Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

1996. december 24., kedd SOMOGYI HÍRLAP jjL KARÁCSONY 15 ɧP Falusi történet Pétör nem akármilyen Pétör. Ritkán látni ilyen fekete szemeket, még ritkább az ilyen vélemény gyerekszájból:- A legjobb játék a számolás. Pétör, te túlzol, mondanám, ha Móra Fe­renc volnék, s ha a kisfiú valóban Pétör volna. Mert Pétör csak nekem Pétör, mások­nak Misi. Falun lakik, első osztályos. Aztán: Móra Pétöre folthátán folt ruhában járt. Az én Misim pedig jó meleg mackót visel, a nyakában élénk színű sál, lábán új cipő. Nekem mégis Pétör. Ha egy gyerekszemben szomorúságot lá­tok: Pétört látom. A gyereknek már attól is jó kedve támad, ha a fekete utcát egyszer csak belepi a hó. Szalad az ablakhoz, szalad a szabadba, s hol van már akkor a búbánat?! Misi igazi gye­rek. Férfigyerek, ahogy mondani szokták mifelénk; masni-, vasalnivalót eleget ad az anyjának (azaz, csak adna, de erről majd ké­sőbb), és ritkán szomorú. De ha elkapod azt a pillanatot a szemében, úgy érzed, mély kútból könyörgi fel magát egy csillag. Én akkor éreztem effélét, amikor azt kérdeztem tőle, kit szeret a legjobban. Anyját, apját, kis­testvérét? A szeme egy árnyalattal sötétebb lett.- Nagyapámat - mondta. Ketten élnek a házban: Misi és Mihály. Az udvaron fenyőfák, a konyhában ropog a tűz, a nagyapa diót tör. Karácsonyi ka­lácsba, Misinek.- A gyereknek mindene megvan, kérem - mondja védekező hangon, mintha attól tar­tana, hogy valaki kételkedik ebben. - Regge­lizik, elmegy iskolába, délután fél ötig nap­köziben van, aztán hazajön. Befutok neki, odaül az asztalhoz, és úgy elfoglalja magát az irkáival, a könyveivel, hogy öröm nézni. Éjszakánként néha hangosan számol álmá­ban. Ilyeneket mond, hogy: ha hatból leve­szünk négyet, marad kettő.- És a szülők?- Pesten élnek - mondja az öreg fakó hangon. - Elmentek. A fiatalasszony nem bírt itt megszokni. Aztán megint az a védekező hang: - ők is megtesznek érte mindent, amit tehetnek. Küldenek pénzt, ruhát.- Karácsonyra hazajönnek? - kérdezem.- A menyem már itthon van. A fiam majd szentestén érkezik. Nem szól arról, hogy ő egészen másként képzelte el az öregséget, másképp beszélte meg annak idején a feleségével. Misi a nagymama kedvence volt. Őt tartotta a kar­ján, amikor a szívroham érte, de akkor is úgy fordult le a székről, hogy a gyerek meg ne üsse magát. Akkor még itt voltak valameny- nyien. A fia, a menye és a két unoka. Akkor még azt tervezte, hogy újjáépíti a házat és paradicsomkertet varázsol a fiataloknak.- Most már csak azért töröm magam, hogy ez a gyerek ne szenvedjen hiányt. Megvannak ők ketten: Misi és Mihály. Csinos fiatalasszony lép a konyhába.- Karácsonyi szünetre magammal viszem Misit, Pestre - mondja. Pesti lány. Szeptem­berben fölkerekedett, fogta a kislányát, s ment a szüleihez. - Hogy soha többé nem jöjjek ide vissza - mondta keményen. A férje néhány hétig gyötrődött - any­jának megígérte, hogy sohasem fogja ma­gára hagyni az öregembert - majd úgy döntött, hogy megy az asszony után. Misit a nagyapa gondjaira bízta, ő pedig föluta­zott az anyósáékhoz, ahol egy lakásban most már heten élnek.- Ha nem bírja a nagypapa, odavihetem Misit is - mondja a fiatalasszony, s a mondatából alig észrevehető gyilok sze- geződött az öregemberre.- Már hogyne bírnám - mondja az si­etve. „Jó irányba” mered a fegyver. Amit a nagypapa Misiért tesz, azt önmagáért is teszi. Mi lenne Misiből odafent, azon a tömegszálláson? És mi lenne belőle Misi nélkül a kényelmes családi házban. Lehajtja a fejét. Tudja ő, nagyon jól tudja, hogy valami azért mégsincs rend­jén, de hát mit lehet tenni, ha semmi sem úgy történt, ahogy a feleségével annak idején megbeszélték... Pétörre, azaz Misire szép karácsony vár. Itthon az anyja. Meleg ruhát, cipőt hozott. És karácsonyeste megjön az apa is, hozza a játékteherautót. Szép lesz a fe­nyőfa. Béke lesz. Mint régen, amikor a nagymama is élt, amikor még hatan lakták a házat. Aztán a karácsonyfa lehullatja díszeit, tűleveleit. A szülők elmennek. Ketten ma­radnak megint: Misi és Mihály. A gyerek álmában számolgat az ujján: ha hatból elveszünk négyen, marad kettő. Szapudi András TARTSA A FORMÁJÁT! Az ünnep böjtje Libasült és töltött káposzta, karácsonyi aprósütemények és szilveszteri torták - meg lehet-e egyáltalán úszni a tél végi ünnepeket súlytöbblet nélkül? Táplálkozási szakem­berek ehhez nyújtanak né­hány jó tanácsot. A kiadós ünnepi vacsorákat és ebédeket ha nem is böjtö­lésnek, de mértékletes táplál­kozásnak kell megelőznie, nehogy jóval több kalóriát vegyen magához, mint amennyi szükséges. Az ilyen „bűnözést” lelkiismeretfurda- lás, majd koplalás, vagy épp az ellenkező véglet, a mérték­telen evés szokta követni. A könnyedén felszedett néhány kiló azonban sokkal nehezeb­ben megy le! Tanácsunk: reg­gelire mindössze friss gyü­mölcslevet és teát fogyasszon, ebédkor pedig elégedjen meg egy salátatállal. Másnap még kevesebbet, csupán gyümöl­csöt egyen vacsoráig, mivel az előző napi bőséges esti ét­kezés fedezte a másnapi szük­ségleteket is. Ha mégis na­gyon éhes lenne, fogyaszthat banánt - persze nem kilószám -, mivel egy darabban kb. 150 kalória van, viszont ún. „bol­dogsághormont”, szerotonint is tartalmaz. Sokan gondol­ják, hogy a méz, mint termé­szetes és egészséges táplálék, nem hizlal, ezért az aprósü­teményekhez cukor helyett mézet használnak. Ez önbe­csapás, hiszen amennyivel kevesebb a méz energiaér­téke, annyival többet „kíván” a sütemény. Az elkerülhetet­len év végi vendégeskedések alkalmával felszedett túlsúlyt a napközbeni megszorítás mellett több mozgással is el­lensúlyozni lehet. Jót tesz a lefekvés előtti, gyors tempó­ban végzett séta, reggel pedig, az emésztés meggyorsítására éhgyomorra igyon meg egy pohár langyos vizet. Az ün­neplések, vendégségek vele­járója az ital is. A legjobban az üdítőitalok - a rostosak is! - és a sör hizlal: 1 dl 44-50 ka­lóriát tartalmaz. A borok - cu­kortartalmuktól függően 75- 100 kalóriát, a pezsgő 90-et tartalmaz. Az égetett szeszes italok a legártalmasabbak: nemcsak a legtöbb energiát szolgáltatják, de farkasétvá­gyat is csinálnak. FEB Virágot jelentő deszkák Sáfár Mónika, Angéle szerepére készülve fotó: török anett Sáfár Mónika, a főiskola után két évig volt a Csiky Gergely Színház tagja, majd a fővá­rosba szerződött. Mégsem sza­kadt el Kaposvár világot — s a primadonnának gyakorta virá­got —jelentő deszkáitól. — Néhány év operettszín­házi tagság után különösen nagy élmény ide visszajárni A kaposvári színház szellemisé­gét én még a főiskolán ismer­tem meg Ascher Tamás, Ba- barczy László, Gothár Péter óráin. Kaposvár egy kicsit mindig rendbe hoz, karban tart, ami az igényességre való tö­rekvést is jelenti. Mert hiába van meg valakiben az igény, ha nem olyan csapatban dolgozik, ahol ez a fontos. Kaposváron megvan ez a csapat. — így utólag: megérte el­szerződni? — Nagyon kevés időm ma­rad arra, hogy a hangomat ké­pezzem. Ezért szerződtem el és ebből a szempontból minden­képpen megérte, mert ének- technikailag sokat fejlődtem. — Az operajátszás az álma, nyilatkozta néhány éve. Valóra vált már az álom? — Még nem; egyelőre csak olyan helyeken énekelek ope­rát, ahol nem sokan hallanak, és ez nem azért van, mert ha­misan énekelek, hanem mert még nem vagyok kész. Az opera, a zenés színház király­nője énektudásban a legna­gyobb kihívás, ahol csak ezer százalékra lehet menni, és ez nekem még nincs meg. Sorban tanulom az opera-szerepeket, s amikor már néggyel-öttel ké­szen leszek, s álmomból föl­keltve is el tudom énekelni mindet, akkor kezdődhet majd el — remélem nem a kálváriám — hanem az operaszínpadi pá­lyafutásom. — A főiskolán prózai sza­kon végzett. Gondolta volna, hogy egyszer egymás után játssza az operett-főszerepe­ket? — Későn érő típus vagyok. Egy évig jártam konzervató­riumba, és ha ötödszörre sem vesznek föl a színművésze­tire, a zeneakadémiára men­tem volna. Azt azért korábban nem gondoltam volna, hogy ennyire a zenés szerepek ta­lálnak meg, de nagyon örülök neki, semmiféle rossz érzés nincs bennem emiatt. — A makrancos Katát, mint egyszer elmondta, nem kellett nagyon játszania. Hogy van Angéle-lel a Lu­xemburg grófja című nagy­operettben? — Ezt a szerepet, Ascher Tamás rendezői segítségének köszönhetően magamra alakí­tottam, ha fönt vagyok a szín­padon, azt gondolom, én pon­tosan ilyen vagyok. Azért, hogy mindinkább eggyé váljak a szereppel, sok mindent meg­teszek; a minap például rettene­tes hisztériát csaptam a fod­rásztárban, mert valami nem tetszett a parókámon. De akkor én már tudtam, ez azért van, mert hergelem magam a sze­repre. Itt, a színházban 6-tól 10 óráig Angéle vagyok, ez egé­szen biztos. Balassa Tamás Mennyei fényben a siómarosi templom Betataroztatta Isten házát Laki József né (fedetlen fejjel) és a szomszédasszony az új­jávarázsolt templom előtt Balatonszabadiból a marosi fa­lurész felé a járda egyre kes- kenyedik. Aztán elfogy a be­ton, fűcsomók között kacska­ringózhat az ember fia a re­formátus templom elé. Tiszta, fehér falak magasodnak az égbe. Nemrég tatarozták, ki­festették az Isten házát. A fa­lon tábla tudatja, hogy a helyi hívők közössége finanszírozta a nagy munkát. De mindenki tudja: dr. Laki Józsefié jóté­konyságának köszönhető, hogy feltámadt a templom. A 83 éves özvegyasszony nem akarta a saját nevét látni a márványon. Merthogy édes­anyjával szólva azt vallja: nem föltűnni kell, hanem ki­tűnni. — Azt nem tudom, hogy elég jó hívő vagyok-e — mondta Laki Józsefné. — De járok templomba, hiszek Is­tenben. És szeretem az embe­reket. Annak ellenére, hogy nem arra fordítják a világot, amerre kellene. Mit lehet az olyanoktól várni, akiknek a pénz a mindene? Önző az em­ber a teremtés óta, az igaz, de manapságra jellemzőbb, hogy az erőszakos jár jól. Minden­kinek kevés amije van, mégha az milliárd is. így tönkre megy az ország, meg benne az em­berek. Hogy többen köszönnek-e előre az utcán? — töprengett. — Azt hiszem igen. Ölyan is, aki korábban a nyelvét nyújto­gatta rám. A templommal szemben lakom, nézegettem gyakran, milyen rossz állapot­ban van. Arra gondoltam: mi­lyen nagy szégyen volna, hogy az őseinknek volt erejük fel­építeni, nekünk pedig rendben tartani sincs. Laki Józsefné egyáltalán nem akart beszélni arról, hogy segített a közössé­gen. Egyszerű körülmények között él. Férje kulák volt, aki­től akkoriban az utolsó zokni­ját is elvették, mégis régen el­határozták már, hogy kevés pénzüket jótékony célokra fordítják. A férj három éve meghalt autóbalesetben. Kese­rűen említette az özvegy: rajta még a pénzéért sem segítenek: sok a faluban a munkanélküli, mégis képtelen napszámost ta­lálni, aki a kertben rendet tar­tana. Mint mondta: hatvanhat évet dolgozott parasztasz- szonyként, mára azonban megfáradt egy kicsit. Nem lát­szik rajta: mozgása, észjárása egyaránt jóval fiatalabbnak mutatja a koránál. — Nézegettem a templomot gyakran, amikor szépítgették — emlékezett. — A magamé­nak is éreztem. Nagyon örül­tem, amikor éjszakai dísz- világítást kapott. Olyankor mintha mennyei fényben állna, mintha fehér márvány­ból lenne a fala. Az asszonyok sokszor nézik a templomot esténként. Kál­mán Mihályné, a szomszéd is legelőször azt mondta: olyan­kor igazán gyönyörű. Laki Jó­zsefné tői megtudtam még: a barátnői hívogatják, hogy töltse velük a karácsonyt. De ha összegyűlik ott a család, akkor feleslegesnek érzi ma­gát. Fát persze állít, hogy leg­alább az ünnep hangulatát megteremtse otthonában. Az­tán karácsony is eltelik majd, mint egy másik vasárnap — mondta szomorúan. Czene Attila Árulkodó karácsonyi lapok A karácsonyi levelezőlapok sok mindent elárulnak a feladókról. Ha a levelezőlapon karácsonyfa alatt üldögélő boldog családot látunk, az üdvözlet küldője a munka meg­szállottja. Csak közvetlenül karácsony előtt jut eszébe, mennyire fontos is neki a csa­ládja. Ha vallásos motívumot ábrázol a lap, a feladó az ünnep eredeti tartalmát tartja fontosnak. Töprengő és hagyományőrző alkat. A humoros, tréfás rajzú levelezőla­pokat született optimisták adják postára. Olyanok, akik még a legnehezebb helyze­tekben is tudnak nevetni. Az ilyen emberre érdemes odafigyelni, mert tényleg lehet rá számítani, ha megtiszteli valaki a bizalmá­val. Bajban biztos támasz. Ha téli tájat áb­rázol a kép, a küldője hajszolt életet él. A téli táj havas, hideg nyugalma emlékezteti arra, hogy bizony ráférne már egy kis ki- kapcsolódás. A Télapós-krampuszos lapok érzékeny lelkületű feladóra vallanak. Az ilyen ember szereti a jó társaságot és a ha­sát. Karácsonyfás levelezőlapokat azok küldözgetnek, akiknek a otthonuk a minde­nük. Művészi vénájuk és jó érzékük is van, amit egyébként fontosnak is tartanak. A modem levelezőlapokat olyan emberektől kapjuk, akik sokat töprengenek a jövőjükön s akiknek valószínűleg leginkább egy CD- ROM-ra vagy videojátékra fáj a foguk. Rendszeres újságolvasók tájékozottak a nagyvilág dolgait illetően. Ferenczy Europress

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom