Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-20 / 220. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. szeptember 20., péntek A nagyhercegség támogatja a magyar integrációs törekvéseket Göncz Árpád Luxemburgban Luxemburg támogatja Magyarország európai integrációját, megértéssel és bizalommal tekint az ezt célzó magyar erőfe­szítésekre, és nagyra értékeli a belső stabilizációra irányuló politika eddigi eredményeit - hangsúlyozták Göncz Árpád tárgyalópartnerei, amikor a magyar köztársasági elnök csü­törtökön megkezdte hivatalos luxemburgi programját. HÍRHÁTTÉR Pápavizit - vitákkal Immár ötödik alkalommal látogat Franciaországba a katolikus egyházfő. II. János Pál tegnap kezdődött, négynaposra tervezett út­ját ezúttal a megszokottnál is nagyobb figyelem kíséri. Egyrészt mert romló egészségi állapota világszerte aggodalmat kelt a hívók táborában; a francia vizit lesz utolsó külföldi utazása, mielőtt ok­tóberben vakbélmú'tétre kórházba vonul. Másrészt pedig tény, hogy a látogatást kísérő, időnként kissé disszonáns sajtóvisszhang és a vegyes fogadtatás azért elüt az átlagos pápai utak légkörétől. Tiltakozó gyűlések előzték meg már az érkezését. Nantes-ban a napokban egy misét zavartak meg a tüntetők. A bírálók úgy vélik, hogy a vizit megkérdőjelezi az 1789-es forradalom alapelveit, il­letve az állam és az egyház alkotmány szerint Frankhonban is ér­vényes szétválasztását. Mások arra emlékeztetnek, hogy II. János Pál számos kérdésben vallott nézetei napjainkban túl konzervatí­vak. Elsősorban a családtervezés, a fogamzásgátlás, a nők pappá szentelése és a papi nőtlenség témáit emlegetik. Az 58 milliós francia lakosság döntő hányada katolikus, s a pá­pai út is egy történelmi eseményhez kötődik: 1500 esztendeje ke­resztelték meg Klodvig frank uralkodót. Igaz, a bevándorlók növel­ték az iszlám hívók lélekszámát. Maga a pápa úgy fogalmazott, hogy mostani útján a „szenvedőkkel és szegényekkel való szolidari­tást ” állítja mondanivalójának középpontjába. Sz.ondy Gábor Németország közvetít Jövő tavasszal megnevezik az esélyeseket A magyar-román alapszerző­dés több évszázados küzdelem­nek vet véget, s az aláírás ugyanolyan jelentőségű Közép- Európa szempontjából, mint amilyen a francia-német meg­békélés volt annak idején Nyu- gat-Európa számára - szögezte le a Párizsban megjelenő angol nyelvű napilap, az International Herald Tribune csütörtöki szá­mában az Egyesült Államok magyarországi, illetve romániai nagykövete. A két diplomata, Donald M. Blinken és Alfred H. Moses közösen írt cikkében ugyanakkor elismeri: a megál­lapodás igazi próbája a végre­hajtás lesz. Az EBESZ-trojka csütörtökön a svájci Bellinzonában tartotta ez évi negyedik értekezletét. A svájci, a magyar és a dán kül­ügyminiszterből álló testület a bosznia-hercegovinai választá­sokat, a csecsenföldi és a kara- bahi helyzetet vitatta meg. A kelet-európai országoknak egyelőre felesleges attól tarta­niuk, hogy az Európai Unió ál­latpiaci válsága miatt csökken­teni kell az oda irányuló mar­haexportjukat - közölte az Eu­rópai Bizottság. A boszniai parlamenti vá­lasztások nem hivatalos ered­ményei szerint a boszniai musz- lim-horvát föderáció területén az Alija Izetbegovics boszniai államfő vezette Demokratikus Akciópárt (SDA) győzött. A második helyen a horvátok leg­erősebb pártja, a Horvát De­mokrata Közösség áll. A bosz­niai Szerb Köztársaságban a Szerb Demokrata Párt végzett az első helyen. Szeptember végéig új székhe­lyére, a felújított Grassalko- vich-palotába költözik át Mi- chal Kovác szlovák államfő. Az 1762-ben épült palotát, a szlo­vák államfő véglegesnek ígér­kező rezidenciáját több mint három évig, 280 milliós ráfordí­tással újították föl. Semmi esélye sincs Butrosz Gálinak arra, hogy ez év de­cember 31. után is megtartsa ENSZ-főtitkári tisztségét - je­lentette ki szerdán Madeleine Albright asszony, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. Leszögezte, hogy Washington szükség esetén élni fog „vétó­jogával” a Biztonsági Tanács­ban a diplomata újraválasztásá­nak megakadályozására. Négy izraeli katona megse­besült csütörtökön Izrael dél-li­banoni „biztonsági övezetének” határán a Hezbollah nevű, iráni támogatást élvező síita funda­mentalista csoport harcosaival vívott tűzpárbajban. Az izraeli légierő gépei az összecsapás után rakéta- és bombatámadást intéztek a gerillák állásai ellen. Göncz Árpád szerda este ér­kezett Luxemburgba, ahol Já­nos nagyherceg nem hivatalos magánfogadás keretében látta őt vendégül. Csütörtökön a magyar köz- társasági elnök megkoszorúzta a Nemzeti Szolidaritási Em­lékművet, majd a délelőtt fo­lyamán megbeszélést folyta­tott Jean-Claude Juncker mi­niszterelnökkel, Jacques Pöos miniszterelnök-helyettessel, A világszervezetnek olyan ve­zető tisztségviselőre van szük­sége - ezt Madeleine Albright hangoztatta, bírálva a főtitkár tevékenységét -, akinek „el­sődleges célja a reform, még­pedig a hétköznapok szintjén”.- Több reformot hajtottam végre a négy év alatt, mint amennyit az elmúlt 45 év alatt összesen véghez vittek a vi­lágszervezetben - jelentette ki Butrosz Gáli az AFP-nek, majd így folytatta: „Két hó­nappal a hivatalba lépésem külügyminiszterrel és Jean Spautzcal, a képviselőház el­nökével. Tárgyalásaikon a kétoldalú kapcsolatok mellett, szót ejtettek Magyarország eu­rópai integrációjának esélyei­ről, s hazánk stabilizációs poli­tikájának eredményeiről. A Luxemburgi Kereske­delmi Kamarában a magyar és luxemburgi üzletemberek ta­lálkozóján a köztársasági el­nök kíséretében lévő Med­után 30 százalékkal csökken­tettem a főtitkár-helyettesi posztok számát. Elértem, hogy az ENSZ költségvetését szin­ten tartsuk, s ne növekedjen tovább. Ezután ezt a már stag­náló költségvetést további 154 millió dollárral lefaragtuk.” Butrosz Gáli hangsúlyozta azt is, hogy működése idején - gazdaságossági szempontok alapján - ezerrel csökkentette az ENSZ alkalmazottainak a számát és az ENSZ-irodák összevonásán munkálkodott. gyessy Péter pénzügyminisz­ter ismertette a magyarországi gazdasági helyzet. Az ülésen, amelyen jelen volt Göncz Árpád és János nagyherceg is, Jacques Poos külügyminiszter elismeréssel szólt a két ország együttmű­ködéséről. A luxemburgi dip­lomácia vezetője egyúttal úgy vélte, hogy Magyarország „jó úton halad” az európai unió­beli tagság felé. Emlékeztet­nek arra, hogy a hazánkat is érintő tagfelvételi tárgyalások meghirdetése a jövő év máso­dik felében válhat esedékessé. Akkor, amikor Luxemburg tölti be a szervezet soros el­nöki tisztét. Közös programokat dolgoztak ki a Világbankkal és az Unes- cóval.- Összességében az elmúlt években igen nagy jelentőségű reformok valósultak meg - ér­velt Gáli, tételesen cáfolva a negatív amerikai értékelést. A 73 éves egyiptomi főtit­kár mandátuma december 31- én jár le. Gáli újra jelöltette magát a poszt betöltésére. Albright amerikai ENSZ- nagykövet viszont előző nap megerősítette: az Egyesült Ál­lamok vétójogával fog élni, hogy megakadályozza Butrosz Gáli újraválasztását a világ- szervezet élére - emlékeztet az AFP a Gáli-interjú kapcsán. A színfalak mögött jóval előbbre tart az észak-atlanti szervezet bővítése, mint aho­gyan ezt a hivatalos közlemé­nyek tükrözik. Jelenleg a német diplomáciára hárul a közvetítő szerep Wa­shington, a felvételre váró or­szágok, illetve Oroszország kö­zött. Értesülések szerint Len­gyelország, Magyarország, Csehország és Szlovénia szá­míthat arra, hogy esélyes tagje­löltekként megnevezik őket a jövő tavasszal tartandó brüsz- szeli NATO-csúcsértekezleten. Nemrég még szó sem volt Szlovéniáról, ám amerikai nyomásra most már a balkáni Clinton kihívója, a 73 éves Bob Dole minden idők legidő­sebb elnökjelöltje, aki nagy meglepetésre megkérdője­lezte a Fehér Ház hivatalban lévő lakójának egészségét. Bili Clinton mindössze 50 éves, ám a jóval idősebb republikánus vetélytárs aggódik az egészsé­géért. A riporterek nem is hagy­ták annyiban a kérdést: a sajtótá­jékoztatókon firtatni kezdték az elnök állapotát. A Fehér Ház végül megelé­gelte a kérdezősködést, és köz­leményben adta tudtul a szakor­vosok véleményét. Eszerint a panaszok elhanyagolhatóak: a sok sav gyakran okoz gyomor­égést, néha rekedtség lép föl. Clinton allergiás a virágporra, ország is a jelöltek között sze­repel. Politikai szempontból ez annak kifejeződése, hogy a NATO-t nem csupán keleti, ha­nem déli irányban is bővíteni kívánják. Katonai jelentősége pedig abban áll, hogy Ljubljana összeköttetést teremt Magyar- ország és Olaszország között. A bonni külügyminisztérium oroszlánrészt vállal az úgyne­vezett „biztonságpolitikai charta” kidolgozásában is, amely Moszkva szemszögéből elfogadhatóvá teszi a szövetség bővítését. Tervek szerint Kinkel német külügyminiszter decem­berig többször is találkozik orosz kollégájával, hogy tisz­tázzák a vitás kérdéseket. érzékeny az arcbőre. Rosszabbul hallja a magasabb frekvenciájú hangokat, olykor fáj a dereka, egy síbaleset következtében pe­dig vállában megkeményedett a kötőszövet. Tarkójáról nemrég távolítottak el egy cisztát. Nem állapítottak meg nála magas vérnyomást, cukorbajt, tuberkulózist, nemi betegséget, rákot, agyvérzést, illetve szívbe­tegséget. 1990-ben AIDS-vizs­gálatnak is alávetették, amely­nek eredménye negatív volt. Hírek szerint az ellentábort nem nyugtatta meg a közle­mény. Pedig Bob Dole egész­sége - nemcsak koránál fogva - sokkal sérülékenyebb. Az elnök­jelölt a háborúban megsebesült, később pedig prosztatarákkal operálták. (Toronyi) Magyar kábítószercsempészt fogott el a rendőrség Würzburgban Szorgalmas a drogmaffia Tíz kilogramm heroint szállító magyar kábítószercsempészt fogott el a német rendőrség Würzburgban. A húsz darab, egyenként ötszáz grammos csomagot a vezető melletti ülés alatt, illetve a hátsó ülés mögött elrejtve találták meg. A feketepiacon mintegy tízmil­lió márkát érő heroint Buda­pestről Brémába próbálta szállí­tani a 43 éves kábítószer-csem­pész, akit egy autópálya parko­lójában végzett ellenőrzés során lepleztek le. A férfi beismerő vallomást tett, de egyelőre nem tisztázott, hogy most először vett-e részt ilyen bűncselekményben, vagy rendszeresen szállított kábító­szert. A küldemény címzettjeit - egy török és egy libanoni ál­lampolgárt - már letartóztatták. A német rendőrség szerint való­színűleg Afganisztánból vagy Pakisztánból Törökországon át került Magyarországra a lefog­lalt kábítószer. Az utóbbi idő­ben lengyelek, magyarok és oroszok egyre gyakrabban vál­lalkoznak ilyen bűncselekmé­nyekre. Az európai drogmaffiá­ban a prímet a moszkvaiak és a varsóiak viszik. Ők - a német szövetségi hír­szerző hivatal jelentése szerint - már a kilencvenes évek elején szerződést kötöttek a hírhedt kolumbiai Calí-kartellel kokain Oroszországba szállításáról. Azóta a szervezet tevékenysége kibővült, és földrajzilag is sok­kal szélesebb körben mozog. Elképesztő nyereséggel dol­goznak a csempészek. A Len­gyelországon, Ukrajnán, Oroszországon és Magyaror­szágon átáramló kábítószerből tavaly legalább 1500 milliárd forintnak megfelelő forgalmat bonyolítottak le. A német elhárításnak adatai vannak arról, hogy a megvesz­tegethető politikusok, a rendőr­ségbe, a vámhatóságba és az igazságszolgáltatásba beépült bűnözők közreműködésével immár gyakorlatilag korlátlan mozgástérre tettek szert az egymással szövetségre lépett drogmaffiák. Olyan főtitkárra van szükség, akinek elsődleges célja a reform A vádakat Gáli elutasította Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár tegnap határozottan visszautasí­totta azt a vádat, hogy a világszervezet reformjának fékezője. Gáli azután nyilatkozott az AFP-nek, hogy Albright amerikai ENSZ-nagykövet ismét szorgalmazta a főtitkár távozását. Bob Dole kételkedik Clinton egészségében Jelentés az elnökről Összekapcsolódott az Atlantis és a Mir Az amerikai űrrepülőgép a tervek sze­rint visszaviszi a Földre Shannon Lucid amerikai űrhajósnőt, aki 188 napot töltött az űrállo­máson. Ilyen hosszú ideig egyetlen nő sem tartózkodott a kozmoszban. fotó: feb/reuter Megtalálták az Ebola ellenszerét? A kutatók még nem ismerik pontosan a vírus terjedését Antwerpenben, az Ebola-vírus kutatóinak tanácskozásán beje­lentették a várva várt jó hírt: amerikai kutatók közel kerültek ahhoz, hogy megtalálják a halálos fertőzés elleni gyógyszert. Az amerikai hadsereg laborató­riumaiban már régóta kísérle­teznek a tudósok olyan szerek előállításával, amelyek meg­akadályoznák az Ébola-vírus szaporodását, a fertőzést, vala­mint elősegítenék a halálos kór gyógyítását. Emellett felkérték a gyógyszergyárakat, hogy sa­ját kísérleteik „melléktermé­keit” ne semmisítsék meg, ha­nem küldjék el nekik további vizsgálat céljaira. így került látókörükbe a Cac3 Abo nevű szer, amellyel fertőzött egereket már meg tud­tak menteni az Ebola okozta biztos haláltól. A hatásos ellenszer megtalá­lásához a kutatóknak még pon­tosabban kell ismerniük a vírus terjedésének folyamatát. Az eddigi feltételezések szerint a járványt - amely eddig hétszer bukkant fel - rovarok, denevé­rek, majmok és házisertések terjesztik. Mindazonáltal a tudósoknak a legutóbbi időkig fogalmuk sem volt arról, hogy a járvá­nyok közötti időkben (amikor nincsenek megbetegedések) hol és hogyan lappang a filovírusok családjába tartozó Ebola. A lehetséges válasz éppen nem Afrika szívéből, hanem a dán Királyi Állatorvosi és Ker­tészeti Égyetemről érkezett, ahol évek óta vizsgálnak egy szálastakarmányt pusztító ví­rust, amelyről azt gondolták, hogy aprócska levélugró rovar terjeszti. Az elektronmikrosz­kópos vizsgálatok során kide­rült, hogy a levélugró rovar ép­penséggel az Ebolához különö­sen hasonlító filovírusfajta hor­dozója. Az egyelőre puszta feltétele­zés, hogy az Ebola-vírust az af­rikai levélugró adja át a disz­nóknak, majd azok tovább az embernek. Vagyis az Ebola ter­jedése egy kirakós játékhoz, még inkább piramishoz hason­lít, amelynek csúcsán az ember áll. Ferenczy Europress

Next

/
Oldalképek
Tartalom