Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-24 / 300. szám
1996. december 24., kedd SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY 13 „Most már soha nem leszek egyedül az ünnepeken” Elő hajasbaba a fa alatt Papp Andrea tizenöt éves. A Zita nevelőotthon bárdudvar- noki Napraforgó otthonának lakója. Életében eddig még soha, senkinek nem készített karácsonyi ajándékot. Nem volt kinek... Most három hónapos kislányának, Nikolettnek készít apró játékokat, ruhácskákat. Azt mondja: ez lesz élete legszebb karácsonya. — Másfél éve kerültem a Zita nevelőotthonba. Akkor már ismertem Józsefet, s amikor megtudtuk, hogy gyermeket várok, mindketten örültünk. Az első gondolatom az volt, hogy most már nemcsak magamra, hanem egy másik életre is vigyáznom kell. És hogy nem vagyok egyedül. Az első pillanattól kezdve ragaszkodtam hozzá... Andrea nem beszél elmúlt karácsonyokról. Nem akar emlékezni. Csupán egyre: amikor Józseféknél töltötte az ünnepeket. — Akkor éreztem először életemben, hogy valakinek fontos vagyok, valakihez tartozom. Több szeretetet kaptam tőlük, mint addig még senkitől, még a saját családomtól sem. Volt karácsonyfa, és végigbeszélgettük az egész estét. Azt mondták, hogy most karácsonykor is hazamehetünk a kicsivel. Már alig várom... Valahogy így képzelem el a karácsonyt öt vagy tíz év múlva is. Józseffel hamarosan összeházasodunk, aztán már mindig együtt leszünk, mi mind: apa, anya, gyerekek... Az otthon másik lakója, Veres Rózsa tizennégy éves. Karácsonyra hazahozhatja kisfiát, Ferikét a kórházból. Azt mondja: neki ez lesz a legszebb ajándék. — A nagyszüleim neveltek. Akkor kerültem a nevelőotthonba, amikor a nagymamám beteg lett. Amíg otthon éltem, azért megünnepeltük a karácsonyt, és a Zitában is volt karácsonyi ünnepély. Szép volt... De most, hogy megszületett a kisfiam, mégis más lesz... Korán született, és még nem engedték haza a kórházból. De így is reggeltől estig ott vagyok vele, és talán a karácsonyt már otthon tölthetjük, együtt. Már soha nem leszek egyedül az ünnepeken. Szeretném, ha egyszer nagy családom lenne, és velük ünnepelhetném a karácsonyt. És talán egyszer az anyukámat is láthatom még. Most nem tudom, hogy hol van... Hiányzik. A Napraforgó otthon ablakaiban karácsonyi díszek. Adventi koszorú és aprósütemény az asztalon. A teraszon már ott áll a hatalmas fenyőfa, várva, hogy szentestén feldíszítsék. A konyhában készülnek a mézeskalácsdíszek. — Sok meglepetést tervezünk Andinak, Rózsának és a kicsiknek — mondja Juhász Erzsébet, az otthon vezetője. — Megpróbáljuk családiassá, széppé tenni a karácsonyt, amennyire csak lehet. Nekik most ez az otthonuk. De talán ha innen elmennek, a saját családjukba is elvisznek valamit abból, amit itt kaptak, útrava- lóul. A Napraforgó otthonban olyan állami gondozott lányok találnak menedéket, akik vállalták, hogy világra hozzák és felnevelik gyermeküket. Andi és Rózsa még szinte maguk is gyerekek.^ Nevetős, szeleburdi csitrik. És mégis felnőttek. Anyák. Míg a hasonló korúak- nak legfeljebb hajasbaba van a karácsonyfa alatt, ők már élő babával babáznak. Hogy mi a legfontosabb a karácsonyban, szinte egyszerre felelik: a szeretet. Amiből eddig nagyon Ők hárman, karácsonyra már négyen lesznek fotó: török kevés jutott nekik. Ez a karácsony számukra különleges, megismételhetetlen, csoda. Nem gondolnak arra, ami volt, és a jövő sem létezik. Nem terveznek. Örülnek a váratlanul jött ajándéknak: annak, hogy van, most már biztosan van, aki őket szereti... Jakab Edit A remény 1376 km-re van A kétéves Cserhalmi Zsanett és fivére, Krisztián FOTÓ;.TÖRÖK ANETT Zsanett a sötét konyhában, hokedlin álldogál. Magabiztosan, diadalmasan. Kezében filter, azzal bíbelődik. — Teát főz megint — nyugtázza édesanyja —, majd a törékeny testű, apró kislányt magához ölelve véget vet a sokadik aznapi főzőcskézésnek. Cserhalmi Zsanett két éves múlt december másodikén. És ha nem is tökéletesen, de lát, köszönhetően a szerencsének, és az orvostudománynak. A kaposvári kislány retinoblastomával született, daganat volt mindkét szemén, a látóidegen. A jobb szemét nem, de a látását sikerült megmenteni Essenben, a szem- ideghártya kontakt irradiációs besugárzásával. A Csalogány utca 92.-től a klinika 1376 kilométerre esik. — Talán már csukott szemmel is odatalálnék — mosolyog Cserhalmi János, Zsanett édesapja, aki egy szeptemberi éjszaka ötödször vezette le az utat. Legközelebb január 29-én kelnek útra, s aztán várhatóan félévente kell csak utazniuk vizsgálatra, protéziscserére. A legutóbbi altatásos kontrollvizsgá- lat megállapította, nem fejlődött ki újabb daganat, mert, sajnos, erre a gyermek hatéves koráig 50 százalékos az esély. Az ép szem ideghártyáján az első kezelés óta ott van az elhalt szövet, ami zavarja a kicsi látását. De a gyógyulás reménye még így is nagyobb, mint tavaly ilyenkor. A szemklinika besugárzási osztályának főorvosa legutóbb örömtől könnyes szemmel mondta el a családnak, hogy korábban maga sem hitt volna ilyen mértékű javulásban. Úgy tartották, Zsanett kontúrokat, foltokat fog csak észlelni, s látása legfeljebb 30-40 százalékos lehet. Most már remény van akár a 70 százalékos látásra is. — Nem szeretnénk áltatni magunkat, de úgy tűnik, hogy Zsani többet és jobban lát, mint remélni mertük — mondja az édesapa. — Hogy aztán igazából milyen a látási képessége, azt majd akkor tudjuk meg, ha beszélni tud, s el tudja mondani. Mindenesetre a kisasszony bárhol, még a lépcsőn is egyedül, gond nélkül elközlekedik. — És változatlanul virgonc, jó kedélyű... — teszem hozzá, látva Zsanett és fivére, Krisztián önfeledt játékát. — így igaz. És nagyon ügyesen, hősiesen állja a vizsgálatokat, már az altatásból sem ébred olyan nyűgösen, mint rég. Zsanett ma már olyan nagylány, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csak egy kísérőt ad mellé (vonat, 2. osztállyal számolva), ha kontrollra utazik. A térítés így épphogy elég a benzinre, az alkalmankénti 3-4 napos koszt, kvártély már zsebre megy. A tolmácsolásban a Máltai Szeretetszolgálat németországi munkatársai segítenek. Az alapítvány, amely tavaly egy országot, segítőkész embereket, cégeket mozgatott meg, ez év végével megszűnik. Marad a OEP, amely az utazást, és a drága protéziscseréket fizeti. Minden más költséget Cserhalmi Jánosnak kell előteremteni, aki — bár a sok utazás miatt kevés időt tölthet családjával — üzletkötőként megtalálta számítását az Agroszív Kft-nél. Ma másodszor van a szeretetnek ünnepe Zsanett életében, akit koránál fogva igazából még nem foglalkoztat a téma, játszik tovább bátyjával. Azért halkan elmondom, beszéltem a Jézuskával, s ő elmondta: Zsani jó kislány volt, és kap egy szép babakocsit. Kisjézus megígérte azt is, hogy ők, odafönn, szorítanak a kicsinek, és megtesznek minden tőlük telhető csodát. A többi az orvostudományon, és talán a szereteten múlik. Balassa Tamás ÜNNEPI SZOKÁSOK Franciaországban „Petit Papa Noel” december 24- éről 25-ére virradóra keresi fel a családokat, hogy ajándékot osszon a gyerekeknek. Szenteste a franciák nem családi, hanem baráti körben vacsoráznak, méghozzá vendéglőben. Az Egyesült Államokban huszonötödikén szabad csak kibontani az ajándékokat. Ekkor nem hiányozhat az ünnepi asztalról a pulyka. Svédországban már december 13-ától, Szent Luca napjától kezdve folyik az ünneplés. Éjjel „Glögg”-öt vagy „Julbier”-t, tipikus északi karácsonyi puncsot isznak. A svédek tipikus karácsonyi egytálétele a „Jansson megkísérlése”, amely szardíniával és hagymával lerakott, tejszínnel leöntött krumplit takar. Kedves szokás a Télapó számára készülő, az ajtó elé kitett cukros-fahéjas tejberizs. Dániában karácsonykor büféasztalt nyitnak, amelyen a tenger szinte minden kincse szerepel, de beefste- aket, apró húsgombóckákat, májpástétomot is fogyasztanak. Spanyolországban a leghosszabb az ünnepi dínom- dánom. A karácsony az év legfontosabb ünnepe és hagyományosan tizenkét napig tart. Mór tradíciókat elevenít fel a mandula- vagy dióleves, az édes töltött tésztatáska, vagy a mandulanugát. Németországban átalakulóban vannak a szokások: a meghitt, bensőséges családi ünneplést több helyütt felváltotta a vidám szórakozás barátokkal, ismerősökkel. A német háziasszony a zsíros tésztájú, nehéz bejgli helyett kelt tésztából süt mákkal, mandulával, mazsolával töltött Christstol- lent. Oroszországban csak január 7-én érkezik el a pravoszláv karácsony. Az ünnep két fő figurája Fagy Apó és Hóhercegnő. Tipikus orosz karácsonyi étel a vargánya-leves, a kaviár, a makrélahússal töltött tojás és a mazsolás túrótortácska. Közép-Európában - így nálunk is - a libának jutott az a szerep, mint Amerikában a pulykának, szenteste pedig sok helyütt pontyot esznek. Hiába keresik Ünnepekkor nem illik a gondokról beszélni. Ám egyre többen tesznek az illendőségre, miként az a három családanya, akik advent idején hívtak meg. A negyven négyzetméteres albérletet átjárja a várakozás örömének hiánya. A házigazda Edit ölében a két és fél éves kisfia: Gáborka ránézésre erős, bájos arcú. Nem mondanám meg róla, hogy asztmás. Két testvére is az, tudom meg a kezdődő beszélgetés során. Editék elváltak, de kényszerűségből együtt laknak, a férje alkalmi feketemunkákból egészíti ki a gyesből és a családi pótlékból álló, havi 27 ezer forintos családi jövedelmet. Ebből 16 ezer az albérlet, amit az utolsó napon találtak, mert az előző lakás tulajdonosa közölte velük: két hetet ad a költözésre, kiadja a lakást az amerikaiaknak. Edit hiába futott hivatalba, családsegítőbe, mindenhová, végül ismerőseitől kuncsorogta össze a hiányzó 5 ezer forintot a jelenlegi albérletre. — Havi négyezer forintba kerülnek a gyerekek gyógyszerei, pedig kettőnek közgyógyellátási igazolványa is van — mondja az ölében lassan elalvó kisfiú haját simogatva. — Most 1200 forintom van. Ha januárban megkapom a gyest, veszünk valami ajándékot. A gyerekek itt-ott a városban kaptak néhány szem szaloncukrot a Mikulástól, azt eltettük, ha lesz valahonnan egy fa, rátesszük. Régebben már az ünnep előtti hetekben leküldték a boltba, hogy majd ők vigyáznak a kicsire, aztán felforgatták az egész lakást, keresték az ajándékokat. Most mondtam nekik, hiába keresitek. Elcsukló hangú barátnője helyett a gyesen lévő Margit folytatja. Szintén három gyerek, ha lehet, még rosszabb anyagi körülmények. Öngúnnyal mondja: szerencse, hogy megegyezik a fejméretem a sógornőmével, a lábméretem pedig a barátnőmével. — Mi lesz a fa alatt? — Fa se lesz. Egy illatos gyertyát vettem 160 forintért, azt fogjuk szagolgatni. A kicsit elvittem az óvodába, bár beteg, de legalább ott láthatott karácsonyi ünnepélyt. Mikulás még jött: a vállalatomtól kaptam egy csomagot, az volt az ablakban. De most itt a karácsony. A nagyobbak már nem várják az ajándékot, de mit mondok a kicsinek? Éva jobb helyzetben van, a férje dolgozik, a nagyszülők ruhát vesznek a gyerekeknek. Ám a hatéves kislánya gyakran jön haza sírva az óvodából: nem játszanak vele a többiek, mert nincsenek szép ruhái. A nagyobbik lány jó tanuló, a Táncsicsba szeretne menni mindenáron, de az előkészítő tanfolyamot nem tudják fizetni. — Az volt a legszebb karácsonyunk, amikor a kicsi meggyógyult és hazajött a kórházból, a testvérei nagyon örültek neki. Mézeskalácsot sütöttünk... Lezáratlan mondatok mögött sejlenek a múlt ünnepei. Éjszakákon át forgolódó kérdések. Vajon hány anya kényszerül mondani 1996 karácsonyán, hogy hiába keresitek? Katona József Kedves somogyi barátok és ismerősök! Távozásomat Magyarországról két nappal előbbre tették és nem volt alkalmam sok embertől elbúcsúzni. Sok kedves emlékkel tértem vissza Amerikába. Teljes szívből köszönöm a sok kedvességet, barátságot és szeretetet, amit irántam tanúsítottak a somogyiak. Lelkem tele van hálával. Egyetlen egy rosszindulatú emberrel nem találkoztam. Önök megkönnyítették munkámat és a családomtól való távollétet. Még három hónap távlatából is sokszor visszaidézem a kedves emlékeket és arcokat, s hálát adok az Istennek, hogy ott lehettem. Szent karácsony alkalmából kérem a kisded Jézust, hogy áldja meg önöket minden jóval és, hogy hozzon „minden sebre orvosságot”. Kérem a jó Istent, hogy gyarapítsa szeretetüket és ily szeretettel éljenek egymás fele, mint amilyenben engem részesítettek! A kicsi magyar nép csak így fog erős lenni! Áldott szent karácsonyt és boldog Új Évet kívánok Somogy népének, minden magyar testvérnek és szülőföldemnek. A családom szeretetét is tolmácsolom. „ . Szeretettel: (x) Luka Iván Lajos
