Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-02 / 230. szám
1996. október 2., szerda SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Maratoni közgyűlést tartott a képviselő-testület Részletes térképen a dombóvári gondok Csaknem húsz napirendi pontot tárgyalt meg maratoni közgyűlésén a dombóvári képviselő-testület. Az ülésen egyebek között a város szociális helyzetét, a Gunaras Kft átalakulását és a kórház finanszírozását is. A Dombóvári Integrált Egészségügyi Szolgáltató Kht megalakulása — a volt kórház intézményéből — számos kérdést vetett fel. A mostani közgyűlésen elsősorban ennek munkajogi vonzatait vitatták meg a városatyák, a struktúraváltás miatti végkielégítések kifizetéséhez ugyanis 25 millió forintra volna szükség. Megállapodás született egy új vásárcsarnok létesítéséről. A mostani piac megszűnik, helyette a helyi áfész működtet majd egy korszerű, 1000 négyzetméteres üzletcsarnokot. Ha az önkormányzat vállalta volna a beruházást, mintegy ötvenmillió forintjába került volna a városnak, így — a megállapodás szerint — a városnak csupán parkolók létesítéséről kell gondoskodni. Átfogó, részletes szociális felmérés készült Dombóvárról. A beszámolóban elhangzott: a város lakosságának 20 százaléka 60 éven felüli, s ez az idősellátás helyzetének átgondolását teszi szükségessé. Annál is inkább, mert az idősek 92 százaléka kisnyugdíjas. A város lakáshelyzete jónak mondható: a lakók 76 százaléka él családi házban, 7 százaléka társasházban és 15 százaléka lakótelepen. Az épületek többsége átlagos állapotú, s mindössze egy százalékukat minősítették veszélyesnek. A munkaügyi helyzet viszont nem nevezhető megnyugtatónak: 1276 regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván a városban, közülük 584 kap jövedelempótló támogatást. Közmunkákra az év első felében 225 munkanélkülit alkalmazott az önkormányzat, jelenleg 146 fő dolgozik közhasznú munkásként. Elhangzott az is: a városban a vállalkozók száma 1250, de a valóban profitáló, működő vállalkozás nagyon kevés. Mindössze 15 fizet egymillió forint feletti iparűzési adót. A vállalkozások csaknem hétezer embernek jelentenek munka- lehetőséget. A Gunaras Kft a város szinte egyetlen kitörési pontja — mondják a képviselők. A továbblépéshez, fejlesztésekhez további tőke bevonására volna szükség, ezért szeretnék bővíteni a tulajdonosok körét. A kft helyett részvénytársasági formában működne tovább a fürdő, s így részvény- vásárlásra lehet majd ösztönözni az üdülőtulajdonosokat, vállalkozókat. (Jakab) Folytatják a félbeszakadt munkát a szövetkezetekben Betakarítás a Kapos mentén Sok helyen csak a napokban kezdték el a napraforgó betakarítását fotó: kovács tibor Folytatják a félbehagyott munkát, a betakarítást a Kapos menti szövetkezetek. A somogysárdl Haladás földjein tegnap - egyheti kényszerpihenő után - újra nekiláttak a napraforgó betakarításán dolgoztak; öt ven hektárnyi maradt. Egy nap alatt végeznek a napraforgóval; utána 170 hektáron a tritikálé, majd az őszi búza vetése következik. Ez utóbbit 770 hektáron vetik el. A kényszer-leállás sok bosszúságot okozott - mondta Langmár Ferenc, a szövetkezet elnöke, a munkákat azonban időben elvégzik. Boksa Sándor, a magyaratádi Barátság mezőgazdasági szövetkezet elnöke elmondta: a jó idő lehetővé tette, hogy tegnap elkezdjék a tritikálé vetését. 140 hektáron termesztik a növényt, és néhány nap alatt végeznek a munkával. Kukoricát 275 hektáron termesztettek, s a minőségét tegnap ellenőrizték. Ha a szem víztartalma 28 százalékos vagy az alatti, nedves kukoricaként értékesítik. A terményt egy kaposvári cég veszi meg, és a szabadegyházai gyárnak szállítja szeszgyártáshoz. A szövetkezet várhatóan 500 tonna kukoricát értékesít.- Bérbetakarítással foglalkozunk most - mondta Nagy György, az igali Aranykalász mezőgazdasági szövetkezet elnöke. - A napraforgó és a cukorrépa szedése ad munkát 280 hektáron; környékbeli vállalkozóknak végezzük. Utána a szövetkezetben megkezdjük a vetést: 100 hektáron árpát vetünk, búzát pedig majd 400 hektáron. A nagyberki Kapos Völgye szövetkezetben is lehasználják a jó időt. Parrag Imre elnök elmondta: az esők miatt hagyták abba a napraforgó betakarítását, a kukorica silózását. Napraforgóból mindössze 40 hektár maradt. Hamarosan kezdik a búza, a' rozs és az őszi árpa vetését is. A jövő héten pedig, úgy tervezik, a kukorica betakarításán is dolgoznak. (Harsányi) Kercseligeti hétvégék, önellátó diákok Léleképítő tábor Minden hét végén gimnazisták népesítik be a kercseligeti plébániát. Évekig egy budapesti plébánia rendezett itt nyári táborokat. Néhány hónapja pedig a kaposvári Nagyboldogasszony Katolikus Gimnázium használja az egyház jó állapotban levő épületét. Általában hétvégeken jönnek ide csoportosan; az intézmény egy-egy osztálya tölti itt lelkigyakorlatát osztályfőnökével és a kísérőkkel. Minden félévben legalább egyszer ellátogatnak a diákok Kercseligetre. A programokat Siska Sándor és Hegedűs Sándor, a gimnázium két fiatal tanára szervezi. A tanév elejétől járnak ki a tanulók hétvégeken. A táborban önellátásra rendezkedtek be — ők főznek —, de a támogatóknak mindig örülnek. A kellemes környezetben és közösségben töltött idő jó alkalom a lélek pallérozására. Főleg, ha egyházi személy is részt vesz a lelkigyakorlaton. Marik Tamás, a gimnázium igazgatója is azt tartja: érdekes próbatétel ez a néhány nap, a gyerekeket az életre készíti fel. További terveik is vannak: szeretnék a tetőteret is beépíteni, hogy több helyük legyen. Az igazgató fel akarja venni a kapcsolatot az ön- kormányzattal; szeretné, ha minél több városi fiatal megismerné a falusi életformát. Még ha kis településről és el- cigányosodott helyről van is szó. (Lőrincz) Túrauton erdőn-mezőn, Bodrogig Mit is kérdezhetnek ma a tizenévesek egy IFOR-tiszttől? Természetesen azt, hogy szereti-e kedvencüket, Michael Jacksont. David Menegon, a civil kapcsolatokat tartó százados válaszát azonban nem kellett lefordítani a sztár rajongóinak, mert az valahogy így hangzott: Brrr... Majd hozzátette, hogy jobban kedveli a Hip-Hop Boyst, a pizzát és a gulyást. A csalódottságot hamar oldotta a százados rögtönzött bemutatója: a túlélő-csomag, a terepjáró, a felszerelés különösen a fiúk tetszését nyerte meg. Százhúsz osztopáni általános iskolás és óvodás találkozott a hét elején a kultúrházban az IFOR képviselőjével, abból az alkalomból, hogy megrendezték hagyományos őszi túranapjukat. A település tisztaságát is szívükön viselő fiatalok, mintegy hetvenen, már ezt megelőzően kicsinosították az utakat, összeszedték a szemetet. A nagytakarításban néhány lelkes felnőtt is osztozott. Jó munkájukért oklevéllel jutalmazta őket az önkormányzat. A Pál Márta igazgatóhelyettes szervezésében rendezett, vidám vetélkedőkkel tarkított napot távgyalogló verseny zárta: erdőn-mezőn át, a szomszédos Bodrogig. (Várnai) Ifjú honfoglalók Mezőcsokonyán Királyné Botka Beáta, a mező- csokonyai általános iskola igazgatóhelyettese volt az ötletgazda: Foglalj hont! címmel rendezzenek egy olyan hetet, amely honfoglaló eleink kalandos életébe kalauzol. A tanítás alól nem mentesülnek a mező- csokonyai diákok, ám délutánonként időutazáson vesznek részt. A felsősök a hét elején Kassai Lajos lovasíjász telepére látogattak, ahol megismerkedtek őseink életével. Láttak jurtát, korhű nyerget, s a mester azt is megmutatta, hogy kell hátrafelé nyilazni. A kisebbek nyelvi játékokon vettek részt. Tegnap a millecentenáriumi futást rendeztek, ma pedig szellemi totót töltenek ki. A sámánfigurák készítésének fortélyaival Orbán Gé- záné ismerteti meg a gyerekeket. Mivel a történelemkönyv nem elég életközeli, ezért különösen hasznos egy ilyen rendezvény. A programsorozatot a tanárok állították össze, s az ifjú mező- csokonyai „honfoglalókat” számos cég támogatta. L. S. Zselici tájképek a galérián Dr. Buzinkay Gyuláné festményeiből nyílt kiállítás a szennai Fekete László Általános Iskola galériáján. Az alkotó több mint egy évtized óta tölti Szennában a szabadidejét. A környékbeli táj szépségét örökíti meg képein. Dr. Buzinkay Gyuláné kiállítását a falunapon nyitották meg. Kész utcatervek Jákóban A jákói önkormányzat elkészíttette a Rákóczi és a Petőfi utca szilárd burkolatú útjának terveit. Mivel e két utcában nincs kövesút, főleg ősszel és télen meglehetősen nehéz a közlekedés. Az önkormányzat jelenleg az anyagi források után kutat. Naponta 4300 liter tej Somogyszilból Naponta 4300 liter tejet szállítanak el a Petőfi agrár- szövetkezet somogyszili tehenészeti telepéről; a kaposvári tejüzembe viszik feldolgozásra. A telepen összesen hatszázötven szarvasmarhát tartanak; háromszáz fejőstehenet, valamint ezeknek a szaporulatát. A kirendeltség harminc szakembernek ad munkát. Negyvenezer forint az alapítványnak Több mint negyvenezer forinttal gyarapodott a napokban a Hetes Közbiztonságáért Alapítvány számlája. A múlt héten megrendezett alapítványi napon több százan vettek részt: nagy sikere volt a rendőrség technikai bemutatójának és a versenyeknek is. A könnyűzenei estnek és a bálnak a bevétele is az alapítvány számláját gyarapítja. A pénz sorso- ról a kuratórium fog dönteni, valószínűleg azonban ezt az alapítvány üzemeltetésére, a járőrszolgálat támogatására használják majd fel. Patalom a pályázatokra is támaszkodik - Tetőtéri garzonlakások az idős házaspároknak Terhüket görgető szociális otthonok Nyolc szociális otthon működik Somogybán. Befogadó képességük nem felel meg az igényeknek. A kórházi ágyak számának csökkentése nyomán pedig további férőhelyekre lenne szükség. Gond, hogy az egészségügyi és szociálpolitikai feladatok és finanszírozásuk nem különül el. A kórházak igyekeznek ugyan leadni az aktív osztályokon fekvő krónikus betegeket, ám az intézményekben továbbra sem tudják biztosítani az elégséges ellátást. A patalomi szociális otthon a megye egyetlen módszertani intézete. Az itt élők egyharmada kórházból érkezik, de a negyvenöt bejutásra váró időskorú kétharmadának is van valamilyen köze a kórházi ellátáshoz. A férőhelyeket a lakók halála váltja ki. — Amit a kórház nyer a leépítéssel, az a szociális otthonok terhét növeli — mondta Varga Zsolt, az intézet igazgatója. — Van azonban egy nagy különbség: a kórházit finanszírozza a tb, a szociális otthoni egészségügyi gondozást viszont nem. Van olyan betegünk, akinek az egyhavi gyógyszer- költsége tízezer forint, miközben a gondozási díj — ha ki tudja fizetni — 11 500 forint. Ennek a megoldása törvénymódosítást igényel, amelynek nyomán a tb finanszírozná a szociális otthonok egészségügyi költségeit. — Milyen támogatást kap az otthon? — A költségvetés kétharmada központi támogatás, egyharmada a gondozási díj, amelyet márciusban személyenként 9 ezer forintról 11 ezer 500-ra emeltek. A nyugdíjak csökkennek, ezért bár a gondozási díj elég alacsony, mindössze negyvenen tudják kifizetni. — Mindenki hozzájuthat a szükséges gyógyszerekhez? — Nyolcvanan kaptak közgyógyel- látási igazolványt. A havi több százezer forintos gyógyszerköltség így 150 ezer forintra csökkent. Nem fordulhat elő, hogy ne kapják meg az életfontosságú gyógyszert. — Módszertani intézményként honnan teremtik elő a pénzt a többletfeladatokra? — Jórészt pályázatokkal. Most is bent van egy továbbképzésre fordítandó igényünk. Nemrég négymillió forintot nyertünk négy tetőtéri garzonlakásra az idős házaspároknak. Ők nagyobb gondozási díjért magasabb szintű ellátást kapnak. Közgyűlési döntést várunk annak érdekében, hogy ezekért a lakásokért önként vállalt „beugrót” fizessenek. Az ebből adódó többletbevételt forgatjuk vissza a többi időskorú ellátásának javítására. Az országban gyakorlat, hogy a normál ellátásért is „beugró” pénzt szednek. Számunkra ez megengedhetetlen, hiszen akkor lennének olyan idősek, akik sosem kerülnének be. Az önkormányzatnak azonban joga van soron kívüli beutalást kérni, akár csaló a kórházaknak a sürgősségi ellátás megoldása érdekében. Az ilyen igényeket méltányoljuk. Várnai Ágnes A szociális gondoskodás mellett egészségügyi ellátást is igényelnek FOTÓ: VÁRNAI ÁGNES