Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-18 / 218. szám
1996. szeptember 18., szerda SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Meddig tart az elnökség és a kormány hatásköre? A nonprofit törvényről Számadás a tavalyi gazdálkodásról - apró szépséghibákkal Képzésre: a bérek 1-1,5 százaléka A téma - hogy miként gazdálkodott tavaly a közpénzekkel a kormány - nem vonzott tegnap telt házat a tisztelt Házba. A beterjesztett jelentésről az Állami Számvevőszék azt állapította meg: lényegesen jobb mint az előző években benyújtott hasonló jelentések, bár az ÁSZ szakemberei még mindig találtak hibákat, sőt törvény- sértésre utaló adatokat is a zárszámadásban. A munkaügyi miniszter a szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról terjesztett törvényjavaslatot a Ház elé. Kiss Péter expozéjában arról számolt be, hogy kiterjesztik a fizetési kötelezettséget a magánmunkaadókra, növelik a gazdasági kamarák feladatait a szakképzés felügyeletében és ellenőrzésében. A hozzájárulás mértéke továbbra is a bérköltség 1,5 százaléka marad, az agrártevékenységet folytatók jelenlegi 1 százalékos hozzájárulását 2001-ig ugyancsak 1,5 százalékra emelik. (Simonffy) A most aláírt magyar-román alapszerződés kapcsán a parlamentben és a parlamenten kívül is sokakban felmerült: hogyan, milyen nemzetközi fórumokhoz lehet fordulni, ha a dokumentumban foglaltakat valamelyik fél megszegi. A kérdésre Kardos Gábortól, az ELTE nemzetközi jogi tanszékének docensétől kértünk választ. Nem jogi következménnyel, hanem tekintélyvesztéssel kell számolni Ha az egyezség nem teljesül például az Európa Tanácsnál keres orvoslást. Ennek van nemzetközi hatása, de jogi következményei nincsenek. A másik lehetőség, hogy a sértett ország vezetői felhasználják nemzetközi kapcsolataikat és kétoldalú találkozóikon ráirányítják a különböző országok vezető politikusainak figyelmét a megállapodás végrehajtásának problémáira. Ez szintén jogi következmények nélküli - ám az egyezményt semmibe vevő ország presztízsét, nemzetközi tekintélyét igencsak megkérdőjelezheti. Szalóky Eszter- Nem tudni, van-e a magyar-román alapszerződésnek záradéka, amely arról rendelkezik, hogy vitás esetben mit tesznek az érintett partnerek. Általános gyakorlat ugyanis, hogy az aláírók közösen megfogalmaznak ilyen, úgynevezett retorziós záradékot - mondotta Kardos Gábor. - Első helyen többnyire a kétoldalú tárgyalásokat, másodikon békéltető bizottsági egyezkedést, végül a Hágai Nemzetközi Bíróságot jelölik meg illetékes békéltető fórumként. Ha a tárgyalások sikertelenek, kétféle további eszközt alkalmaz a diplomácia. Az egyik, hogy az egyezmény be nem tartását kifogásoló fél további nemzetközi fórumoknál, Az igazságügy szerint nem a paragrafusok miatt lopják az autókat Öt év is lehet a furikázás ára Az autólopások megfékezéséhez, a rendőrség véleményével ellentétben, nem elsősorban a jogszabályok módosítására, hanem hatékonyabb bűnfelderítésre lenne szükség-jelentették ki tegnap az Igazságügyi Minisztériumban. Zárt ülésen értékelte a Magyar Szocialista Párt országos elnöksége tegnap az elmúlt időszakban végzett munkáját. Értesülések szerint vita bontakozott ki arról, hogy mely feladatok tartoznak a pártelnökség és melyek a kormány hatáskörébe. Az elnökség elemezte a különböző párttestületek közötti együttműködést és javaslatot tett új konzultációs formákra - közölte Csintalan Sándor elnökségi tag az ülést követő sajtóértekezleten, A megbeszélésen részt vett Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök, és maga is javaslatokat terjesztett elő. Csintalan Sándor beszámolt arról is, hogy az elnökség a parRövidesen szakmai vitára bocsátható a gyermekek jogainak védelméről szóló törvénytervezet első változata — jelentették be a Gyermek és Ifjúsági Koordinációs Tanács titkárságának munkatársai tegnap az Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvánnyal tartott szakmai szemináriumon. A tanácskozást mintegy 15 civil szervezet képviselője és szakértő részvételével tartották a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Amerikai úti székházában. A megbeszélésen elhangzott: a gyermekvédelemben dolgozók munkáját több olyan körülmény nehezíti, lamenti frakcióvezetés részvételével megvitatta a nonprofit- törvény tervezetét. Fontosnak ítélték a törvény megalkotását megelőző széles körű társadalmi vitát, hiszen a civil szervezeteknek jelentős szerepük lesz az államháztartási reform megvalósításában. A tervezetről a frakció is több alkalommal tárgyalt, s kiderült, hogy álláspontja néhány kérdésben - például az állami felügyelet ügyében - eltér a kormányétól. A frakció kívánatosnak tartja, hogy autonóm - állami és politikai függéstől mentes - feltételrendszert tartalmazzon a jogszabály. Meg akarják teremteni annak a lehetőségét is, hogy az adományozók nyomon követhessék az alapítványoknak felajánlott összegek sorsát. amely arra vezethető vissza, hogy elavult, nemegyszer túl alacsony szintű jogszabályok határozzák meg tevékenységük kereteit. Jogilag például nem körülírt, ki tekintendő veszélyeztetett gyermeknek. A drog- fogyasztással, a prostitúcióval vagy a koldulással foglalkozó jogszabályok esetében már a koncepcionális vita során is erős a nézetkülönbség a jogszabály-előkészítők között. Gyakran ellentmondanak egymásnak a polgári, a közigazgatási és a büntetőjog egyes pasz- szusai. Felmerült: a fiatalok nem ismerik a számukra hozzáférhető jogsegélyszolgálatot, és hiányzik Magyarországon a tanúvédelem gyakorlata is. Dr. Bárd Károly helyettes államtitkár véleményét a sajtótájékoztatón azzal indokolta, hogy a gépjárműeltűnések 85 százaléka az országos adatok szerint felderítetlen marad. Ez az arány a fővárosban és környékén 92 százalék. Nem kellene tehát a büntetőjog hiányosságaira hivatkozniuk a rendőröknek. Mint ismeretes, 1961 óta két büntetőjogi fogalommal minősítik az autók eltűnésének körülményeit. Az egyik a „lopás”, a másik a jármű „önkényes elvétele”. Ez utóbbit azokra az esetekre alkalmazzák, amikor a fiatalok csupán szórakozásból „kölcsönzik” ki a kiszemelt autót. Mivel a járművek rendszerint előkerülnek, indokolatlan volna a kemény büntetés. Bár a törvény szerint súlyosabb esetben akár 5 évi szabadságvesztésre is ítélhető a „kölcsönző”. Csakhogy - mint dr.Koczka Éva főosztályvezető az elmondottakhoz hozzátette - az autótolvajok ellen sokkal szigorúbban kellene fellépniük a hatóságoknak. Az esetek nagy részében a bandák mögött a szervezett bűnözés áll. A tolvajokat, a kölcsönzőket meglehetősen ritkán sikerül lefülelni, pedig amíg nincsenek meg az elkövetők, kár a kétféle - Európa más országaiban is elfogadott - jogi fogalom helyességén vitatkozni. N. Zs. Simándy - 80. Bensőséges ünnepségen köszöntötte tegnap az Operaház társulata örökös tagját, Simándy József, Kos- suth-díjas kiváló művészt, aki ma tölti be nyolcvanadik életévét. A nagyszerű tenorista ajándékba megkapta Bánk bán jelmezét is, amelyet több százszor öltött magára. Magyar megfigyelők. Az ENSZ grúziai megfigyelőcsoportjában magyar katonák is szolgálatot teljesítenek. Tegnap ünnepélyesen búcsúztatták azt a két tisztet, akik bekapcsolódnak a misszió munkájába, a grúz-abház polgárháborút követő tűzszüneti egyezmény megtartásának ellenőrzésébe. Ötvenhatosok. Az idén több mint kétezren kérelmezték az illetékes társadalmi szervezetektől az ’56-os emléklapot, illetve emlékérmet. Az ’56-os Szövetség, a Történelmi Igaz- ságtételi Bizottság, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége a kérelmek egyharmadát - kellő bizonyítottság hiányában - elutasította. Augusztusban 400 kérelmező kapta meg a kitüntetést, jelenleg mintegy 800 igény elbírálása van folyamatban - jelentette be tegnap Kiss Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal kormányfő-tanácsadója. Állam az államban. Háromnapos rendezvénysorozattal köszönti a hét végén újjáalakulásának 4. évfordulóját a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma. A program egyik érdekessége: megalakítják csillebérci Gyermekbarátok Köztársaságát, amelynek vezetői - elnöke és miniszterei - egy éven át képviselik a legifjabbak érdekeit a különböző fórumon. Áramálom. A Reális Zöldek szervezete szerint alkotmányba kellene foglalni, hogy minden magyar állampolgárnak alanyi jogon járjon térítésmentesen évi 100 kilowattóra áram. Ez szerintük takarékosságra ösztönözné az átlagos áramfogyasztókat és a kiugróan magas fogyasztású réteggel fizettetné meg az ingyen energiát - hangzik a civil szervezet sajtótájékoztatóján tegnap ismertetett javaslat, amelyet eljuttatnak a Ház elnökének. Szélhámosság. A budapesti amerikai nagykövetség konzuli osztálya szerdán közleményben jelezte: az augusztus 23-ai Expressz újságban megjelent hirdetés, amely munkalehetőséget és bevándorlást ígért az Egyesült Államokba, valótlanságot állít. Az akció szervezői, akik 1000 dollár ellenében álláskínálatot tartalmazó levelet osztogattak ügyfeleiknek, nincsenek semmiféle kapcsolatban a nagykövetséggel, s e levelekkel vízum nem szerezhető be. Pécliy Blanlta-dijasok Harmadik alkalommal ítélték oda a Péchy Blanka-díjat a szép magyar beszéd megőrzéséért, ápolásáért. A díszes érmét és a jutalmat Maleticsné dr. Riba Magdolnának, a budapesti Tanítóképző Főiskola docensének és Tóth Norbertnének, a bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium nyugalmazott tanárának Honti Mária köz- igazgatási államtitkár (képünkön középen) adta át tegnap a művelődési minisztériumban fotó: feb/diósi imre Szakmai vita előtt a törvénytervezet A gyermeki jogokról Beszélgetőpartnerünk Bujtor István, aki nem ugrál a kamera egyik oldaláról a másikra Mélyről jött hülye figurák Bujtor István A három testőr Afrikában című filmje hamarosan a közönség elé kerül. A Rejtő Jenő-i történet forgatása novemberben Tunéziában kezdődött és idén júniusban itthon fejeződött be.- Fellélegzett? Vagy még nem iszik a medve bőrére?- Még nem, mert most van az a periódus, amit a legkevésbé szeretek: tálalni kell a portékát.-Most mit csinálna másként?- Semmit. De már tudnám, mi az, ami lefordítható Rejtőből filmre, mi nem, s kikkel érdemes ezt a műfajt csinálni. Olyanokkal, mint Kállai Feri, Szilágyi Pityi, Koncz Gabi és mások, akik mélyről hozzák saját hülye figurájukat, ráéreznek a feladatra. Megírtam egyéb ként a Tizennégy karátos autó forgató- könyvét is; Vanek úrnak Mast- roiannit szemeltem ki. Az ötlet nagyon tetszett neki, csak tárgyalásban állt Nyikita Mihal- kov orosz rendezővel is, és sajnos mellette döntött.- Kanadai koprodukciós ajánlatot is kapott. Miért nem fogadta el?-Több mint egymillió dollárral szálltak volna be, de ragaszkodtak 4-5 amerikai színészhez, és ahhoz, hogy a magyar szereplők is angolul beszéljenek. Úgy éreztem: így nem lenne értelme. Rejtő stílusa magyarra kitalált, csavaros nyelvezet. És én ezt a filmet a magyar közönségnek szántam.- Nem bánja, hogy nem játszik benne?- Fáj a szívem, de józan eszemre hall- A kamera mögött gatva nem ugráltam a kamera egyik oldaláról a másikra.- Igaz, hogy a stábtagoknak, szponzoroknak nem fizetett a statisztálásért?-Még hogy fizetni?! Jó bolondozásnak érezték. A lányom, a fiam, s a többiek. Princz Gábor, a Postabank feje FOTÓ: SZALAY ZOLTÁN a bankos káplár, aki mindenütt jelen van és mindenkinek segít; Rácz Gábor, a Pécsi Dohánygyár marketingigazgatója, szadista tisztként üvöltözik.- Lesz folytatás?- Szeretném, de hogy melyikkel, nem árulom el, László Ágnes Ennivaló produkciók Magyar aranyeső a szakácsolimpián Tizennégy arany-, nyolc ezüst- és tizenegy bronzérem „nehezítette” a berlini szakácsolimpia magyar válogatottjának útipoggyászát hazafelé. Jó szájízzel mondhatjuk: gasztronómiánk 29 tagú küldöttsége alaposan kitett magáért a nemzetközi ízviadalon. Harmincöt ország 1100 konyhamesterének részvételével rendezték meg a nagyszabású vetélkedőt, amelyen a hazai csapat maga mögött hagyva az olasz és a kínai válogatottat is, a második helyen végzett. A konyhaművészet „legje” ezúttal Svájc lett. Az ízek olimpiájának sztáija Kopcsik Lajos egri cukrász volt, aki nemcsak kalocsai mintás tortájával és marcipán kártyalapjaival hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy vesegörcse miatt átmenetileg versenyképtelenné vált. Ám miután a kórházi kezelés sikerrel járt, tíz aranyéremmel gazdagította a magyar palettát. A szakácsolimpia produktumaira egyébként felemás sors várt. A romlandó étkeket egyszerűen kidobták, a díszítő cukrászat termékei pedig vitrin mögött várták a látogatókat. A melegkonyhai attrakciókat - borsos ár ellenében - felszolgálták azoknak a gyomorpárti vendégeknek, akiknek nem volt elég, hogy a szemük jóllakott. - szí Nem volt telt ház a t. Házban fotó: feb/diósi imre