Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

14

SOMOGYI HÍRLAP

KARÁCSONY

1996. december 24., kedd

A szép dolgok csendben születnek

Szerzetesek a Koppány völgyében

Zsolozsma Somogyi József korpusza előtt

Tégy minket jellé a világban, amely Feléd mutatja az utat. Használj fel eszközödnek, hogy a gyűlölet helyére szere- tetet vigyünk, a harag helyére megbocsátást, a kétely helyére hitet, a kétségbeesés helyére reményt, a kicsinyesség helyére nagyvonalúságodat, a szomorúság helyére örömödet.

Ezt a néhány mondatot is minden reggel elimádkozzák a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség tagjai a miklósi szerzetesházuk kápolnájában. Az egyházmegyei jogú, lelkipásztori célú közösségnek — amelynek szabályzatát a nyáron hagyta jóvá Balás Béla kaposvári megyéspüspök — tíz tagja van. Két felszentelt papja a Koppány völgyében él, a többi világi, külső testvér szerte az országban. Névválasztásukban és címerükben is kifejeződik céljuk: az apostoli munka, amely a szemlélődő életből táplálkozik, s amit a két szent együttes említése is jelez.

— Halálra volt ítélve ez a plébánia, s a környéken is nyomorúságban éltek az atyák

— mondta Galbavy Jenő prior.

— Itteni plébános-elődöm szalmazsákos ágyon aludt, igen szegényes körülmények között élt, pedig mérnöki végzettsége is volt. Mi arra törekszünk: legyen megbecsült a papi élet, s ez fejeződjék ki a rendezett környezetben is. Családi háttérből tizennégy éve elkezdtük átépíteni, s komfortosabbá tenni a leromlott épületet, a plébániát. Nem féltünk a fizikai munkától, reggeltől estig dolgoztunk, s a hívek értékelték, hogy nem csak prédikálunk, hanem kezünk erejével is bizonyítjuk: tenni akarunk értük. Egyébként ők is sokat segítettek nekünk.

Galbavy Jenő Szegeden kezdte el teológiai tanulmányait, de két évre félbeszakította azt a katonaság.

— Nagyatádon a seregben, ateista környezetben fogalmazódott meg bennem a szerzetesi lelkipásztorkodás gondolata — mondta. — Büntetett előéletű katonák közé osztottak be bennünket, de a kispap- társakkal végzett közös ima tovább erősítette hitünket. A csönd, az elmélkedés, a zsolozsma itt, a Koppány-völgyé- ben is hatékony volt. Még a kezdetben is, amikor minden levelünk felbontva érkezett...

A prior a restauráláshoz is ért. A berendezés öreg bútorait ő mentette meg az enyészettől. A képzőművészeti főiskolán Somogyi József szobrászművész rektorsága alatt tanult. Ő ajándékozta nekik kápolnájuk korpuszát. A hívekről elmondta: volt olyan falu, ahol az első misén tizenöten ültek a padokban. Ma már nyolcva- nan-százan is mennek a harang szavára. Több településen érződik: valamikor összetartó nép lakott itt. Most megpróbálják újra feléleszteni a közösségeket, s elűzni az emberek közönyét.

— A papságot közösségivé kell tenni — véli Dr. Sipos Imre, akit néhány hete szenteltek pappá. Biológus-hallgatóként, egy táborozáskor ismerte meg bakonynánai plébániáján Galbavy atyát, s mellé szegődött. Az egyetem után magánúton elvégezte a Pázmány Péter Hittudományi Egyetemet és itt

doktorált dogmatikából. Ha jó az idő, lóháton jár át Somo- gyegresre hittant tamtam. Autóval 50 kilométer lenne oda- vissza, Csillaggal csak 10 kilométert kell megtenni a dombok között.

— Hogy lesz valaki bioló- gus-ökológus-hallgatóból pap?

— A természetközelség különösen fogékonnyá teszi az embert a transzcendensre, az Istenre — mondta. — S az is, ha valaki találkozik olyanokkal, akiknek mély a hitük. Szeretném értelmesen leélni az életemet, s tenni valami szépet Isten ügyéért.

Galbavy Jenő szerint ha a papi élet közösségben zajlik, akkor hatékonyabb. Ezért alapították közösségüket. Tizenegy településen látják el a hitoktatást, s a hívek lelkigondozását. A világiakkal való kapcsolatot erősíti a belső, szerzetesi élet. Azt tartják: az igazán szép dolgok csendben születnek.

— Hogyan telik egy napjuk?

— Fél hatkor kelünk, utána a papi zsolozsma, majd a reggeli következik. Nyolc órától pedig az aktuális lelkipásztori feladatok — hitoktatás, a házasságra, keresztelésre való felkészítés... vagy a fizikai munka — ismerteti a napirendet a prior. — Önellátásra törekszünk. Földjeinken sok minden megterem. Még gyógynövényeket is termesztünk, hogy a híveinket kikúráljuk bajaikból. Magunk főzünk, mosunk, takarítunk. Késő délután tesszük le a munkát. Utána olvasunk, tervezünk, újságot szerkesztünk. Magvetés címmel egy egyházi kulturális lapot adunk ki. Helytörténeti kutatásokat is végzünk; igyekszünk feldolgozni falvaink történetét.

A két Koppány-völgyi szerzetes napja esti zsolozsmával zárul a kápolnában. A feszület tövében, gyertyafénynél.

Lőrincz Sándor

Kisvárosból kis városba

„Prózai színész vagyok, aki szeret énekelni”

Lux Ádám sokat foglalkoztatott, sokműfajú színész FOTÓ: TÖRÖK

Lux Ádám szabadúszó színész, aki Budapesten az Elizabeth és a Padlás című musicalben, a Tartuffe-ben és Kaposváron a Luxemburg grófjában játszik. Hamarosan elkezd próbálni a Franny és Zooey című Salinger-kisre- gényből készült színműben és a Bolond lány című vígjátékban. Színházi ember, akit sokan mégis egy tévéfilm-soro- zat Zolnay főhadnagyaként ismerhetnek.

— Hogy érzi magát a Kisvárosban?

— Felemás érzéseim vannak. Mi sem vagyunk persze mindig elégedettek, szeretnénk, ha frappánsabban találnák ki a történeteket vagy a párbeszédeket, amiken szoktunk is alakítani. Egy jól megírt jelenetnek örülök, de ha egy kicsit nyögvenyelős, akkor már nem annyira. Halljuk is a visszajelzéseket, hogy... „ezt most ti sem gondoltátok komolyan, hogy a keréknyomból valaki megállapítja, hogy egy BMW járt arra.” Nagyon jó viszont a stáb, és azért ez is sokat számít.

— Manapság egyre több színész érzi át, hogy megbélyegzik, mert televíziós szappanoperákban játszik.

— Egy általam sokra tartott, nagyon jó színész, a Kulka János példája elgondolkoztatott; ő nem is igen

forgat máshol, mert a Szomszédokban játszik. De manapság a televízió ismertséget szerez, és itt a szakmára gondolok: tudják, hogy létezem.

— Ascher Tamás főrendező sokműfajú színészként jellemezte, amikor az oper- rettről kérdeztem.

— Örültem, hogy az Ascher Tamás ezt mondta, különösen azért, mert ő a főiskoláról, prózai szerepekből ismer engem. Nem is nagyon tudhatta, hogy én mennyire tudok énekelni.

— Képzi is a hangját?

— Igen, és a Luxemburg grófja miatt erre még nagyobb hangsúlyt kellett helyeznem, mert az nagyon nehéz darab. Aztán kaptam egy jó kis torokgyulladást, két nappal a premier előtt semmi hangom nem volt. Még a főpróbán sem énekeltem.

— Kaposvár, a „kisváros” színházáról milyen képe volt, mielőtt idejött?

— A szakmai híre Kaposvárnak nagyon jó. Sok produkciót láttam, jópárat Pesten vendégjátékként, de a Marat halálá-t, és a Liliomot például itt. Örültem, amikor nyáron Tamás felhívott, mert vele régóta nagyon szerettem volna dolgozni. Jól éreztem magam a próbákon, mert nagyon jó csapatban dolgozhattam. Balassa Tamás

Kisangyal

A fenyves felett a felhőgomolyagok oly alacsonyan szálltak, hogy ha a szél meg nem lebbenti, fennakadtak volna a csúcsokon. Mint egy nagy sehol sincs vége dunna, takarták a világot s dagadtak, s a stepelések között a gombok, egy egy csillag.

A fák zúzmarásak voltak. Mint a gyertyaöntő kanócán, hízott rajtuk a fehérség. Tövükben az avar fagyottan zörgött, s ha egy szélroham megrázta az ágakat, hullott róluk a dara.- Ilyen világot már ki látott - szólta el magát a Kisangyal, kikönyökölve egy felhő fodorra.- Jer csak, ne bámészkodj. Állj be a sorba - szólt rá Gábriel, kinek szárnya végén a fény vörösen lobbant.- Karácsony este közeleg, s fekete a föld, fáznak az emberek - próbálkozott a Kisangyal, miközben köntösének szélét felfogva, utolsónak állt a csapatba.

Egymás után sorjáztak, mint az orgonasípok. Elöl a nagyok, hátul az aprók, s a pufókok, kiket Murilló mester álmodott vásznaira. És állt a hal- eluja. A szőke göndör fürtök csillantak. Csattogott az arany olló, s hullottak a zafír kosárba. Gyűltek halomba, hogy lent majd a zöld ágakat díszítsék.

Arrább a göncöl rúdjánál fehér ruhás lények álltak. Volt közöttük öreg és kisded,a fiatalabbak voltak kevesebben. Álltak és nézték az angyalok hadát. Arcuk színe, mint a ruháké, egyikén se mosoly. Aztán egy a csapatból kilépett. Kezében gyertya, lángja áttetszőn lobogott. Letette a felhőcsúcsra, s intett a többieknek.

Lassan kört alkottak. Középütt a láng. Ahogy sóhajtottak, a közép kitárult, s a fénysugár a földre szállt. Nyomát követve, mindegyik haza talált.

Ezüst hárfák zengték a dicséretet. Szállt az angyalok karának himnusza. A csendes éjben békességet kívánva, a jóakaraté embereknek. De volt ahol torkolattüzek lobbantak és robbanások hallatszottak, még ekkor is. És volt, ahol zokogtak, hiába énekeltek az angyalok.- Tenni kéne valamit, Gábriel - mondta szomorúan a Kisangyal.- Isten a tudója - szólt pallosát megemelve a kerub.

Ézsiás a könyvet becsukta. Kinézett az ablakon. Az ereszkedő felhők alatt varjak hada kavargóit. Károgásuk úgy hatott, mintha átkozód- nának. A szembeni templomtorony teteje, az al- konyi fényben opálosan derengett. A galambok a párkányon fázósan, tollúkat borzolva topogtak.

Isten madarai - gondolta, - mégsem élnek száz éveket, mint a vatjak.

A nagy óra elütötte a négyet. Lassan készülődhet. így volt ez már évek óta, hogy egyedül élt. De ez este úgy tett, mintha mindenki meglenne. A fát már délelőtt feldíszítette. Bezárta a kisszo- bát, hogy a gyerek meg ne leshesse. Aztán amikor kész lett, a nagyot. Míg a csengő szilánkok ki nem pattannak a kis bronz harangból, be ne tévedjenek.

Elindult, hogy megterítsen. A szekrényből kivette a fehér damasztot, ami egy évben csak ekkor került az asztalra. Fenyőágak és rajtuk gyertyák voltak beleszőve, alattuk gömbbel. Amikor kiterítette, a fényes felületen az ellenkező szállal szőtt díszek szinte megelevenedtek.

Keze lehanyatlott. Mindennek semmi értelme. A falon a bekeretezett fényképek az igazság. A lencsékbe feledkezett félszeg mosolyok, vagy komolykodó arcok. Itt maradt utolsónak, ez a valóság.

Kiment a konyhába s kihúzta az üvegből a dugót. A bor bugyogva ömlött a metszett kristály pohárba. S ő, mint a régi pogányok, egy kicsit belőle kilöttyintett azok emlékére, kikért egy-egy gyertya égjen. Aztán ivott, s vette kabátját.

Amint kilépett a kapun, lassan hullani kezdett a hó. Zizegve beterítette a környéket. A csöpögő, fagyszakállas lámpa ostorok fényében kavarogtak a pihék, mint nyári éjszakán megbűvölt rovarok. Áz útszéli fán, elhagyott galambfészek sapkát kapott, s a földön heverő szemét, s minden

mocsok átváltozott. Lám a Kisangyal meggyőzte a pallosost - gondolta Ézsiás, - s a fagyos föld takarót kap.

Szentkarácsony éjre minden fehér lesz. Tán megbocsájtatnak a bűnök, s legalább ezen az estén mindenki jó lesz.

Lépegetett. Jobboldalon a park, másikon az úttest, s azon, mint hosszú ráncok, a villamossínek fekete vasa felett már csak egy enyhe mélyedés. Megfiatalodott a sokat taposott út, eltűntek sebei. S lába nyomán nedves folt maradt.

Oly kihalt volt a nagyváros máskor forgalmas része, mint egy fantasztikus filmben, a katasztrófa után. Mintha nem is laknák. Nem csilingelt villamos, nem bőgtek a motorok, embert se látni. Csak havazik, egyre sűrűbb pelyhekben hull.

A Kisangyal nem hagyta nyugodni Ézsiást. Amint lépést, lépésre váltott, egyre ezen gondolkodott. Oly ismerős volt az arca, a mozdulatai. Ahogy múlt az idő, szinte hitte, hogy nagyon közelről ismeri. Már a nevét is tudta, csak nem merte kiejteni. Ahogy a kisember elment, ezt nem volt szabad, csak a szívében égett az öt betű.

Gondolataiból hogy felriadt, látta, hogy kutya caplat szembe a járdán. Egy tarka keverék, nyakán biléta. Egyedül volt. Ahogy odaért Ézsiáshoz megállt, s nadrágja szárát végig szaglászta.- Hát te?

A kutya feleletként megcsóválta farkát. Aztán indult tovább, de pár lépés után megfordult, és Ézsiás nyomába szegődött.- Hol a gazdád? - Lehajolt és megveregette nyakát. Ekkor vette észre, mintha a kutya sírna. Könnyes volt szeme, s orrán a cseppek legördültek.- Gyere - mondta Ézsiás, s együtt indultak tovább. A kutya hol előre szaladt, hol lemaradt, találva fontos fa s lámpatövet. De szem elől sosem tévesztette, és beérte. Megcsóválta farkát, és egy

óvatlan pillanatban végignyalta lelógó kézfejét. Érezte az érdes meleg érintést, csak a másodperc tört részén.

Amint felemelte fejét, látta, hogy az út menti pádon egy gyerek ül. Avitt kabátja pár számmal nagyobb, lábain ormótlan bakancsok harangoznak az ülőke alatt. Régi módú siltes sapka homlokába húzva, keze konyákig nagy zsebekben.

Megállt mellette. A gyerek ránézett. Orra piros volt, szipogott, aztán kabát ujjával megtörölte. A pádhoz támasztva egy kis fenyőfa, akkora mint a fiúcska. A kutya leült melléje.- Megveszi? - kérdezte a gyerek, a fára mutatva.- Hát eladó?- Ócsón - mondta a fiúcska.- Nem bánom... csakhogy mit kezdjek vele - gondolkodott hangosan Ézsiás.- Díszítse fel.- Ugyan kinek?

A gyerek felállt. Vállára tette a fát, s mondta:- Indulhatunk.

Elöl lépegetett a kutya, utána a fiúcska, majd Ézsiás zárta a sort. Egyre azon gondolkodott, hol láthatta ezt az arcot. Megmert esküdni volna, hogy a fiúcska éppen olyan mint a Kisangyal.

A semmibe vesző felhők fölött, Gábriel előtt állt az angyalok kara. Lassan visszaérkeztek, lent hagyva terhüket. S mindegyiknek rövid a haja. Eltelik újra sok idő, mire kinő, és az arany olló munkába kezd.

T

ávolban egy üstökös. Csóvája hosszú szekér, küllői szikrákat vetve forogtak. A bakján torzonborz kis fuvaros, szaporán biztatta a csillag homlokú táltosokat, egyenesen arra tartottak.

A főangyal újra számolta a sorokat. Még mindig hibádzott. Nem látta sehol a Kisangyalt. De tovább már nem várhattak. Odaért az égi szekér.

Először a göncöl mellett megállt. A sápadt fehérruhás lények lassan felszálltak. Utánuk az angyalok, és egy híján éppen megtelt. Gábriel a bakra ült. Pallosát térdére fektetve, megadta a jelet. Kerékvágta nyomukból a földre csillagok hulltak. Ujkéry Csaba