Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-25 / 21. szám
1997. január 25., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP ________Czene Attila jegyzete T ejről, tejfölről, túróról Az első osztályú tejre a földművelésügyi miniszter literenként 34 forintos garantált árat állapított meg. A bolti tej több, mint száz forintba kerül. Ki fölözi le a hasznot? Az elmúlt 5-6 évben a tehenek száma megfeleződött, de a kaposvári tejüzemen kívül a feldolgozók nem mentek tönkre. A kereskedők száma nőtt! A boltos reggel kapja meg az árut, néhány órán belül eladja, s csak tíz nappal később fizet - mégis 10 forint az övé literenként. Ez jó üzlet. A feldolgozók költségei alaposan megnövekedtek, így gondolhatnánk, hogy nekik sem fenékig tejfel. De náluk a tőke, s ezért érdekérvényesítő képességük a legjobb az ágazaton belül. Az agrárérdekvédelem megyei vezetője szerint, az a baj, hogy a magyar politikai erők máig nem tisztázták, mit akarnak kezdeni a mezőgazdasággal. Agrártörvényre lenne szükség, amely az ország nemzeti jövedelméhez való hozzájárulás arányában támogatná az ágazatot. Németországban minden évben be kell számolni a mezőgazdaságban dolgozók jövedelmi helyzetéről a parlamentnek - nálunk ebből bizony kínos magyarázkodások fakadnának. Sokak szerint úgy lehetne elnyerni a politika támogatását, ha a nagyobb városoknak nem jutna tej - a forgalmazók azonban éppen oda koncentrálják az erőiket. A falvakból pedig - úgy tetszik most - nem hallatszik el a döntéshozókig a panasz. A föld, a takarmánybázis kezd kicsúszni a termelők lába alól. Az állatállomány továbbra is csökken. Akinek kevés az állata, ahhoz nem utaznak el a tejátvevők. Az új rendelet szerint az kaphat állami támogatást, aki legalább 30 tehenet vásárol. Akinek azonban lenne erre pénze, az jobb üzletbe fekteti. Mondhatni: ez a segítség túrót sem ér... Az ismeretterjesztés gondja és lehetőségei Iskolát bővít a TIT A közművelődési törvényt csak a harmadik negyedévben vitatja meg a parlament. A tudományos ismeretterjesztés anyagi feltételeiben ez nem hozhat gyors változást; a lehetőségeket kell jobban kihasználni - mondta dr. Csákabonyi Balázs ország- gyűlési képviselő (MSZP), azon tegnapi kaposvári fórumon, ahol a Somogy Megyei Ismeretterjesztő Társulat tevékenységét és tennivalóit vitatták meg.- Az ismeretterjesztő munka erkölcsi elismerését jelzi a Somogy megyei TIT jubileumi kitüntetése, eredményes gazdálkodását pedig a tavalyi ötmillió forint értékű beruházás - mondta Horváth László Árpád, a megyei TIT igazgatója. Hagyományos tevékenységük mellett tavaly könyvet is adtak ki, valamint megszervezte az alapítványi iskolát. Ez az országban is egyedülálló kezdeményezés. Az iskola öt osztálya működik a megye- székhelyen, egy pedig Nagyatádon. A megyei TIT állami támogatása évente pedig csak másfél millió forint.- A vár ereje nem a falakban, hanem a védők lelkében van - idézte dr. Lamperth Mónika országgyűlési képviselő (MSZP), és kifejtette: jelentős szellemi erő van a TIT „holdudvarában”; segíti munkáját az értelmiség, támogatják a megye tudományos életének meghatározó személyiségei. Fel kell mérni azonban, hogy meddig teijeszkedhet a TIT. Az általa használt épületeket ugyanis annak idején nem kapta meg, s a működés költségeit ki kell gazdálkodnia. Dr. Csákabonyi Balázs elmondta, hogy két új, fontos döntés is várható a T. Házban: a műemlékvédelmi törvény és a kulturális tárgyi örökségről szóló törvény módosítása; mindkettő kapcsolódik a TIT munkájához. Új esélyt is ad ez az ismeretterjesztő társulatnak. Dr. Klujber László, a kaposvári önkormányzat kulturális igazgatója a TIT tevékenységében ugyancsak az igényekhez való rugalmas alkalmazkodást emelte ki, és a pályázatok kínálta segítséget, köztük Kaposvár és a megyei önkormányzat közös alapjának támogatási lehetőségeit. Az oktatás iránt jelentős most az igény; az alapítványi iskola nappali tagozatán több mint kétszázan tanulnak, a különböző TIT-tanfolyamok hallgatóinak száma meghaladja az ezret. Az érettségire készülő szakképzős tanulóknak szűkös a helyük. Ezért az idén beruházásba is kezdenek: a kaposvári székház egyik szárnyát bővítve három tantermet alakítanak ki. K. F. Pang a vasúti szállítás A kaposvári állomásfőnökségen tegnap mindössze hét vagont rakodtak meg. Máskor általában 30 kocsit indítanak útnak. Ezekben a napokban Olaszországba fát, ócskavasat és szárított répaszeletet szállítanak a vasúton fotó: kovács tibor Amerikai ezredes lett dr. Kovács József polgármester Őrségváltás Taszáron Pintér Zoltán alezredes a bázisrepülőtér új megbízott parancsnoka Elbúcsúztak tegnap az amerikai békefenntartók egy éve a ta- szári sajtóközpontban szolgáló tisztjei és katonái, s egyben bemutatták az őket fölváltó egység tagjait. Ez alkalommal mutatták be a Kapos bázisrepülőtér új megbízott parancsnokát Pintér Zoltán alezredest is. A formaságoktól mentes, ám annál szívélyesebb ünnepségen Mary R. Norris alezredes meleg szavakkal köszönt el a taszári önkormányzat vezetőitől, a falu polgáraitól és a sajtóközpont magyar tisztjeitől. Mint mondta, megbízatása lejártával egysége visszatér eredeti állomáshelyére az Alabama állam beli Montgomerybe. A tájékoztatást segítő új egység parancsnoka, Philip J. Logan őrnagy megilletődötten figyelte a búcsúzó amerikai katonák és a ta- száriak közötti barátság ezer megnyilvánulását. Az alabamai kormányzó nevében az Alabamai Nemzeti Gárda tiszteletbeli ezredesévé „léptették elő” dr. Kovács Józsefet Taszár polgármesterét, Isaszegi János ezredest és Mesztegnyei Imre alezredest. A taszári polgármester a falu gyerekei nevében külön is elköszönt Mary R Norristól, akit — mint mondta — segítőkészségéért és kedvességéért valamennyien a szívükbe zártak. Az ünnepség keretében mutatták be Pintér Zoltán alezredest a Kapos bázisrepülőtér leendő - egyelőre megbízott - parancsnokát, aki két évtizede szolgál Taszáron. Legutóbb a vadász repülőezred parancsnokhelyettese volt. Az elmúlt fél évet Kanadában töltötte egy nyelvtanfolyamon. Mint a Somogyi Hírlapnak elmondta, olyan pillanatban veszi át a parancsnokságot, amikor a repülőalakulat megszűnése egy korszak végét, míg a repülőtér egy másik, új fejlődést hozó korszak kezdetét jelenti. Egyelőre még komoly feladat vár a megszűnő alakulat március végéig helyükön maradó katonáira, hiszen több száz millió forint értékű eszközt kell biztonságba helyezniük, illetve átadniuk más alakulatnak. Az új egység állományának feladata ugyanakkor a bázisrepülőtér folyamatos fogadóképességének fenntartása lesz. Pintér Zoltán az egyik kezdeményezője volt a taszári repülőtér kettős — katonai és polgári — hasznosításának. Mint mondta, szívvel lélekkel kíván dolgozni ennek a sok embernek munkát adó célnak a megvalósításáért is. B. F. Kaposvári szemétszállítók Barcson Elbírálták a szemétszállításra beérkezett pályázatokat és hozzákezdtek a költségvetés tárgyalásához idei első ülésükön a barcsi képviselők. A testület döntése szerint a jövőben a kaposvári városgazdálkodási részvénytársaság szállítja el a barcsi szemetet. A képviselők azt követően döntöttek a kaposvári cég mellett, hogy ellátogattak Dombóvárra és Nagyatádra tapasztalatszerzésre. A nyertes cég a megegyezés szerint a szemétszállítást eddig végző barcsi dolgozókat ezentúl is alkalmazza. Február elsejével állnak munkába a kaposvári szemétszállítók a Dráva-parti városban, ahová ígéretük szerint korszerű technikát telepítenek. A szemétszállítás megújulása mellett a szeméttelep szükséges korszerűsítése is hamarosan megtörténik Barcson. Ugyanakkor a város vezetői arról a tervről sem mondtak le, hogy a közeli városokkal együttműködve regionális szeméttelepet hozzanak létre. A barcsi képviselők hozzákezdtek az idei költségvetés tárgyalásához. Bár ennek elfogadása még hátra van, annyi már biztos, hogy emlékezetes év elé néz a város. Barcs fejlesztési programja eléri a kétszázmillió forintot, s emellett az egymilliárd forintot is meghaladja az az országos fejlesztési program, amely közvetlenül érinti Barcsot. Egymilliárd 400 ezer forint bevételt tervez az ön- kormányzat, s az évnek hitel nélkül vághat neki. N. L. Szemétszállítási díj Balatonlellén Balatonlelle képviselő-tes- tülete rendeletet alkotott a szemétszállítás idei díjairól. Lakóingatlanok esetén az éves díj 4179 forint plusz áfa, az üdülőingatlanok után 2926 forint plusz áfa. Az önkormányzat megállapodott a siófoki Településgazdálkodási Rt-vel abban is, hogy kéthavonta szelektíven összegyűjtik a papírt is a városban. Civilek támogatása Balatonfenyvesen A balatonfenyvesi önkormányzat 100-100 ezer forint támogatást ad ebben az évben a községben működő Viktória női kórusnak, a nyugdíjasklub népdalkörének és a jégkorong-csapatnak a színvonalas egyesületi munka érdekében. Tabon ebzárlatot rendeltek el A megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás ebzárlatot rendelt el Tabon az Óvoda utca, a Latinca és a Rudnay Gyula utcák által határolt területre. Ezen a részen kutyát, macskát elzárva, illetve megkötve lehet csak tartani, hogy azok más állattal, illetve emberrel ne érintkezzenek. A zárlat feloldásáról a polgármesteri hivatal értesíti majd a lakosságot. Róka Gyula fődíjas juti falukrónikája A Siójuton élő Róka Gyula nyugdíjas pedagógus munkája nyerte el a Somogy Megyei Honismereti Egyesület és Somogy Megye Közgyűlése által kiírt falukrónika pályázatot, 24 mű közül. Róka Gyula évtizedek óta gyűjti falujáról az írott és tárgyi emlékeket. Siófok a fesztivál városok között A siófoki vállalkozók egy részét összefogó Fürdőegylet megválasztotta a balatoni szezonnyitó ünnepségsorozat szervező bizottságát. Az elnök Csavariné Peresa Róza lett. A tagok közül többen felajánlották, hogy ha szükséges, önköltséges alapon vállalják a vendégek étkeztetését. Neisz Péter, a polgármesteri hivatal köz- művelődési főmunkatársa arról is tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy Siófok város csatlakozott a Fesztivál Városok Szövetségéhez. TÉLI NAPOK ZÁKÁNYBAN Azt mondják, Zákányban kétféle ember van: az egyik már dolgozott, a másik majd dolgozni fog a vasútnál. Tény, hogy a MÁV a környék legnagyobb munkáltatója. Zámbó Tibor, az üzemfőnökség egykori vezetője mondta, amikor ő az állomásra került több mint ötszáz embernek adott munkát a vasút. Ma kétszázötvennyolcan vannak, a többsége zákányi. De sok az olyan zá- kányi, aki a murakeresztúri vagy a nagykanizsai állomásra jár dolgozni. Nem véletlen, hogy a falu tagja lett a vasutas települések szövetségének. Kovács Géza polgármester szerint a falu ugyanúgy rá van utalva a vasútra, mint a MÁV az itteni emberekre. Ebből következik, hogy nagyon jó a kapcsolatuk. Együtt készülnek a nagy ünnepre: augusztus 14-én lesz 125 éve, hogy az első vonat Újdombóvárról indulva begördült Zákányba. Zákány 770 évéből ez volt az egyik legfontosabb év. Pataki Andor, az állomásfőnök emlékeztet arra, hogy az első vonat már jóval korábban, 1868-ban ideért: akkor épült meg a Barcs-Murakeresztúr vonal. 1895-ben építették a nagy állomást, amelyen Gyékényes neve olvasható, mert Zákány állomás már volt, s itt ért véget a gyékényesi faluhatár. S a köz- igazgatási határmódosítások ellenére a Zákányban lévő állomás Gyékényes maradt. így jegyzik a világon mindenütt. Az állomás területe 3 kilométer hosz- szú, napjában többször is bejárja az állomásfőnök. Ám ha mindent tudni akar, akkor elég felkapaszkodni a toronyba. A torony, az Integradominó irányítóközpont a régi és az új állomás között magasodik. Tegnap a Kvamer expressz tízperces késéssel indult el Zágráb felé. A rendelkező, Tillinger József, - miután horvátul szabad utat kért a szomszéd kollégáitól -, máris mondta, hogy az útleveleket vizsgáló horvát rendőr miatt A toronyban mindenről tudnak volt a késés. Nem végzett időben az ellenőrzéssel. Itt a toronyban mindig tudnak mindent. Apró lámpák jelzik, hogy a huszonkét vágány közül melyiken áll szerelvény, hol zöld a jelző. Az irányítóközpont két forgalmistája, a gyékényesi Hadi János és a porrogi Füle János megosztva figyeli a forgalmat. Egyikük a határ és Nagykanizsa, másikuk a Csurgó, illetve Pécs felé menő, illetve onnan érkező vonatokért felel. Az ő hangjukat halljuk, amikor az állomás hangosbeszélője bemondja a vonatokat. A gelkás műszerészből vasutassá lett Kovács Ferenc megkísérelte, hogy elmagyarázza a rendszer működését. A lényeg: a technika betört a vasúthoz is. A villanymozdonyokon rádiótelefon van, a váltókezelők feleslegessé váltak, és a sorompókezelők napjai is meg vannak számlálva. A rendszer mindent tud. Az állomásfőnök helyettese, Imre István kísér a vágányok között. „Amikor a MÁV megvette a svájci biztosítórendszer licencét, elfelejtették megvenni azt a kiegészítőt, amely megakadályozná a téli lefagyást. így ha beköszönt a fagy, kézzel kell felmelegíteni a váltókat.” Egyébként tökéletes a biztonság. Figyelmetlenség miatt sem futhatnak ösz- sze a vonatok. A rendszer magától jelez, ha rossz parancsot akarnak adni neki. Ezt az állomást a nagy fogalomra fejlesztették. 1989-ben több mint hatvanhatezer vasúti kocsi lépte át a határt a tenger felé, és nyolcvankilencezer érkezett. Tavaly mindkét irányban fele annyi volt. Pataki Andor mondta, hogy amikor megpályázta az állomásfőnöki székét, ideális létszámot tervezett. A 258 vasutas akkor is megtudna birkózni az összes feladattal, ha minden vágányon folyamatosan lenne szerelvény. Egyelőre nincs annyi. Ennek oka a háború és az, hogy kevés az építkezés. Zámbó Tibor, aki 16 évig volt állomásfőnök, azt mondta: az itteni kavicsból építették Sztálinvárost; naponta indultak az irányvonatok. Ma alig van tehervonat. A zákányiak mégis bíznak, hogy szebb napok köszöntenek a MÁV-ra. Nekik ez ad megélhetést. Tudják, hogy aki belép a vasúthoz, az a munkásruhával a mar- sallbotot is felveszi; tanulással bármilyen posztra eljuthat. Zámbó Tibornak az édesapja is vasutas volt. Igaz, azt mondta neki: mindegy hová mész fiam, csak vasutas ne légy. Titokban jelentkezett. ő volt az utolsó üzemfőnök, mert az üzemfőnökségeket megszüntették, mind a 38-at. Most visszahozzák őket, más néven. Az itteni mégsem kapja vissza a rangját. Nagykanizsához fog tartozni. Más ez a MÁV. Ma már az elektronikához értőknek a kezében a marsallbot. Forgalmistákra, mozdony- vezetőkre, kalauzokra azonban mindig szükség lesz. S amíg van vasút, a zákányiak is bizakodhatnak. Nagy Jenő