Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-07 / 56. szám

1997. március 7., péntek SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Űj lámpatestek, takarékos izzók Fényesebb lesz a város Eredménytelen volt a kapos­vári közvilágítás korszerűsí­tésére kiírt mindkét pályázat. A város ennek ellenére száz­millió forint hitel felvételét tervezi. Ebből a pénzből kor­szerűre cserélik az elavult közterületi lámpatesteket és energiatakarékos izzókat vesznek.- A közbeszerzési pályáza­tot most írtuk ki - közölte Bajzik Imre, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságá­nak beruházási irodavezetője. A munkák várhatóan május­ban kezdődnek és még az év végére be is fejeződnek. Ez idő alatt a mintegy 6 ezer köztéri lámpatestből 3150-et cseré­lünk korszerűbbre. A hitel tör­lesztőrészleteinek egy részét az új izzók által megtakarított áramdíjból fizetjük majd. A tervek szerint elsőként a városból kivezető főutak men­tén - Kaposfüreden és Topo- náron - valamint a helyijáratos autóbuszvonalakon cserélik a lámpákat. A lakóövezetekben azonban továbbra is a hagyo­mányos világítótestek marad­nak. A Kaposrétsoron, a Lon- kahegyen és az Egyenesi úti buszfordulóban is új világító- testeket helyeznek el. Ez két­millió forintba kerül. B. Zs. Ezekre is ráfér a felújítás FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A VÁROSLAKÓK KÉRDEZIK Trágya és buszmegálló A 8-as autóbuszjárat topo- nári fordulója tele vari trá­gyával. Napok óta bosz- szantja az utasokat a nem éppen épületes látvány. Ki­nek a feladata volna az el­szállításuk, s a buszfordu­lót kitakarítani? — kér­dezte Szarka Sándor. Bartos Ferenc, a Városgaz­dálkodási Részvénytársaság köztisztasági részlegveze­tője: - A városgondnokság heti egyszeri takarítást ren­delt meg a buszmegállóban. Változó napokon jutunk el az egyes megállókba. Még ma kimegyünk és elszállítjuk a trágyát, amely valószínűleg egy teherautóról eshetett le. (Továbbra is várjuk a kapos­vári olvasók kérdéseit, ame­lyekre mihamarább választ próbálunk szerezni. A város életével kapcsolatos kérdése­iket levélben tehetik föl. A névvel és címmel ellátott le­vélen kérjük tüntessék föl, hogy „ A városlakók kérde­zik.") PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város jegyzője pályázatot hirdet közgazdasági elemző munkakör betöltésére Pályázati feltételek:- közgazdasági tudományegyetem vagy pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség. A pályázatnak tartalmaznia kell:- rövid szakmai életrajzot,- erkölcsi bizonyítványt. A pályázat benyújtásának határideje: 1997. március 20. A pályázatot Kaposvár Megyei Jogú Város jegyzőjének címére kell benyújtani: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. Érdeklődni: Molnár György gazdasági igazgatónál lehet, a 82/312-416-os telefonon. (43728) Nem jött meg a program, felsoroltak mindent Adózók! Tessék választani! A hónap közepén jár le a he­lyi adó befizetésének határ­ideje. Sokan azonban még a kiküldött értesítő szövegén törik a fejüket vagy az ön- kormányzat adóirodáját ostromolják kérdéseikkel.- Az a számítógépes program, amelynek segítségével egy­szerűbben készíthettük volna el az adópapírokat, nem érke­zett meg időben - mondta dr. Klapsz László, az iroda veze­tője. - Ezért kénytelenek vol­tunk a legegyszerűbb formá­ban mi elkészíteni, hogy pos­tázni tudjuk. Ezért nem szá­moltuk ki, hogy kinek meny­nyit kell fizetni, csak felsorol­tuk tájékoztató jelleggel, hogy vagyontárgyanként mennyi az éves adó. Ebből a felsorolás­ból kell mindenkinek válasz­tani a rá vonatkozót, és annak felét - az első félévi adót - rá­írni a mellékelt csekkre. A legtöbb kérdés ezzel kapcsola­tos. A másik a gépjárműadóra vonatkozik. Tudni kell, akár­A kaposvári cigány kisebb­ségi önkormányzat képviselői azt mondják: vállalniuk kell származásukat. Sánta József szerint senki sem tehet arról, hogy németnek, angolnak vagy cigánynak született. Nem tagadja meg az anya­nyelvét sem. Szerinte önma­gában nem bántó ha valakit cigánynak neveznek, sértő a hangsúly lehet. Guzmics Béláné is azt tartja, hogy nem szégyellni való, ha valaki cigány. Elszomorító vi­szont, hogy a többségi társada­lom nem aszerint ítéli meg őket, hogy rendes, dolgos em­berek-e. Állítja: őt származása miatt küldték el a munkahelyé­ről, ahol vezető volt. Hiába ke­res magának munkát, amint meglátják, szóba sem állnak vele, vagy közük: be van már töltve az állás. Ha már a megkülönböztetés­től nem is tudják a cigány kép­viselők megvédeni társaikat, legalább a fiatalokat szeretnék attól megóvni, hogy a képzett­ség hánya legyen az akadálya a munkavállalásnak. Ezért erre a félévre negyvenkettő kaposvári cigány tanulónak adnak ösz­töndíjat. Hász Mihály tanácsnok sze­rint nagyon fontos, hogy a ci­gány gyerekek megismeijék sa­ját kultúrájukat, s erre legin­kább a folklór ad módot. A ci­gány kisebbségi önkormányzat 120 ezer forint támogatást nyújt a Pécsi úti iskolában működő beás nyelvű hagyományőrző együttes működéséhez. Mint Andrássy Tibor, az iskola igaz­gatója elmondta, tanulóik 73 százaléka cigány származású, zömében beásak, de vannak köztük kolompárok is. A szak­köri szerepléssel és a szintén támogatást kapott focicsapattal tudják ösztönözni őket a tanu­mennyi autója van valakinek, a gépjárműadót egy csekken kell befizetni. A gépjárműadót és a kommunális adót azonban nem lehet egy csekkre össze­vonni. Sok a hiba abból is, hogy összekeverik a kettőt. Ha valaki elrontja a csekket, a polgármesteri hivatal portáján újat kérhet. Az elmúlt hetekben a pol­gármesteri hivatal 18 ezer csekket és határozatot postá­zott a gépjármű-, és 40 ezret a kommunális adóhoz. A befize­tés határideje - az ünnep miatt - március 16. A város közgyűlése novem­berben a kommunális adót ezer forintról 1500 forintra emelte. Dr. Klapsz László ez­zel kapcsolatban elmondta: ugrásszerűen emelkedett azoknak a száma, akik szociá­lis helyzetük miatt adójuk csökkentését vagy elengedését kérik. Ezzel a lehetőséggel az élhet, akinél a családon belül az egy főre jutó jövedelem alacsonyabb a mindenkori mi­lásra. Hosszú fekete haj néven alakult együttesük sikerrel mu­tatkozott be a Móricz Zsig- mond és az Édosz művelődési házban, s rendszeresen szerepel az iskolai rendezvényeken. A Pécsi úti iskolában — mi­nisztériumi pályázaton nyert pénz segítségével — etnikai program szerint tanulnak az első osztályosok. Ezzel folyta­tódhat az óvodában elkezdődött speciáüs program tanórai fel­zárkóztató foglalkoztatásokkal. A felső tagozatban a bukások megelőzésére kis létszámú cso­portokban tanítják a matemati­kát, a magyart és a számítás- technikát. Az etnikai program sok szakkörre és korrepetálásra is lehetőséget ad az iskolában. A cigány képviselők közül nimálbérnél. Február végéig egyébként a város 700 millió forintra tervezett adóbevételé­ből csak 15 millió forint érke­zett be. A tapasztalat az, hogy az utolsó napokban fizetik csak be. Az adóirodának nap­rakészek az információi. A postával kötött együttműkö­désnek köszönhetően onnan már nem a csekkmásolatokat kapják meg, hanem számító- gépes lemezen a pontos ada­tokat. A napi befizetés így alig két perc alatt a hivatal számí­tógépes nyilvántartásába ke­rül. Május végén az iparűzési adók határideje is lejár. Ehhez most küldték ki a vállalko­zóknak az adócsomagokat. Az adózóknak itt arról is nyilat­kozniuk kell, hogy iparűzési adójuk 10 százalékát milyen célra - egészségügyi-, okta­tási-, kommunális-, művelő­dési- vagy sport célra - ajánl­ják fel, mely intézmény, ala­pítvány, egyesület vagy ren­dezvény javára. (Jakab) többen is sérelmezték, hogy a városi önkormányzat az idén sem biztosít pénzt a szentjakabi utak szilárd burkolattal való el­látására és a járdaépítésre. A Nádasdi utca, járda nélkül élet- veszélyes. A hulladéklerakó építésével pedig még tovább nő a forgalma. Hász Mihály ta­nácsnok — a kisebbségi képvi­selők támogatásával — több pontos interpellációt nyújt be a legközelebbi kaposvári közgyű­lésen a városrész évek óta megoldatlan problémáiról, egyebek között a Hold, a Nyírfa és a Hajnal utca szilárd burko­lata, a sebességkorlátozás, és a járdaépítés ügyében. Azt is kéri majd, hogy ellenőrizzék, nem szállítanak-e veszélyes hulla­dékot a szeméttelepre. S. P. G. Döntőben a kaposváriak Göb Judit és Sebestyén Zsuzsanna a kaposvári Cso­konai Vitéz Mihály Tanító­képző Főiskola két növen­déke is bekerült a győri vá­rosházán ma kezdődő Ka­zinczy Ferenc szép magyar beszéd verseny országos döntőjébe. A 60 magyar és külföldi — köztük kolozs­vári, ungvári és újvidéki — intézmény, félszáz hallgató­jának részvételével megren­dezett versenyen, hét tagú szakmai zsűri értékeli a XX. századi esszé- és szépiroda­lom előadóit. A zsűriben részt vesz dr. Kemya Róza, a kaposvári tanítóképző fő­iskola docense is. A köte­lező és szabadon választott prózai művek előadói közül 15-öt tüntetnek ki Ka- zinczy-éremmel. Tanműhely épül a henteseknek A következő tanévben már nem kell más városokba utazni szakmai gyakorlatra a húsipari tanulóknak. Július végéig ugyanis befejeződik az új húsipari tanműhely építése. A közgyűlés elfo­gadta azt a megállapodást, mely szerint a tanműhely hasznosítására pályázatot írnak ki, a vállalkozó szemé­lyéről, a pályázat nyertesé­ről a Kinizsi Pál Élelmiszer- ipari Szakközépiskola dönt. A képviselők egy év után újra áttekintik a műhely működésének tapasztalatait. Tovább nőttek a város hátralékai Február végéig 18 milüó fo­rinttal nőttek a kaposvári önkormányzat hátralékai. Az üzletek bérleti díj hátra­léka 3 millió 386 ezer forint­tal emelkedett, a közterület használati díjé pedig 708 ezerrel. Az előző időszak­hoz képest több mint 12 mil- Uó forinttal nőtt az illeték- befizetések elmaradásából, s fél millió forinttal a lakás­forgalmazásból származó hátraléka a városnak. Nőnapra, Sándor és József napra valamint húsvétra ÚJRA KAPHATÓ:- zenélő bögre- kerámia és üveg kancsók- krómtálcák, kínálók ÚJDONSÁGAINK:- Bögre: feliratos és figurás- francia étkészletek- fémdobozok- kukták, króm edények- kuktagumi- kék üvegek- húsvéti fűszerszórók- szalvéta gyűrűk- evőeszközkészletek 500forint feletti vásárlásnál ingyenes díszcsomagolás! Sztár bolt Kaposvár, Fő u. 24. A beilleszkedés nehezebb Vállalják a cigányságot Énekpróba a hagyományőrző fiataloknál fotó: török anett

Next

/
Oldalképek
Tartalom