Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-13 / 136. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP CSURGÓI TÜKÖR 1997. június 13., péntek KÖZEL MÉGIS TÁVOL A HATÁR Csurgóiaktól azt kérdeztük: véleményük szerint a város hogyan tudja kihasználni a határ közelségét? Hortobágyi Ferenc főhadnagy, a berzencei határátkelő helyettes parancsnoka: más városokban, mint például Barcson és Nagyatádon is kiépült egy piactér és köré számtalan üzlet. Csurgón hiányzik mindez, így a bevásárlóturisták nem találnak vbálasztékot. Ezért a horvátok, akik Berzencén lépik át a határt, inkább Nagykanizsára, és Nagyatádra mennek vásárolni. Esetleg csak ha maradt pénzük, akkor állnak meg Csurgón és ez nagyon kevés bevételt hoz a városnak. Dr. Gulyás Árpád, a Csurgói Áfész elnöke: Magánemberként és szakmai szempontokat figyelembe véve is azt kell mondanom, hogy a város nem tudta kihasználni az adódó lehetőségeit. Két-három éve, amikor a horvátok még keresték azokat a településeket, ahová nap mint nap járjanak, akkor kellett volna lépni. Piacot létesíteni, gyakoribbá tenni a vásárokat. Csurgó azonban lemaradt és most már sokkal nehezebb lesz behozni a hátrányt. Az esély természetesen még megvan. Az Áfész igazgatóság is tanácskozott erről a témáról és ismételten szeretnénk felvenni a kapcsolatot az önkormányzat vezetőivel, hogy együtt léphessünk. Csurgónak ugyanis tranzittelepülésből a bevásárlóturizmus egyik megállító pontjává kellene válnia. Kiss Lajos, a Csurgói Polgármesteri Hivatal igazgatási irodájának ügyintézője: lemaradásunk egyértelmű, a környező városok a bevásárlóturizmusból sokkal többet profitálnak. Hiába vagyunk közelebb a határhoz, a horvátok mégsem állnak meg nálunk. Hogy ennek mi lehet az oka? Talán a helyi vállalkozók nem ismerték felé időben a határ adta lehetőségeket. Talán nem léptek időben és közben az idő elhaladt mellettük, Nagykanizsát és Nagyatádot már nehéz lesz utolérnünk. Balogh Sándorné csurgói vállalkozó: nem teremtettek megfelelő feltételeket a vállalkozások számára. Nincs olyan város- központ, ahol ületek is helyet kaphattak volna. Voltak ugyan próbálkozások, ám ezekből nem lett semmi. A polgármester úr legutóbb azt nyilatkozta, hogy a város a kulturális élettől, a diákvárosi rangtól remél fellendülést. A vállalkozások azonban ebből vajmi keveset profitálhatnak, különösen akkor, ha a diákok szülei kiskeresetűek, vagy munkanélküliek és még az iskoláztatás költségeit is csak nehezen tudják összeszedni. Kovács Géza nyugdíjas szakmunkás: az elmúlt években szépen fejlődött a város. Új boltok nyíltak és a fiatalok is találnak maguknak divatos ruhákat. Nekem sem kell már alkatrészért Nagyatádra utaznom, hiszen itt a városban is megkapni mindent. Nekem nem is hiányoznak a horvát turisták. En így szeretem Csurgót, egy nyugodt kistelepülésnek, ahol délutánonként kiülhetek a buszállomás mögötti padokra és nézhetem a forgalmat, a munkából hazajárók között az ismerősöket. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK (Folytatás a 7. oldalról) A ...- 599-es telefonról — Mikor költöznek az új közösségi házba? Tudomásom szerint már másfél éve lejárt az átadás ideje. Mi a véleménye Csurgón egy ipari park létesítéséről? Tudomásom szerint már több külföldi cég is települt volna Csurgóra, de nem tudtak helyet biztosítani nekik. — Reményeim szerint még idén ősszel elkészül a közösségi ház. Terveink szerint a június végi képviselő-testületi ülésen az önkormányzatunk által megbízott ügyvédi iroda és szakértő véleményezése alapján a végső döntések megszülethetnek a kivitelezővel meglévő vitás kérdésekben. Ami az ipari parkot illeti: a jelenleg érvényben lévő jogszabályok nagyon komoly feltételeket támasztanak az ilyen pályázati rendszerben való részvételről, így a létesítése nagyon sokba kerülne. Ezért más megoldásokat kell keresnünk a vállalkozások letelepítésére. Információim szerint ebben az esztendőben az Industrie Elektrik Kft megkezdi működését Csurgón, mintegy 200-250 munkahelyet teremtve, a szociális foglalkoztató pedig 50-80 munkavállalóval kezdi meg tevékenységét. A letelepedni vágyó befektetőket szívesen megismerném, mert ipari parkot nem, de kisebb, befektetői szempontból megfelelő, infrastruktúrával részben, vagy teljesen ellátott területet tudok ajánlani. Köszönöm kérdését, Csurgó egyik legfontosabb, jövőt formáló ügyét vetette fel. A gimnázium tervezi, a szakközépiskola már építi az uszodát Fürödhetnek a csurgóiak A medencéket víz helyett szeméttel töltötték meg. fotó: lang A volt csurgói városi strand helyén ma méteres gaz áll. A medencék burkolata feltöredezett és évek óta szeméttárolóként használják. A romba dőlt épületek padlóját a kitört üvegtáblák törmeléke fedi, a rozsdás kerítés is azt sugallja: régóta nincs gazdája a területnek. Pedig van, és ők uszodát szeretnének itt építeni. Egy uszoda azonban már épül a városban, a Nagyváthy szakközépiskola területén. A strandot évekkel ezelőtt zárták be, miután egy fürdővendég belefulladt az egyik medencébe. Az illetékesek akkor még nem sejtették, hogy a fürdő soha többet nem nyit ki. Több hasznosítási pályázatot írtak ki, ezek azonban eredmény nélkül zárultak. A berendezések közben annyira tönkrementek, hogy a strand hasznosításának minden reménye elveszett. Három éve azonban a református egyház nevében Bellái Zoltán lelkész vásárolta meg a fürdőt. Az elképzelések szerint a gimnázium parkjának folytatásaként itt uszoda és szabadidőpark épült volna. — Az 500 ezer forintos vételárért cserébe vállaltuk, hogy három éven belül megkezdjük a munkát — mondta Szél Károly, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium igazgatója. Ha ez nem valósul meg, akkor a terület visszaszáll az önkormányzat tulajdonába. A határidő idén novemberben jár le, és jelenleg semmi sem jelzi azt, hogy a nyáron megkezdődhetne az építkezés. — Az anyagi lehetőségeink nem úgy alakultak, mint ahogy terveztük — tette hozzá az igazgató. — Lebontottuk ugyan az életveszélyes állapotba került épületeket és rendszeresen nyírtuk a füvet, ennél többre azonban nem futotta. Tudjuk, hogy lejár a határidő, az ön- kormányzattól azonban halasztást szeretnénk kérni, mert reményeink szerint jövőre végre nekiláthatunk az építkezésnek. Az iskola igazgatója nem titkolta azt sem: abban bízik, hogy a kormányzat jövőre jelentősebb összeggel támogatja az iskolák uszodaépítési programját. Ha a hír igaz, erre a ők is pályáznak majd. Az elképzelések szerint ugyanis már öt-hat millió forint is elegendő lenne arra, hogy a jelenleg gondozatlan területet rendbe tegyék és hogy ott egy könnyűszerkezetes uszodát építsenek. A Nagyváthyban, az iskola és az önkormányzat közös beruházásában épülő uszodára már a tető is felkerült, szerkezetkész állapotban vannak az öltözők és a vizesblokk is. Minden esély megvan tehát arra, hogy az év második felében átadhassák. Nekik sikerült pályázati pénzhez jutniuk. A kivitelező maga a középiskola, a beruházás összköltsége 19,7 millió forint. — Padlófűtéses, vízforgató berendezéssel és feszített víztükrű medencével rendelkező korszerű uszodát kap Csurgó — mondta Ferenci József műszaki irodavezető. — Egész évben nyitva tart majd, és elsősorban sportolási, oktatási célokra lesz majd használható. Az egészséges életmód egyik alap- feltétele teremtődik meg ezzel a város polgárai számára és annak a kétezer diáknak, akik a tanév idején Csurgón élnek. Ha mindkettő megvalósul, válogathatnak is... B. Zs.-N. L. A bizonyítvány mellé munkahelyet is kaptak Jól vizsgáztak a varrónők Eredményesen vizsgáztak ezen a héten a varrónőnek készülő munkanélküli lányok, asszonyok Csurgón. A december óta tartó és most befejeződött intenzív képzés végén szakmunkásbizonyítvánnyal és munkahellyel lettek gazdagabbak. — A munkaügyi kirendeltség textiles-ruhaipari munkásképzésén 16 munkanélküli tanulta ki a szakmát, s már biztos, hogy az itt végzettek közül valamennyinek lesz munkája — mondta Olvasó Györgyné, a csurgói munkaügyi kirendeltség vezetője. — Többségüket a Napsugár szövetkezet alkalmazza, de más vállalkozók is jelentkeztek már. A tegnapi szóbeli vizsga meglehetősen szigorú volt, érthető, hiszen a lányok szakmunkás-bizonyítványt kaptak a tudás mellé. Ez a tanfolyam befejeződött, de újabbak indulnak helyette. A tapasztalat azt mutatja, hogy a csurgói és környékbeli munka- nélküliek szívesen vállalkoznak az átképzésekre — tudtuk meg a kirendeltség vezetőtől. Nemrég 18 diákkal horvát nyelvi képzés kezdődött. A csoport fele számára a kirendeltség munkát is tud ajánlani, a másik felének pedig a vállalkozásához, munkájához szükséges a nyelvismeret. — Keresik a horvátul beszélő eladókat — mondta a kirendeltségvezető. — Főképp Berzencén, ahol nagyobb a horvát bevásárlóforgalom, de közelebb is. Tulajdonképpen a nagy igény miatt indítottuk ezt a képzést. A tervek között szerepel egy asztalostanfolyam is, az ősszel pedig újabb nyelvi képzést is indítanak. — Mindkettőre nagy az igény. Az asztalosképzés például 16 résztvevővel kezdődik, de harminc jelentkezőnk volt rá. A leendő asztalosok közül 12-nek biztosan tudunk munkát ajánlani, de valószínűleg a többiek sem maradnak foglalkoztatás nélkül. A csurgói kirendeltséghez tartozó 17 településen a legfrissebb adatok szerint 1355 munkanélkülit tartanak nyilván, ennek 30 százaléka a csurgói polgár. N. L. Zsűrizett köztéri óra Csurgó főterén A Széchenyi téren, a Korona szállóval szemben zsűrizett órát állítottak fel. A területet a polgármesteri hivatal ajánlotta fel az ESMA spanyol-magyar reklám kft- nek így jutott hozzá a város a 800 ezer forint értékű órához. A kovácsoltvas lábakon álló óra reklámfelülete kibérelhető. Az órát tartó lábakat a város bronzba öntött címere díszíti. 119 munkanélküli foglalkoztatása Pályázatot nyújtott be a közmunkatanácshoz 119 munkanélküli három hónapos foglalkoztatására a csurgói polgármesteri hivatal műszaki irodája. Csurgón és térségében, a Dombó-csatoma vízgyűjtőjén kell megoldaniuk a vízkárelhárítási feladatokat. Minden érintett önkormányzat társult a pályázathoz. A vállalt önerő eléri a hárommillió forintot, s ehhez 14 millió 431 ezer forintot igényeltek. A pályázatot támogatta a megyei terület- fejlesztési tanács is. Pályázaton nyert pénzt a tagóvoda Szűkös volt az új otthon játszótere a 4. számú tagóvodában, ezért a vezető a Csokonai gimnáziumtól kért területet, melyet hosszú távon térítésmentesen használhatnak. Kovács Gyuláné óvodavezető a szülők bevonásával és a város segítségével máris megkezdte a terület rendezését. Egyik környezetvédelmi pályázatukkal 54 ezer forintot nyertek. A napokban várják a Népjóléti Minisztérium értesítését az egészségmegőrző programra küldött pályázatukra. Ha nyernek, medencét építenek az udvaron. Támogatás a rászorulóknak Ebben a tanévben tudott először támogatást nyújtani a csurgói Nagyváthy középiskola diákjainak a Nagyváthy Alapítvány, amelyet 1995-ben hoztak létre helyi vállalkozók hozzájárulásával. Célja a jó magatartású és szorgalmú, szociálisan rászoruló tanulók segítése. Idén 15 diák vehette át a fejenkénti 10 ezer forintos támogatást. A Nagyváthy Alapítvány köszöni a vállalkozók felajánlásait és a jövőben is szívesen fogadja a segítségüket. Megrendelőszelvény Címzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Megrendelem a SOMOGYI HÍRLAP-ot. Az előfizetési díjat I □ 1 hónapra □ negyedévre 725 forintot 2100 forintot a számlával jelentkező kézbesítőnek fizetem. (Az előfizetés a következő hónap első napjától érvényes.) Az előfizető neve:............................................................................................... Lakcím:................................................................................................................ (A megrendelőszelvényt borítékba téve bélyeg nélkül beküldheti a fenti címre.) Csurgón a Napsugár Irodaház alatt 30-40-50%-os árengedménnyel kínálunk női aljakat, blúzokat, női, férfi szövetnadrágot, inget és öltönyt. Nézzen be hozzánk, megéri! CINTEXCO KFT. _______________________________________________(52493) É rdért Faház Kit. 3. sz. telepe Csurgó, Arany J. u. Nyitva: hétfő-péntek 8-16 óráig Fenyő fűrészáru, szigetelőanyagok, hajópadló, lambéria, forgácslap, farostlemez, rétegelt lemez, ajtók-ablakok kaphatók Várjuk kedves vásárlóinkat! SA Használt bútorok és műszaki áruk bizományi átvétele és árusítása Mindenféle építőanyag és faáru megrendelhető! (Tetőablakok, tetőfedő anyagok, nyílászárók, tetőfa, hajópadló, forgácslap, szigetelő anyagok stb.) M BA KFT. Csurgó, Petőfi tér 26. Nyitva: hétfő-péntek 8-12-ig, 13-17-ig, szombat 8-12-ig. (52462) CSURGÓ ES VIDÉKÉ ÁFÉSZ meghirdeti értékesítésre: Zákánytelep, Május 1. u. 7. sz. alatti 141. sz. Italboltját, valamint Zákánytelep, Hegyalja u. 4. sz. alatti szeszfőzdéjét. Bérleti üzemeltetésre: 135. sz. Pogányszentpéter, Bajcsy-Zs. u. 185. és 137. sz. Inke, Vörösmarty u. 1. sz. alatti italüzleteit. A pályázatokat írásban kérjük 1997. június 25-ig benyújtani a szövetkezet Csurgó, Széchenyi tér 18. sz. alatti központjába. Több pályázó esetén versenytárgyalást tartunk 1997. június 26-án § 9 órakor a fenti címen. o in] /&FÉ8Z Érdeklődni 82/471-022 sz. telefonon lehet. IWOSMR