Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-07 / 5. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILAGTUKOR 1997. január 7., kedd Izraeli tárgyalások Izraeli kollégájával, Dávid Livivel és Simon Peresszel, az ellenzéki Munkapárt vezetőjével tárgyalt hétfőn Jeruzsálemben Kovács László magyar külügyminiszter. A politikus lapzártánk után Betlehemben találkozott Jasszer Arafattal, a Palesztin Autonómiatanács elnökével. Kovács László és Dávid Lévi a kétoldalú műszaki, mezőgazdasági és kulturális együttműködésről írt alá kormányközi egyezményt. Ennek keretében izraeli részről regionális szaktanácsadási központ létrehozását, s egy izraeli farm létesítését ajánlották föl Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A mintatelep felépítésére az izraeli fél 160 ezer amerikai dollár anyagi támogatást ajánlott föl. Új lap a „kínai kártyában” A sárkány és a medve násza gondot okozhat Amerikának Aligha véletlen, hogy a hivatalába visszatérő Jelcin elsőként Li Penget fogadta. Az orosz államfő előbb találkozott a kínai miniszterelnökkel, mint Helmut Kohl német kancellárral. HÍRHÁTTÉR Miben bízik Milosevics? Úgy tűnik, fordulópontjához közeledik a szerb ellenzék immár hetedik hete tartó, a novemberi helyhatósági választások eredményeinek meghamisítása miatt kirobbant tiltakozássorozata. Legalábbis most először hangzottak el konkrét dátumok (gyakorlatilag ultimátumok) a Milosevics-rendszer megdöntését célul tűző Együtt mozgalom részéről. Az egyik nagyvárosban, Nisben jövő hétfőt jelölték meg végső határidőként. „A szerb nép csak eddig, az ortodox újévig hajlandó várakozni, hogy megkapja, ami neki jár. Ha pedig a hatalom erőszakot alkalmaz, akkor mi ugyanolyan eszközökkel fogunk válaszolni” - hangzott a harcias nisi felhívás. A belgrádi diákság még türelmetlenebb: vezetői már e hét csütörtökén, a pravoszláv karácsony harmadnapján kenyértörésre akaiják vinni a dolgot a karhatalommal. Ha a rendőrség irányítói nem fújják le a rendkívüli készültséget, akkor - ígérik - a fiatalok már szembeszállnak a kordonokkal. A jelek szerint tehát a kezdeti, békés felvonulások után élesre fordulhat a jugoszláv rendszerváltásért folyó harc. Igaz, Milosevics helyzete még korántsem reménytelen. Elvégre továbbra is számíthat a rendőrség és a kormányhű sajtó, mindenekelőtt a televízió támogatására. A hadsereg állásfoglalása már bizonytalanabb. Noha az EBESZ-ajánlások és bírálatok a Nyugat fokozatos elfordulására utalnak, nem állítható, hogy a külföldi partnerek végképp „ejtették” volna a daytoni békeszerződés egyik aláíróját Másrészt a megmozdulások Belgrádra és pár nagyvárosra korlátozódnak. A vidék még nem mozdult meg. Szondy Gábor Oroszország ellenzi a NATO-bővítést Jelcint influenza gyötri Megérkezett Okucaniba hétfőn a magyar műszaki kontingens újabb 86 katonája, akik eddig Ercsiben készültek feladataik teljesítésére. Ezzel teljes létszámú - 310 fős - lett a volt Jugoszláviába vezényelt magyar SFOR-alakulat, amelynek feladata továbbra is híd-, vasút- és útépítés lesz Bosznia- Hercegovinában. A március közepén tartandó kelet-szlavóniai, baranyai és nyugat-szerémségi helyhatósági választásokon azok vehetnek részt, akik már a háború kitörése előtt is e területeken éltek, vagy akik 1996. január 15- ig érkeztek oda. A voksolást a még szerb ellenőrzés alatt álló horvátországi területeken a térség átmeneti ENSZ-igazgatása felügyeli majd - jelentették be hétfőn. Vízkereszt ünnepén tizenkét új püspököt avatott II. János Pál pápa. A vatikáni Szent Péter- bazilikában lezajlott szertartáson a katolikus egyházfő arról szólt, hogy a három királyok a Föld minden Krisztust kereső nemzetét és népét jelképezik. Az Európai Unió kész nagyobb részt vállalni a Középeurópai Kezdeményezés (KEK) programjainak finanszírozásában - jelentette hétfőn az EU hírügynöksége, az Agence Europe. Az új források a térség támogatására született pénzalapok: a PHARE, a Tacis és az Interreg keretének kiegészítésével teremthetők meg. Megkezdte működését az ukrán alkotmánybíróság, amelyre zsúfolt döntéshozatal vár: a napokban összeült testületet máris háromszáznál több ügyben keresték már meg. Rakétatámadás érte hétfőn a belfasti legfelsőbb bíróság épülete előtti rendőri ellenőrző pontot. A robbanásnak két könnyebb sérültje van: egy rendőr és egy járókelő a detonációtól légnyomásos sérüléseket szenvedett. Az északír katolikus mozgalom fegyveres szárnya (IRA) magára vállalta a merényletet, és újabb akciókat helyezett kilátásba. Kiváló és őszinte „alkusznak” nevezte Javier Solana NATO-főtitkárt az amerikai Time magazin legfrissebb száma. A lap a spanyol politikus hivatalba lépésnek első egy évét elemezve úgy vélekedett: Solana jó választás volt. Jelentős áremelésekkel kezdődött az új év Romániában. Az üzemanyagárak január 1-jei, csaknem százszázalékos növelése gyakorlatilag minden terméket megdrágított: a kenyér és a tej például egyharma- dával kerül többe. A gazdasági kapcsolatok új szakaszát jelzi, hogy Oroszország közreműködésével épül föl egy három-ötmilliárd dolláros beruházást igénylő atomerőmű Kínában, s az oroszok részt vesznek vízi erőművek létesítésében is. Ezenkívül egy 5600 kilométeres gázvezetékkel juttatják majd el Kínába és más távol-keleti országokba a kelet-szibériai földgázt. Az orosz elnök és a kínai kormányfő, Li Peng szót ejtettek jelentős orosz fegyverszállításokról, és megállapodtak abban: rendezik a még vitás határkérdéseket is. Mindez beleillik abba a felfogásba, amit Borisz Jelcin áprilisi pekingi látogatásán a két nagy, az eurázsiai térséget területileg és lélekszámban meghatározó hatalom „stratégiai partnerségként” jellemzett. A kínai elnök közelgő moszkvai útja tovább mélyítheti ezt az elgondolást. Moszkva a pekingi partnerséget, a „sárkány és a medve nászát” arra akaija fölhasználni, hogy ellensúlyt teremtsen a NATO keleti kibővítésének. Kína pedig a belpolitikáját bíráló nyugatiakkal szemben, valamint a Hongkong és Tajvan kapcsán esetleg kirobbanó feszültségek során számíthat az oroszokra. Annak idején az Egyesült Államok vezetése a „kínai kártyát” emlegette, ha ki akarta használni a szovjet-kínai viszonyban bekövetkezett feszültségeket. Most Moszkva teszi ugyanezt az atlanti tervekkel szemben. Réti Ervin Borisz Jelcin megfázása miatt törölték az orosz államfő közeli programjait, köztük a nemzetvédelmi tanács szerdára tervezett ülését - jelentette be Szergej Jasztr- zsembszkij elnöki szóvivő. A szóvivő hangsúlyozta: az erős meghűlés nem következménye az államfő két hónappal ezelőtti szívműtétjének. Jelcin és családtagjai elkapták a Moszkvában teijedő influenzát. Az államfőnek hőemelkedése van, orvosai járóbeteg-kezelést írtak elő. Jelcin, akin november elején hajtottak végre szívkoszorúérműtétet, december végén állt munkába, és mindössze néhány napot dolgozott eddig. Hétfőn még elnökölt azon a A monacói uralkodó, III. Rainier herceg fogadáson látja vendégül „Európa krémjét”. A kis állam szerdán ünnepli alapításának 700. évfordulóját A nem egészen két négyzetkilométeres alkotmányos monarchiának 29 876 lakosa van. A parányi ország a földkerekség legbiztonságosabb államai közé tartozik, bár újabban itt is megjelentek a pénzmosó oroszok és a szicíliai maffiózók. Monaco 450 főnyi rendőrsége mindenütt jelen van, és villámgyorsan cselekszik. Két és fél perc alatt tanácskozáson, amelynek részvevői leszögezték: Oroszország egyértelműen ellenzi a NATO tervezett kibővítését. A zárt ajtók mögötti megbeszélésen Jelcin utasítást adott az orosz álláspontnak megfelelő cselekvési program kidolgozására. A közlemény szerint az államfő konkrét feladatokat tűzött a résztvevők - Viktor Csemo- mirgyin kormányfő, az elnöki hivatalt vezető Anatolij Csu- bajsz, Ivan Ribkin a nemzetbiztonsági tanács titkára, Igor Ro- gyionov védelmi miniszter és Vjacseszlav Trubnyikov, a hírszerző szolgálat főnöke - elé. Értesülések szerint a megbeszélésen szó volt a NATO-bőví- tésre adandó lehetséges orosz válaszlépésekről. képes körbe zárni az országot. A betegeskedő, 74 éves Rainier herceg addig volt felhőtlenül boldog, amíg élt szeretett felesége, Grace Kelly amerikai filmszínésznő. Negyven esztendővel ezelőtt házasodtak össze, egy fiuk és két lányuk született. Lányai, Stéphanie és Caroline éveken át civakodtak. Fia, a trónörökös Albert pedig túl könnyedén veszi megbízatásait. Az évfordulós ünnepséget is neki kellett volna megszerveznie. Aztán addig késlekedett, mígnem atyjára maradtak a teendők. FEB Monaco 700. születésnapját ünnepli Boldogtalan uralkodó Fenyegető, rágalmazó leveleket kap az egykori Sova doktor Meciar ellen szervezkednek A tévénézők közül sokan emlékezhetnek Sova doktorra a Kórház a város szélén című sorozatból. Megszemélyesítője, Ladis- lav Chudik ma is népszerű szlovák színész. A művész mostanában egyre nagyobb elkeseredéssel nyitja ki a postáját. Mocskolódó, élet- veszélyes fenyegetéseket tartalmazó leveleket kap. Minden jel szerint jól szervezett hadjárat indult ellene. Az ok? Sova doktor, azaz Ladislav Chudik nemcsak az 1989-es változásokban játszott fontos és igazi (vagyis nem színpadi) szerepet, hanem később is szembe mert szállni Meciar politikai rendszerével. „1989-ben állítólag már ki is jelölték azt a fát a prágai Vencel téren, amelyre a régi rendszer hívei föl akartak akasztani. Nem hittem volna, hogy hét évvel később, egy szabad és független Szlovákiában hasonló fenyegetésekkel kell szembe néznem” - mondja a ma már 72 éves művész. Szlovák értelmiségiek, főleg színészek és művészék alapították meg a „Mentsük meg a kultúrát!” elnevezésű mozgalmat, amelynek vezetője Ladislav Chudik lett. Céljuk, hogy meghiúsítsák Meciar szerintük kultúraellenes, ellentmondást, más véleményt nem tűrő törekvéseit. A kormányfő és a kabinet tagjai régóta nehezményezik, hogy a Szlovák Nemzeti Színház műsorán túl kevés a szlovák szerző. A miniszterelnök szokásához híven durván kiro- hant a kulturális intézmény vezetése ellen: „Nem bánom, ha Prága fenekébe akarnak bújni, de akkor ne nevezzék szlovák kultúrának, szlovák színháznak azt, amit csinálnak.” A színészek és művészek mozgalma már több megmozdulást, felvonulást szervezett, s igyekeznek a nyilvánosság erejét fölhasználni az általában kormánypárti állami rádióval és televízióval szemben. Tavaly októberben és novemberben emberek ezrei vonultak végig Pozsony utcáin - a kultúra védelmében. Ferenczy Europress Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Leskelődtiink: íme a hapsi hálószobája! • Évfolyamelső ’96 - választ az olvasó • Ravasz betegség: a csontritkulás • Síelők téli divatja a járógipsz is Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! \ L ----------.' ^gMflEtff*. .n .-MY, äK;i-*ttiX.i£F!'. ................................... *.■:■? V ízkereszt Bukarestben A román fővárosban egy ortodox érsek szentelt vizet szórt az utcára vonult hívőkre. Helyi hiedelmek szerint a három királyokkal a tél leghidegebb napjai köszöntenek be. A pravoszláv egyház tegnap ünnepelte a karácsonyt fotó: feb/reuter