Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-23 / 171. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. július 23., kedd Folyik a nyomozás a szerencsétlenül járt TWA-repülögép ügyében Nem találják a fekete dobozt Csalódottság és felháborodás kíséri az öt napja New York mellett lezuhant TWA-gép tragédiáját követő nyomozást. A szakemberek még mindig nem tudják megállapítani, hogy mi okozta a Boeing 747-es katasztrófáját. A lemondás indoklása Nyilatkozott II. Alekszij szóvivője Gheorghe Funar kolozsvári polgármester szerint minden erővel meg kell akadályozni, hogy az RMDSZ elnökjelöltet állítson a szeptemberi választásokon. A szélsőséges politikus szerint Frunda György személyében a magyarok „a román nép segítségével és pénzén a leendő Autonóm Erdély elnökségének” vezetőjét kívánják megválasztani. Kárpátalján valószínűleg elmarad a millecentenáriumi emlékmű avatása, ám augusztus 15-én ünnepi megemlékezést tartanak a Vereckei-hágón. Erről már elvi megállapodás született a rendezvények kárpátaljai szervezőbizottságának ungvári ülésén. A NATO jövő tavasszal felveszi tagjai sorába Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot, az orosz tiltakozás ellenére - állította Hans Haekkerup dán védelmi miniszter egy hétfőn megjelent interjúban. A politikus úgy vélekedett, hogy a három ország az atlanti szövetség 1997 tavaszán esedékes rendkívüli ülésén csatlakozik a szervezethez. Szó sem lehet Radovan Kara- dzsics vagy Ratko Mladics kiadásáról a hágai törvényszéknek - szögezte le Aleksza Buha, a Szerb Demokrata Párt elnöke a Der Spiegel legfrissebb számában megjelent interjújában. A politikus - aki nemrég váltotta föl a lemondásra kényszentett Karadzsicsot a párt élén - közölte: Bosznia egységének helyreállítása nem fog bekövetkezni. Borisz Jelcin orvosai a Moszkva melletti Barviha szanatóriumában folytatják az elnök gyógykezelését - közölte az orosz államfő szóvivője. Közben hétfőn Moszkvában megbeszélést tartott Viktor Csemomirgyin kormányfő és Alekszandr Lebegy, a nemzet- biztonsági tanács titkára. Találkozójukon a csecsenföldi rendezésről, a hadsereg reformjának finanszírozásáról és a bűnözés, illetve a korrupció elleni harcról volt szó. Heves támadást intéztek hétfőn a kormány hű román lapok a III. Magyar Református Világtalálkozó tervezett erdélyi rendezvényei ellen. A király- hágó-melléki református egyházkerület elnöksége közleményben szögezte le: Romániában továbbra is vallási megkülönböztetés és kisebbségellenes türelmetlenség honol. Váratlanul elhunyt hétfő reggel Peter Ludwig nemzetközi hírű német műgyűjtő és művészettörténész. Nemrég töltötte be 71. életévét. Halálát vakbélátfúródás okozta. A szerencsétlenség nyomán az Egyesült Államokban újfent föllángolt a vita a repülés biztonságáról, s egyformán érik kritikai megjegyzések az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóságot (FAA), a repülőtereket és a légitársaságokat. A sommás vélemény: nem lehetetlen vállalkozás bombát elhelyezni valamely gép fedélzetén. Bár 1994 óta már létezik olyan csomagvizsgáló berendezés, amely képes a leggyakrabban használt robbanószert, a plasztikot is kimutatni, a tengerentúli városok közül csak San Franciscóban és Atlantában található belőle. A New York-i Kennedy repülőtéren egy ősöreg, 23 éves, fekete-fehér röntgenkészülék ellenőrzi a bőröndöket. Az Atlanti-óceán mélyén tovább folyik a kutatás a repülőgép fekete doboza után, amely valójában - élénk narancs- színű. Ez a henger alakú, a papírtekercsnél nem nagyobb készülék ultrahangot bocsát ki magából, hogy könnyebben meg lehessen találni. A kutatás ennek ellenére eddig sikertelen, így a szakértők továbbra sem tudják, mi okozta a kétszázharminc halottat követelő légi katasztrófát. Megfigyelők emlékeztetnek: nyolc évvel ezelőtt, a Skócia fölött lelőtt Pa- nAm- gép tragédiáját követően is több hónapba telt, mire megtalálták a terrortámadásra utaló nyomot. A hét végén a hatóságok a chicagói nemzetközi repülőtéren hatástalanítottak egy házilagos készítésű bombát. Ferenczy Europress Az orosz ortodox egyház szóvivője hétfőn óvott attól, hogy dramatizálják a pátriárka és a pápa pannonhalmi találkozójának elmaradását. A szóvivő az egyik moszkvai rádióban elhangzott nyilatkozatában a találkozó „előkészítet- lenségével” indokolta, hogy - a várakozásokkal ellentétben - nem kerül sor szeptemberben Pannonhalmán II. Alekszij orosz pátriárka és II. János Pál pápa megbeszélésére. Ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a két egyházfő a későbbiekben találkozzék, de sem a helyszínről, sem pedig az időpontról nem tett említést. Joaquin Navarro Valis vatikáni szóvivő a hét végén annak a véleményének adott hangot, hogy a találkozó színhelye JeA sajtó nagy úr - most talán Richard Holbrooke egykori amerikai külügyminiszter-helyettes, jelenlegi boszniai békeközvetítő is megtanulta. Ráadásul nem akárkivel, hanem a CNN-nel kezdett ki. Történt, hogy a hírtelevízió szerkesztője arra kérte a belgrádi stúdióban ülő, élő kapcsolásra váró Holbrooke-ot, legyen némi türelemmel, mert mégsem őt szólítják elsőként, mivel a TWA-gép katasztrófájáról hírt adni most fontosabbnak látszik. Holbrooke azonban megsértődött és fölpattant: „Pontosan hét perc múlva távozom” - közölte -, „várnak a Fehér Házban, jelentenem kell a külügyminiszternek. A gépnek pontosan kell indulnia, ha késünk, az Egyre lassabban forog a Föld, tehát egyre hosszabbak lesznek a napok - állítják amerikai tudósok. Sok embernek nem elég a nap 24 órája, hogy elvégezze tennivalóit. E közhelyszámba menő panasszal kapcsolatban most van egy jó hírünk, meg egy rossz. Ä nap egy órával hosz- szabb lesz! A rossz hír csak az, hogy a 25 órás napra még mintegy 150 millió évet kell várni. Ugyanis minden nap csak a másodperc parányi tört részével hosszabb az előzőnél. Charles ruzsálem lehetne. A nyilatkozat arra utalt, hogy a katolikus egyházfő már szintén letett a szeptemberi pannonhalmi megbeszélésről. A moszkvai rádióállomás emlékeztetett arra, hogy Pannonhalmán a bencés apátság alapításának ezeréves évfordulója alkalmából tartandó ünnepség adott volna alkalmat az egyháztörténeti jelentőségű találkozóra, miután a magyar katolikus egyház meghívta a két egyházfőt. A moszkvai kommentátorok a katolikus és orosz ortodox csúcstalálkozó lehetőségének - nemzetközi visszhangot keltett - meghiúsulását azzal magyarázta, hogy mély ellentétek vannak a katolikus és az orosz ortodox egyház között, egyebek közt az ukrajnai unitárius egyház ügyében. írországi Shannonban kell éjszakázni.” A CNN nem engedett Holbrooke-nak, ő pedig elvonult. Pedig a tévénézők egy kis idő múlva első kézből szerettek volna értesülni Radovan Karadzsics elmozdításának körülményeiről is. Az amerikai sajtó szerint a Kati Marton magyar származású újságírónővel még miniszterhelyettesként Budapesten házasságot kötött diplomatát egyéni ambíciók fűtik. Reméli, hogy sikerül megismételnie Henry Kissinger teljesítményét, aki sikeres diplomáciai tevékenysége jutalmául ülhetett a miniszteri bársonyszékbe. Holbrooke talán abban bízik, hogy egy második Clin- ton-adminisztrációban ő lehet a külügyminisztérium nagyhatalmú ura. (Gyulay) P. Sonett és kutatócsoportja, az arizonai Tucson egyetem munkatársai érték tetten ezt a jelenséget, amikor az Ausztráliában és az Egyesült Államokban található üledékrétegeket vizsgálták olyan helyeken, ahol valaha tenger hullámzott. A lerakódásokból ki tudták számítani, valamikor nagyon régen milyen ütemben követte egymást az apály és a dagály. Ebből pedig kikövetkeztethető egy nap hossza, illetve a Föld-Hold távolság. Szerintük 900 millió évvel ezelőtt egy földi nap mindössze 18 órás volt. FEB Richard Holbrooke miniszteri babérokra tör Abékekötö magánháborúja Egy nap legalább huszonöt órából áll majd Lassan lassul a Föld Lebuktathatok a telefonbetyárok Szexis sóhajok, névtelen fenyegetések érkeznek a vonalon A teiefonbetyárkodás elhárítására a szakemberek már-már titkosszolgálati módszereket dolgoznak ki. A kellemetlen kalózok a legváratlanabb időpontokban csöngetik föl áldozatukat, hogy bosszantsák, illetve hogy beteges szexuális hajlamukat kielégítsék a kagylóba suttogott ajánlatokkal. Mindeddig legföljebb az azonos hálózatról, számkörzetből lehetett kiszűrni a rosszindulatú hívók telefonszámát. De a Magyar Távközlési Vállalatban is résztulajdonos német Telekom műszerészei, számítógépes szakemberei most már képesek arra, hogy huszonnégy órán belül kiderítsék: melyik telefonszámról érkeznek a zaklató hívások. A Telekom szóvivője büszkén jelentette be, hogy ezentúl bármely hívás eredetét meg tudják állapítani. A titok nyitja: a digitális telefonközpont. A komputer képes arra, hogy szerencsés esetben elsőre azonosítsa a zaklatott előfizető megbízásából a központ által figyelt távbeszélő-állomásra érkező hívásokat. A panaszos kap egy kódszámot a Telekomtól, és semmi egyéb dolga, mint hogy amikor észleli a zaklató hívást, feltárcsázza ezt a számot. Természetesen egy másik készülékről. Biztos lehet benne, hogy a központi számítógép abban a pillanatban rááll a hívó vonalára, és előbb-utóbb kideríti a végpontot. A másik módszer: minden beérkező hívást regisztrálnak. A hívók telefonszámát a központ a megrendelő (a magát zaklatottnak tartó) rendelkezésére bocsátja, hogy szükség esetén a törvény segítségével bírja jobb belátásra a telefonbetyárt. Á rendőrség dolgát is megkönnyíti az új módszer - vélekednek a szakemberek. A zaklató hívások testi sértésnek minősíthetők, s Németországban akár kétévi börtönnel büntethetők. Kulcsár László Egyedül a Csendes-óceánon A tizennégy éves japán Taka- hasi Szubaru hétfőn egyedül vágott neki vitorlásával a Csendes-óceánnak, hogy Japánból elhajózzon az Egyesült Államokba. Ha sikerül a kiskamasz terve, ő lesz a legfiatalabb hajós, aki valaha magában kelt át az óceánon. Takahasit szülei és gimnáziumi osztálytársai búcsúztatták a Tokiói-öbölben egy kis mesterséges szigetnél, ahonnan elindult a nagy és veszélyes útra. „A szívem erősen dobog, de úgy érzem, menni fog” - nyilatkozta a fiú a start előtt. Vitorláshajóján, a kilenc méteres Advantage-en ötven nap alatt akar átérni San Fran- ciscóba. Etel- és italkészletei két hónapra elegendők. Több mint 8000 kilométeres út áll előtte fotó: feb/reuter Muzulmánok temetése. A Szarajevó melletti Ugorskóban eltemették a szerbek által 1992-93-ban kivégzett bosnyákok kihantolt holttestét. Hétfőn Srebrenica közelében meg-' kezdődött a feltételezések szerint legnagyobb boszniai tömegsír feltárása fotö: feb reuter Határőrizet a Jordán-folyó nyugati partján. Izrael meghosszabbította a Cisz- jordániára és Gázára vonatkozó, immár öt hónapja tartó zárlatot. Az ott lakók csak külön engedéllyel léphetik át az izraeli határt fotó: feb/reuter