Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-13 / 214. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. szeptember 13., péntek A flamand kapcsolat közös gondokat is mutat Vállalkozni mindenhol nehéz (Munkatársunk jelenti Belgiumból) Kaposváron a hét elején írták alá a flamand segítséggel épülő inkubátorházról szóló szerződést, a Somogy Megyei Vállalkozói Központ munkatársai és a kuratórium tagjai pedig már Flandriában tanulmányozták, hogyan is működnek ezek az intézmények. Szállítási és logisztikai konferencia Más kárán kell tanulni Százéves a BNV. Egy hét múlva, szeptember 20-án 100. alkalommal nyitja meg kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár. Az eddigi jelentkezések alapján ezúttal 16 országból több mint ezer cég részvételére számítanak. A kiállítók mintegy 40 ezer négyzetméternyi területet foglalnak el. Tegnap kiosztották a 100. BNV nagydíjait, amelyeket termékeivel 17 cég nyert el. Reorganizáció. Folytatódik a borsodi acélgyártás megmentéséért vívott, költséges állami küzdelem. Fel- gyorsítására több stratégiai döntést is hozott az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Igazgatósága. Most egyesítik a Borsodferr Rt.-t és a Diósgyőri Acélművek Kft-t. Az egyesült cégnél októberig végrehajtják a technológiaváltást. Termelési adatok. Az ipari termelés nagysága júliusban 11,7 százalékkal haladta meg az előző hónapit. Az 1992-es mélypontnál 29,5 százalékkal volt magasabb - tette közzé a KSH legfrissebb jelentésében. A tavalyi júliusihoz képest 8,3 százalékkal nőtt a termelés volumene. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 244,20 Görög drachma (100) 65,34 Német márka 104,04 Olasz líra (1000) 102,86 Osztrák schilling 14,78 Spanyol peseta (100) 123,17 USA-dollár 156,93 Mai formájában 1976 óta működik a Belgium gyöngyszemének is nevezett Brugge-ben a GOM, a területfejlesztési intézet, amely közvetlen alárendeltségben van, a kormány számára készít fejlesztési terveket, s ugyanakkor segíti is azok megvalósítását. Vezető munkatársa, Luc Vennandere a somogyi vendégeknek elmondta, hogy a régióban 8 százalékos a munka- nélküliség és ez kedvezőbb az országos átlagnál. A flamand kormány kiemelten foglalkozik a vállalkozások indításával, a kis- és középvállalkozáNoha az idén a sok eső miatt a megszokottnál korábban kezdődött a szüret, a termés jobbnak ígérkezik a tavalyinál. Az idén bevezetett új ültetvénytelepítési támogatás kedvezett a gazdálkodóknak. Egyetlen hibája: alig három hónapig volt érvényben. Az esős időjárás nyomán fellépő gombabetegségek terjedésének elkerülése végett a gazdálkodók hozzáláttak a szőlő betakarításához. A Szőlő- és Bor Terméktanács becslése szerint az idén mintegy 650 sok útjának egyengetésével. A recesszió azonban Belgiumban sem kedvez a vállalkozásoknak. Nagyok a bérköltségek és a társadalombiztosítási hozzájárulások. Ez már eleve a vállalkozó kedvét szegi. A tapasztalatlanság pedig csődhöz vezethet. Korábban a kezdő vállalkozások több mint harminc százaléka dobta be a törülközőt. Ezért is határozták el az inkubátorházak létrehozását, amit itt Bussines Centernek neveztek. Lehetőséget adnak az induláshoz, tanácsokat a működéshez. Nyugat-Flandriezer tonna szőlőre - a korábbi évek átlagánál húsz százalékkal többre - és mintegy 4-4,4 millió hektoliter borra számítanak a gazdák. Magyarországon évek óta folyamatosan csökken a szőlőterület. 1991-ben még 131 ezer, ma viszont már csak 100 ezer hektáron termelik az édes nedűnek valót. Az ültetvények fele elhanyagolt, felújításuk, pótlásuk nem halogatható tovább. Dömötör József, a terméktanács munkatársa szerint évente négy-ötezer hektáron kellene új töveket ültetni ahhoz, hogy húsz év múlva százezer ában hét inkubátorház működik. Az elmúlt tizenhárom évben kétszáznyolcvanhét céget indítottak el, s ezek java már jól működő, önálló vállalkozás. Most a hét helyen kilencvenhat induló vállalkozást támogatnak. Irodákat, műhelyeket bérelnek az inkubátorházakban. Nem kell külön könyvelőt és titkárnőt alkalmazniuk, ami itt jelentős bérmegtakarítást jelent, s a technikai berendezéseket is közösen használhatják. Figyelemre méltó tény: az általános iskolát végzett belga gyerekek négy nyelven beszélnek. Idegen nyelv ismerete nélkül pedig semmit sem ér a segítő szándék. Amit nekünk akarnak nyújtani, az csak akkor ér valamit, ha azt is megértjük, hogy tulajdonképpen mit akarnak nekünk átadni. Nagy Jenő hektáros termőterületen gazdaságos árutermelést lehessen folytatni. Ha erre öt éven belül nem kerül sor, akkor a pusztulás folyamata megállíthatatlan. Egy hektár szőlő újratelepítése egymillió forintba kerül, ám ennyit a termelők saját erőből képtelenek előteremteni. Dömötör úgy véli, az idén bevezetett, hektáronként 600- 650 ezer forintos telepítési támogatás sokat javíthatott volna a helyzeten, ha az agrártárca a pénzügyi keretre hivatkozva fel nem függeszti a kompenzáció folyósítását. (Újvári) Magyarországnak nem szabad változtatások nélkül átvennie a nyugat-európai közlekedési, szállítási rendszereket. Figyelembe kell vennünk a motorizáció kedvezőtlen tapasztalatait is. Erre Gyurkovics Sándor, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára hívta fel a figyelmet a Budapesten tegnap kezdődött Európai Szállítási és Logisztikai Konferencián. Az államtitkár előadásában kiemelte: meg kell gátolni, hogy az egyéni közlekedés a tömegközlekedés rovására fejlődjön. Éppen ezért előnyben kell részesíteni a vasúti, a folyami, illetve a kombinált szállítási módokat. A városokban, az üdülőtelepüléseken és a védett övezetekben korlátok közé kell szorítani a motorizáció növekedését. Az államtitkár szerint elkerülő utak építése is indokolt. Tarthatatlan, hogy hazánk 6500 kilométernyi főúthálózatából 1500 kilométernyi út lakott területeken halad át, ami környezetszennyező és veszélyes. A háromnapos nemzetközi tanácskozásra - amelyet a Ta- rifőrök Nemzetközi Szövetsége és a Magyar Közlekedés- tudományi Egyesület szervezett - mintegy 100 hazai és külföldi résztvevő érkezett. A Budapesti Árutőzsde hírei # A keddi tőzsdenapon a kukorica, az étkezési búza minden nyitott határidejének ára esett. Ä takarmánybúza és -árpa árai nem változtak lényegesen az ezévi termés határidőiben. A ’97. évi újtermés határidői a búza és az árpa tekintetében nőnek, hosszban vannak, a kukorica ’97. októberre 25 400 Ft/tonna. A napraforgó ezévi határidői szilárdulnak, ’97 márciust 43 500 Ft/tonnán keresték. A sertéspiacon a közeli hónapok ára esik, bessz van. Az azonnali piacon 210 Ft/kg-on nem kelt el a felkínált sertés. Áru/Hó Elszámoló ár 24 290 24 340 Kukorica (Ft/t) Október December Étkezési búza (Ft/t) Október 30 960 ’97 Július 27 800 Takarmánybúza (Ft/t) Október 30 600 Takarmányárpa (Ft/t) Október 29 410 Napraforgó (Ft/t) Október 40100 EU vágósertés I. (Ft/kg) Október 226,00 EU vágósertés II. (Ft/kg) Október 228,00 Vételi Eladási ajánlati ársáv Üzletkötés 24 240-24 450 24 290-24 450 24 450 24 285-24 400 24 340-24 410 24 340-24 400 30 960 27 800 30 900-30 960 27 800 30 600 30 600 29 410 29 410-29 810 39 600-40 100 40 100-40 400 226,00-234,00 30 960 27 800 30 600 29 410 40 100 228,00-234,00 Ballai Pál BÁT-tözsdetag A kormány puttonyából hiányzik a további támogatás Korai szüret az eső miatt On rendel, mi fizet Engedje meg, hogy a Shell Gas növelje cége fo Rendeljen most kistartályt vállalkozása * sz ... és a Shell Gas állja az Ön cége reklámköltsjj A Shell Gas kistartályos pébégáz rendszere és az ehhez kapcsolódó egyedülálló szolgáltatások Ön és vállalkozása számára is az ideális megoldást jelentik. Rendelje meg a Shell Gas kistartályos pébégáz rejjg| szeptember 13. és október 31. között és mi álljukjí reklám elkészítésének, megjelentetésének Amennyiben erre nem tart igénv vezményt kap a kistartály n Telefon: 06-20-424-4141 Cím: 2092 Budakeszi, Szőlőskert u. 9. rgalmat! amara... égéit! gy közös költségeit. akkor is ked- rendelésekor. A kényelem biztonsága, a biztonság nyugalma Shell GAS Az orszás több mint 100 ÁFÉSZ Iparcikk üzletében és áruházában r l/nrlrn'imnnniml nncnrnlkol Amíg a készlet tart! FÉG konvektor F8.50 ............ F ÉG konvektor GF.2S............ LAMPART konvektor LB-50.... LAMPART konvektor LB-20... S VT-WM3 gáztűzhely.. SVT-W Alfalux vegyestüzelésü tűzhely.............. SVT-W Servant vegyestüzelésű kályha 5.8 kW.... SVT-W Teatűzhely.. FÉGTHERM V-4 vízmelegűő gázboyler ....................28 330,- Ft-tól ....................22 260,- Ft-tól ....................26 790,-Ft-tól ..................2 0 850,-Ft-tól ....................31370,-FI m....................29 930,-Ft .........................26 760,-Ft .........................17 690,- Ft . .31990,-Ft FÉGTHERM C-18 fali gá-JcaAn...................................................................................-...................................69 990,- Ft H ŐTERM 23 álló gázkazán.. ÉGSZÖV TOTYA S-20 vegyestüzelésű kazán...... ..,.JiL .............. É tin CHL-2000 hűtő-fűtő készülék........................................................... . .53 500,-Ft ..54 990,- Ft ...3 990,- Ft E lectrolux Radal Panel Aluradiátor..................................................................................................................3 600,- Ft-tól w A^Áik'BiLjj'ON minrmiLMiEí 2<Wb IBIBIPHZKTIÉSSIBIL» IKIBWyyiB’ZŐ IRAMAT 1F1E1LT1ÉTIBILIBISIKISIL, Akciós kínálatunk megtalálható az alábbi Áfész boltban is: ÁFÉSZ VAS ÉS HÁZTARTÁSI ÁRUK BOLTJA, Dombóvár, Hunyadi tér 7.