Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-06 / 55. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. március 6., csütörtök Hamarosan elkészül a megye egyik legszebb uszodája Többre hivatott csurgói régió Csurgó és környéke jó adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy a jövőben Somogy meghatározó területévé váljék. Eh­hez azonban erőteljesebben kell integrálódnia a szomszédos településekhez, illetve a megyéhez. Háromszáztízzel kevesebb gyerek született Nyári gyermekáldás SZÜLETÉSEK SOMOGYBÁN 3500 2800 2100 1400 700 0 abortuszok szülés körüli születés szám koraszülás halálozás 1995 1996 SOMOGYI HÍRLAP Infografika Támogatás a mestervizsgához Együttműködésről állapodott meg a barcsi szakmunkásképző intézet és a helyi vállalkozói iroda a vállalkozók mestervizs­gára való felkészítésében. A szakmunkásképző intézet két szakmában készíthet fel mes­tervizsgára, és az iroda részt vesz a képzésben. A vállalkozói központ vissza nem térítendő támogatást ad a vállalkozóknak a mestervizsga megszerzésé­hez. A központ e programjaira egyre nagyobb az érdeklődés. Két település fogas kérdése A patosfai és a ladi önkor­mányzat — közös költségvise­léssel — fogorvosi rendelőt szeretne kialakítani Patosfán. Mivel a településen nincs ilyen ellátás, a falu lakóinak Szu- lokba kell utazni. Az önkor­mányzati képviselők elhatároz­ták, hogy megteremtik a rende­lés feltételeit. Azt tervezik, hogy hetente háromszor rendel majd a fogorvos. Avartüzek a megyében Több esethez is riasztották teg­nap a megye tűzoltóit. Lábodon egy 150 négyzetméteres terüle­ten begyulladt az erdei hulla­dék, a tűz veszélyeztette a kö­zelben levő 15 köbméternyi akác tűzifát. A tüzet a lábodi önkéntesek oltották el, meg­mentve ezzel mintegy félmillió forint értéket. Kötcse külterüle­tére a siófoki tűzoltók vonultak ki, itt mintegy 15 hektárnyi te­rületen égett a nád, bozót, avar. Siófok külterületén szintén az avar gyulladt ki, veszélyeztetve a környékbeli házakat. Boron- kán öt hektáron égett a nádas, a tüzet a marcali tűzoltók oltották el. A kaposvári tűzoltók Eddére vonultak ki egy avartűzhöz. Többek között ez is elhangzott tegnap Csurgón, amikor dr. Kolber Istvánt, a megyei köz­gyűlés elnökét tájékoztatták a terület lehetőségeiről. Mind­ezek előtt Berzencén az idén 40 éves szociális otthonnal, il­letve a helyi határőrök munká­1992-ig az egykori temetke­zési vállalat egyedül volt a pi­acon, majd létrejöttek az első vállalkozások. 1994-től a vál­lalat is gazdasági társaságként működik, a Somogy Temetke­zési Kft-nek tíz önkormányzat a tulajdonosa. Az elmúlt há­rom év a kft és a magáncégek közötti gazdasági versengéssel telt, 1995-ben azonban válto­zott a miniszteri rendelet: ko­rábban csak a megyén belül működő cég foglalkozhatott temetkezési szállítással, ez megszűnt. — A más megyéből és kül­földről bejövő külső vállalko­zások ritkán temetnek, de a szállítás 5-6 százalékát máris ők végzik. Ezért is szükséges az összefogás — mondta Stier Sándor, a Somogy Temetke­jával ismerkedett az elnök. Csurgón azt javasolta, hogy a térség önkormányzatai érté­keljék az elmúlt két évet, s ha­tározza meg, hogy mit szán­dékozik tenni a jövőben annál is inkább, mivel a megyei terü­letfejlesztési tanács pályázatán zési Kft ügyvezető igazgatója. — Csak olyan céget engedünk magunk közé, amelyik megfe­lel a kulturált temetkezési szolgáltatás követelményei­nek, megfelelő eszközökkel rendelkezik, betartja a szerző­déseket és az önkormányzati rendeleteket. Egy úgynevezett szociális temetés ma 38 ezer forintba kerül, de nem ritkák a 260 ezer forintos kegyeletadások sem. A szállítási költség átlagosan 72 forint kilométerenként. A végtisztesség alapszolgáltatá­sának 55 százalékát végzi je­lenleg a Somogy Temetkezési Kft, a többi 14 vállalkozás látja el a fennmaradó részt. A cégek legutóbb rendezett vi­szonyokat teremtettek a me­gyében: kölcsönösen elismer­sikeresen vehetnek részt, ki­váltképpen akkor, ha a térség önkormányzatai együtt pá­lyáznak. Dr. Kolber István a református gimnáziumban is időzött, majd a Nagyváthy szakközépiskola vendége is volt, ahol örömmel nyugtáz­hatta, hogy megkezdődött a két intézmény együttműkö­dése, s hamarosan elkészül Somogy, de talán az ország egyik legszebb uszodája. L. J. ték kötelezettségeiket, azt, hogy ezután betartják a temető üzemeltetője és a szolgáltató közötti szerződéseket. — Fontos, hogy a korábban monopolhelyzetben lévő cég felismerte: nem a somogyi, hanem a külső vállalkozók te­hetik tönkre a szakmát — mondta Törzsök Lajos, a Tör­zsök Temetkezési Kft tulajdo­nosa. — El kellene érni, hogy csak a képesítéssel bíró és az egészségügyi előírásoknak megfelelő vállalkozások kap­janak engedélyt. — A kalandor vállalkozók nem akarnak temetőt üzemel­tetni, csak kellékeket eladni és szállítani — hangsúlyozta Poós István, a siófoki Kegye­leti Szolgálat vezetője. — Ör­vendetes, hogy az egykori te­metkezési vállalatok és a helyi vállalkozások között más me­gyékben meglévő ellentét Somogybán megszűnt. Katona József Demográfiai szempontból kedvezőtlen Somogy helyzete. A múlt évben a mélypontra esett vissza a születések száma. Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt: mintha stag­nált volna a születésszám, ám jött a Bokros-csomag, s tavaly a terhességek alig több, mint ötven százaléka fejeződött be szüléssel. A mutatók rosszab­bak az országos átlagnál. Ezt dr. Prievara Ferenc Tibor, az orvostudomány kandidátusa, a megyei kórház szülészeti-nő­gyógyászati osztályának vezető főorvosa mondta tegnap. Ta­valy 310-zel kevesebb gyermek született mint egy évvel koráb­ban. A terhesség-megszakítá­sok száma is emelkedett. A koraszülések gyakorisága viszont 9,6 százalékra csök­kent. A szülés körüli halálozás 10 ezrelék alá szorult. Kapos­váron minden negyedik szülés az apa jelenlétében zajlott, bár volt olyan eset is, amikor a szü­lőszobán az anyós bátorította vajúdó menyét. Minden máso­dik kismama vállalkozott arra, hogy a kórházban mellette le­gyen gyermeke. Hosszú évek óta 107 fiúra 100 lány jut. A legtöbb szülés Kaposváron — csakúgy, mint korábban —, jú­liusban és augusztusban volt. Dr. Prievara Ferenc Tibor az utóbbi évek kiemelkedő fejlő­désének tartja, hogy egyre többféle nőgyógyászati műtétet végeznek igen kis nyíláson ke­resztül, és Somogybán megho­nosodott a család-központú szülészet. Mód van az ülve szü­lésre, és a zenehallgatásra is. Az elmúlt időszakban a 260 szülészeti-nőgyógyászati ágyat 203-ra csökkentették Somogy­bán. Az osztályvezető főorvos szerint ez év januárjában még nem volt különösebb fennaka­dás, ám a múlt hónapban volt olyan nap a kaposvári szülé­szeti-nőgyógyászati osztályon, amikor 70 ágyra 91 beteg jutott. (Lőrincz) Összefogtak a somogyi temetkezési vállalkozók Eltemetett csatabárd Az országban elsőként Somogybán jöttek létre rendezett te­metkezési viszonyok, miután a napokban tárgyalóasztalhoz ültek a korábbi ellenérdekeltek. A 15 vállalkozás létrehozta az Országos Temetkezési Egyesület megyei szekcióját. KAPOJVARI EL MU/ZAKI ÁRUHÁZ! ARTEL MŰSZAKI ÁRUHÁZLÁNC Kaposvár, Kossuth tér 5. Telefon 82/321-341, 82/429-031 JT, ♦ 1997* MARCI U / 8* MEGHOSSZABBÍTOTT NYITVATARTÁS 8-15 ÓRÁIG! AKCIÓ!- színes televíziók 5000, 10 000, 1 5 000, 20 000 Ft árengedménnyel,- videorecorderek 5000, 10 OOO Ft árengedménnyel,- mosógépek 5000, 10 000 1 5 000 Ft árengedménnyel,- hűtőszekrények 5000, 10 000, 15 000, 20 000 Ft árengedménnyel, továbbá egyes mikrosütők, mixerek, kávéfőzők, hajszárítók, borotvák, epilátorok, olajsütők, porszívók 10% — 20% — 30% — 40% KEDVEZMÉNNYEL! Megkezdtük méretre rendelhető konyhabútorok forgalmazását! Aki ezen a napon megrendeli és leelőlegezi konyhabútorát, 20% KEDVEZMÉNYT KAP! Beépíthető készülékek jelentős kedvezménnyel kaphatók! KÍNÁLATUNKBÓL-Termékbemutatók 11 órakor, nyereményjátékkal egybekötve!-Első ötven hölgyvásárlónknak meglepetéssel kedveskedünk!- Készpénzfizetési kedvezmények!- 0% hitellehetőség!- Egésznapos élő közvetítés és telefonos játékok a Kapos Rádióban! FŐDÍJ Egy kedves vásárlónkat vásárlása értékében megajándékozzuk! (Sorsolás 15 órakor, az áruházban, ahol kisorsolunk három Ariel tortát a dombóvári Gábor Sarokház Cukrászda készítményét!) is,

Next

/
Oldalképek
Tartalom