Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-01 / 152. szám
1996. július 1., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Kercza Imre jegyzete A százforintos kenyér Mától száz forintot kémek egy kiló kenyérért a boltban. Mától száz forintot sem ér egy kiló málna a Nagyatád környéki felvásárlóknál. A kenyérre joggal mondjuk azt, hogy drága, s a málnára azt, hogy nem éri meg ennyiért termeszteni. A száz forint váltópénz lett. Erről persze nem a pénz tehet. A Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalatnak meg vannak az érvei, hogy indokolja a kenyérár-emelést. Minden bizonnyal a málnafelvásárlóknak is meg vannak az indokaik az alacsony árra. Ma tehát egy kiló kenyérért egy kiló málnát kell adni. A kenyér még a régi, olcsón vásárolt búzából készül. A málna árában viszont benne vannak már a drága vegyszerek, s jövőre benne lesz a száz forintra emelkedett kenyér is. Nem az a baj, hogy a kenyér ára emelkedett. Hiszen emelkedett a húsé is, miközben a sertés felvásárlási ára szinte zuhanásszerűen csökken. A logikus az volna, hogy ilyen esetben csökkenjen a hús ára is. Az idei termést jóval drágábban veszi meg a felvásárló, mint a tavalyit. Mindez prognosztizálja, hogy nem a mostani az utolsó kenyérár-emelés és nem következik belőle, hogy emelkedik például a felvásárlási ár is. Ez már baj. Munkaügyi PEP show A pályaválasztó fiatalokat fogadták szombaton az ország valamennyi munkaügyi irodájában. A pályakezdők elhelyezkedési programjának (PÉP) gazdag kínálatát igyekeztek megismertetni a fiatalokkal. Kiss Péter munkaügyi miniszter elégedett volt az érdeklődéssel Balatonbogláron, s mint mondta munkatársai ezt a kíváncsiságot tapasztalták ország szerte. Az igazi rohamra szeptemberben számítanak a munkaügyi szakemberek, amikor az iskolai fáradalmak kipihenése után a családok a továbblépés esélyeit latolgatják. — 60-85 ezer fiatalnak kínál jó esélyeket a minisztérium által kidolgozott program, amely a segélyezés helyett valódi támogatást nyújt az elhelyezkedéshez - mondta a munkaügyi miniszter a Somogyi Hírlapnak -, s ez a népes tábor több, mint a tavaly végzettek. Most már az általános iskolából kikerülőknek is tudunk segíteni. Korábban ők mindenféle támogatásból kiszorultak. Egy év alatt 4 milliárd forint áll rendelkezésünkre. 300 millió forinttal több, mint amennyit ez idő alatt segélyezésre fordítottunk, de jóval többet ér, ha a képzésre, foglalkoztatásra költjük. A munkaadókat azzal tettük érdekelté a foglalkoztatásban, hogy a pályakezdők egy évi béréből 90 napot fizetünk. Támogatjuk a szakképzésben maradók továbbtanulását is. Az Iposz is csatlakozott, így az iparosoknál 50 ezer segéd alkalmazásához járulhatunk hozzá. Szeretnénk támogatni a munkavállalók mobilitását: hozzájárulunk az utazás, az albérlet költségeihez. Győr és Fejér megye környékén például komoly munkaerő hiány van. — A sikeres elhelyezkedés alapja a megfelelő képzés. Önök pontos mérőszámokkal rendelkeznek a munkaerő piac igényéről. Tudják befolyásolni az iskolai oktatást? — Most nyújtottam be egy törvényjavaslatot, amelynek lényege, hogy a munkaadók a szakképzési hozzájárulás új rendszerén keresztül beleszólhassanak a képzésbe. A cél az, hogy megrendelőként léphessenek fel. A szakképzés átalakítása is ezt szolgálja: törekszünk az alapozó oktatás után a specializációra. Jövőre megteremtjük a felsőfokú szakképzést is, ami eddig hiányzott a magyar közoktatásból. A napokban avattam Szombathelyen a regionális átképző központot. Már 7 működik az országban, tavaly 27 ezer embert oktattak. Jellemző, hogy Ke- let-Magyarországon az átkép- zősök 70 százaléka munkanélküli, míg a nyugati országrészen 70-90 százalékban munka mellett tanulnak más szakmát az emberek. S ez a követendő cél. — Elégedett a munkaügyi szervezet felkészültségével ? — Elkészült egy három éves fejlesztési program, ami a szervezet megújítását, a szakember gárda jobb anyagi megbecsülését is szolgálja. Nem regisztráló, segélyosztó szerepre van szükség. A legfontosabb a számítógépes hálózat kiépítése, amit jövőre elkezdünk - mondta Kiss Péter. (Gáldonyi) A kaposvári Class Tej Rt növelte eladását a Balaton-parton Rekord a tejüzemben A Class Tejnél több mint 500 ezer liter tejet dolgoztak föl FOTÓ: LANG RÓBERT Az elmúlt héten rekordmennyiségű, több mint 500 ezer liter tejet dolgoztak föl a kaposvári tejüzemben. A Class Tej Rt növelte eladását a Balaton-parton: különösen jól fogy a kaposvári tej Siófokon, Balatonföldváron, és Balatonbogláron. A kaposvári cég tovább erősítette pozícióját az apró somogyi falvakban, a legfontosabb tervük pedig az, hogy a mostaninál több terméket adjanak el Kaposváron és környékén — jelentette be Zsinkó Endre, a Class Tej Rt vezérigazgatója. Elmondta: közvetlenül 15 nagy- és mintegy 40 kistermelőtől vásárolnak tejet. Ahhoz, hogy a megnövekedett igényeket kielégítsék, alapanyagért külső partnereket is megkeresnek. A kaposvári tejüzemben folyamatos a termelés, javában készülnek a nyári szezonra. A Baranyatej- csoport tagjaként nemcsak Somogyba, hanem a környező megyékbe, valamint a fővárosba is szállítanak. — A hazai tejpiac telített, a tőkeerős multinacionális cégek jelenléte meghatározó. A konkurenciaharc egyre élesebb, a piacon csak kemény munkával lehet megmaradni. Erőteljes marketingpolitikával igyekszünk tovább növelni a forgalmunkat. A tejüzemben napi-, féltartós- és tartós csomagolású termékeket gyártanak. A feldolgozott alapanyag 70 százalékából tejet készítenek, 15 százalékából pedig — egyebek között — karamellás tejet és kakaót. A tavaly még veszteséges cég az idén több mint kétmilliárd forintos bevételt tervez. Az első félévet csaknem egymilliárdos forgalommal zárják. (Harsányi) Az aranymisés ferences Párizsból jött Segesdre Aranymiséjét tartotta tegnap a segesdi ferences-templomban a 74 éves, Párizsban élő Bozsóky Pál Gerő páter. A jeles nap alkalmából Segesd első díszpolgárát köszöntötte dr. Mohr Tamás polgármester és a misén közreműködött Tornyos Kálmán, a ferences rend tartományfőnöke. Mohr Tamás polgármester mondta tegnap Segesden: A templom falai kétszázötven éve állnak, ám kevés olyan mozgalmas esztendőt tudhatnak maguk mögött a ferencesek, mint a mostani. Nincs egy éve, hogy a rend letelepedésének 700. évfordulóját ünnepelték, s most a község kiváló szülöttét, a Párizsban élő Bozsóky Pál Gerőt köszönthetik pappá szentelésének 50. évfordulóján. Ami a házasságban az aranylakodalom, a pedagógus pályán az arany diploma, az a lelki- pásztor számára az aranymise. Bozsóky páter azért is örül ennek a kivételes eseménynek, mert ennek a templomnak a falai között keresztelték meg 74 évvel ezelőtt, 62 éve itt bérmálták, s 50 éve éppen Péter-Pál- kor itt celebrálta első miséjét. Kényszerűségből maradt francia földön, ahol tanult és tanított. Hat évig a házfőnöki teendőket is ellátta. Ha úgy tetszik, kolléga, hiszen a francia rádió magyar adásainak szerkesztőségében dolgozott, illetve ma is tudósítója a Vatikáni rádiónak. Ott volt a második vatikáni zsinaton is. Itthon egyre többen ismerik meg tudományos munkásságát. 33 évig volt távol a szülőföldtől, de — mint mondta miséjében is — megőrizte magyarságát, büszkén vállalta, hogy somogyi, s azon belül is segesdi. Megírta Segesd krónikáját. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a falu tavaly díszpolgárává választotta. A tartományfőnök többször mondta Gerő páternek, hogy hazaútját fizeti, de a visszautat nem. Szívesen látnák ugyanis itthon végleg, de be kell látni, hogy tudományos munkássága Párizshoz köti, leginkább ott szolgálhatja a magyar ügyet. Tornyos Kálmán tartományfő- nök, a párizsi páternek szülőfalujában nyújtotta át a II. János Pál pápa jó kívánságait tartalmazó okiratot. A 74 éves páter, aki elmondhatta magáról: „isten megadta a kegyelmet, hogy 50 évig megtartott szolgálatában” a ferencesek egyik köszöntésével búcsúzott híveitől: békét és áldást a szívekben! Nagy Jenő Gyermekbarát kör Somogygesztiben A memyei gyermekbarát kör szervezésében táborozott mintegy ötven diák a hét végén, Kozma Elemér tulajdonos meghívására a somogygeszti kastélyparkban. A nomád táborozok éjszakai bátorságpróbát és számháborút, tájékozódási futóversenyt is rendeztek. Negyven éve érett Táncsicsosok Az 1956-ban érettségizett fiú osztály tanulói találkoztak a hét végén a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban. Néhai Radnai Antal osztályában 34-en végeztek, azt követően mindnyájan főiskolán egyetemeken tanultak tovább. Az István József kisgazda országgyűlési képviselő által szervezett összejövetelen csaknem mindannyian részt vettek. Csornai lámpásolás máglyagyújtással Szombaton emlékeztek meg Csornában Szent Iván, vagy ahogy arrafelé nevezik „Virágos Szent János” napjáról. A hagyományos lámpásoláson a szlovákiai testvérközség, Camovce küldöttsége is részt vett. Az egésznapos, kulturális műsorral és versenyekkel tarkított programsorozatot este a lámpások és a máglya meggyújtásával, majd bállal zárták. Avar- és bozóttüzek a Balaton-parton Útmenti avar- és bozóttüzek adtak munkát a hét végén a megye tűzoltóinak. A Balaton-parton, Szentgyörgyön, Széplakon és Berényben is égett az avar, amit mindegyik helyen gyorsan sikerült megfékezni. Csurgón a lekaszált széna lobbant lángra az út mentén: itt anyagi kár is keletkezett. A tűzoltók egy balesethez is kivonultak szombaton; a siófoki Vitorlás és az Erkel utca kereszteződésénél egy személygépkocsi átszakította a korlátot, és az alsó parton felborult. Személyi sérülés nem történt. Csúszik az imaház átadása Porrogon A tervek szerint májusban kellett volna átadni az evangélikus imaházat Porrogon. A település régi haraglábához épített ház kiviteli munkái közül a belső burkolási, a karzatépítési és festési munkák váratnak magukra. Az Ordacsehi Bútorbolt ismét teljes választékkal várja Önöket Vásárolhat: szekrénysorokat, ülőgarnitúrákat, franciaágyakat, előszobabútorokat, gyermekheverőt, kisbútorokat. Egyes bútorainkon 30-40% engedmény! Újdonság: egyszeri szőnyegakció. engedményes áron, amíg a készlet , tart! KAD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szekszárd, Páskum u. 2. Értesítjük a gazdálkodókat, termelőket, viszonteladókat, hogy a KSZE Rt. volt telephelyein a KAD Kft. folytatja az alábbi tevékenységeket: , ; . ... ■ John Deere márkaképviselet, mezőgazdasági gépkereskedelem, alkatrész-forgalmazás, szervizszolgáltatás Vállaljuk az alábbi géptípusok és azok alkatrészeinek beszerzését és szervizelését: John Deere Rába Hesston Fortschritt MTZ IH-Case IH-Kühne Vogel-Noot CLAAS IFA Mezőgazdasági műszaki cikkek Alábbi raktárainkban 1996. július 1-től hétköznap 7-18 óráig, szombaton 7-16 óráig, vasárnap 7-12 óráig aratási ügyeletet tartunk Szekszárd, Páskum u. 2. Ibi.: 74/418-811, fax: 416-628. Győr, Bácsai út 138. Tel/fax: 96/332-560. Székesfehérvár, Farkasvermi út 52. Tel./fax: 22/340-608. Mohács, Budapesti út 24. Tel.: 69/322-151, fax: 322-152. Kaposvár, Jutái út 37. Tel.: 82/316-720, fax: 310-046. Vép, Szent Imre út 36-38. Tel./fax: 94/353-571. Gödöllő, Tessedik S. u. 4. lbl./fax: 28/330-418. Harta, Széchenyi út 16. Tel: 78/408-085. Szigetvár, Dencsházi út 4. Tel./fax: 73/310-114. Gyors, rugalmas kiszolgálás, minőségi szervizszolgáltatás. MAGYAR NEMZETI BÁNK » SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁG * MNB KÖZLEMÉNY A Magyar Nemzeti Bank Somogy Megyei Igazgatósága ezúton tájékoztatja tisztelt befektetőit, hogy az 1996. július 1 —július 31-je közötti időszakban az alábbi állampapírok kamat-, illetve tőketörlesztése esedékes: Diszkont kincstárjegy: július 4-én D23 lejárat július 5-én K13 lejárat július 18-án D1 lejárat július 19-én K14 lejárat Magyar Államkötvény: július 5-én 1997/Z1 kamatfizetés július 5-én 1999/B kamatfizetés július 19-én 1997/T kamatfizetés Az esedékes kamat-, illetve tőketörlesztés összegét a megjelölt naptól kezdődően fizetjük ki az állampapír tulajdonosok részére. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. Telefon: 82/419-411. Telefax: 821412-959 (23071) (94967) (23015)