Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-09 / 107. szám

1997. május 9., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Módosítják az alkotmánybírósági törvényt Munkateremtők előnye A területfejlesztési pénzek idei felhasználásának szabá­lyairól, és az Alkotmánybíró­ságról szóló törvény módosí­tásáról tárgyalt a többi között a kormány tegnapi ülésén. Kiss Elemér közigazgatási ál­lamtitkár sajtótájékoztatóján el­mondta: a kiemelt térségekben igényelhető területfejlesztési támogatások odaítéléséről - a most született kormányrendelet szerint - a megyei területfejlesz­tési tanácsok döntenek majd. El­sőbbséget élveznek a munka­helyteremtést és -megtartást, a vállalkozóvá válást, vagy a fa­lusi turizmus élénkítését célzó kezdeményezések. A kabinet el­fogadta az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításának tervezetét. Eszerint egy-egy ké­szülő jogszabályról előzetes normakontrollt a jövőben csak az Országgyűlés kezdeményez­het. A 70. évét betöltött alkot­mánybíró megbízatása a javaslat szerint csak helyének betöltésé­vel egyidejűleg szűnne meg. A kabinet meghallgatta a földművelésügyi miniszter be­számolóját a Nemzeti Agrár- programról és a Nemzeti Agrár- kerekasztalon elhangzottakról. A program végleges változatát az FM június 30-ig nyújtja be a kormánynak. Döntés született, hogy a tan- könyvkiadók állami garanciát vehetnek igénybe esetlegesen felvett hiteleikhez. (t) Ülésezett a KDNP választmányának elnöksége Korai az unióról beszélni A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választ­mányának elnöksége csütör­töki ülésén úgy határozott, hogy a lehető legsürgősebben össze kell hívni egy jogilag megkérdőjelezhetetlen tiszt­újító választmányi ülést. Latorcai János, a testület el­nöke ugyanakkor leszögezte: mindaddig nem hívja össze a választmányt, amíg az érintet­tek nem vonják vissza fellebbe­zéseiket a folyamatban lévő pe­rekben. Az elnökség úgy dön­tött, hogy a következő választ­mányi ülés zárt lesz, amelyen csak mandátummal rendelkező küldöttek vehetnek részt. Latorcai János egy kérdésre válaszolva kifejtette: nincs tu­Horn Gyula miniszterelnök tegnap a budai várban lévő Prímási Palotában köszöntötte Paskai László bíboros prímást, Esztergom-budapesti érseket 70. születésnapja alkalmából. domása arról, hogy a KDNP tárgyalásokat folytatna az MDF-fel a két frakció esetleges uniójáról. Hasznosnak tart azonban minden olyan együtt­működést, amely erősíti az el­lenzéki összefogást. Ennek leg­felsőbb szintje egy unió megte­remtése lenne, amit üdvözölni tudna, bár időszerűségét egy­előre vitatja. Giczy György pártelnök teg­napi nyilatkozata szerint szer­dán telefonon ugyan beszélt Lezsák Sándorral, de a két párt uniójáról keringő híreket korai­nak ítélte, s cáfolta. Isépy Tamás frakcióvezető továbbra is a hárompárti - KDNP-Fidesz-MDF együttműködés híve, mert csak ezt tartja hatékonynak. Távoli, magas rangú egyházi személyiség is felkereste a nap során a bíborost: Csing-huj mester, a Kínai Buddhista Szö­vetség alelnöke tett köszöntő látogatást a palotában. Paskai László 70 éves Buddhista főpap a bíborosnál FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Vagyonnyilatkozatok - kérdőjelekkel A bevallás részletesebb változata nem kerül nyilvánosságra Hétfőtől bárki betekinthet az országgyűlési képviselők va­gyoni helyzetét föltáró ívekbe, amelyeknek kitöltésére az ösz- szeférhetetlenségi törvény kötelezte a parlament tagjait. Számos nyilatkozat már nyilvánosságra került. Sokan úgy vélik: igencsak foghíjasok, egyes honatyák esetében pedig alighanem megkérdőjelezhetők a vagyoni önéletrajzok. Mindezt természetesen nem menti, legfeljebb magyarázza, hogy a vagyonnyilatkozatnak két változatát készítették el a Ház tagjai. Az első, részlete­sebb, nyilvánosságra nem hozható adatsornak nemcsak a képviselő, hanem a vele közös háztartásban élők (házastárs, élettárs, gyerekek) vagyoni helyzetét is ismertetnie kellett, beleértve az ingatlan és termő­föld-, valamint a nagy értékű ingó tulajdont is. A nyilvános változatban csak a saját tulaj­donú vagyon bizonyos muta­tóit kérték számon. Ez utóbbi változat hétfőtől az Ország- gyűlési Könyvtárban hozzá­férhető; hétköznap 9-19.45 között, péntekenként 9-14 óra között. A dokumentumokról semmilyen kópiát nem lehet készíteni. A vagyonbevallásokról vé­leményt kértünk több polito­lógustól. Schlett István:- Úgy látszik, „következ­mények nélküli ország” va­gyunk, mert szerintem normá­lis jogállamban megbocsátha­tatlan morális vétség, ha köz­életi személyiségek, képvise­lők nyilvánosság előtt valót­lanságokat állítanak. S normá­lis demokráciákban az ilyen vétség az illető politikus kar­rierjének végét jelenti. Kéri László:-Úgy látom, sok honatya „alul vallott”, nem számolva azzal, hogy ők is itt élnek kö­zöttünk. Jövedelmük - akár tagadják, akár bevallják - jó­val alacsonyabb, mint a nyu­gati parlamentek tagjaié. Stumpf István:- Azt hiszem, sok képviselő csak formális kötelességnek tekintette az önbevallást. Jó lenne, ha a nyilvánosság mi­előbb szembesítené az íveken szereplő adatokat a való­sággal. FEB Parlamenti nyílt nap a közoktatás fejlesztéséről Idegen nyelvek és modem eszközök A magyar közoktatás távlati fejlesztési stratégiájának kö­zéppontjában az oktatás tartalmi modernizációja áll. Ehhez aktív állami fejlesztési politikára is szükség van - mutatott rá Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter „A ma­gyar közoktatás távlati fejlesztésének stratégiájáról” címmel a Parlamentben tegnap rendezett nyílt vitanapon. A tartalmi modernizáció az elkövetkező 10-15 évben a nemzeti alaptanterv fokozatos bevezetésével, a tantervi prog­ramok, tankönyvek és tanesz­közök kínálatának bővítésével valósítható meg. A megújulá­son belül különös figyelmet szentelnek az idegen nyelven való kommunikációra és a modem informatikai eszközök alkalmazására - fejtette ki a miniszter. Az Országgyűlés Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottsága által .szerve­zett eseményen a miniszter megjegyezte, hogy a művelő­dési tárca nemrég jelentette meg azt a közleményt, amely rendelkezik a pedagógusok továbbképzésére idén fordít­ható 3,4 milliárd forintos elő­irányzat felhasználásának módjáról. Hangoztatta: a köz­oktatási törvény garantálja, hogy az elkövetkező években is hasonló nagyságrendű ösz- szeg álljon rendelkezésre erre a célra. A miniszter végül hangsú­lyozta: fontos, hogy a jövő évi költségvetésben a közoktatás központi normatív támogatá­sának növelése mellett bizto­sítsák az önkormányzatok pénzügyi helyzetének javítását is. A stratégiai célok között felhívta a figyelmet az infor­matikai programra, amely egyebek mellett az esély- egyenlőség megteremtésének egyik legfontosabb eszköze. A kormány erkölcsi köte­lessége, hogy ezt a programot végrehajtsa - tette hozzá. Helikopteren is érkezik a segítség A napi működési gondokról időnként felröppenő hírek ellenére elmondható, hogy technikailag megfelelően fel­szerelt és jól szervezett a magyar mentőszolgálat.- Hosszú lenne végigkísérni azt a folyamatot, amely a lo­vaskocsival bajbajutottakhoz siető önkéntesekből a mai kor­szerű szervezetig vezetett - mondta Tóth Attila, az Orszá­gos Mentő Szolgálat vezető mentőtisztje abból az alka­lomból, hogy 110 éves a szol­gálat.-Tény azonban, hogy ma az ország területén 188 men­tőállomáson 159 főfoglalko­zású orvos, 280 mentőtiszt, Tóth Attila fotó: feb 2846 mentőápoló, 2342 gép­kocsivezető, csaknem 400 sze­relő és adminisztratív dolgo­zik közvetlenül vagy közvetve a betegek érdekében. A jár­művek sorában ma már 110 olyan Mercedes, 3 helikopter és egy olyan repülőgép van, amely bátran nevezhető mozgó intenzív osztálynak.- Ami az elismerésünket il­leti: akinek segítünk, vagy ne­tán megmentjük az életét, az megbecsül bennünket. De az új gépkocsivezetőnek felvé­telkor csak 19 ezer forintos bruttó fizetést ajánlhatok, és az orvosok sem kapnak sokkal többet. Vannak híres „kollégáink” is. Kulka János egy ismerősét vitte kórházba. A nővér azzal fogadta: „Beteget hozott Má- genheim doktor?” N. Zs. Az MSZP alkotmányozna. Az alkotmányozási moratórium felmondását javasolja az MSZP-frakció elnöksége - je­lentette be Toller László frak­cióvezető-helyettes az elnökség csütörtöki ülését követően. Az elnökség támogatja az Alkot­mánybíróságról szóló törvény módosítását is, amely szerint a jövőben előzetes normakont­rollt csak az Országgyűlés többsége kérhetne. Negyvenmillió a KBI-nek. Kormánydöntés alapján negy­venmillió forintban részesül a Központi Bűnüldözési Igazga­tóság - nyilatkozta Kuncze Gá­bor belügyminiszter. Ezt az összeget kifejezetten a rendőr­ség által feltárt „olajügyre”, il­letve az ahhoz kapcsolódó bűn- cselekmények felderítésére fordítják. A belügyminiszter közölte: a szerdai híradásokkal ellentétben szó sem volt 50 mil­lió forintról, Horn Gyula mi­niszterelnök is 30-40 millióról beszélt a hét elején. Kisgazda-tiltakozás. Az FKGP számára elfogadhatatlan az alkotmányozási moratórium egyoldalú „feltörése” a kor­mánypártok részéről - jelen­tette ki Torgyán József pártel­nök-frakcióvezető a kisgazda képviselőcsoport csütörtöki tá­jékoztatóján. A politikus ezt a lépést a többpárti demokrácia elleni támadásnak minősítette. Torgyán kritizálta Göncz Ár­pádot is, egy tudományos kon­ferencián tett kijelentései miatt. Fideszesek a határőrségen. A Fidesz parlamenti frakciója Orbán Viktor pártelnök vezeté­sével május 8-án látogatást tett a határőrségnél. A vendégeket Nováky Balázs altábornagy, or­szágos parancsnok tájékoztatta a határőrség helyzetéről, tevé­kenységéről és a teljes hivatá­sos állományra való áttérésről, továbbá Magyarország integrá­ciós törekvéseivel kapcsolatos fejlesztési elképzelésekről. Hatéves az Uborka A televí­ziós műsorok népszerűségi lis­táján az első tíz között jegyzik a humoros politikai „salátát”, az Uborkát, amely ebben a hónap­ban ünnepli hatodik születés­napját. Az évfordulóra különle­ges találkozóval készülnek. A műsor Bánki Ivánnak az ötlete volt, aki nem tagadja: Nagy- Britanniában látott egy hasonló kezdeményezést. Tiltakozik a kamara. A Ma­gyar Kézműves Kamara tilta­kozik a KSH által szervezett és többletkiadást jelentő vállalko­zói nyilvántartási rendszer ki­alakítása ellen. A kamara nem ért egyet azzal, hogy a KSH ve­lük párhuzamosan és tőlük füg­getlenül alakítsa ki azt a rend­szert, amelynek vezetésére a kamarai törvény őket kötelezi. BÁNÓ CALCIUM-KOVAFÖLD KAPSZULA A kovaföld fontos szerepet játszik • a haj minőségének javításában, • a töredezett köröm erősítésében, • a bőr állapotának helyreállításában. A kalcium elengedhetetlen • a csontok és a fogazat felépítésében. Természetesen az egészségért Kapható: gyógyszertárakban és gyógynövényszaküzletekben. Forgalmazó: Fahrvitex Kft. Tel./fax: 269-0197 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatósága ajánlatot kér a Búzavirág utcai garázsváros védősávjának területrendezésére Az ajánlattételi felhívás átvehető a Műszaki Igazgatóság 214-es irodájában munkaidőben 1997. május 13-16. között. (49438) AUTÓSOK, FIGYELEM! ■ 1997. május 11-én, vasárnap, 8-16 óráig ■ INGYENES fényszóró és "CO "-ellenőrzést m tartunk ÜST AUTÓVILLAMOSSÁG és SZERVIZ Várda, Petőfi u. 177. Ugyanitt mégtekinthető egy ismert művész különleges személygépkocsi gyűjteménye. A tulajdonos 15 órakor ismertetőt tart a gépkocsik történetéről. Az idelátogatók részére rendelkezésre áll a BOROSTYÁN ÉTTEREM, ahol hideg-meleg ételekkel, italokkal várják a kedves vendégeket. A rendezvény támogatói: UNIX-TRADE Kft., Autóalkatrész Nagykereskedés, Kaposvár, Pécsi u. 16. Tel.. 82/427-913 SZERVO-SZIGET Bt, Autóalkatrész Kereskedés, Kaposvár, Dombóvári u. 3. Tel.: 82/313-713 GYENESE Autószerelő és Autómentő Szolgálat, Várda, Fő U. 81. Tel.: 82/489-100 OROS ANDRÁS, gumijavító és műszaki gumicikk készítő. Juta, Árpád u. 11. Tel.: 82/315-073 RAS-IMPEX Kft. EXEL Motorolaj import export, Kaposvár, Honvéd u. 14/b. Tel.: 82/411-007 U BERNER A teljesítmény összeköt Szereléstechnikában élenjáró nemzetközi vállalatcso­port magyarországi tagja keres Somogy megye területén járműjavításban jártas munkatársakat (nagykanizsai, nagyatádi lako­sok előnyben) területi képviselői munkakörbe. A jelenetkezés feltétele: saját (vezetékes) telefon, sze­mélygépkocsi. Kereskedelmi gyakorlat előnyt jelent. Fényképes önéletrajzukat az alábbi címre várjuk: 1476 Budapest, Pf. 156. Jelentkezési határidő: a megjelenéstől számított 2 hét. Hivatkozás: "Járműipar KC8" (49187) 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom