Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-26 / 97. szám

1997. április 26., szombat SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Diákversenyek A tét csak a hely Kiss Csaba fotó: török Mindenkinek becsúszhat az egyes, sőt azt mondják, nem is diák az, akinek nincs. Kiss Csaba kettőt „könyvelt” el az elmúlt nyolc év alatt a poca­kos ötösök és a fegyelmezett négyesek között. Szerepük figyelmeztető volt, hogy ne késsen a tulajdonosuk a dol­gozat beadásával, vagy óvat­lanul a puskájába ne pillant­son. A katolikus gimnázium negyedikese januárban az alapfokú állami nyelvvizsgá­val birkózott meg sikeresen, most a nemzetközi középfokú vizsga akadályai ellen indul harcba. Tizennégy évesen már a próbálkozás is dicsé­rendő. A közelmúltban meg­nyerték az angol-amerikai ci­vilizációs versenyt is. Első­ként a csapattársak — Kovács Dorián, Költő Gyöngyvér és Vaski Rita — nevét említi. Szerinte velük élmény együtt küzdeni. Azt mondja, méltó ellenfelek voltak a mögöttük végző munkácsys és zrínyis diákok, a megmérettetésen valóban a legjobbak kerültek össze. Akárcsak az országos angol nyelvi verseny megyei fordulóján, ahol szintén első helyezést ért el. Otthon nem azért kell nyúzni, hogy tanuljon, hanem szelíden figyelmeztetni a túl sok vállalásra. A márciusban lezajlott Zrínyi matematika versenyem megyei második lett a nyolcadikosok között. Fizikából is indult a megyei erőpróbán, s fontolgatja a tör­ténelem vetélkedőt is. Mint mondja, ilyenkor nincs lám­paláza, hisz csak a helyezés a tét. A nyelvvizsga már komo­lyabb, akkor a minősítésért kell összpontosítani. Szívesen sportol, főként a hosszú gyalogtúrákat kedveli, és a horgászatot, de nem az úszósat, amely türelmes, néma várakozást kíván. A le- gyezős horgászat vonzza, amellyel az északi országok gyors folyású folyóiban a pisztrángot fogják. Neki ed­dig még csak ponty akadt ho­rogra, pedig a fogast és a pisztrángot enni és zsákmá­nyolni is nagyobb élvezet lenne. Izményi Éva Farkas Béla festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola aulájá­ban. A fonyódi alkotó tárlatán jellegzetesen balaton-parti hangulat uralkodik, lévén a művész szerelmese a Magyar Tengernek. Formailag is megragadja az alkotót a víz és a fény önfeledt játéka. Farkas Béla - aki többek között tagja a Magyar Vízfestők Társaságának - tárlata május 1-ig várja a látogatókat. fotó: török anett BMW 5-ös sorozat: kategóriájában a legjobb Több német autós szak­lap kategóriájában a leg­jobbnak találta a BMW 5- ös családot, s ennek leg­újabb tagját - a tourin- got. Aligha véletlenül, hi­szen olyan aktív és pasz- szív biztonsági megoldá­sokkal rukkoltak ki a müncheni konstruktó'rök, amelyek vélhetően nem csak a szakújságírókat ejtették ámulatba. A BMW 5-ös vala­mennyi modelljénél a fel­szereltség része a stept- ronic sebességváltó - az automata és a manuális váltó előnyeit ötvözi -, az ASC+T automatikus sta­bilitás és hajtóerő szabá­lyozó rendszer, a piro­technikai övfeszítő, a négy légzsák... Az új touringnál nem elsősorban az amúgy tá­gas csomagtér térfogata az, ami lenyűgöző, sok­kal inkább a megnövelt használhatóság. Ennél az ^ötajtósnál” az eszté­tika, a dinamika és a me­nettulajdonságok mellett a praktikus „részletek” - néhány igazi világújdon­sággal (!) - hívják fel ma­gukra a figyelmet. Mi ezek? A könnyűszerke­zetű kompakt hátsó fu­tómű, amelyet a nagymé­retű rakodófelület miatt fejlesztettek ki, a lezár­ható rakodópadló és a pótkerék burkolata nyi­tott helyzetében rögzít­hető, széria felszerelés a soft close záróautoma- tika, amely biztosítja a nagy hátsó ajtó kényel­mes, halk becsukódását, a kihúzható rakodópadló, a nehéz, nagyobb tár­gyak ki- és bepakolását könnyítendő, vagy a kis erőkifejtéssel dönthető hátsó üléstámlák. (X) Schneider & Soós Autó Kft. BMW Csoport Területi Hivatalos Márkakereskedője 7630 Pécs, Buzsáki I. u. 1-3. Tel.: (72) 239-767, 239-890 A Sztár szaküzlet kínálata Ajándékok, praktikus, szép használati és dísztárgyak: kéküvegek, vázák, kerámiák evőeszközkészletek francia, 44 db-os étkészlet 6500 Ft rozsdamentes tálcák, kínálók salátáskészletek pohárkészletek Különleges kínálatunk: 0 vadászmintás készletek mókás ajándéktárgyak Szerezzen örömet minden alkalomra: ballagásra anyáknapjára név- és születésnapra családi eseményekre (eljegyzés, esküvő stb.) Vásároljon nálunk a Fő u. 24. sz. alatt 500 Ft felett ingyenes díszcsomagolás! A bérleti díj megfizetésére nem vállalkozik 15 vállalkozó Ingyen bérlemények Kisütik, hogyan főjenek Vannak tisztességes vállalkozók, és vannak kevésbé azok. Nincs az az euro-atlanti kompatibilitás, ami ezen változtatna. Ez, hogy úgy mondjam, a vállalkozó mint sajátos társadalmi­gazdasági kategória alapvető ismérve. Miként az emberé is. Na, de próbáljon meg manapság valaki több százezer forinttal tartozni egy magánszemélynek, cégnek vagy pénzintézetnek. Sokáig nem fog menni. Az önkormányzat más tészta, főjön a saját levében, kül­dözgessen pecsétes leveleket, mi közben kikaparjuk ma­gunknak a gesztenyét, naponta kinyitjuk a boltot, beülünk a Sei Mercibe, tízezrekért reklámoztatjuk a céget, akciós árukat hirdetünk a népnek, azt szeretik, ráharapnak mint kutya a csontra, este bekaszírozzuk a bevételt, így május közeledté­vel tervezgetjük a tengerentúli nyaralást (szivi, a bangkoki márványtemplomot ne hagyd ki!), és persze kisütjük, hogyan nyeljük le a bérleti díjat. Mint a rétestésztát húzzuk-halasztjuk a dolgot, majd csak gyomorrontást kapnak tőle, elmegy az étvágyuk: abból úgy­sem esznek, hogy mi fizetünk. 21 millió forinttal tartoznak az önkormányzatnak azok a vál­lalkozók, akik üzleteket bérel­nek Kaposváron. Közülük töb­ben egy éve nem fizetnek bér­leti díjat: tehetik, mert az ön- kormányzat nem fogadhat verő­legényeket pénze behajtására. A törvényes út pedig rendkívül hosszadalmas, a vállalkozók­nak azalatt nyomuk vész. A városnak mintegy négy­száz nem lakáscélú bérleménye van, amiből 247 millió forint bevételre számít. Ez az összeg annyi, amennyit az önkor- mánysat idén szociálpolitikára fordíthat. Általános jelenség, hogy a bérlők a fizetési határ­idő után egy-másfél hónappal később fizetik be a bérleti díjat. Ez általában 12 millió forint ál­landó hiányt jelent a város kasszájában. Sárái Péter vagyongazdálko­dási igazgató szerint olyan ma­gatartás ez, amit csak az ön- kormányzattal szemben mernek megtenni a vállalkozók. Ennél is nagyobb gondot je­lent az a tizenöt vállalkozó, akik egyáltalán nem fizetnek: 21 millió forint bérleti díjjal tar­toznak. Ilyenkor először figye­lemfelhívó levelet kapnak, majd felszólítást, miután erre sem válaszolnak, megkapják a bérleti viszony felmondását. Az üzletet persze nem hagyják el, mire az önkormányzat a bíró­sághoz fordul. Két évig is el­tart, mire végrehajtás lesz az ügyből: közben a cég átalakul, elköltözik, illetve felszámolják. — Több ügyünk is a bírósá­gon van — mondta Sárdi Péter — : az egykori Corso cuk­rászda tulajdonosának több mint 2 millió forint hátraléka van; közismert vendéglátóhe­lyek, például az Erzsébet ven­déglő és a Mecsek borozó rend­szeresen több százezer forinttal tartoznak. Szintén a bíróságon próbáljuk rászorítani a Dózsa György utcai Príma Pizzériát, hogy kössön végre szerződést és fizesse a bérleti díjat. A hol­land bútorbolt a Szántó utcában halmozott föl több százezer fo­rint tartozást, majd átköltözött az Anna utcába, és vidáman működik tovább. Nem lenne szükség arra, hogy a bérleti szerződés kötésekor előre kér­jünk hathavi díjat, ha mindenki tisztességesen fizetne. Katona József Az új részleg kialakítása 1,5 millió forintba került Gyapjúszőnyeg Ausztriába Ünnepélyesen átadták a ka­posvári Stíltex új szőnyeg- szövő részlegét, amely 11 em­bernek ad munkát. A beru­házás mintegy 1,5 millió fo­rintba került. A szociális foglalkoztató ápri­listól Stíltex néven működik. A névváltozásra, az új részlegre, valamint a foglalkoztató alapí­tásának harmincadik évforduló­jára emlékeztek az ünnepségen. Bácsi Jenő igazgató elmondta: ágyneműt, otthonkát, és fürdő­köpenyt készítenek, a rongy- és gyapjúszőnyeg gyártás színesíti tevékenységüket. Az új rész­legben Í2 ipari szövőgépet állí­tanak munkába. A hazai értéke­sítés mellett várhatóan kül­földre is szállítanak termékeik­ből. A napokban osztrák vállal­kozóval tárgyalnak, s elképzel­hető, hogy a svéd és a svájci pi­acon is hamarosan lesz keresnivalójuk. Úgy tervezik, hogy pólót, munkaruhát és sző­A szőnyegszövő részleg 11 embernek ad munkát fotó: kovács nyeget szállítanak külföldre. A szőnyegszövőben — a tan­folyam és a betanulás után — júliustól újabb tíz embert fog­lalkoztathatnak. Terveik között szerepel, hogy májustól kézzel készült dísztárgyakat is előállí­tanak. (Harsányi) Negyven mázsa krumpli ajándékba 40 mázsa burgonyát osztot­tak ki a kaposvári cigány önkormányzat képviselői, Balogh István és Sánta Jó­zsef Szentjakabon a rászoru­lók között. A Dalmandi Ál­lami Gazdaság által felaján­lott burgonyából száztizen­egy család részesült. Anyák napjára a természetből Természetes anyagokból készítenek ajándékokat Anyák napjára a Petőfi utcai óvoda kicsinyei. A komplex foglalkozáson hatvan óvo­dás ügyeskedik Ferencné Fogarasi Éva natúrmontázs- készítő irányításával. A la­kótelepi környezetben élő gyerekek az erdőben gyűj­tötték a terméseket és a kö­veket, amelyekből az alko­tásokat készítik. FOTÓ: török Kaposvári kicsik vendégszereplése A kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola Kicsinyek kórusát is meghívták a Pé­csen, az Éneklő Ifjúság napja alkalmából rendezett koncertre. A dr. Kerekesné Pytel Anna vezette énekkar Kodály-, Szőnyi- és Bartók művekkel ma este lép kö­zönség elé dr. Fábián László zongorakíséretével. Holnap rendőrnap a Szent Imre téren Vasárnap reggel kilenc órá­tól várják azokat a vállal­kozó kedvűeket, akik futás­ban szeretnének megmér­kőzni egymással, fél tízkor ébreszti a környék lakóit a katonazenekar muzsikája, majd megkezdődik a ha­gyományos rendőmapi program. A technikai bemu­tatóktól a szolgálati állatok produkciójáig, s az évek óta sikeres kommandós bemuta­tóig számos program várja az érdeklődőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom