Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-26 / 97. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. április 26., szombat Pusztaszemes építi a rendelőt Orvosi rendelőt építenek Pusztaszemesen: külön a gyerekeknek és külön a fel­nőtteknek. Helyet az önkor­mányzat épületében kap az egészségügyi ellátás - ezek­nek a korábbi helyét bérbe adással kívánják hasznosí­tani. A tervek szerint még a nyár beköszönte előtt meg­kezdődhet az új helyen a rendelés. A beruházás mint­egy 400 ezer forintba kerül. Az önkormányzat adja a pénzt, és munkásai végzik el az építés javát. Társadalmi munkát ígértek a falu iparo­sai és lakosai is. Előbb fizess, azután vidd! Határozott tekintetű, gyors léptű egyenruhások vigyáz­zák az Interfruct siófoki üz­letházát. A vásárlók egy ré­szét azonban sérti, hogy a pénztártól való távozás után, mielőtt bepakolhatnának au­tójukba, átnézik a bevásár­lókosarakat, és az árut egyeztetik a számlával. Mi szükség erre? — tette föl a kérdést égy vállalkozó. Győrjl István igazgató tudna mesélni az okokról. Az árunyilvántartás szerint ugyanis sokan már sportot űznek abból, hogy jó minő­ségű és a kocsmákban még eladható árú italokat, wiskhyt, konyakot, vodkát lopnak. Mások kozmetiku­mokra specializálódtak. A felvett jegyzőkönyvek sze­rint a rajtakapottak 70 szá­zaléka kereskedő, aki a saját üzletében adná tovább az árut — ott persze már jó pénzért. A nagyon jelentős kár miatt néhány napja 24 órás üzemmódban működő videófelvevő rendszert kel­lett üzembe helyezni. Az üzlet szlogenje: cash and carry. Nem azt jelenti, hogy fogd és vidd. Pontos fordítása angolról magyarra: fizess és vidd! (Czene) Sóval és búzakorpával tisztítja a rókabőrt is Kovács, aki szűcsmester Nincs szükségem szerzésre, így jóban vagyok a zamárdi- akkal és a szántódiakkal is — mondta Kovács Sándor szűcsmester, aki a már meg­osztott település közös főutcá­jában él. — Nálunk apáról fiúra száll, no nem a vagyon, hanem a mesterség. Erre a pályára lép majd a fiam is, aki jelenleg környezetvé­delmi szakközépiskolába jár. Persze nem feleslegesek a ta­nulmányai, hiszen a mi szak­mánkban nagyon sok vegyszert kell használni. Én sóval és bú­zakorpával cserzem a bőrt. Igaz, ez háromszor annyi időt vesz igénybe, mintha aktívabb anyagokat használnék, de ne­kem még a szomszédaim sem szóltak soha, hogy Sándor de büdös van nálatok! Ráadásul a búzakorpában a tej sav mellett különböző hatóanyagok van­nak, amelyek finomabbá teszik a bőrt. Kovács Sándor beszélt arról is, hogy ameddig él a csa­ládi emlékezet, az ősei valahá- nyan szűcsök voltak, nem is akármilyenek. — Pedig nehezebb ez a mes­terség, mint a bányászat — mondta. — Súlyuk van a vizes bőröknek; engem is már négy­szer operáltak sérvvel. De apám a Rákosi-rendszert is végigdol­gozta, én sem dobhatom be Súlya van a bőrnek, s elviszi a zsírt most a törülközőt. Pedig drágul az energia, amivel zsírtalanítani lehet a birkabőrt. Azt szoktam mondani: elviszi ez a meló az összes emberzsírt, nem hízom meg sohasem. A szabás-varrás a legköny- nyebb ebben a mesterségben. Megtudtuk azt is: egy lelőtt vad bundáját legkevesebb egy hó­nap alatt lehet gallérnak, kucs­mának, kesztyűnek feldolgozni. FOTÓ: OLÁH GÁBOR Egy hosszú kabáthoz például 25 róka bőrére van szükség. — Jól ismerem a vadászokat, én is közéjük tartozom — mondta a mester. — Jászbe­rényből indultam el, onnan ke­rültem Pestre, más műhe­lyekbe: ellestem a szakma apró titkait. Most már huszonnegye­dik éve kiszolgálom Somogyot. Meggyökeresedtem itt. Czene Attila Hétezer hektárnyi rétet, erdőt vásárol a természetvédelem Drága a balatoni gyep Visszavásárolt a Balaton partján a Közép-dunántúli Ter­mészetvédelmi Igazgatóság 606 hektárnyi földterületet. Erre a célra az állami költségvetés tavaly ötszázmillió, idén pedig hatszázmillió forintot különített el. Sok védett erdő, nádas, rét ke­rült a kárpótlás vagy részarány­tulajdonlás következtében olyan állampolgárok kezébe, akik spekulálnak a jó helyen lévő területekkel. Az árakat messze az országos árak fölé emelték; egy-egy hektárnyi gyepért elkérnek százezer fo­rintot is. A leginkább veszé­lyeztetett területek a Kis-Bala- ton, a Káli-medence és Tihany térségében vannak. Az igazga­tóság 2001-ig hétezer hektárnyi területet akar visszavásárolni. Nem újabb államosításról van szó, hanem - mint megtudtuk - a táj- és természetvédelmi tör­vénynek kívánnak a szakembe­rek érvényt szerezni. C. A. Iskolások műsora és százötven cserepes virág az édesanyáknak Verset ihletett Szemes Széles körű összefogással rendeztek összejövetelt Balaton- szemesen, ahol a falu idős embereit köszöntötték. A vállalkozók adták a bort és a pénzt, amiből harapnivalónak való alapanyagot vásároltak a szervezők. Az OTP-üdülőben ezernyolcszáz pogácsát, a Hun­gária üdülőben ötszáz linzert sütöttek a mesterek. Bálint Sándor vállalkozó egymaga százötven cserepes virágot ajánlott föl. A helyi iskola tanulói és a Berbence néptáncegyüttes ad­tak színvonalas műsort, amely rövid időn belül jó hangulatot és vidámságot keltett a meghí­vottakban. Szekeres Beáta ver­set mondott, s vendégszerepeit a kőröshegyi dalkórus is. Vár- dai László Buzsákról érkezett; ő szavalta el a köszöntőt, és verset is írt erre az alkalomra. Végül orgonán játszott az egy­begyűlteknek, amihez édes­anyja énekelt. A rendezvényt a Független Kisgazdapárt harmadszor szer­vezte meg, s egyben utoljára. A stafétabotot átadják a helyi Független Nőszövetségnek. Búcsújuk jól sikerült, hiszen az összejövetelen csaknem két­százan vendégeskedtek. (Czene) Szántód június 15-én választ polgármestert Szántód április 15-vel önálló település a Köztársasági elnök hatá­rozata alapján. A törvény hatvan napot ad a polgármester és a kép­viselőtestület megválasztására. Zamárdi öttagú választási bizott­sága, amelyet még 1990-ben szavazott meg a falugyűlés, június 15-re, vasárnapra tűzte ki a voksolás időpontját, s ezen a Zöldfa és Fűzfa utcával határolt szántódi területen élők vehetnek részt. Elsősegélynyújtó gyerekek versengése A siófoki Vak Bottyán általános iskola csapata nyerte meg a helyi vöröskereszt-szervezet által szervezett területi elsősegélynyújtó versenyt. Felkészítő tanáruk Szilák Ferencné volt. A második he­lyen az ugyancsak siófoki Beszédes József iskola csapata végzett, a tanáruk Dorka Edina. A Radányiné Babina Éva által felkészített balatonföldvári csapat állt a dobogó harmadik fokára. Keresik a Balaton lányát Dittert Évát választotta a jószemű zsűri tavaly a Balaton lányá­nak. Mandátuma rövidesen lejár, hiszen a pünkösdi szezonnyitó bálján megkoronázzák majd az utódját. A kitüntető cím mellé egy kétszemélyes korfui nyaralás is dukál majd. A szervező Beauty Farm szépségszalon 17 évesnél idősebb, tóparti lányok jelentkezését várja. Halászati tilalom a Balatonon pünkösdig Általános horgászati tilalom van érvényben a Balatonon és víz­rendszerén. A Halászati Rt tizennégy halőre éjjel-nappal őrzi az állományt; s nyolc motorcsónakkal is járőröznek a tavon, hogy mindenütt betartassák a rendeletet. Legközelebb horgászni majd csak május 18-án lehet a Balatonon. / Adándon készült a Vabogye-show Németh Gábor kórusvezető irányításával az ádándi Fekete Ist­ván középiskola kastélyszállójában gyakorolt három napon át a siófoki Vak Bottyán Általános Iskola énekkara a következő erőpróbákra. A Vabogye néven működő, egyre népszerűbb kó­rus kiváló minősítésű. Ezzel a táborozással nem hagyományos fellépésre készültek; Vabogye-show címmel új produkciót ta­láltak ki és tanultak be. Bálványos leállósáv építését tervezi Buszmegálló leállósáv építését tervezik Bálványoson, a falu be­járatánál. A hely a tapasztalatok szerint nagyon balesteveszé- lyesnek bizonyult. Információnk szerint a rendőrség és a közúti igazgatóság képviselői már jártak a helyszínen és javasolják az engedélyezést. A falu most több forrásból próbálja előteremteni a beruházáshoz szükséges több millió forintot. Belehalt a verésbe Belehalt a verésbe egy balatonboglári férfi. A rendőrség halált okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt keresi a mindeddig ismeretlen tettest, aki egy vendéglőben bántalmazta az áldozatát. Fantomautóval ütközött Lellén a lószállító Nem hitt a szemének az az osztrák férfi, aki tegnap a város egyik lejtős utcájába kívánt (volna) lovat szállító utánfutós te­repjárójával bekanyarodni, ám szemből egy sofőr nélküli sze­mélygépkocsi közeledett. A fantomautó telibe találta az osztrák utánfutóját. Szerencsére személyi sérülés nem történt, és a pari­pát is sikerült talpra állítani egy kis segítséggel (képünkön), az­tán már saját lábán vezették el fotó: láng Róbert Rendezik a szellemház környékét Az ötgyermekes Ádám Annát bízta meg egy vállalkozó, hogy szervezzen takarítóbrigádot. Feladatul azt kap­ták, hogy rendezzék el a Siófokon csak szellemháznak nevezett, régóta lakatlan épület környezetét. A szellemház régóta szégyenfoltja Sió­foknak. Két betonépület áll itt befeje­zetlenül. A környezet látványa is meg­döbbentő. Az elhagyatott épülettömb helyiségeiben hajléktalanok húzzák meg magukat, valamint kétes elemek tartózkodási helye. A városrendezési szempontokon kí­vül közbiztonsági okok miatt is indo­kolják az áldatlan állapotok rendezését. Mindenekelőtt azt, hogy vagy továbbé­pítsék s befejezzék a háztömböt, vagy pedig mielőbb lebontsák. A lakásszö­vetkezet mint tulajdonos álláspontja szerint a befejezésre van esély, ők vi­szont finanszírozások gondok miatt nem tudják vállalni. Két éve tárgyalnak már róla, és most - úgy tűnik - siker kísérte a fáradozá­sukat. A ház építésének befejezését, il­letve az értékesítését azonban gátolta az, hogy a két épület úgynevezett úszó­telken épült. A város képviselő-testü- lete ezért úgy döntött, hogy a probléma megoldása érdekében eladja a lakász- szövetkezetnek az épületek körüli terü­letet. A kétezer-ötszáznegyvenhat négy­zetméter ellenértékeként háromszáze­zer (!) forintot kértek. Kikötötték azon­ban azt is: ha az adásvételi szerződést aláírását követő hat hónapon belül az építkezést nem kezdik meg, illetve há­rom éven belül használatbavételi enge­délyt nem szereznek az elkészült ingat­lanokra, az önkormányzat ezen az áron visszavásárolja. (Czene) Egész brigád kezdte meg a ház mellett a tereprendezést fotó: kasza József Orvosi ellátás Ordacsehiben Két háziorvosi szolgálat műkö­dik Fonyódon. Ezeket annak idején úgy alakították ki, hogy a Il-es körzet orvosa látja el Ordacsehinek a lakosságát is. A jogszabályok változásai nyo­mán - miszerint a háziorvosi körzetbe tartozók optimális lé- lekszámát 1200-1500 lakosban jelölik meg - azonban nagyonis sokan tartoznak ebbe a két kör­zetbe. A két település képvi- selő-testülete megvitatta a gon­dokat, s úgy döntött, hogy léte­sítenek egy harmadik körzetet is - ez a Éonyód melletti köz­ségben működik majd. Orda­csehi már benyújtotta a pályá­zatát támogatásért a Népjóléti Minisztériumhoz, s beszerzi a szükséges engedélyeket is. Várhatóan a nyártól működik itt a háziorvosi körzet. G. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom