Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-06 / 55. szám

1997. március 6., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Iparművészetiseknek termett babér a Munkácsy-pályázaton Diákos ecsettanulmányok Szép képek, szép szemlélők FOTÓ: KOVÁCS TIBOR „Anonim” üzletek Többször előfordult, hogy az éjszakai rendőrjárőr be­tört kirakatot, irodaablakot talált, ám sehol egy táblát, amelyen föl lenne tüntetve a tulajdonos, illetve a felelős vezető neve. Ilyenkor kivo­nul a készenléti forrónyo- mos csoport, és nem tudják, hogy kié a cég, az üzlet, kit kellene értesíteni. Hauser Miklós őrnagy, a rendőrségi ügyelet vezetője elmondta: - Évekkel ezelőtt még rendelet írta elő, hogy az irodák, üzle­tek ajtajára - jól látható he­lyen - ki kell függeszteni a táblát, hogy ki értesítendő tűz esetén. Bár tűz ritkán van, de akkora kárt, mint a lángok, egy tolvajbanda is tud okozni. Az éjszakai jár­őrök ugyanis nem őrizhetik reggelig a bezúzott ablakot, kirakatot. (Tamási) Ötödször írta ki képzőművé­szeti pályázatát a névadó fes­tőművész születésnapjára, idén a százötvenharmadikra a ka­posvári Munkácsy Mihály Gimnázium. A legjobb, olykor egészen kivételes képességek­ről tanúskodó alkotásokból tegnap nyitottak tárlatot. A városi középiskolák közül a Toldi, a Csokonai és a Mun­kácsy gimnázium, valamint az Iparművészed Szakközépiskola mintegy ötven diákja 130 mun­kát küldött be. A díjazottak mindegyike az Iparművészeti iskolában készült: Tollas Ta­mara, Baranyai István, Hajnal Norbert, Füleki Bernadett, Ker­tész Kristóf, Bodnár Barbara, Papp László, Dóczi Henriette és Hartmann Kitty alkotásai, toll- és ceruza-rajzai, akvarell- jei és vegyes technikájú képei. Művésztanáraik László Le­vente, Jancsikityné Lieber Er­zsébet, Tamás Károly és Takács Zoltán. Elismerő oklevelet ka­pott Szabó Roland (Csokonai), Köves Krisztián és Hollósi Dá­vid (Munkácsy), Erdők Mónica Johanna (Toldi), valamint Si­pos Zoltán és Mészáros Sz. Mi­hály (iparművészeti). A tárlat március 22-ig lát­ható. A VÁROSLAKÓK KÉRDEZIK ✓ Alom a műjégpálya Sokszor eszembe jutott már, hogy a játéktermek kocsmák, zajos diszkók mellé egy jó műjégpálya is elkelne Kaposváron, amely nemcsak remek szó­rakozási lehetőséget jelen­tene, hanem sportolni is lehetne. A városatyáknak eszébe jutott már ez? - kérdezte Ládonyi Csaba. Sárái Péter vagyongazdál­kodási igazgató: Észükbe ju­tott már, de az önkormány­zatnak nincs rá pénze. Olyan fontos feladatokra sem ju­tott pénz, amely a lakosság életkörülményeit, komfor­térzetét jelentősen javítaná. Szívesen támogatunk olyan vállalkozói kezdeménye­zést, amelynek révén a Ber­zsenyi utcai szabadidőpark­ban felépül a műjégpálya. A hely megvan. Várjuk a vál­lalkozókat. (Továbbra is várjuk a ka­posvári olvasók kérdéseit, amelyekre mihamarább vá­laszt próbálunk szerezni. A város életével kapcsolatos kérdéseiket levélben tehetik föl. A névvel és címmel ellá­tott levélen kérjük tüntessék föl, hogy „A városlakók kér­dezik”.) Hologramos buszbélietek Akik megvették márciusi helyi járatú autóbuszbérletüket, egy csillogó fémlapot találtak rajta: a hologrammal, vagyis egy há­romdimenziós kép negatívjával ellátott bérletek nem hamisítha­tok. Több nagyvárosban, pél­dául Pécsen már csak ilyet áru­sítanak. Veizer Jánosné, a Kaposvári Tömegközlekedési Kft for­galmi vezetője kérdésünkre cá­folta, hogy a városban hamisí­tanák a bérleteket. Szerinte csak megelőző intézkedésről van szó, illetve kiszűrni az eset­leges csalásokat. Kaposváron havonta tizenki- lencezer bérletet adnak el, a Tömegközlekedési Kft évek óta azonos pecsétet és festéket használt a jelöléshez. Kiderült, most a menetjegyeket is UV- festékszállal látta el a cég. A kí­sérlet egyelőre csak erre a hó­napra szól. (Katona) A király, az udvari bolond és a kritikus levél Parlamenti övön aluli Dr. Lamperth Mónika: Szerencsére több a finom pengeváltás — Szívesen lennék király ott, ( ahol Lamperth Mónika az ud­vari bolond — mondta a kö­zelmúltban a parlamentben Torgyán József. Lamperth Mó­nika később újságíróknak azt állította, Torgyán képviselő za­varában tette ezt a kijelentést, hiszen mindenki tudja, hogy az udvari bolond mindig okosabb, mint a király... Dr. Lamperth Mónika ka­posvári országgyűlési képvi­selő tehát nem sértődött meg. — Mivel tudnák igazán meg­sérteni? — kérdezte az eset kapcsán a Somogyi Hírlap az MSZP-s képviselőnőt. — A parlamentben nem sér­tődhet meg a politikus: állni kell az ütéseket. Azt is higgad­tan viselem, ha az emberi mél­tóságomban akarnak megsér­teni. Az előbbi esetben azonban magát minősítette Torgyán. — Hol van a határ a szi­porka és a sértés között? — A parlamenti vitában nem ritka a „kemény” megfogalma­zás. Én azonban soha nem lép­ném át azt a határt, amely a vi­tapartneremet emberi méltósá­gában bántaná meg. Vitatkozni érvekkel és nem sértésekkel kell. ;— Mi a véleménye a parla­menti vita-stílusról? — Főként a napirend előtti viták hangneme durvult el, pe­dig ezzel nem lehet szimpátiát kiváltani. A választók szíve­sebben figyelnek a higgadt és tárgyszerű vitára. — Emlékszik-e nagyon ki­rívó, a parlamentben elhang­zott sértésre? — Bekiabálásként elhang­zott már egy s más, amelyeket nem szívesen idéznék. A jegy­zőkönyvek viszont megőrzik ezeket is. Szerencsére több a fi­nom pengeváltás. — Sértette már meg válasz­tópolgár? — Nem, de sok kritikus hangú levelet kapok. Néha ka­pok durva telefont, vagy leve­let, de ez mindenkivel előfor­dul. — A férje mivel tudja meg­sérteni? — Nem szoktuk sértegetni egymást, megbántani néha igen. Ez minden kapcsolatban előfordul. A megoldás a konf­liktus minél előbbi tisztázása. Alapvetően tisztelem a vita­partneremet, akkor is, ha nem értek egyet a véleményével... Tamási Rita Támogatás helyett számlát fizetnek, segély helyett ételt adnak Havi tíz munkanap az állástalanoknak Telkek a Róma-hegyen - Kamatmentes kölcsön a rászorulóknak A Róma-hegyen újabb lakó­övezetet létesít Kaposvár — jelentette be Szita Károly pol­gármester a közgyűlést követő tegnapi sajtótájékoztatón. A mintegy két hektárnyi te­rület hasznosítására kiírt pá­lyázatot a Somogyerv Kft és az OTP Ingatlan Rt közösen nyerte el. A területet 34 millió 500 ezer forintért adta el a vá­ros. Ezt ezt azonban nem készpénzben kell kifizetni, hanem a közműveket kell kié­píteni. A képviselők áldásukat ad­ták, hogy' meglehetősen viha­ros előzmények után — bezárt a Corso cukrászda. Helyén megépül a John Bull Pub. A város húsz évre szóló bérleti szerződést kötött a vállalko­zóval. Szita Károly szerint ez a megoldás a város fejlesztési elképzeléseibe illeszkedik, és hosszú távra jelent bevételi forrást. A vállalkozó hetven- millió forintot kíván beru­házni. Maga a portál megépí­tése ebből nyolcmillió forint lesz. Szita Károly egyenesen korszakalkotónak minősítette a város új szociális rendeletét, hangsúlyozva, hogy egyhangú döntés született. A rendeletet egyébként szakmai team ké­szítette. Ez a rendelet bevezeti az ellátatlan munkanélküliek számára a havi tíz napos fog­lalkoztatást. Tavaly hétszázan Itt épülnek a Róma-hegyi lakások fordultak segítségért az ön- kormányzathoz, azonban a fel­tételeket közülük csupán min­den második vállalta. Hetente így is 30-40 állástalannak adott munkát a város. Az önkormányzat akarja növelni a természetbeni jutta­tások arányát. A lakásfenntar­tási támogatások esetében például közvetlenül a szolgál­tatóval rendezik a számlát, az esetleges tartozásokat, s a rá­szoruló gyermekek étkezési díját is az iskolában fizeti be az önkormányzat. A lakás- fenntartási támogatás igazsá­gosabbá tétele volt a célja an­nak a rendelkezésnek, misze­FOTÓ: LANG rint a jogosultság megállapítá­sánál nem a szobaszámot, ha­nem a négyzetmétert veszik figyelembe. A közgyógyellá­tási igazolványok és az ápolási segélyek ügyében az önkor­mányzat méltányosságot gya­korolhat. Teljesen új kezdeményezés a szociális kölcsön intézmé­nye. Ötmillió forintos a keret­összeg erre a célra. Ez annak a rétegnek a támogatására szol­gál, amelyik rendkívüli élet­helyzetekben elveszítené a ta­lajt a lába alól. A kamatmentes kölcsön legfeljebb 92 ezer fo­rint lehet, és 24 hónapra ad­ható. (Jakab) JEGYZÉSI HEL YEK A QUAESTOR ÉRTÉKPAPÍR RT. IRODAI (PÉNZTÁRI ORAK: HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK 9-15 ORA1G. PENTEK 9-13 ÓRÁIG) BUDAPEST 1027 BEM RAKPART 33-34. TEL: 212-1964, 214-2291 • BUDAPEST 1138 VÁCI ÚT 178. (DUNA PEAZA) TEL/FAX: 465-1123, 465-1177, 465-1178 • DEBRECEN 4025 KOSSUTH U. 2. TEL: 52-430-740 • EGER 3300 SZENT JANOS U. 11. (LABIRINTUS ÜZLETHÁZ) TEL: 36 428-410 • GYÚR 9021 JEDLIK ÁNYOS U. 9. TEL: 96-324-324 • KAPOSVÁR 7400 DÓZSA GYÖRGY 0.12. TEL: 82-429-227 • PÉCS 7621 JÓKAI U. 2. TEL: 72-224-049 • SZEGED 6720 DEÁK F. U. 34. TEL: 62-312-260 • VESZPRÉM 8200 RÁKÓCZI U. 7. TEL: 88-420-298 VOICE BOX: 343-4717/242 Két tűz volt a Kinizsi lakótelepen A hirtelen jött tavaszias meleg és az emberek felelőtlensége sok gondot okoz a tűzoltóknak. A száraz fű és hulladék lángra- lobbanásához ugyanis akár egy eldobott csikk is elég. A kapos­vári tűzoltóknak tegnap kétszer kellett kivonulniuk a Kinizsi lakótelepre, illetve a környé­kére. Egyszer a lakótelep mö­götti garázsvárosnál égett a szá­raz gaz és a hulladék, később pedig a hajléktalan szálló mel­letti területre riasztották a tűzol­tókat. A lángokat a kaposvári tűzoltók fékezték meg. Kevesebb a boldogító igen Csökken a kaposváriak házaso­dási kedve. Tavaly mindössze 360 házasságot kötöttek a me­gyeszékhelyen. Az idén január­ban és februárban 33 pár mondta ki a boldogító igent. A legtöbben a májust, a júliust és az augusztust választják a há­zasságkötés időpontjának. Az anyakönyvi adatok szerint 1919-ben, amikor csak 25-30 ezer lakosa volt Kaposvárnak, 3698 házasságot kötöttek. Megkopott a kresz-tábla Ez a tábla nincs megfordítva, csak lekopott. A formájáról azért még következtetni lehet arra, hogy mit jelent, a rajzola­táról azonban már nem. Fotóri­porterünk a Béke-Füredi lakó­telepen a Béke utcai torkolatnál fényképezte. A városban azon­ban nem ez az egyetlen hibás tábla. Meddig még? Természetvédelemből vetélkedtek Biológia és földrajz verseny volt a Honvéd utcai iskolában. A Kaán Károly természetvé­delmi verseny helyi döntőjére az ötödik és hatodik osztályo­sok közül húsz diák nevezett. A két kategóriában Péter Ágnes és Kalmár Ágnes lett a legjobb. Ők képviselik az iskolát az áp­rilis 18-i megyei döntőn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom