Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-05 / 79. szám
1997. április 5., szombat SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1 Lakáskassza a banknál A perselyt négy év múlva lehet felnyitni Várhatóan május elején kezdi meg tevékenységét a Lakáskassza Rt - jelentették be tegnap Budapesten, az induló lakás-takarékpénztár sajtótájékoztatóján. A pénzintézet a tervek szerint legalább négy-ötféle konstrukciót kínál majd a lakásra takarékoskodó fiatalok számára. Akik belépnek a lakáskasszába, azok négyéves megtakarítási idő végén - a befizetésektől függően - 300 ezer és 3 millió forint közötti hitelt vehetnek majd fel. A 2 milliárd forintos alaptőkéjű társaság eddig az előkészületekre több száz millió forintot fordított. A tulajdonosok közül legnagyobb, 22 százalékos részesedése van a Providencia Biztosítónak. A Creditanstalt Bank Magyar- ország és a Postabank Rt Ilii százaléknyi részvénycsomaggal rendelkezik. A Lakáskassza több mint ezer ügynököt képzett ki, ők ajánlják majd ügyfeleiknek a konstrukciókat. A Postabank által kidolgozott ajánlat szerint például megtakarítás nélkül is kedvező hitelt vehetnek fel a Lakáskasszával szerződők, és azonnal igényelhetik az egyébként csak négy év múlva esedékes összeget. A leendő ügyfelek az országban 3500 helyen köthetik meg a szerződésüket. Agrárprogram: út az egyezség felé A tulajdonviszonyok rendezését sürgetik az érdekképviseletek A parlamenti pártokkal lezajlott egyeztetés után tegnap az agrár-érdekképviseletek, köztestületek és a társtárcák képviselőivel tartottak konzultációt a nemzeti agrárprogram alapelveiről a Földművelésügyi Minisztériumban. A tárgyalás eredményeit, tapasztalatait munkatársunknak Kis Zoltán, az FM államtitkára összegezte. Elmondta, hogy az érdekképviseletek és a szaktárca képviselői egyetértettek abban: a nemzeti agrárprogramnak a mező- gazdaság hosszú távú fejlődését kell biztosítania, s ehhez kell megteremteni a szükséges anyagi forrásokat. Az érdekképviseletek sarkalatos kérdésként vetették fel a tulajdonviszonyok rendezését és a termelők szövetkezésének segítését. Megegyeztek a vélemények abban is, hogy át kell alakítani a mezőgazdaság jelenlegi intézményhálózatát és működőképessé kell tenni a piacszabályozás rendszerét. Egyöntetű álláspont volt: sürgősen választ kell találni a mezőgazdasági finanszírozás nyitott kérdéseire, s több pénzt kell fordítani az agrárképzésre, a kutatásra és az ágazat fejlesztésére. Az agrárfinanszírozással, az intézményrendszerrel, a birtokstruktúrával, a szövetkezéssel kapcsolatosan egyébként eddig mintegy száz szervezet juttatott el javaslatokat, észrevételeket a minisztériumhoz. Kis Zoltán államtitkár arról is beszámolt: amint az alapvető kérdésekben egyértelmű megállapodás alakul ki, megkezdődik az agrártörvény alapelveinek a kidolgozása. A teljes nemzeti agrárprogram megalkotását változatlanul hosszabb időt igénylő, folyamatos munkának tekintik, így arról az érdekeltek tovább folytatják a konzultációkat. Az államtitkár sajnálattal jegyezte meg: a METESZ nem vett részt az egyeztetéseken - az írásos meghívás ellenére sem. Az invitálást bizonyító fax fénymásolata az államtitkárnál megtekinthető. (Újvári) Meghiúsult a Port eladása Mégsem sikerült eladni a Port Rt-t. így minimálisra csökkent a Port kártyatulajdonos kisbefektetők esélye arra, hogy hozzájuthassanak befektetésükhöz, és nagy valószínűséggel megindul a társaság végelszámolása. A Port Kereskedelemfejlesztési és Termelésszervezési Rt eladásáról történt szerdai megállapodást követően a vevő az ügylettől mégis elállt. Ezzel meghiusúlt a végelszámoló esetleges lehetősége a Port kártyatulajdonosok, a hitelezők követeléseinek kedvező kielégítésére. Nincs mód az április 9- re összehívott csődegyezségi tárgyalás megtartására. Új Pannon-központ. Hatvanezer előfizetőt szolgál ki a Pannon GSM új, immár ötödik kapcsolóközpontja, s az idén további három központot helyeznek üzembe. A dinamikus hálózatfejlesztésnek köszönhető, hogy a lakosság 99 százaléka a Pannon GSM által lefedett területen él. Tőzsdefúzió. Eredményes volt a budapesti és a londoni értéktőzsde vezetői közötti hosszabb tárgyalássorozat: a közeljövőben a két intézmény egyesül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hazai tőzsdén is lehetőség nyílik a brit részvények forgalmazására. A fúzió nyomán kiegyenlítődik a két tőzsde részvényindexe. Új kábelgyár. A jövő év elején kezdődik a termelés abban a kábelgyárban, amely a németországi székhelyű multinacionális nagy- vállalat, a Leonische Drhatwerke mintegy egy- milliárd forintos befektetésével épül Hatvanban. A város hozzájárult a környezetkímélő beruházáshoz, s 5 évre mentesítette az iparűzési adó alól a vállalkozást. Ismét kitört az agrárháború Európa és Amerika között Hadüzenet - vágóhidak miatt A napokban rövid hírügynökségi jelentések tudatták, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió tárgyalóküldöttségei nem tudtak az eredetileg kitűzött határidő lejártáig, április 1- jéig megállapodni a vágóhidak higiénés szabványairól, illetve követelményeiről. , A látszólag nem túl jelentős hír azonban a két kontinens agrár- gazdasága szempontjából nagyon is húsba-vérbe vág - fölér egy pénzügyi, gazdasági hadüzenettel. A szakemberek szerint ugyanis a megállapodás elmaradása igen súlyos következményekkel járhat a kétoldalú kereskedelemben. Az amerikai-európai agrárháború a nyolcvanas évekre vezethető vissza. Azzal kezdődött, hogy a nyugat-európai országok kifogást emeltek 400 amerikai vágóhíd szabványai ellen, és ezzel megakadályozták rendkívül számottevő mennyiségű sertés- és marhahús szállítását az Egyesült Államokból kontinensünkre. Akkor a válasz nem késett sokáig: az Egyesült Államok kilátásba helyezte, hogy teljes egészében leállítja az Európából származó húsimportot. Nagyon valószínű, hogy most sem kell sokáig várni a tárgyalások zátonyra futásának következményeire. A nemzetközi agrárpiac szakemberei már meg is fogalmazták: az amerikai „visszavágás” első következménye föltehetően az lesz, hogy Nyugat-Európa országai hosszú távon minden bizonnyal elesnek mintegy 300 millió dollár értékű húsáru - elsősorban dán sonka - Egyesült Államokba irányuló exportjától. A gazdasági háborúskodás szabályai szerint ekkor az unió „hadművelete” következhet - hangzik a prognózis. Vagyis megtiltja 100 millió dollár értékű amerikai tojás, tejtermék és baromfi behozatalát. A szakértők egyébként azt is kiszámították, hogy a vágóhídi szabványok kirobbantotta agrárháborúban összesen másfél milliárd dollárnyi baromfi-, sértés- és marhahús eladása forog kockán - mindkét oldalon. Új fejlesztések a Novellnél A Novell Magyarország a következő két hónapban szeretné megismertetni magyarországi felhasználóival legújabb fejlesztését, a Kisvállalati IntranetWare-t. A februárban megjelent új termék biztosítja mindazokat a funkciókat a felhasználók számára, amelyek szükségesek egy 3-25 munkatársat foglalkoztató iroda egyszerű Internet-kapcsolatához. Azoknak a vállalkozásoknak ajánlják új terméküket, amelyek hálózatuk bővítésén gondolkoznak. A hőszigetelés Baumittal annyi mint,... ...környezetvédelem energiatakarékossággal Elképzelhetetlen mennyiségű energia kerül felhasználásra az épületek fűtésénél és hűtésénél. A hőszigetelés csökkenti az energiafelhasználást. A kisebb energiafelhasználás kisebb károsanyag kibocsátást jelent és egyben az értékes nyersanyagtartalékok felelősségteljes felhasználását. ...életszínvonalnövelés A hőszigetelés hatékonyan járul hozzá a lakáson belüli komfortérzethez. ...ésszerű költségcsökkentés Az okos ember jól számol, mert a szakszerű hőszigetelés hatékonyan csökkenti a kiadásokat. Baumit 1103 Budapest, Noszlopy u. 2. Tel.: 260-6312 Fax: 261-8838 Építőanyag rendszerek profiknak BIZTOS 1 ;EI Hl ............ . Él • • PU LÉS Tanácsadás utazó diákoknak, nyugdíjasoknak Központ a turisták jobb kiszolgálására A tavasz ugyan kissé késve érkezik, a turistaszezon azonban már megkezdődött. A nyitányra időzítve kezdte meg működését hazánk első utazási központja. A komplex szolgáltatásokat nyújtó Vista-centrum Budapest belvárosában „egy személyben” utazási és jegyiroda, programajánló és tanácsadó, továbbá a hazai kirándulások vagy a hosszabb külföldi utak minden turistakellékét fölvonultató és forgalmazó áruház. A Vista korábban mint a legnagyobb hazai repülőjegyeladó vált ismertté, profilváltása és új kezdeményezései révén azonban hamarosan a turizmus hazai kereskedelmi fellegvárává válhat. A centrum szakemberei ugyanis külön és díjtalanul foglalkoznak utazásra készülő diákokkal, nyugdíjasokkal, turista-kollektívákkal; testre szabott programválasztékot kínálnak kispénzűeknek és tehetőseknek egyaránt. Gondoskodnak vonat- és hajójegyről, szállásról. Áruházukban pedig megtalálhatók a legdrágább úticikkek mellett az olcsó sportszerek, térképek és útiruhák is. T. J. Osztrák-magyar beruházás Inke térségében Biztos energiaellátás Magyarországon soha sem kerülhet veszélybe a villamos- energia-ellátás, erre komoly garanciát jelent a már létesítés alatt lévő mintegy ezer megawattnyi, valamint a már bejelentett és engedélyezés alatt lévő kétezer megawatt erőműlétesítési projektek. - Még nem fordult elő, hogy villamosener- gia-hiány lépett volna fel egy piacgazdaságú országban. Ezt Hegyháti József, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) helyettes államtitkára jelentette ki tegnap sajtóbeszélgetésen. Hegyháti József elmondta: jelenlegi elképzelések szerint 2010-ig összesen mintegy 3800 megawatt új erőműkapacitás megépítése szükséges, amelyből 2200 megawatt a selejtezések pótlására szolgál, a többi kapacitás a növekvő igények kielégítésére épül meg. Az ezredfordulóig megvalósítandó beruházások a jelenlegi előkészítettség alapján ma már nagy pontossággal meghatározhatóak. A 2000-ig megvalósuló erőművi kapacitások a követ- kezőek: a Dunamenti Erőmű Rt két gázturbinás kombinált ciklusú blokkjához folyamatban van egy 80 megawattos gőzturbina építése. Az MVM Rt két, egyenként 100 megawattos gázturbinát épít, és Lőrinciben egy 160 megawattos, főként tartalékként üzemelő gázturbinát. Inke-Liszó térségében osztrák-magyar beruházásban 80 megawattos összetett körfo- lyamatú gázturbina épül. Csepelen a Powergen angol cég, az erőmű új tulajdonosa 309 megawatt gázturbinás erőmű létesítését tervezi az ezredfordulóig. Tehát 2000-ig így várhatóan összesen 930 megawatt erőmű megvalósulhat meg. sor. 2000-2010 között pedig nagyobb részt olyan gázolaj-tüzelésű, földgáztüzelésű és szénnel működő egységek felépítése valószínűsíthető, amelyek kisebb kapacitásúak. Ezek mellett várhatóan felépítenek egy ezer megawatt körüli alaperőművet is. A privatizáció során vállalt fejlesztési kötelezettségekkel, másrészt az új vállalkozói elképzelésekként az erőmű- rendszer új tulajdonosai számos fejlesztési projekt konkrét megvalósítási folyamatát indították el - közölte a helyettes államtitkár. A villamosenergia-ipar privatizációjában résztvevő cégek összesen mintegy kétezer megawatt új kapacitás létesítését indították, mintegy 4 milliárd dollár értékben, ami garanciát ad a következő évtized vil- lamosenergia-ellátására Magyarországon. A sajtóbeszélgetésen jelenlévő Ligeti Pál, a tárca főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy a villamosenergia-ipar privatizációjában résztvevő cégeknek garantált 8 százalékos nyereségszint egyáltalán nem magas, hiszen ez alatt a befektetők inkább bankba tennék a pénzüket. Elmondta, hogy az IKIM kétévente köteles úgynevezett erőműlétesítési tervet a kormány, illetve az Országgyűlés részére előteijeszteni. Ezt a dokumentumot a tárca már elkészítette, a kormány a benne foglaltakat már tudomásul vette és a parlament elé tejesztették.