Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-13 / 214. szám
1996. szeptember 13., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Ellenzék: a trió négyesfogattá bővülhet Durva sértés énekszóval 180 milliós támogatás az Alfa Televízió létrehozásához A kabinet bólintott a szerződésre A kormány tegnapi ülésén áttekintette a magyar-román alapszerződés teljes szövegét és egyhangúlag felhatalmazta Horn Gyula miniszterelnököt a dokumentum aláírására - jelentette be Kiss Elemér miniszterelnökségi államtitkár az ülést követő sajtóértekezleten. Az Első Kelet-Közép-európai Együttműködési Alapítvány a kormány támogatását kérte a 25 országot átfogó, soknyelvű Alfa Televízió létrehozásához, illetve a magyar részvétel feltételeinek megteremtéséhez. A kabinet legfeljebb 1B0 millió forint erejéig egészíti ki az alapítvány önrészét, hogy eséllyel indulhasson az Európai Unió hasonló célú pályázatán. Siker esetén Budapest lehet az Alfa Tévé központja. A kormány - egyebek közt a költségek bizonytalansága, a megvalósíthatósági tanulmány hiánya és más fontos tényezők tisztázatlansága miatt - nem fogadta el a Dél-Buda-Rákos- palota metróvonal Kálvin tér és Etele tér közötti szakaszának megépítésére tett orosz ajánlatot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kabinet véglegesen letett volna a beruházásról. A metróépítés lehetséges műszaki, technikai és pénzügyi feltételeiről decemberben részletes előterjesztés kerül a kormány elé. Az orosz államadósság leépítésére pedig más megfelelő lehetőséget is lát a kabinet. Módosította a kormány a Kossuth- és a Széchenyi-díj adományozásának szabályait: a jövőben e magas kitüntetéseket csak akkor lehet ismételten odaítélni, ha a jelölt újabb kimagasló teljesítménnyel gazdagítja a művészeti, tudományos életet. Rendeletet alkotott a kormány a szerzői jogok kezeléséről, védelméről is. Az ezzel foglalkozó állami szerv, a Szerzői Jogvédő Hivatal hamarosan megszűnik, s helyét közalapítvány, illetve szerzői egyesületek veszik át. D. G. Szakszervezeti vitanap az egészségügy átalakításáról Kilenc megyében megegyeztek Az egészségügyi ellátásról szóló jogszabály számos kérdést hagy tisztázatlanul, és végrehajtásakor jelentős feszültségekre is számítani kell - mondta Kameniczky István, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese tegnap, az egészségügy szerkezetéről tartott vitanapon, melyet a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége rendezett. Lassan kirajzolódnak az ellenzék összefogásának körvonalai. Tegnap Fidesz- MDNP-csűcstalálkozó volt, s a két párt vezetői megállapították: számos politikai kérdésben egyetértenek, s távlati céljaik egybeesnek. Orbán Viktor, a fiatal demokraták elnöke bejelentette: pártja kezdeményezni fogja a KDNP- nél és az MDF-nél, hogy esetleg négypártivá bővítsék a jelenleg hárompárti ellenzéki együttműködést. Orbán és Szabó Iván, az MDNP elnöke arról is beszámolt, hogy a két párt azonos módon ítéli meg az ország gazdasági helyzetét. Egyetértenek abban is, hogy a ’98-as választáson csak ellenzéki összefogással váltható le a kormány. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) levélben köszönte meg II. János Pál pápának a legutóbbi magyarországi apostoli látogatást, és ismételten kérte Apor Vilmos győri püspök boldoggá avatását. Erről Ternyák Csaba püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára tegnap közleményben adott tájékoztatást. A nyilatkozat szerint a püspöki konferencia szeptember 11-12-i ülésén a püspökök megállapították: nemcsak a katolikus hívek, hanem az egész magyar társadalom nyitottan fogadta a Szentatyának a lelkiDiplomadömping Hazánkban nemzetközi mércével mérve is magas a felsőfokú végzettségűek aránya. Mint erről egy tegnapi szakmai tanácskozáson szó esett, nálunk jelenleg tízezer foglalkoztatottra 310 műszaki diplomával rendelkező jut, miközben Németországban 276, az USA-ban pedig 194. A feltételezések szerint a kedvező képzési arány a következő másfél évtizedben is fennmarad, s az ösz- szes felsőfokú végzettségűek száma a mostani 588 ezerről 845 ezerre emelkedik. A prognózisok szerint az új évezred első évtizedének végére a középiskolát végzettek száma is tetemesen - 930 ezerről 1 millió 400 ezerre - növekszik. Lezsák Sándor, az MDF elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: felmérésük szerint télen a nyugdíjasok harmada nem fogja tudni kifizetni a fűtés díját. Ezért javasolják a kormánynak, hogy a hetven éven felüli, különösen hátrányos helyzetűek kapjanak nyugdíj- pótlékot. Közölte azt is, hogy a közeljövőben Orbán Viktorral, majd Giczy Györggyel az ellenzéki együttműködés feladatairól tárgyal. A kisgazdafrakció tájékoztatóján Torgyán József pártelnök szóvá tette: a miniszterelnök és a külügyminiszter durván megsértette a spanyol királyi párt azzal, hogy fontosabbnak tartották New Yorkban együtt énekelni az intemacionálét, mint Budapesten fogadni az uralkodót és feleségét. pásztori útja során elhangzott üzenetét. A közlemény szól arról is, hogy az eddig tapasztalt reflexiók arra utalnak: a püspöki karnak „Igazságosabb és test- vériesebb világot!” címmel augusztus 20-án kiadott szociális körlevele „felébresztette az igényt a társadalmi kérdések további elmélyült vizsgálatára és azok megoldására”. A tájékoztatás szerint a testület többek között jóváhagyta a magyarországi papnevelés általános szabályzatát, elfogadta továbbá az államilag elismert hit- tudományi intézmények egységes akkreditációs eljárására vonatkozó szabályokat. A Szonda Ipsos augusztusi felmérésének legérdekesebb tapasztalata, hogy a Dunántúlon általánosságban véve csökkent a politikai erők támogatottsága. Míg július során a megkérdezettek egy- harmada (35 százalék) válaszolta azt, hogy nem szimpatizál egyetlen párttal sem, addig augusztusban már 46 százalék mutatott ilyen irányú közömbösséget. A pártok iránt érdeklődők körében az MSZP bizonyult a legnépszerűbb parlamenti erőnek: a polgárok 16 százaléka szavazna a szocialistákra. A második helyen álló FKGP-nek e térségben 10 százaléknyi támogatója van. Harmadik a Fi- desz-MPP 9 százalékkal. Az SZDSZ-t a megkérdezettek 7 százaléka támogatja. Az MDF a polgárok 5 százalékát, a KDNP 4 százalékát tudja maga Lépes Péter, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára rámutatott, hogy a törvényben megfogalmazott egészségügyi reform célja a kapacitások és a szükségletek összehangolása. Ennek érdekében a múlt héten már kilenc megyében megszületett a megállapodás a szükséges kapacitásról, s egyes helyeken ez nem leépítést, hanem fejlesztést jelent. Lapunknak nyilatkozva a mögé állítani. A parlamenti képviselettel nem rendelkező pártok a dunántúliak 3 százalékára számíthatnak. helyettes államtitkár emlékeztetett arra: a megyei egyeztető fórumoknak módjuk van mérlegelni, hány ágyat szüntessenek meg, vagy éppen - menynyit hozzanak létre. A törvény ugyanis meghatározott keretek között ez utóbbira is módot ad. Helyenként például a jelenleginél több időskori megbetegedésben szenvedő ellátását szolgáló gerontológiai ágyra van szükség, míg másutt esetleg a A nyugati megyékben a megkérdezettek 47 százaléka gondolja úgy, hogy részt venne a parlamenti választásokon, ha daganatos betegek állnak sorban a kórházi helyért. A tárca térségenkénti bontásban keretszámokat jelölt meg. Ennél figyelembe vették a többi között az érintett terület lakosságának létszámát, a népesség kor szerinti összetételét, egészségi állapotát, az egy háziorvosra jutó ellátottak számát. A megyei testületeknek legkésőbb október 12-ig kell eljuttatniuk ajánlatukat az egészségbiztosítóhoz. Ha az ágyszámról nem sikerül megállapodniuk a kórházakkal, az egészségbiztosítási pénztár dönti el, hogy jövőre mely intézményekkel és mekkora kapacitásra köt szerződést. Cs. Benkő Judit azt a következő hét végén tartanák. Közülük 76 százalék hajlandó volt elárulni, hogy ez alkalommal melyik pártra szaAlkotmányozás. Az MSZP tárgyalódelegációja az SZDSZ- szel egyeztetett javaslatot tett az alkotmányozás folytatására. Az alkotmány-előkészítő bizottság ülésén a szocialisták indítványozták, hogy a testület a korábban elfogadott módosító javaslatokkal együtt ismét teijessze a parlament elé a koncepciót. Azt is kezdeményezte a két kormánypárt, hogy egészítsék ki a dokumentumot az állam szociális jellegének, az érdekegyeztetés kötelezettségének rögzítésével és a munka világára vonatkozó egyéb meghatározásokkal. Vita a gazdálkodásról. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat, illetve a pénztár gazdálkodását vizsgáló parlamenti bizottság továbbra is kifogásolhatónak tartja az egészségbiztosító kockázatkezelő kuratóriumainak munkáját. Főként azt helyteleníti, hogy a kockázat- kezelésre létrehozott, s az elmúlt három évben több mint 4.5 milliárd forinttal gazdálkodó kuratóriumok beruházásokra is adtak pénzeket. Munkaadók ülése. Budapesten tartja idei közgyűlését a Nemzetközi Munkaadói Szervezet európai tagozata. A szeptember 18-a és 21-e közötti tanácskozáson egyebek között megvitatják a földrész országainak szociálpolitikai helyzetét, és tisztújításra is sor kerül. Züld út a javaslatnak. Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága egyhangúlag támogatta, hogy a parlament elé kerüljön a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény- javaslat. Az is kiderült az ülésen, hogy évi 100 ezer szerződéssel és átlagosan havi 7500 forint megtakarítás sál számolva 13.5 milliárd forintot tennének ki a lakástakarék-pénztárak tevékenységéhez kapcsolódó költségvetési támogatások. Sok a bűnöző. Az év első felében 214 710 bűncselekmény vált ismertté, 3176-tal több, mint az előző esztendő hasonló időszakában. Ebből arra következtetnek a szakemberek, hogy az év végéig összesen több mint félmillió bűncselekményre derül majd fény - hangzott el a Legfőbb Ügyészség tegnapi tájékoztatóján. Hermes Hitelbiztosító. Megkezdte működését az ország 16. biztosító társaságaként bejegyezett Hermes Hiatelbiz- tosító Magyarország Rt. A társaság 400 millió forintos alaptőkével jött létre. A részvények tulajdonosa 54.8 százalékban a német Hermes Kreditversicherung AG. Hamburg, 25.1 százalékban az osztrák Prisma Cre- ditversicherung AG., 20.1 százalékban pedig a francia Soci- été Francaise d, Assurance Crédit, Franciaország legnagyobb hitelbiztosítója. vazna. A politikailag aktív népesség 35 százaléka az MSZP- re adná a szavazatát. Az FKGP 18 százaléknyi, az SZDSZ 14 százaléknyi szavazóra számíthatna, míg a Fidesz-MPP 12 százaléktól kapna támogatást. Ebben a körben az MDF 9 százalékos, a KDNP 7 százalékos súlyt képvisel. A parlamenten kívüli pártok együttvéve 3 százalékra számíthatnának. A kérdezés ideje: 1996. augusztus 10-23. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves kérdezés. Az alapsokaság: minden felnőtt, a Dunántúlon állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 314 fő a nyugati országrészben. A minta és az alapsokaság nem, kor és lakóhely típusa szerinti megoszlása azonosnak tekinthető. Ferenczy Europress Ha most vasárnaD lennének a oarlamenti választások, ön melvik Dártra szavazna? a nyugati országrész adatai: országos adatok: Játszani is engedd... A játszóterek hagyományos kellékei, a homokozók és a hinták mellett sok új, ötletes építménnyel gazdagíthatok a zöld területek. A napokban Budapesten bemutatott új játszóalkalmatosságok egyike a modern formatervezésű, a kis „hegymászóknak” jó szórakozást kínáló, aránylag olcsón fölszerelhető, pókhálószerű mászóka fotó: feb/diósi imre A katolikus püspöki konferencia nyilatkozata Testvériesebb világot! Korszerűsödnek a babonák is Néprajzkutató a „fekete dátumról”, péntek 13-ról Ma ne süssünk kenyeret, ne mossunk, ne kezdjünk bele új munkába, és egyáltalán ne tegyünk semmit, mert rossz vége lehet... Az efféle intelmek ősidők óta szállnak generációról generációra, s - űrkorszak ide vagy oda - még manapság is sokak szerint baljós nap a péntek tizenharmadika. A hiedelem a keresztény vallásban, nagypéntek tragédiájában gyökerezik - mondja dr. Tátrai Zsuzsa néprajzkutató.-Ám a 13-as szám önmagában is a szerencsétlenség szimbólumává vált: amikor a teljességet jelentő tizenkettőhöz még egy hozzáadódik, akkor megbomlik az egység, a harmónia. Ezért a 13. feláldozandó, vagy ő okozza valakinek a halálát. Jézus és az apostolok „tizenhármasa” is tragikus fejleményeket sejtet, hiszen a tizenharmadik lehet Jú- dás, az áruló vagy Jézus, az áldozat.-A péntek 13-i dátumra a népi regula többféle „óvintézkedést”, tilalmat írt elő. Kimondta, hogy e napon az asz- szonyok ne végezzenek házi munkát. Aki kenyeret süt, pórul járhat: a tészta kővé válhat a kemencében. Rossz vége lehet a mosásnak is, mert aki magára ölti az ekkor mosott ruhát, szemfájóssá válik, és belecsaphat a villám is. Péntek 13-án a legény, ha jót akar, elkerüli szíve választottját, s inkább borostásan jár, mintsem borotválkoznék.- A régi babonák a városiasodás nyomán sem vesztek el, csak átalakultak. Gondoljunk azokra a szállodákra, ahol a 12. emelet után a 14. következik, vagy azokra az irodaházakra, ahol nincsenek 13-as szobák. Mert, tagadjuk vagy bevalljuk, a babonaság kortól is, helytől is független. Szigeti Ildikó A Szonda Ipsos augusztusi közvélemény-kutatása a nyugati országrészben Pártok megítélése a Dunántúlon