához töb­ben is ígérték segítségüket. Kö­zéjük tartozik dr. Németh Jenő, a megyei közigazgatási hivatal vezetője, helyettes államtitkár is, aki a szakmai követelmény- rendszer megalkotásában segí­tette a csurgóiakat. Az iskolában egyébként most a legtöbb dolguk a vizs­gabizottságoknak van. Jelenleg nyolc osztály érettségizik, két csoport technikusi minősítő vizsgát tesz, három osztály di­Május óta tartanak a gyakorlati vizsgák ákjai pedig a szakmunkás- vizsga előtt állnak. A Nagy­váthyban idén összesen két- száznyolcvankét végzős diák fejezi be tanulmányait. — Negyven diák már az ara­tásra készül. Az idén százhatvan hektáron gazdálkodunk, ebből százhúsz hektáron vetettünk bú­zát. A betakarítás várhatóan jú­lius elején kezdődhet és bő két hétig tart. A csurgói szakközépiskolában egyébként még nem zárultak le a felvételik, az azonban már most biztosan látszik, hogy a legtöb­FOTÓ: LANG RÓBERT ben középfokú gépszerelő, autó­szerelő és autóvillamossági sza­kon szeretnének tanulni. Szep­temberben tíz első osztály indul. Ez kevesebb, mint a végzős cso­portok száma, mert a ruhaipari szakmunkás-képzést egyelőre szüneteltetik Csurgón. B. Zs. Vasárnap kezdődik a szezon a Hegedűs Rt-nél 1200 tonna gyümölcsöt sze­retne eladni az idén a csurgói Hegedűs Rt. A málnát, szilvát és feketeszedret kizárólag ex­portra szállítják. Az általuk csomagolt somogyi gyümölcs Németországban és Svájcban kerül piacra. Hegedűs László hat éve építette meg az első hűtőházat, ahol azonban még kézi munkával, kisipari körülmények között dolgoztak. A családi vállalko­zás aztán hamar kinőtte a régi telepet. Az új hűtőházat négy éve kezdték építeni. Évről évre bővült az üzem kapacitása. Ta­valy még csak egy gépsoron fagyasztották a friss gyümöl­csöt, idén azonban már három berendezés üzemel. Olyan, ami a hazai hűtőiparban a legmo­dernebbnek számít. A gépsorok vasárnap indul­nak, de Hegedűs László, a hű­tőház tulajdonosa eddig sem Az utolsó simítások után készen áll a hűtőház múlatta tétlenül az időt. Az üzem kapacitását a télen meg­duplázták. Új svéd berendezé­seket vásároltak, amelyek a friss gyümölcsöt három és fél FOTÓ: LANG perc alatt fagyasztják le, így a csurgói hűtőházban naponta akár hetven tonnányit is képe­sek feldolgozni. — A kapacitást növelte, hogy új anyagmozgató gépeket és raktározó berendezéseket is vásároltunk. Vasárnap érkezik az első termés. A tervek szerint azonban már ebben a hónapban teljes kapacitással működünk, így legalább nyolcvan-kilenc- ven embernek tudunk munkát adni. Az üzemben természetesen azzal is kalkuláltak, hogy idén a rossz időjárás miatt csak az ed­diginél kevesebb gyümölcs te­rem. A Hegedűs Rt egyik fő profilja azonban a szilva fel­dolgozása és mivel a későn jött fagyok a szilvafákban tették a legkevesebb kárt, így várhatóan a csurgóiaknak nem lesz alap­anyaggondjuk. De felkészültek arra is, hogy ha a környéken nem terem elég gyümölcs, ak­kor a megye távolabbi részeiről szerzik be azt a jó minőségű alapanyagot, amely a nyugat­európai piacon is megállja a he­lyét. B. Zs. Fagyasztott gyümölcs exportra VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Csurgói lakosok tehettek fel kérdést a Somogyi Hírlapon keresztül a város vezetőinek. A kérdésekre Szászfalvi László polgármester válaszolt. Telefon: 471-800 — A polgármester urat nemcsak az alsó- kiak és a közép-csurgóiak választották, hanem a felsőcsurgói lakosok is. Mi az oka annak, hogy Felső-Csurgót olyan mos­tohán kezelik? Gondolok itt arra, hogy például Felső-Csur­gón az Iharosi utcában a szakiskolával szemben levő járda esőben és eső után szinte járhatatlan. A Híd utca járda nélkül van. A közterületet a lakók maguk tisztítják, és nem a hivatal által foglalkoztatott köztisztasági dolgozók. — Az infrastruktúra fejlesztése és karbantartása területén nincsenek a városban előnyben részesített területek. Az út és a járdaépítésekre fordított pénzek felhasználásáról a sorrendi­ségre a város környezetvédelmi és városfejlesztési bizottsága tesz javaslatot és minden esetben a képviselő-testület dönt. Felső-Csurgón az elmúlt években történt járdaépítés, és 1996- ban befejeződött a Török B. utca útépítése és csapadékvíz elve­zető rendszer kiépítése is. Megtervezték a szakközépiskolával szemben a gyalogos átkelőhelyet, melyhez kapcsolódóan vár­hatóan a járda felújítása is elkészül. Az elmúlt években a testü­let elsősorban az útépítéseket és útjavításokat szorgalmazta, cél volt, hogy a városban minden utca szilárd burkolatú legyen. Már az idei út-járdaépítésekre szánt fejlesztési pénzeknél meg­fogalmazódott, hogy a járdaépítéseket kell előtérbe helyezni. Ehhez kapcsolódóan az Iharosi úti járda felújítását is tervezzük. Telefon: 472-263 — A harmadik orvosi körzet nagy gondja a városnak, mert itt kevesen vannak, a másik kettőben pedig túl sokan. Véleményem szerint a megoldás az lenne, ha a vá­rosban a rendelőket területekre elosztva helyeznék el. Például egy rendelőt Felső-Csurgóra, egyet a központba, egyet pedig Alsó-Csurgóra. így a beteg a hozzá közel eső rendelőbe menne valószínűleg. Megoldható ez így? — Csurgó három orvosi körzete úgy került kialakításra, hogy az egyes és a kettes jó megközelítéssel megfelel Alsó- és Felső- Csurgónak. Ők a kártyáikat a számukra kijelölt körzet házior­vosának adták le. Csurgó központi utcáiban lakók tartoznak a harmadik körzethez, amely időben később lett kijelölve, s ezért a polgárok a korábbi kiválasztott orvostól, amely már nem az ő körzetük háziorvosa, nem szívesen viszik át a saját körzetük or­vosához. Új rendelők megnyitása nem oldaná meg a helyzetet, mert a központi rendelők kihasználatlanok lennének, mivel nem választhatók le, költségük változatlanul megmaradna. Kosztalec Ferenc, Csurgó, Arany J. u. 21. — Mikor vár­ható azon áldatlan állapot megszüntetésé, hogy a várost át­szelő főközlekedési út egy szakaszán járda hiányában életve­szélyes körülmények között zajlik a gyalogos forgalom. A sor­rendiség megállapításánál mi lehet fontosabb ennek a tűrhe­tetlen állapotnak a megszüntetésénél? — Az Arany utcai gyalogos járda és gyalogos híd megterve­zésre a megbízást már kiadta a polgármesteri hivatal. A tervek készítése már folyamatban van, a képviselő-testület döntése alapján várhatóan a kivitelezési munkák az év második felében megkezdődnek. Horváth Lajos — Szívesen látnánk több műsort a városi te­levízióban. Állítólag azért kevés a műsor, mert nincs rá több pénz. Mennyi pénzt ad az önkormányzat a televíziónak, és nem juttathatna-e egy kicsivel többet? — Csurgó város önkormányzata nem alapfeladatként mű­ködteti a városi televíziót. Mivel költségvetésünk évek óta for­ráshiányos, főleg a kötelező feladatok ellátására szorítkozunk, így 1997 évi költségvetésünkben 1 millió 568 ezer forintot ter­veztünk a stúdió működtetésére, várható bevételi forrás ezzel szemben 900 ezer forint. Sajnos, az „önhibájás kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására” benyújtott pá­lyázatok elbírálásánál hozzávetőleg egyharmados kiesés vár­ható, így többlettámogatást nem tudunk nyújtani. (Folytatás a 8. oldalon) Építészek Erdélyből Erdélyi építészek el tapaszta­latcserére Csurgóra. Szászfalvi László polgármester tájékoz­tatta őket a város építészeti ér­tékeiről és a tervekről. Megnéz­ték az épülő közösségi házat, a múzeumot és a gimnáziumot, amelynek elsősorban a nagy­könyvtára tett mély benyomást az Albert Márton Csíkszeredái építész vezette csoportra. SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Csurgó, Csokonai u. 10-12. Tel.: 82/471-052 Ügyelet OUel-nappal: 06-30/477-480 Teljeskörű szolgáltatás, részletfizetési lehetőségek, balzsamozás, kedvezményes halottszállítás. Temetés 39 900 Ft-tól, | szombat-vasárnap is. — KEGYELETTEL SZOLGÁLUNK! A NAPSUGÁR Ruházati Szövetkezet (8840 Csurgó, Széchenyi tér 12-14.) értesíti a szövetkezet tagjait és üzletrész tulajdonosait, hogy a szövetkezet átalakulási közgyűlését 1997. június 27-én, pénteken, 14.00 órára összehívja A közgyűlés helye: Csurgó, Eötvös Iskola Aulája Napirendi pontok: 1. Döntés a szövetkezet részvénytársasággá való átalakulásáról, azátalakulási terv és vagyonmérleg-tervezet elfogadása Az átalakulás kimondását követően kerül sor a részvénytársaság alakuló közgyűlésének megtartására ugyanazon helyen a következő napirendi pontokkal. 1. Az Alapító Okirat elfogadása 2. A Részvénytársaság Igazgatósági tagjainak megválasztása, díjazásuk megállapítása. 3. A Részvénytársaság Felügyelő Bizottsági tagjainak megválasztása, díjazásuk megállapítása. 4. A Részvénytársaság könyvvizsgálójának megválasztása, díjazásának megállapítása. 5. A Részvénytársaság üzleti tervének jóváhagyása 6. Egyéb ügyek Az átalakulási közgyűlésen a szövetkezeti tagok, azt követően a részvénytársaság alakuló közgyűlésén a részvényesek szavazati jogukat személyesen, vagy közokiratban illetve teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatalmazott képviselőjük útján gyakorolhatják. NAPSUGÁR Ruházati Szövetkezet Igazgatósága (52552) VARGA BÚTORKÉSZÍTŐ BT. 8840 Csurgó, Petőfi tér 8. Tel.: 06-60/398-386 06-60/367-980,82/471 -530 JJ Megújult mintafallal várjuk kedves ■ megrendelőinket a kaposvári ■ ARIEL Műszaki Áruházban Jöjjön el, nézze meg. ■ Hozza el konyhája alapterületét, számítógépes ■ lakberendező programmal megtervezzük, s ha elnyerte ■ tetszését legyártjuk és beszereljük. Június havi akciónk:-*■ 6 elemes BEA konyhabútor (választható színekben) 68 800 Ft * BISCI mintafal 30%-os engedménnyel A bútorok megrendelhetők telephelyünkön, Csurgó, Petőfi tér 8. szám alatt, és az ARIEL Műszaki Áruházban, Kaposvár, Kossuth tér 5. (52461) Szilvási és Társa Kft. Márvány, gránit síremlékek gyártása és forgalmazása | 8840 Csurgó, Poldini u. 8. ’fel.: 82/471-165, 06-30/565-685 CSEMPÉK, JÁRÓLAPOK, FÜRDŐSZOBA BERENDEZÉSEK rendkívül nagy választékban, kedvező áron C&F Kft. Csurgó, Baksay út 1., a központban. Tel.: 06-60/369-977 _____________ (52459)

Next

/
Oldalképek
Tartalom